Deon kimászik az ágyból, bár talán már nem annyira ideges, mint ez előtt volt. Azt hiszem, megnyugtatta a döntésem, illetve remélem, hogy így van. Végtére is akkor is meg kellett volna hoznom, ha most nem kényszerít bele ebbe, így legalább időben túlvagyok rajta. Halványan elmosolyodom, mikor kijön a fürdőből és elrendeli az alvásidőt. Pillanatok alatt mászom ki az ágyából, összeszedem a telóm meg a cigim, és egy szó nélkül indulok el vele. Mikor elérem a vendégszoba ajtaját, elmosolyodom.
- Jó éjt! – köszönök el Deontól csendesen, aztán egyszerűen belépek és becsukom az ajtót.
Bevackolom magam az ágyba, kerítek egy hamutálat és rágyújtok. Most jólesik szívni, mert nem tudom. Felkavarodtak bennem dolgok, amiket helyesebb lenne visszaküldeni oda, ahonnan jöttek. Nem izgatom magam rajta, nagyon sok mindent le tudtam már nyeli életemben, ezt is le fogom. Azt is tudom, hogyan fogjam vissza a vágyam, majd elintézem, hogy többet ne kelljen ezzel foglalkoznom, ugyanakkor ahogy egyedül maradok, most már hagyom, hogy elöntsön az a furcsa érzés. Talán magány, talán nem. Végigborzongok tőle. Annyiszor, annyi helyen jött már elő, de ennyire erősen még sosem. Egyedül... Mert akárhogy is nézem, egyelőre egyedül vagyok. Nem tudok megmaradni az ágyban, kikelek belőle és az ablakhoz megyek, kinyitva azt és felülve a párkányra nézek kifelé. Még így is látszanak csillagok az égen. Sok minden megrohan egyszerre megint. Iku... Annyira hiányzik, mennyit megadnék azért, hogy ha belépne egyszer az ajtón és megint átölelne. Ráadásul az agyam is zsong most, annyi minden játszódik le bennem ebben a percben. Elfogy a cigim, így máris egy újra gyújtok, s ha így folytatom, nem tart ki túl sokáig... Mindegy, mert most kell. Furcsa érzés azon agyalni, amin most teszem, furcsa, mert sosem hittem volna, hogy kell. Ennyire komoly lenne a dolog? Tényleg lenne lehetőségem széthúzni Tatsukit és Shinjit? Nem hiszem, de ez a magánvéleményem erről az egészről. Újabb füstkarikát fújok ki a levegőbe és kisebbre húzom össze magam. Hülye vagy, Jeremy. Le kell állítanom a saját agyam, mert különben ennek rossz vége lesz. Ennek ellenére... Mindent figyelembe véve nem fogom tudni leküzdeni a vágyat, hogy mondjuk Tatsukihoz bújjak, pedig annak semmi szexuális célzata nincs, egyszerűen csak megnyugtat a közelsége, mert tudom, hogy a biztos pontom megvan, stimmel és nem veszíthetem el, erre pedig szükségem van. Erre még rákérdezek Deonnál, hogy mit gondol róla, ellenben tényleg meg kell ejtenem a beszélgetést Tatsukival. Nem tudom, mit fog gondolni, vagy reagálni, de tényleg nem tehetem ezt. Oké, nem lesz könnyű, pláne, hogy elég régen nem dugtam már ennyire jót, de a helyén tudom kezelni ezt is, azt hiszem. Majd jön más... Vagy nem, akkor meg ebbe kell beletörődni, és kész. Majd ha nagyon kanos leszek, visszamegyek a bárba, összeszedetem magam, hagyom, hogy megfektessenek, aztán mintha mi sem történt volna, lelépek. Nincs kötődés, nincs kötelezettség. Megoldás mindenre van, csak meg kell találni, ettől azonban összeszorul bennem valami, mert... Újra megvillan az egyedül a fejemben és ez fáj. Önző kis pöcs vagyok, azt hiszem, de... Sosem vallanám be, ugyanakkor irigykedem és fáj, hogy másnak van valakije. Sosem mondom ki és együtt örülök az illetővel, ahogy most is, mikor Deon a yakuzájáról mesél, de... És igen, itt van az a de, mivel nagyon mélyen, elnyomva valahova még talán fáj is és keserű ez az egész. Megfogadtam, hogy nem kötődöm senkihez, de... Betartható ez vajon? Nem tudom megmondani, mert közben meg igenis kívánom a kötődést, kívánom, hogy más kötődjön hozzám csak... Csak ne fájjon!
Bevackolom magam az ágyba, kerítek egy hamutálat és rágyújtok. Most jólesik szívni, mert nem tudom. Felkavarodtak bennem dolgok, amiket helyesebb lenne visszaküldeni oda, ahonnan jöttek. Nem izgatom magam rajta, nagyon sok mindent le tudtam már nyeli életemben, ezt is le fogom. Azt is tudom, hogyan fogjam vissza a vágyam, majd elintézem, hogy többet ne kelljen ezzel foglalkoznom, ugyanakkor ahogy egyedül maradok, most már hagyom, hogy elöntsön az a furcsa érzés. Talán magány, talán nem. Végigborzongok tőle. Annyiszor, annyi helyen jött már elő, de ennyire erősen még sosem. Egyedül... Mert akárhogy is nézem, egyelőre egyedül vagyok. Nem tudok megmaradni az ágyban, kikelek belőle és az ablakhoz megyek, kinyitva azt és felülve a párkányra nézek kifelé. Még így is látszanak csillagok az égen. Sok minden megrohan egyszerre megint. Iku... Annyira hiányzik, mennyit megadnék azért, hogy ha belépne egyszer az ajtón és megint átölelne. Ráadásul az agyam is zsong most, annyi minden játszódik le bennem ebben a percben. Elfogy a cigim, így máris egy újra gyújtok, s ha így folytatom, nem tart ki túl sokáig... Mindegy, mert most kell. Furcsa érzés azon agyalni, amin most teszem, furcsa, mert sosem hittem volna, hogy kell. Ennyire komoly lenne a dolog? Tényleg lenne lehetőségem széthúzni Tatsukit és Shinjit? Nem hiszem, de ez a magánvéleményem erről az egészről. Újabb füstkarikát fújok ki a levegőbe és kisebbre húzom össze magam. Hülye vagy, Jeremy. Le kell állítanom a saját agyam, mert különben ennek rossz vége lesz. Ennek ellenére... Mindent figyelembe véve nem fogom tudni leküzdeni a vágyat, hogy mondjuk Tatsukihoz bújjak, pedig annak semmi szexuális célzata nincs, egyszerűen csak megnyugtat a közelsége, mert tudom, hogy a biztos pontom megvan, stimmel és nem veszíthetem el, erre pedig szükségem van. Erre még rákérdezek Deonnál, hogy mit gondol róla, ellenben tényleg meg kell ejtenem a beszélgetést Tatsukival. Nem tudom, mit fog gondolni, vagy reagálni, de tényleg nem tehetem ezt. Oké, nem lesz könnyű, pláne, hogy elég régen nem dugtam már ennyire jót, de a helyén tudom kezelni ezt is, azt hiszem. Majd jön más... Vagy nem, akkor meg ebbe kell beletörődni, és kész. Majd ha nagyon kanos leszek, visszamegyek a bárba, összeszedetem magam, hagyom, hogy megfektessenek, aztán mintha mi sem történt volna, lelépek. Nincs kötődés, nincs kötelezettség. Megoldás mindenre van, csak meg kell találni, ettől azonban összeszorul bennem valami, mert... Újra megvillan az egyedül a fejemben és ez fáj. Önző kis pöcs vagyok, azt hiszem, de... Sosem vallanám be, ugyanakkor irigykedem és fáj, hogy másnak van valakije. Sosem mondom ki és együtt örülök az illetővel, ahogy most is, mikor Deon a yakuzájáról mesél, de... És igen, itt van az a de, mivel nagyon mélyen, elnyomva valahova még talán fáj is és keserű ez az egész. Megfogadtam, hogy nem kötődöm senkihez, de... Betartható ez vajon? Nem tudom megmondani, mert közben meg igenis kívánom a kötődést, kívánom, hogy más kötődjön hozzám csak... Csak ne fájjon!
Nagyot sóhajtok és a harmadik szálra gyújtok rá, már nem maradt, csak öt, úgyhogy vissza kell fognom magam, ez az utolsó. Ráadásul... egy kapcsolat jelen esetben veszélyes lenne, mert... mert abban kompromisszumokat kell kötni. Nem azzal van a gond, hogy mondjuk nem leszek mással, ez egyértelmű, de... Nem hagynék fel azzal, hogy a szalonban lakom, ahogy azzal sem, hogy megtanulom, amit Tatsuki ad nekem, vagy hajlandó adni, ezek pedig nem feltétlenül elfogadhatóak, meg hát... ha ténylegesen is alvilági leszek, akkor arra is veszélyes, aki esetleg elfogadna. Újabb mély sóhaj tör elő belőlem. Naná, hogy a saját kedvemet és helyemet baszom el mindig. Ellenben remélem, Deon nem haragszik rám, mert ezt most tényleg nem szeretném eljátszani. Annyira rohadtul nem könnyű ez a dolog. Határokat tudok szabni magamnak, csak éppen elnyomni azt, amit szeretnék, nem túl könnyű. Igyekszem, csak néha előtör. Mit meg nem adnék néha egy olyan pillantásért, amit Asame küldött Deonnak, mikor meglátta, vagy egy olyan mozdulatért, ahogy Tatsuki simított végig Shinjin. Mert hiányzik, hiányzik, hogy valaki átölel, hogy magához húz, hogy megvigasztal, hogy segít, hogy nem tudom, csak tudom, hogy van és tudom, hogy számíthatok rá. Mennyivel másabb lenne minden, ha... És azok az átkozott ha-k és talán-ok.
Újabb hosszú sóhaj tör fel belőlem és letörlöm a könnyeket az arcomról. Mindegy, Jeremy, most van helyed, megkapsz egy csomó mindent, és vigyáznak a kicsikre is, ennél többet meg ne akarj, mert neked nem jár, te nem érdemled meg, ennyi. Ezennel lezárom magamban a vitát és a nyilalló fájdalom sajgássá tompul. Felejts el itt mindenkit, mert egy jól felépített dolog ez, amiből nem húzhatsz ki, mert akkor összedől. Szóval felejtsd el, hogy ebbe beleszólhatsz, ahhoz egy senki vagy. Hagyom magam elsüllyedni ebben, elnyomom a cigit és leszállok a párkányról, majd becsukom az ablakot és bevackolom magam az ágyba apróra összehúzva magam, fejemet a párnába rejtve. Mert neked nem jár és nem érsz ennyit... - visszhangzik Lucas mondata a fejemben. Lehet, igaza volt, lehet, hogy nekem nem jár, hogy boldog legyek. De nem gond, mert elégedettnek kell lennem azzal, amit kaphatok és ebben boldognak lenni. Nem szabad többet várnom, mint amit kaphatok, vagy megszerezhetek.
Te nem érdemled meg, mert romlott vagy, csak egy szajha... - Újabb és újabb mondatok jönnek elő a múltból és egyszerűen nem tudom visszaszáműzni őket oda, ahol eddig rejtve voltak, végül nem bírom tovább és sírva fakadok. Kiadok mindent magamból, ami fáj, ami nyom belülről ezzel véglegessé téve a döntéseimet és elismerve, hogy vesztettem, hogy nekem nem jár, hogy én nem érdemlem meg, hogy nekem el kell felejteni és kész. Holnapra könnyebb lesz, csak ma hasogat fel mindent belül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése