144.

Tatsuki

A fájdalomra jó a hideg, nagy dózisban bénít. Persze annyira nem állítottam hidegre és azzal is tisztában vagyok, hogy a testem most forróbb a szokottnál, mert a szervezetem dolgozik rendesen. Ilyen megerőltetést nem is tudom, mikor kellett utoljára elviselnem és valahogy úgy érzem, akkor sokkal könnyebben ment. Nehezen tartom magam, abban viszont halál biztos vagyok, hogy ha a két srác visszatér, frászt kap, ha nem bírom el a saját súlyom, úgyhogy a falnak dőlök és igyekszem megtisztítani magam a mocsoktól. A hajammal kezdem. Nem használhatok semmilyen vegyszert, mert a húsom nem preferálná, így hát sima vízzel öblítem ki újra és újra a hajamat. A hidegvíz kicsit oldja a görcsöket, vagy legalábbis jó ezt hinni. Fogalmam sincs, már nem igazán tudom, mit kéne csinálnom, csak abban vagyok biztos, hogy meg kell fürdenem elsősorban és valahogy el kell távolítanom magamból a nyilakat. Utóbbit inkább ülő, de inkább fekvő helyzetben kísérelném meg, hiszen az izmaim szorítják a fejükön lévő fémeket, tehát marad a mosdás. Nagyon ronda és súlyos sérüléseket is sikerült benyelni, még az érintésüktől is összerándul a gyomrom. Lehet, hogy Deon nem is Shinjiért ment el, hanem rókázni? És az mennyi ideje volt?

- Deon? - szólok ki a víz alól és fülelek.

- Nem, én vagyok - szól egy másik hang. Ez Shinji és megérzem, hogy belép hozzám. Azonnal felé nyúlok, kitapogatom a mellkasát, melyen ázik át a ruha, felkúszom a nyakán, majd állkapcsát megragadva húzom közel magamhoz, hogy megcsókoljam. Tisztában vagyok vele, hogy az idő nem alkalmas most enyelgésre, ezt a csókot azonban akartam, nagyon.

- Levetkőzhettél volna - mondom neki erőtlen vigyorral, de már tapogatok is felfelé a zuhanyrózsáért. Nem tetszik, hogy ruhában beállt mellém, a kiokosítással azonban csak a levegőmet fogyasztanám, amiből amúgy sincsen sok. Shinji gyorsan kapcsol, a víz más irányból pereg rám, vagyis ő megtalálta, amit én kerestem. Végigmancsolok a testén, hogy elérjek a kezéhez, aztán a sebeimhez vezetem, s szabad kezemmel elkezdem kimosni belőlük a koszt. - Fentről lefele haladva csutakolj le - kérem szaggatottan. Kibaszottul fáj, de inkább ez, mint a többi finomság, ami így sem fog elkerülni, ez azonban várható volt.

- Majd egy alkalmasabb időpontban - feleli talán elmosolyodva, ebben viszont cseppet sem vagyok biztos. Lehet, hogy csak hallucinálok, vagy ezt szeretném hinni, hogy ne kelljen elképzelnem a dühét. Látva is nehéz néha eligazodni rajta, így, látatlanul azonban még rosszabb a helyzet. Szerencsére nem kímél és arra is figyel, hogy állva bírjak maradni. Fogalmam sincs, mennyi időt töltünk ezzel, ahogy az alaposságról sem. Mindent megteszünk, amit lehet. A legkínosabb persze az oldalamon kilátszó hús megtisztítása, üvölteni tudnék, s csak többszöri nekifutásra sikerül kitisztítani, aztán iszom valamennyit és elzárom a csapokat, jelezve, hogy szarom le, hogy állunk, nem bírom tovább.


Shinji kisegít a zuhanyzóból, aztán kivezet a fürdőből. Tapogatózva ereszkedem le az ágyra, aztán lassan, ügyetlenül és kínlódva felkúszom rajta, s a hátamra fekszem. Most jön az a rész, hogy sebbenzinnel, jóddal, betadinnal, vagy akármivel kimossuk a sebeket, aztán elkezdjük befoltozni a bőröm. Aha... csak nem megy, nincs hozzá erőm. Kopogást hallok, amitől összerándulok. Ösztönösen a tőrömért nyúlnék, aztán kapcsolok, hogy nincs nálam, ezért megpróbálok felülni. Nem érdekel, hogy mindenem tiltakozik, azonban Shinji nem enged.

- Nyugi! - kéri sietve. - Ryuu vagy Takashi az, itt biztonságban vagy - mondja, majd elmegy. Azt tudom, hogy itt biztonságban vagyok, ezért is jöttem ide, ám nem hagyom, hogy akárki így lásson. Nem bízom az orvosokban, egyedül Bakari láthat el komolyabban és ezt a srác tudtára is fogom adni, amint visszaér. Ez nem sok idő, s amint besüpped mellettem az ágy, kitapogatom Shinjit.

- Bakari jelentkezett? - kérdezem meg tőle. Kutakodik valamiben, vélhetőleg elsősegélydobozban a hangokból ítélve, úgyhogy felkészülök a második kínkörre.

- Nem. - Az baj. Mi a faszt csinál még?! Legalább három óra telt el, hogy utoljára láttam. Ennyi idő alatt bármilyen szarból kivakarja magát.


Nem tévedtem, pokoli fájdalom hasít végig rajtam, mégis igyekszem veszteg maradni, hogy legalább azzal ne kelljen Shinjinek megküzdenie, hogy el bírjon látni. Nekem is az az érdekem, hogy megtegye.

- A város legdélibb részén... - kezdem suttogva, szaggatottan - éppen a határán... a Zöld Daru Teaház környékén... él egy faszi... Araham... ő fogja tovább tanítani Jeremyt... ha én nem tudom - közlöm a sráccal. - Az apja volt a mesterem... Bakari ismeri őt... de ha nem jön vissza, akkor te keresd meg - kérem komolyan. Araham valami homokföldi menekült patkány, külföldi, talán arab, de nem vennék rá mérget. Mindenesetre a nevéből és a külsejéből lerí, hogy nem japán. Pár évvel fiatalabb nálam, és ugyanolyan nagykutya, mint én, csak ő korábban kezdett csapatba verődni nálam, így már egész pofás szervezettel bír délen. Örökölte a mesterem képességeit és tehetségét, ezért méltó Jeremy tanítására, ha megdöglöm. Mindenképpen betartom, amit ígértem, még ha csak így, hogy elrendezem a szálakat magam körül és gondoskodom mindenről. - A teaházban... ha kimondod a nevét... hozzá cipelnek... a többit el tudod intézni - magyarázok tovább. - Az utódom egyelőre Bakari... ha megkerül - teszem hozzá. - Deonnal ketten, némi segítséggel... minden rendben lesz. - Ha Bakari nem tér vissza, nem tudom... erre nem terveltem ki semmit. Ötletem sincs, ki az, aki átvehetné ideiglenesen a helyem. - Katsuri majd rendezi a kölköket...

- Megteszem, amit kérsz - egyezik bele, bár kissé kelletlenül -, de ha egy mód van rá, ne most akarj megdögleni - teszi hozzá csendesen.

- Élnék én, míg legalább annyi nem leszel, mint én, de az idő nekem sem áll meg - mondom neki nehézkesen, de elmosolyodva. - Kitamura a nyomodra akadt - árulom el végül talán a legfontosabbat. Persze, gondoskodnom kell a többiekről, de ez az oka annak is, hogy most így fekszem itt.

- Élni is fogsz - jelenti ki határozottan, rendületlenül folytatva az ellátásomat, majd mikor Kitamura kerül szóba, egy pillanatra megáll a mozdulatban, de végül folytatja. - Szóval közel hat és fél év után mégiscsak sikerült neki. Mindigis kitartó volt.

- Az elmúlt fél évben... rengeteget dolgoztam... a klán megszilárdításán - mesélem fáradtan. Egyre kevésbé érzek fájdalmat, ami azt illeti. - Korábban nem volt fontos... de most elég sok embert tudhatok... a magaménak. Az egész... Kitaro-Kitamura-követő bagázs... ki lesz irtva, ha nem veszi a lapot - ígérem meg teljesen komolyan Shinjinek. Leszerveztem egy csomó mindent ennek érdekében. Ha a területeim bármelyikére merészkedik, vagy csak egyetlen embert elejt az enyémek közül, egy egész hadseregnyi vadkutya szakad a nyakába, s nem fognak visszavonulni, míg a teljes pusztulást el nem érik.

- Ebben már akkor sem kételkedtem, mikor először ígérted meg. Mit tudott meg, vagy mennyit?

- Összerakta a képeket... Shinji... testőr... szerető... gyilkos... - válaszolok most már igazán megküzdve a természet erőivel, de a srácnak tudnia kell, hogy immár Kitamura számára is ez a négy egy. - Adatokat nem... elrejtettem... - Ám a tények is bőven elegek és ezt Shinjinek sem kell megmagyarázni, miért. Azt hiszem, rettenetesen fázom és a végtagjaim nehezek. A sötétség már régóta állandósult, az a kurva fénybomba vakká tett, ám ez az érzet egyszerre ijesztő és természetes. Nem akarok meghalni, szóval ha kell, lekaszálom a halál fejét a saját kaszájával, de most nem tudok tovább ébren maradni.