136.

Jeremy

Elkuncogom magam.

- Bocsi, csak ez nekem annyira természetes – vallom be. – Mármint hogy erről beszélek – teszem hozzá. Maga a tény, amit tettem, annyira nem, de már ahhoz is hozzászoktam azért rendesen, így nem csináltam belőle nagyobb ügyet, csak belül volt kibaszott rossz a dolog. Közben szívok egy utolsót és elnyomom a csikket a hamusban. – Csak nem mindegy, milyen mértékű – vigyorodom el. – Hidd el, láttam sok mindent, mármint zizi ügyben. A legdurvább talán az volt, mikor kinyitottam egy pasas hűtőjét és ABC-ben voltak benne a dolgok. Azt hittem, elröhögöm magam ott helyben. Felülről kezdődött és szépen ment végig a betűkön, mindig balról jobbra és másképp nem lehetett bele pakolni. Nála kétszer is jártam, szóval sok mindent láttam a frigóban – kuncogom el magam. – Ja, és a mélyhűtött cuccokat is így tárolta, meg a szekrényben is így voltak a dolgok, a ruháiról már nem is beszélve, mert azok meg színek szerint is névsorba voltak rakva. Valami matekprof volt az illető – teszem hozzá kuncogva. Tényleg vicces szitu volt, pláne, mikor rossz helyre tettem vissza valamit, mert hát nem gondoltam, hogy az n betűn belül is kell tartani az ABC rendet. Milyen furcsa, hogy most már tudok nevetni ezen is.


Hallgatom Deont, neki sem volt könnyű dolga, az tuti, de nem igazán értem, miért volt baj, hogy kiszőkítette a haját, vagy éppen berakatott egy piercinget. Mármint az ő teste, kinek mi köze hozzá?

- Lehet, hogy én nem értem, de... miért volt gond, hogy ezeket megtetted? Végülis a te tested és ha neked úgy tetszett, akkor miért ne lövethetted volna át a bőröd? – kérdezem őszinte kíváncsisággal. Ez nekem nem világos, mert ha tényleg kedvelték, a családja pedig szerette, akkor miért nem volt mindegy, hogy néz ki? Hiszen az értékek belül vannak, nem? Aztán még egy dolog eszembe jut. – És ha anyukád elfogadta a dolgokat, akkor vele miért nem beszéltél? – kérdezem még meg. Lehet, ezzel túl messzire megyek, de amire nem akar, arra nem válaszol. Oké, felettébb kíváncsi lélek vagyok, de ha nemet mondanak nekem, nem fogok megsértődni. Aztán megint csak hallgatom, még vetődnek fel bennem kérdések, majd összeszedem a bátorságom és csak felteszem őket; mondom, maximum nem válaszol. – És anyukád tudja, hogy te és Asame... szóval, hogy mi van köztetek? Vagy az, hogy ez pontosan mivel is jár? Mármint hogy Asame yakuza – teszem hozzá csendesen, aztán a végén csak elmosolyodom. – Igazából be kell, hogy valljam, mérhetetlen mennyiségű nevet hallottam két nap alatt, de kb. senkihez nem tudok arcot is kötni, meg egyébként sem túl sok mindent – vallom be. – Ez nem gond, csak furcsa, hogy mindenki beszél emberekről és úgy kezelik, mintha tök természetes lenne, hogy őket mindenki ismeri, és én meg nem. Ráadásul mindig jönnek az újabb és újabb adalékok, mint például Shinji esetében is – kuncogom el magam végül. Már el tudtam helyezni a srácot, így könnyebben beszélek róla. Aztán amit a legvégén mond Deon, hihetetlen jólesik és a reakcióm egy hatalmas ölelés lenne legszívesebben, de nem merem megtenni, inkább visszafogom magam. – Hát... én nagyon boldog lennék, ha lehetne, de csak akkor, ha nem zavarok, vagy kavarok be – mondom csendesen. Nem akarok a terhükre lenni, ellenben szeretem a társaságot és ahogy Deon leírja, nem nagyon kell tartanom tőlük, legalábbis remélem, hogy nem kell.