Jeremy
Rájövök, hogy mi volt ez az egész, ugyanakkor meg is lepődöm. Tehát ez lehet az a tanítás, amiről Tatsuki beszélt. Lenyűgöző, most már értem, miért olyan különleges ez a beültetősdi. Ezzel eldőlt, hogyha lehet, ezt is akarom, mert Tatsuki úgyis felépül és ha alkalmas vagyok rá, akkor miért ne? Elbűvöl a dolog még ebben a helyzetben is, ugyanakkor kivágom magam most ebből, mert koncentrálnom kell.
Figyelem a fejleményeket, a kérdéseket és válaszokat, sok mindent nem értek meg belőlük. Személyek, nevek és események, amik nekem tök nullát mondanak, és így nem könnyű döntéseket hoznom, vagy kitalálni dolgokat. Egyelőre a fonalat is nehezen tudom felvenni, így meg pláne vicces ez az egész. Ráadásul hol elvesztem, hol visszanyerem a dolgokat. Mindenesetre figyelek és megélesedem, mikor rólam esik szó. Ezek szerint Tatsuki nem hülyéskedett, tényleg beszélt a sráccal. Katsuri közelebb jön hozzám, Deon árnyékként követi, én pedig nem tudom, miért, de kihúzom magam, bár így sem lettem sokkal nagyobb és meg sem közelítem a férfit. Biztos vagyok benne, hogyha akarna, szimplán ki tudna nyírni, bár itt nem valószínű, hogy próbálkozni fog. Legalábbis merem remélni. Megacélozom magam megint, nem fogom hagyni, hogy remegjen a hangom, mert úgy érzem, most nem szabad, így inkább még beleadok egy kis lelkierőt.
- Két lány, egy fiú. A srác tizennégy, a lányok tizenkettő és tíz – sorolom fel őket komolyan, és sikerül elérnem, hogy tényleg ne remegjen a hangom, ami valahol boldoggá is tesz, ha nem is mutatom ki ezt sem, de egyelőre még nem tudom, el merjem-e mondani, pontosan hol vannak, így Deonra nézek, bár válaszolok a kérdésre. – Egy idősebb hölgynél, aki vigyáz rájuk – mondom a férfi szemébe, de várom Deon jelét, hogy pontosítsak-e, vagy ne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése