143.

Tatsuki

Lassú, nesztelen léptekkel haladok végig a folyosón. Jobb kezemben tőr, a ruhámból vér, égett hússzag, füst, mindenféle mocsok, némi olaj és fémek különféle bűze árad. Már amennyi megmaradt belőle, mivel érzem, hogy pólóm cafatokban lóg a felsőtestemen, a nadrágom szárai pedig ugyanúgy nem simulnak a bőrömhöz, ahogy megszoktam. A szemeim csukva, ki sem nyitom őket már, mert lassan hajnalodik és a legkisebb fény a seggemet is összerántja, olyan fájdalmat okoz. A légzésem felületes, szaggatott és egyenetlen, alig kapok igazából levegőt. Mindenem fáj, az akarat azonban hajt. Azért jöttem ide, mert már csak itt vagyok biztonságban. Hülye lenne bármelyik alvilági betörni miattam egy erős yakuza házába, még akkor is, ha történetesen a klánom legfontosabb tagjait itt találja meg. Sántítva, a falakat és ajtókat tapogatva, számolva a lépéseket haladok előre a célom felé. Fülelek, mint egy állat, döfésre készen tartom a fegyveremet és próbálok talpon maradni, mert ha csak elnyúlok, mint a lapított béka, megdöglöm, mire megtalálnak. El kell ismernem, hogy segítségre van szükségem, most már nem húzhatom tovább az időt. Csakhogy ezzel mindent el kell mondanom, ezt pedig el akartam kerülni. Már nem fog menni.


Azt hiszem, végre sikerül megtalálnom a keresett szobát. Tudom, hogy találkoztam testőrökkel, de nem először járok a házban, noha a mostani tartásom és a kezemben lévő vérmocskos tőr nem a megszokott. Talán érezték rajtam, hogy egyetlen rossz szóért most ölök, hogy kurvára nem viccelek. Abban mindenesetre mindenki biztos lehet, hogy meg kell ölnie ahhoz, hogy engem megállítson bármiben is, ez pedig nem lenne okos lépés. Nagy szar van, most már tényleg nagy. És még mindig nem ez a legalja a gödör mélyének.


Benyitok és beszagolok. Tudom, mit kell éreznem, Asame kellemesen markáns, finom, férfias cigijének füstjét, mellette Deon eperaromás dohányának illatát, esetleg fanyar szexszagot, de mindenképpen meleget. És mindez benne van a levegőben, most a szemem használaton kívül helyezése miatt még erősebben is érzem. Szuszognak, tehát elég csendes voltam, így beljebb hatolok.

- Deon! - szólalok meg halkan, miközben becsukom az ajtót. A szuszogás azonnal elhal és apró neszek zizzennek. Takaró lehet, ami alatt mocorognak mindketten. Nem hallom fegyver kattanását, mégis erősebben szorítok rá tőröm markolatára. A vérem lüktet a feszültségtől a nyakamban és a fejemben, a légzésem nehézkesebbé válik, az izmaim megfeszülnek.

- Tatsuki? - kérdezi a kölyök. A hangokból ítélve kikel az ágyból és keresgél. Nem szólalok meg, csupán megpróbálom azt a dorombolásszerű hangot előcsalni a torkomból, ám most inkább hat morgásnak. - Mi történt? - kérdezi csendesen, de már hangjából kihallom a rémületet. Talán alsónadrágot húzott, vagy valami hasonló, mert most elém lépdel. - Semmi baj, nyugalom – mondja elővéve egy szelíd, állatidomításra is alkalmasnak tetsző hangját. Kétlem, hogy engem nyugtat, sokkal inkább van neki szüksége erre. - Tedd el a tőröd – kéri, mire visszanyomom a tokjába a pengét. Megfogja a kezem és megsimogat, ezzel is igyekezve megnyugtatni, de nem fog neki sikerülni, mert ha most megnyugszom, leállok, elájulok, bealszom, vagy akár meg is döglöm. Dolgom van még, úgyhogy keményen tartom magam minden kín ellenére, ami a testemet gyötri. Fény gyúl nem is messze tőlem, ezért azonnal a szemem elé kapom a karjaim.

- Oltsd el! - sziszegem. Újra sötét lesz, nekem már azonban ez majdnem mindegy, szédülés fog el és hányinger, annyira megfájdul a fejem. Deon megpróbál megtartani, aztán mancsait felváltva veszi el a testemről. Igen, csurom vér vagyok. Azt hiszem, most lesz rosszul és abból, ahogy a levegőt veszi, arra következtetek, hogy sírva is fakadna, ha nem küzdene maga ellen. Közben Asame is mozgolódik. - Csak vigyél abba a szobába, amiben legutóbb elszállásoltatok, arra még emlékszem! - utasítom a kölyköt.

- Te nem látsz... és... és... - Hogy is festek azon túl, amit már végiggondoltam? Két nyíl áll ki a jobb combomból, a jobb oldalamról lelóg a bőröm, vágások tarkítanak a legkülönfélébb pengéktől származtatva, és még így is könnyen megúsztam. A nyakamon ég Olivia ostorának nyoma, szét akar robbanni a fejem, a szemeimet ki sem bírom nyitni, különben olyan érzetem támad, mintha forró tűvel döfködnék, ...

- Megvárod, amíg itt esek össze, vagy idegbajt kapok, vagy mi lesz?! - mordulok Deonra tördelve a mondatot, hogy cselekvésre bírjam. Újra megragadja a kezem, aztán vezetni kezd.

- Hívd kérlek Takashit! - könyörög Asaménak sietve. Még nem hallottam ezt a hangot tőle, azt hiszem, szóval a viharvert kifejezés a külsőm tekintetében túl enyhe. Nyugi, kölyök, még sok dolgom van, úgyhogy nem fogok megdögleni! Mindenesetre magával húz valahova. Gyors tempót diktálna, de sántán nem tudok rohanni, az pedig még mindig rohadtul zavar, hogy szart se látok, így kénytelen vagyok minden módon Deonra támaszkodni, ezzel lassítva is őt. - Mi a franc történt?! - A hangjában nincs az az erő, ami jellemzi a kölyköt, inkább esdeklés ez a kérdés, mint komoly számonkérés.

- Ott vagyunk már?! - mordulok rá, de tudom, hogy nem fogom tudni észhez téríteni, túlságosan sokkolja a látványom.

- Beértünk.

- Vigyél a fürdőbe! - kezdem osztani neki az utasításokat, mire azonnal húz maga után. - Vágd le a ruháimat! - Ezt nem teljesíti csak úgy, valószínűleg vonakodik, mire előhúzom a tőrömet és a hegyét lefelé tartva arrafele nyújtom, ahol őt sejtem. Elveszi tőlem, aztán óvatosan, ügyetlenül szétnyesi rajtam a póló maradványát. Ezután megharcol a nadrágommal is. - Óvatosan! - figyelmeztetem. Tudom, hogy amúgy sem merné most rángatni rajtam, mégis muszáj óvatosságra intenem, hogy tudja, nem csupán a két kiálló nyílvessző miatt kell így eljárnia.

- Nem fogom tudni áthúzni...!

- A tőrt szerinted minek adtam? - morgok újra rá. Nem lehet most nyuszi, szükségem van a kitartására. Megnézném, hogyan fejti le rólam a farmert, de örülök, hogy nem látom, mert az arcán most nem az a gyönyörű fájdalom, a vágy, az élvezet, vagy gyönyörűség látszana, hanem rémület, talán undor. Tudom, hogy a vérszag felkavarja a gyomrát, lehet, hogy szédül is, mint én, ezért némi büszkeséggel tölt el, hogy megharcol magával a célért. - Állíts be a zuhany alá! - adom ki a következő utasítást. Muszáj megszabadulnom a különféle mocsoktól, ennek pedig ez a legegyszerűbb megoldása most. Meztelen és fegyvertelen vagyok, a védtelenség érzése azonban elkerül, nem érzem magam akkora veszélyben. Ügyetlenül, lassan keveredek be a zuhanyrózsa alá, aztán inkább hideg, mint langyos vizet állítok és alá állok. - Keresd meg Shinjit! - Ez a legutolsó utasításom, hiszen ő elég erős és képzett lesz ahhoz, hogy kimossa a sebeimet.

- A hajad... - nyögi. Igen, döntenem kellett, hogy a copfom, vagy a skalpom fontosabb. Nyilván az utóbbi mellett maradtam, ezért a fonatom nagy részétől megszabadultam.

- Majd megnő – közlöm semleges stílusban. Azt hiszem, Deon félig bent áll a zuhanyzóban, mert mintha meg akarna tartani, noha hozzám érni is alig mer, legalábbis nekem úgy fest, ahogy ügyetlenül tapicskol rajtam. - Hozd Shinjit! - utasítom újra.

- Megleszel?

- Már vissza is értél? - morgok elégedetlenül válaszul. Vélhetően elszalad, nem tudom, a víz csobogása mindent elfed és csak a hiányát érzékelem. A hideg vízpermet lassan kihűt, azt azonban érzem, hogy a mocsok nehéz masszaként gördül végig a testemen.