146.

Deon

Kettesben maradunk Asaméval. Illetve nem is kettesben, mert Jeremy a falat támasztja. Tekintetem rásiklik. A tartása megtörtséget tükröz, az egész srác megzuhant. Elfeledkeztem róla. Annyira nagy volt a pörgés a fejemben, hogy Tatsukinak mindent megtegyek a felgyógyulása érdekében, hogy valahol útközben totálisan kiesett a tudatomból, hogy a srác abszolút újonc és nem tud semmit. Vele is foglalkoznom kell...


Hátralépek úgy, hogy a yakuzámnak simulhassak. Nem fog tudni most kimasszírozni, ellenben az ölelése jólesne és azt meg is kapom, kezei a mellkasomra kúsznak és magabiztos, kellemesen szoros béklyóba fognak. Szemeim lecsukódnak, fejem hátravetem, így a vállára fekszem. Múlik a hányinger, a szédülés, a pánik és a sokk, mégsem érzem jobban magam. A tettvágy újra elural, kevésnek érzem azt, amit eddig cselekedtem, holott igenis elég jól teljesítettem a kiborultságomhoz képest. Asame is csókot nyom a fejemre, a sokadikat ezen a hajnalon, nekem pedig újra potyogni kezdenek a könnyeim. Képtelen vagyok igazából megnyugodni és hiába tudom, hogy nem vagyok hibás semmiben, mardos a bűntudat. Szeretnék bent lenni Tatsukival is, ám biztos vagyok abban, hogy végül kidobnám a taccsot, ezért pedig kár odamennem, hiszen nemcsak hogy nem segítek, de még rontok is a helyzeten, ha elhányom magam az undortól, félelemtől és idegességtől. Inkább kicsit megsimogatom a hasam, hogy elnyugtassam a gyomrom, aztán arcom Asame nyakához fúrom. Tényleg össze kell kaparnom még egy kis erőt, hogy Jeremyt kivakarjam a posványból, de ez kurvára nem könnyű, mikor én magam is nyakig merültem benne. Rengeteg mindent kellene csinálnom, és akarok is. Már a markomban akarom érezni azt a nőt, akiről Anai beszélt, kikérdezni Bakarit, tudni Tatsukiról valamit, ...


Végül szembe fordulok a yakuzámmal és csókot nyomok a nyakára.

- Hoznál nekem farmert, alsónadrágot és pólót? - kérdezem meg csendesen. A bőrömről már felszáradt a víz, a hajam és a boxerom azonban még nedves. Nekem is száraz ruhára van szükségem, Shinji is minden bizonnyal már megkapta a sajátjait, s folytatnom kell tovább azt, ami a dolgom. Majd később ráérek nyavalyogni, akkor, amikor már mindent elrendeztem.

- Nem lesz gond? - kérdezi meg komolyan, mire megrázom a fejem. Szarul vagyok, de azért annyira nem, hogy ennyire aggódni kelljen értem. Jeremy rosszabbul fest, mozdulatlanná teszi a pánik és a bénultság, míg én azért bírtam pár apróságot csinálni. Mivel Asame is úgy ítéli, hogy megmaradok, ha elmozdul mellőlem, teljesíti a kérésem, én pedig a falnak támaszkodó sráchoz lépek és megfogom a vállait.

- Nyugodj meg - mondom neki, kérve őt. - Én is kivagyok - ismerem el -, de most nem adhatjuk fel. Takashi jó orvos, mindent megtesz, amit lehet, Shinji pedig segít neki - folytatom nyugtató hangon. - Koncentrálj arra, amit tanulhatsz. Tudom, hogy kurva szarul hangzik, de ha megzuhansz, azzal még magadnak se használsz, nemhogy másnak. Menni kell tovább, előre, folytatni mindent, menetelni, még akkor is, ha erőltetni kell, kényszeríteni magunkat. Rendben? - kérdezem úgy, hogy kicsit lehajolok, mert a szemébe akarok nézni. - Ez is alvilági virtus, soha meg nem állni... Ryuuichi hamarosan visszatér pár orvosi cuccal, megérkezik Katsuri, akivel valszeg veszekednem kell és remélhetőleg Kane és Anai is elkapja azt a nőt, aki itt ólálkodik, és ki akarom vallatni, hogy mit keres itt, mit akar, mit tud - osztom meg vele és a visszaérkező Asaméval is a terveimet. - Menni tovább, még akkor is, ha ez kibaszottul nehéz - ismétlem magam komoly képpel, ezzel próbálva ösztönözni Jeremyt is. - Ha szorult helyzetekben lebénít a félelem és a kétségbeesés, lehetőségeket szalasztasz el, megölnek, vagy meghal valaki más, akinek segítened kéne. Küzdj! - kérem határzottan. - Kapard össze magad és segíts! - ösztönzöm, majd eleresztem és elveszem a yakuzámtól a ruhákat. Egy pillantással köszönöm meg neki, aztán bevetem magam egy üres szobába, hogy átvegyem az alsónadrágomat, farmerbe bújjak, és pólót vegyek. Utóbbit már úgy ejtem meg, hogy kifelé jövök a szobából.