- Azelőtt mi sem alszunk igazán – jelentem ki lecsapva az időkorlátra, ám aztán Jeremy számomra egy kicsit túl nyílttá válik, úgyhogy kínosan elmosolyodom. - Te figyu... szeretnélek figyelmeztetni róla, hogy vizuális fantáziám elég automatikus működésű, úgyhogy ha nem szeretnéd, hogy mindenfélét elképzeljek rólad és amiatt kissé kiakadjak, ne menj bele bizonyos dolgok konkretizálásába – mondom meg neki kerekperec a dolgokat. Jobb, ha tudja, na. - Mindenkinek vannak zizijei – vetem oda vállat vonva. - Így jó – teszem hozzá a véleményemet is, azzal elnyomom a csikket a hamutálban. - Én is erre akartam kilyukadni, hogy Tatsuki nem túl jó a lelkizésben, Shinji meg elég zárkózó, szóval maradok én. Nem mintha ez számomra teher lenne! - mondom gyorsan, mielőtt azt hiszi, hogy ha már sikeresen rám marad ez, akkor megcsinálom, de egyébként a hátam közepére se hiányzik, mert ez nem így van. Szívesen hallgatok meg másokat, csak ne várja el senki, hogy fapofával és kussban tegyem, mert az nem én lennék. - Tizenhárom éves korom óta gyakorlatilag tök egyedül voltam egészen tizenhét éves koromig, pedig együtt éltem a családommal, suliba jártam, megvoltak a hobbijaim – kezdek kicsit mesélni én is. - Csak hát kiszőkítettem a hajam és pirszinget rakattam a köldökömbe, amit anyámon kívül senki nem fogadott el. Rengeteg intrika ért, állandóan csesztettek, aztán jött a nyelvpirszing, ami végleg kiverte a biztosítékot a suliban. Eltört mindkét kulcscsontom egy... nevezzük verekedésnek azt, ami miatt..., ezzel gallyra ment az életem, és mindenkivel utálatossá váltam. Egyedül Tatsuki bírt elviselni, mert lepergett róla minden gúny, bunkóság vagy sértés, amit hozzávágtam. Aztán jött az álomvilág és már nem is volt szükségem más emberekre. Legalábbis úgy véltem – teszem hozzá, hiszen Asame meggyőzött ennek ellenkezőjéről. - Igazából nagyon hajszál híja volt, hogy összehaverkodtam Kazuval, mert hiába volt velem jófej az első találkozón, azért ez bőven nem elég nálam. Csak... nem t'om, szimpatikus volt – mondom vállat vonva, aztán úgy kényelmesedem el, hogy bebújok a takaró alá derékig. - Régen mindig távolról kukkoltam a gyorsulási versenyeket, mert beleépítették a flaszterbe a kölyköket, ha rajtakapták őket a rajcsúrozók, aztán egyszer csak ott voltam a sajátunkon és szabad volt a pálya mindenre. Naná, hogy első dolgom volt odamenni a kocsikhoz, de végig arra számítottam, hogy valamelyik versenyző megpróbálja lekapni a fejem. Lehet, hogy volt is olyan, aki megtette volna, ha Asame nem őriz a pillantásával – teszem hozzá elvigyorodva. - Kazu viszont elvitt egy bemelegítőkörre a kocsijával és tudtunk dumálni is, aztán valahogy alakult. Az elején jól megbántott, mikor már egy ideje összejártunk traccsolni, kibeszéltünk mindent, mert idegennek nevezett, aztán jól leszedtem a fejét, ő bocsánatot kért, s ennyi. Azóta gyűjtöm a barátokat – jelentem ki mosolyogva. - Szerintem befűzöm majd Tatsukit, hogy engedjen el téged egy ilyen összeülünk dumálni, hülyülni alkalomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése