151.

Deon

Úgy fest, Jeremy komolyan fontolóra vette, hogy a testvéreiből is alvilági legyen. Remélem, tudja, mit csinál. Katsuri megbízható ember kell, hogy legyen, másfelől nem hiszem, hogy Tatsuki rábízná a gyerekét, de tudni semmit sem tudok róla. Szerencsére lenyugszik, így a testőrség is visszahúzódik a háttérbe és nekünk sem kell mindenre készen, megfeszülve várnunk a valamit Asaméval. Aztán beszólítják a szobába, tehát a megérzésem, miszerint szükség lesz rá, igazolódik. Ennek nem örülök, a gyomrom azonnal görcsbe is rándul. Jeremy is úgy néz rám, mintha tőlem remélné a csodát, én pedig jobb híján megvonom a vállam. Igyunk egy kávét. Vagy menjünk le a dojoba. Vagy... mittomén. Ötletem sincs. Én maradnék, méghozzá itt és szépen csendben. Persze nem lehet, Anai és Kane tűnik fel a folyosón, utóbbi elégedett mosollyal, nyílpuskáját lazán felfelé szegezve közeledik.

- Megvan a bestia - jelenti be. Szexis csaj, a fekete ruházattól még vékonyabbnak tűnik, mint amennyire az, nálam alacsonyabb, haja fekete és hosszú, egy része lófarokra fogva, míg a többi szabadon hull alá, szemei sötétbarnák, a mozgása pedig akár a yakuzafeleségeké. Simán el tudnám annak is képzelni, ami azt illeti.

- Levittük a pincébe - folytatja Anai, s a kezembe nyomja a pince kulcsát.

- Csak kiütöttük, úgyhogy ne várasd sokáig, mert ha felébred, megzabál - dorombol nekem a másik lány. Mióta észrevette, hogy észrevettem, mint nőt, heccből kelleti magát, hiszen tudja, hogy Asamén kívül senkihez se nyúlnék. - Biztos vagy benne, hogy egyedül elbírsz vele? - Fiatal vagyok, nem hülye, de ezt Kane még mindig nem volt hajlandó tudatosítani magában. Annak ellenére, hogy a yakuzám is jelen van, flörtöl velem, ez pedig meglehetősen zavar. Kellemetlenül érzem magam tőle. Anaiba több büszkeség szorult, Tatsuki valószínűleg mást tanít a lányainak, mint a fiainak, mert sosem csinált ilyesmit, most épp Jeremyt veszi szemügyre, aztán Asaméra tekint, de a pillantásában nincs az a ragadozókra jellemző tűz, inkább megfigyel. Ő őrszem, combjára felerősítve várja a nyílpuska, hogy használja, de sokkal visszafogottabb ilyen szempontból, mint barátnője, aki már-már kérkedik.

- És te mennyire vagy benne biztos, hogy ő volt az egyetlen? - kérdezek vissza gúnyosan, mire elmosolyodik.

- Az a feladatunk, hogy ezt tudjuk...

- Nem, az a feladatok, hogy vigyázzatok a házra - szakítom félbe határozottan. Gúnnyal és elutasítással, ridegséggel és parancsolással le tudom törni Kanét, ezért a hang, amit megütök vele szemben, kemény, durva és kegyetlen. Pontosan az a stílus és hangszín, amivel Tatsuki vagy Asame beszél a korcsokhoz, s ez most is hat. - Felesleges a díszkíséret egy kulcsnak, s ha tévedsz, drágán megfizetsz a szabályszegésedért - közlöm vele morogva-ugatva, mire harag lobban az íriszeiben. Megmondtam neki, hogy csak kivételes alkalommal léphet a házba. Tudja is, hogy azért, mert nem bírom a kacérkodását. Azt valószínűleg nem, hogy miképp érzek, mikor leplezetlenül és gátlástalanul megpróbál kikezdeni velem a maga szenvtelen, nőies módján, de ez így van jól. Sértetten hátat fordít nekem, haja lebben a lendülettől, majd elviharzik. Anai újra azzal az összeszűkült, kiismerhetetlen tekintettel néz rám, amiből nem tudom meg most sem, hogy elégedett vagy dühös rám, de barátnője után siet végül.


Kezemben a kulccsal most egyszerre érzek ijedtséget és izgalmat. A rám váró feladat váltja ki ezt belőlem, hiszen még sosem vallattam ki senkit, meg előbb elő kell rá készítenem és az nem lesz egy sétagalopp.

- Jössz? - kérdezek fel Asaméra pillantva. Nem is érti, hogy feltételezhettem, hogy nem. Nem tudom, talán nem feltételeztem, csak egyszerűen megkérdeztem. Azt viszont egyelőre nem tudom eldönteni, hogy védelmezni akar, vigyázni rám, kíváncsi-e, hogy mire megyek a nővel, vagy csak simán ott akar lenni, hogy kérdéseket tehessen fel. Mindegy, a lényeg, hogy velem lesz. Most Jeremyre pillantok. - Tanítok pár dolgot - mondom neki, azzal elindulok a pince felé.