152.

Deon

A pince már akkor nyomaszt, amikor az ajtajához érek, mégis bemegyek. Dohos, elöregedett szag van, ám ami igazán orr- és lélekbántó a levegőben, az a hajdani égett hús megmaradt bűze. Összerándul a gyomrom, de előre megyek a sötét, hideg, nyirkos térbe. Asame gondoskodik az ajtó zárásáról, majd a fényről, így a szemünk elé tárulnak a falra szerelt láncok, a szék, a különféle kínzóeszközöket kínáló tárolóeszköz és egy tűzrakóhely néhány vasrúddal maga mellett. Tudva, hogy Asame művelt itt emberekkel ezt-azt, elég rosszul érzem magam, a letuszkolt reggelim meglehetősen kikivánkozik belőlem, ám most higgadtnak kell lennem. Jeremy nyilván be van szarva, még ha nem is mutatja, én legalábbis azért most kicsit összehúznám magam a helyében, hiába tudnám, hogy nem esik semmilyen bántódásom. Még nekem is borzasztó ez a hely, egyedül a közepén heverő, szigorú lófarokba fogott, szőke hajú, feszes bőröltözetbe bújtatott, karcsú, nőies alkatú... domina, nem tudok rá jobb szót... miatt maradok.

- Basszus! - suttogom, de a csendben ugyanannyit ér, mintha normális hangon kimondanám, épp csak bele nem visszhangzik. Ez a hely nagyon para. Az meg főleg, hogy egy ilyen nőstényt kell kivallatnom. Fogom is a fejem, de ahogy Asaméra, majd Jeremyre nézek, csak én vagyok valószínűleg annak tudatában, hogy ez a nő veszett jól néz ki. Zsír... Nem tudtam, mi hiányzik a mai nap palettájáról. Alapvetően cikinek találtam, ami rám vár, így azonban még inkább az, hogy a szöszi bejön nekem. Na... dologra! - Az alvilágban háromféle ember van nemtől függetlenül... - kezdek magyarázni Jeremynek, miközben megközelítem a bestiát, hiszen Kane nagyon okosan ezt a szót használta rá -, az értéktelen, az áldozat és a ragadozó. Nem csak ott, de ott igazán élesek a különbségek. A szavak, gondolom, elég jól magyaráznak mindent, de ha nem, majd visszatérünk rá később - teszem hozzá. Egyrészt nem akarom Asame előtt elmagyarázni, ő nyilván tisztában van vele, meg már nem kéne gátlásosnak lennem előtte semmiben, jelenleg azonban eléggé bennem van a para, hogy mi van, ha ez a nőstény magához tér, mielőtt kikötözöm. Harcban nem érdekel, az ellenfelem nő vagy férfi, de az alvilágiak előszeretettel dobják be magukat szexuálisan is, ha észreveszik, hogy ezzel megzavarhatnak. Ennek a dominának engem nagy esélye lenne kegyetlenül összezavarni, az tuti. Ezt persze igyekszem bőszen rejteni, mert gáz lenne, ha akár Jeremy, akár Asame rájönne... Faszomba, úgyis rá fognak...! Mérgesen fújtatok egyet, miközben leguggolok, majd a térdeimet is lerakom a hideg földre és intek Jeremynek, hogy jöjjön közel. - Ha elkapsz valakit, az első és legfontosabb, hogy ártalmatlanítod. Az alvilágiaknál a legbiztosabb, ha előbb kiütöd, aztán levetkőzteted őket, mert kivétel nélkül mindnek a ruhája kész fegyvertár - magyarázom, miközben kiveszem a fekete, sokszirmú virágot idéző csattot a nő hajából, majd összenyomom és megmutatom a belsejét a srácnak. Öt centis tűkkel van tele. A hajban ideálisan el lehet rejteni, a fogazat még azt is megakadályozza, hogy a viselőjének a fejébe álljanak, tehát egy egyszerű dísznek tűnik, de ádáz fegyver. - Fogadni mernék rá, hogy méregbe mártott - teszem hozzá, mintha mellékes lenne, azzal távolra hajítom. - Segíts! - kérem. - Gyűrű, nyaklánc, karlánc sem maradhat, még akkor sem, ha nem tűnik fegyvernek használhatónak, mivel bármit lehet akként használni - közlöm némileg szigorúan, azzal bármekkora ciki, nekiállok kivetkőztetni a macát a cuccaiból. Asaménak korban jó parti lenne, hozzám elég idős, ám ő pont leszarja a női bájat, nem is érti, mi szépet lehet találni a keblekben, vagy a csípő finom ringásában. Hát pont azt, bassza meg! És sosem ábrándoztam arról, hogy a pasim előtt, egy másik srác társaságában, kínzás céljára fogok levetkőztetni egy nőt, főleg úgy nem, hogy előtte sosem csináltam ilyesmit.


Na jó, Deon, hagyjuk ezt a baromkodást! Ez egy alvilági szuka, aki lehet, hogy azért jött, hogy kicsinálja Tatsukit! - Az önfigyelmeztetés elég hatásos, a kezem magabiztosabbá válik, miközben óvatosan lehámozom a szösziről a szerelését. Tőrök, kis méretű dobótőrök, töménytelen mennyiségű senbon, egy vipera, két darab boxer, sokkoló, valamilyen spray, amit valószínűleg nem akarnék arcba kapni, egy mindennel felszerelt bicska, egy visszafele görbülő pengéjű késféleség, melynek a mutató- és középső ujjához kerülő részén recék vannak... A Riddick című filmben láttam ilyet, azt hiszem, ulak a neve. Szép és elegáns fegyver, eléggé veszélyes is, szval örülök, hogy előbb találtuk meg, minthogy használhatta volna a nőci. Aztán gránátféleségek is előkerülnek, aprók, nem is értek hozzájuk, ezért inkább nagyon óvatosan pakolom messzire őket. Kétlem, hogy felrobbannának a mozgatás vagy ütés következtében, máskülönben a maca nem a ruhájában hordta volna őket, ám a biztonságot többre értékelem most a kíváncsiságnál. Vannak még itt madzagok, értelmetlennek látszó, apró, fura eszközök, s ahogy Tatsuki fegyvertárából kiindulok, úgy gondolom, ezekből további eszközöket, fegyvereket lehet gyártani. Találok még a felsőt átkutatva üvegvágó körzőt, jegyzetfüzetet tollal, meg tollnak álcázott szúrófegyvert. Bár a legkeményebb, amire először egyáltalán nem fordítottam gondot, az az ostor, ami az oldalán lógott. Különleges eszköz, még ilyennel sem találkoztam.

- Ez a nőtípus éri a legtöbbet az alvilágban - magyarázok persze a munka közben. Nem én lennék, ha csendben kibírnám. - Az, amelyik meg tud ölni. - Mert ez meg tud, abban kurva biztos vagyok. - Előszeretettel vet be bármit, legyen szó a bájairól vagy a legalattomosabb trükkről, fegyverről, hogy kicsináljon, ha az a célja. Kiszámíthatatlan, ravasz és végletekig elszánt. Az a típus, amelyiket kis híján meg kell ölnöd, hogy egyáltalán kezdeni tudj vele bármit, de tényleg. Szívós, aljas és ellenálló, szóval rendesen meg kell dolgozni, vagy meg kell találni a gyengepontját. Több esélyed van, ha épp csak ki nem taposod a belét - jegyzem meg szinte szórakozottan. - Sose becsülj le egy nőt, mert noha nem erős, cselszövésben, találékonyságban és kitartásban kitesz két férfit. Alvilági ragadozónőket jobb nem megsérteni és ingerelni, mert nem felejt, levadász, aztán addig kínoz a legválogatottabb eszközökkel, míg vagy bele nem döglesz, vagy bele nem őrülsz, vagy könyörögni nem kezdesz, hogy végre legyen vége, tök mindegy, hogy, csak végre vége legyen, mert nem bírod tovább - tanácsolom Jeremynek komolyan. - A nők szeszélyesek és vagy no érzelem, vagy szélsőséges viselkedés. Egyik sem jobb - jegyzem meg őszintén. - Szerintem Tatsuki simán fog vele csesztetni, mikor már valamennyire tudsz harcolni, hogy akassz le magadnak egy ilyet - mondom egy pillanatra sem nézve rá, de főleg Asaméra nem, amiből tutira rá fog jönni, hogy ezt a cseszegetést bizony én is tapasztaltam. - A népes családjából következtethetsz, miért. Ő úgy gondolja, az utódnemzés elengedhetetlenül fontos, mert amid van, azt tovább kell adnod és ez a génekre is egyaránt igaz. Hisz abban is, hogy van jó vér és rossz vér. Erről majd meghallgatod tőle a kiokosítást, szerintem kurva nagy baromság az egész - vállalom fel a véleményem nyíltan -, úgyhogy ha kiadja feladatba, hogy győzz le és csinálj fel egy ilyen nőt, tudd, hogy az utóbbit akkor se vagy köteles megcsinálni, ha a mestered parancsolja.


Nem volt egyszerű munka megszabadítani a bestiát a ruháitól, de végül megoldottuk. Most már csak fehérnemű van rajta, még a fülbevalóit is kiszedtem és most azon gondolkodom, a köldökében lógó pókos pirszinget kivegyem-e. Végülis nem fogja tudni maga ellen felhasználni... Egy nagy szart, Tatsuki arra tanított, hogy csont meztelenre kell vetkőztetni az ellenfelet! Nekilátok kiszedni, csakhogy csúszik a kezemben a golyó. Félrefordulok és pofon csattan az arcomon. Nem akármilyen, nem egy nőies suhintás, hanem olyan, amitől leszédülök a nőről. Gyors, utána is kapnék, bár nem tudom felmérni, milyen pózban van, ám épp csak el tudom rántani a fejem, hogy ne építse bele az orromat a képembe. Így az arccsontomra kapok és hátraesem. Valószínűleg az eközben leadott rúgásokat Jeremy nyeli be, nem tudom, én örülök, hogy nem kell egy orrtörés miatt aggódnom, mert az rohadt ronda, fájdalmas és maradandó is, az arcom pedig fontos.


Hárman háromfelé ugrunk. Na, ez vicces lesz. Egy yakuza, egy fegyvertelen újonc, egy melltartóban és tangában virító nő és én, akinek csupán egyetlen tőre van. Vajon mennyire nevezhetőek kiegyenlítettnek az erőviszonyok? Sanoszos, hogy pillanatokon belül kiderül. Csattanó hangot hallok, méghozzá tőlem nem messziről. Oké, akkor annyira nem indulunk akkora előnnyel, mert a nő megszerezte az ostorát. Hármat csettintek, majd körülnézek. A szöszi mindenre elszántan, kezében az ostorral, támadó állásban vár, úgy tűnik, a csattintás csupán figyelmeztetés volt, de azért nem cicáznék vele. Asame sem szarozik, egy fémrudat vesz kézbe. Vallatásról volt szó, amihez valószínűleg meg kell kínoznunk, de azért nem nézném meg, amint azzal a rúddal odasóz a nőnek, aki most épp nem tudja, melyikünket ítélje veszélyesebbnek. Valószínűleg a yakuzám mellett dönt, mert felé fordul, mégis engem néz gúnyos, elégedett mosollyal. Mi tetszik? Tudja a franc! Kissé ideges leszek, hiába kerül a yakuzám kezébe egy ostor is. Eddig ő nézhette valószínűleg élvezkedve a szerencsétlenkedéseimet, most nekem lenne érdekes a műsor, mégis az elkobzott eszközökhöz ugrom. Felszerelkezem dobótőrökkel, ám Asame tekintete villan. Hajjaj, morci lesz, ha beleavatkozom. Picsába, pedig én akartam elintézni ezt a nőt!


Végzetes meccsnek ígérkezik, jelzek Jeremynek, hogy maradjon veszteg, aztán a biztonság kedvéért készenlétbe helyezve néhány dobótőrt én is leülök. A szöszi nem zavartatja magát hiányos öltözéke miatt, természetesen, vadállat módjára mozog. Méregeti Asamét, arcából ítélve gondolkodik és taktikázik. Bennem most csapódik le, hogy levetkőztettem és ezzel korrektül elintéztem magamnak, hogy tényleg ne tudjak másra figyelni, mint méretes melleire, meg arra a kecsességre, amivel lépdel és tartást vált. Azért örülök, hogy nem nekem kell megvívnom vele, mert megeshet, hogy csúfos vereséget szenvednék. A pofonjaim is sajognak, hát még ha többet nyeltem volna be. Ráadásul a rosszfiúmnak az a hatalmas előnye van velem szemben amellett, hogy kicsit edzettebb, tapasztaltabb és a tudása is sokszorosa az enyémnél, hogy teljesen feleslegesen igyekszik őt elcsábítani a nőstény. Van abban valami, ahogy egymásra néznek, s vigyor ül a számra. Aztán a bestia lecsap. Nem mindig szerencsés elsőnek támadni, sőt, legtöbbször nem az, ám más választása nem volt, lévén, hogy Asame nem engedte felénk jönni. A fémrúddal hárít, aztán lecsap ő is. Az első pár támadással csupán kóstolgatják egymást, mindketten nagyon koncentrálnak, kiütközik a férfias és nőies elegancia is a tartásukban és a mozdulataikban, amit egyszerűen imádok látni, majd a szöszi kirántja Asame kezéből a rudat, ezzel azonban esélyt ad a yakuzámnak egy olyat beküldeni, ami még nekem is fáj. Velős visszhangot ver a pince a rövid, meglepett, de fájdalmas sikoltástól. Hát igen, elég cinkes, mikor az ember a saját fegyverét kapja vissza a válaszban. Megindul az ádáz harc, ügyesen cseleznek, bár mindig összerándulok, mikor a rosszfiúm a karját használja pajzsnak. Szépen fog kinézni... nem mintha a bestia szebb lesz kidekorálva. Igazi tigrisnek fog látszani, na.


Tiszta harc, amin kiütközik mindkettejük tudása, tapasztaltsága és tartása. Asame kegyetlen és célratörően támad, míg a nő kénytelen taktikus védekezésre, ám a terepet sem ismeri annyira jól, mint a yakuzám és a bőrszerkó nélkül nincs, ami védje a testét a becsapódásoktól, így végül földre kényszerül. Noha az alvilágban semmit sem jelent, ha megadod magad, a nő lent marad, nem nyúl a fegyveréért, én pedig felmarva pár kötelet és láncot a közelemből, tőrrel a jobbomban elindulok felé. Talán csak arra várt, hogy a közelébe érjek, mert amint egy bizonyos távolságra kerülök tőle, szinte a hamvaiból kikelve robban be. Asame odaver az ostorral, megakadályozza, hogy a szöszi a sajátjához jusson, s menekülésre készteti, ám mindketten tudjuk, hogy ez csak valaminek a beharangozója. Egy szálat látok csillanni a gyér fényben a kezei közt, és tudom, hogy ha velünk nem tud végezni, mert alulmaradt, akkor magával fog, ezért egy láncot hagyok csak a kezemben, és tojok arra, hogy Asame nem veszi jó néven, hogy beleavatkozom, én is nekirugaszkodom a harcnak. Azt hiszem, az elveszi a nő kedvét mindenttől, mikor a yakuzám a kezére vág az ostorral, én pedig a lábára a lánccal. Most már gyors, egymást kiegészítő munkával leterítjük és valamennyire megkötözzük.


A küzdelem meghozta a gátlástalanságomat is, ezért amint feltűzzük a falra, levágom róla a maradék ruháit. Nem azért, mert meztelenül akarom látni, hanem mert még azok is fegyvert rejtenek. A melltartóban néhány fémes szál van, amely kiválóan alkalmas arra, hogy csendben, gyorsan, precízen leválasszák a fejet a nyakról, a falatnyi bugyiból pedig valamiféle apró fiola kerül elő, amiben jobb nem tudni, milyen lötty fityeg.


Pfuh...! Legyőztük. És a látvány... egy gyönyörű nő veréstől elcsúnyítva... impozáns és taszító egyszerre. Hiába vannak fájdalmai, gyengült le alaposan, vagy megalázó a helyzete, folyamatosan próbál szabadulni. Még mindig küzd, pedig már akkor veszített, mikor Kane kiszúrta a jelenlétét az udvaron. Asame dühösen odabasz neki egyet, amitől én is összerándulok. Megint visszhangzik a sikoly, engem meg kiráz a hideg, de mikor túljutok a hideglelésen, elmosolyodom. Azért ennyire nem kell bedurranni, mert... Oké, ettől a rideg pillantástól már vigyorgok. Nem akarom bosszantani a rosszfiúmat, szerintem tudja is, hogy én akkor is imádom, ha mérges, úgyhogy talán élve és épségben megúszom ezt a vallatósdit.

- Látom... ügyesen faragsz... házőrzőt bárkiből - mondja alig hangon, rám pillantva a nő. Na ez az, amit sosem akartam, hogy az ellenségeim a képembe vágjanak, hogy úgy játszom mindenkivel, mint egy bábjátékos a marionettekkel, mert amit a bestia mond, burkoltan ezt jelenti. Ha most a kezemben lenne az ostora, ráhúznék vele egyet, hiszen a harc alatt megtanultam elméletben használni, gyakorlatban meg van annyi ügyességem, hogy ha nem is szakszerűen és szépen, de tudom immár ezt a fegyvert is használni.

- Ki vagy és mit kerestél itt? - kérdezem keményen. Nincs kedvem vitázni valamiről, amiben ha védekezek, vagy támadok, ugyanúgy az jön le, hogy a nő eltalálta, s én valóban házőrzőket faragok az erős pasikból, mert ez nincs így.

- A nevem Olivia - válaszol készségesen, ami alaposan meglep, mert nem vártam volna ezt azok után, hogy mennyire elszántan küzdött a yakuzámmal -, és az érdekel, Tatsuki megéli-e a holnapot - a mondat második fele azonban már nem tetszik, mert kihallatszódik belőle némi gúny, zöldes szemeiben pedig elégedettséget látok. Azt hamar felismertem, hogy valószínűleg részt vett a csatában, amiből a pirszingesem idebotorkált, hiszen az ő nyakán lévő égett-nyomott csíkozás szinte kétséget kizáróan egy rátekeredett, talán megrántott ostor nyoma lehet, ezzel azonban a nő bizonyította is a tényt.

- Mit tudsz arról? - teszem fel a következő kérdést.

- Akasszatok le innen és mindent elmondok.

- Nincs alku - közlöm vele kapásból. Nagyon jó helyen van a falra akasztva, ártalmatlan. - Inkább beszélj, ha jót akarsz magadnak! - parancsolom, mire felnevet. Vicceset mondtam? Én nem így gondolom. - Van lent só? - kérdezem meg Asamét csendesebben. Persze a nevetés azonnal elhal, aztán az igenlő válasz és a helyét meghatározó biccentés után a mosoly is lefagy Olivia arcáról. Nem kérdezek vagy mondok többet, inkább a sóért ballagok, majd visszaérve a markomba veszek valamennyit és hiába rángatózik a szöszi, a combján húzódó sebekbe masszírozom. Szépen kiabál tőle. Egy szadista és kegyetlen fasznak érzem magam, valszeg az is vagyok épp, de az információkért, amivel ez a szuka szolgálhat a számunkra, hajlandó vagyok szép fokozatosan bedurvulni. - Na...! Azt hiszem, eddig nem értettük meg egymást - kezdem csevegő módban, de rideg hangon. A yakuzám eközben tüzet rak, ami először nem érdekelt, most azonban elér a felismerés, hogy mit is akar majd. Erősen meg kell küzdenem a sokkal, ami pofon ver.

- Keménykedsz, de... - De ez nem csak színjáték, s hogy ezt nyomatékosítsam, most az arcába hintek a sóból. Prüszköl, rángatózik a láncokon, nyög, ahogy küzd magával a maró fájdalommal szemben, s persze előtörnek a könnyei, taknya-nyála egybefolyik.

- Én még finom vagyok és kedves, hidd el - jelentem ki ugyanazon a hangon. Nem szeretném megvárni, amíg Asaménak elfogy a türelme, úgyhogy még két marék sót hintek a nőre, most a testére, hogy az összes sebe égjen és vadul remélem, hogy ez megteszi a hatását. - Nekünk nem kerül semmibe szétkínozni, úgyhogy kezdj el csiripelni. Mit tudsz arról a harcról?

- Cseszd meg... Deon! - nyögi nehézkesen, még mindig szenvedve, de már sírva. - Ha nem lettem volna, Tatsuki ott döglik meg! - hadarja.

- Ezt eddig nem mondtad.

- Kérdezted?!

- Hülye alvilági vagy és játszol az életeddel?

- Kíváncsi voltam, mire olyan büszke az a marha! - Ez most eléggé érdekes fordulatot ígér, ha igaz. HA igaz.

- Miért lett harc, kik vettek benne részt? Beszélj már! - morgom dühösen. Nálam szakadozik a türelem cérnája, mert utálok tétlen és tudatlan lenni.

- Ha sópácba fektetsz, sem tudok többet mondani annál, minthogy nem tudom! Mire odaértem, már ölték egymást, épp csak kihúztam a szarból Tatsukit! - Rápillantok Asaméra, hogy mit gondol, hazudik-e a nő. Én nem tudom, lehet, hogy megpróbál becsapni, ám nem hagynám csak úgy megégetni sem, mert ha tényleg a mi oldalunkon áll, nem kéne teljesen kiütni. Megérdemelte a verést, ha volt annyira hülye, amennyire, hogy többet... Ezt nem tudom eldönteni egyedül. Persze yakuzám arra biztat, hogy folytassam, majd célzatosan jelzi az ostorok nyomát Tatsuki nyakán. Először nem vágom, mi van, aztán lekoppan, úgyhogy újabb marék sót küldök Olivia testére, amitől sikoltozva fészkelődik.

- Hogy húztad ki Tatsukit a szarból? - teszem fel a kérdést. Ha ezzel nem kapok választ arra, hogy mit keresnek valószínűleg az ő ostorának nyomai a pirszingesem nyakán, majd másképp kérdezek, de ha ezt elmondja, úgy is sok infóhoz jutunk.

- Ledobtam egy fénygránátot a tömegre, aztán kivonszoltam - válaszol elkínzottan. Fénygránát? Magyarázná Tatsuki fényérzékenységét, a kivonszolás pedig vehető úgy, hogy az ostorral csinálta. Kézenfekvő lenne.

- Hogy kerültél oda?

- Bakari küldött egy üzenetet, hogy jelenjek meg a Searius kereszteződés közelében. - Ott?! Még jó, hogy a sótól képtelen kinyitni a szemét, mert most vágok egy WTF?!-fejet. A Searius egy átkeresztelés, az igazi nevét nem tudom, csak arra emlékszem, hogy a betűiből alkották meg ezt az elnevezést. Messze van innen, úgy két órára kocsival normál tempóban haladva. Kívül esik Tatsuki területeinek, ám egyfajta csomópont az ottaniak számára, mivel az utcákban több olyan hely is van, ahol összeülnek tárgyalni, árucserét lebonyolítani.

- Már a tömegverekedés fogadott? - kérdezem, aztán ellépek a helyemről és a nő ruháit kezdem átkutatni. Rövid úton igazolható, hogy hazudik-e, csak a telefonját kell megtalálnom.

- Igen. Mire odaértem, már állt a bál. Nem volt időm nagyon megfigyelni semmit - Hee?! Egy fejvadász nem figyel meg valamit? Ez elég gyenge kifogás. -, mert Tatsuki mellett nem volt senki, majdnemhogy egyedül harcolt - És Bakari?! Ő hol a faszban volt?! -, és erősen vesztésre állt. - Ez az egész sántít nekem, a telefonban azonban ott van Bakari üzenete: “Menj a Seariushoz és segíts Tatsukinak!”. Odaviszem Asaménak is, hogy lássa.

- Csak részben mond igazat - suttogom. - Komolyan ezt akarod csinálni? - kérdezem a tűzre biccentve, majd Jeremyre nézek. Én se fogom bírni, de hogy ő sem, az is fix. Ahogy újra a rosszfiúm szemébe nézek, azt hiszem, nemleges választ kapok, de nem vagyok benne biztos, tartok tőle, hogy csupán túlságosan azt akarom, hogy ezt ne kelljen egyikünknek sem megélni, ráadásul Asame is bepakol pár vasrudat a tűzbe. Kiráz a hideg. - Kéne valami jobb módszer - suttogom megemelve a sót -, mert nem tört meg, csak nem áll ellen. Lehet, hogy egy oldalon áll velünk, ezért nem akarok neki komolyan ártani - vallom be, erre Asame a szekrény felé biccent. Visszateszem a sót a helyére, majd megnézem, mit ajánl. Valami lötty, amit óvatosan megszagolva elvetek. Sav lehet, nekem pedig eszemben sincs alkalmazni. Inkább akkor már a senbonok jönnek szóba. Értük megyek, jó maroknyit felveszek belőlük, aztán visszatérek Oliviához. - Bakari hol volt?

- Nem tudom.

- Mi az, hogy Tatsuki mellett nem volt senki, szinte egyedül harcolt?

- Voltak olyanok, akik nem őt támadták. - A válaszok elég kétségbeesettek, de egy fejvadászhoz méltatlanok, ezért a farzsebembe tűzöm a senbonokat, csak egy marad a kezemben, amit némi tapogatás után átdöfök a nő kezén. Vérfagyasztó sikoly szakad ki belőle és úgy dobálja magát, mint aki megveszett. Kegyetlen módszert választottam, de direkt olyan helyen döftem át, ahol nem okoz komoly gondot, viszont nagyon fáj.

- Kezdjük elölről - javaslom nyugodtan. - Mit tudsz a harcról? Kik vettek részt benne? Csicseregj magadtól, mert ha abbahagyod a beszédet, a másik kezedbe is beleszúrok - fenyegetem semleges hangon. Mivel még most sem tudja kinyitni a szemeit, a fájdalom még intenzívebb, úgyhogy nincs kétségem, hogy maximum öt senbon felhasználása után dalolni fog. Nevek kezdenek potyogni, ám egyedül Taraon ismerős közülük, ráadásul a felsorolt emberek közül senki sem élte túl az összecsapást, még az ex-fejvadász sem. Olivia szerint egy gyors leszámolás lehetett, de ő csak annyit tud, hogy néhány másik fejvadásszal segítenie kellett Tatsukit. A dolgok azonban nem álltak fényesen, elég nagy túlerő gyűlt össze, ezért ő minden előzetes nélkül lehajított egy fénybombát, ami az éjszakában dupla erővel bénított le mindenkit, majd ahogy azt már mondta, elvonszolta a pirszingesemet. Kocsival elhozta valameddig, aztán Tatsuki ráparancsolt, hogy keresse meg Tetsujit, vagy Kitamurát, vagy Naokit, és nyírja őket ki. Itt megakad a sztorimesélésben, úgyhogy indulatosan áttolom a másik kezén is a senbont, viszont nem érek el eredményt, mert csak sikoltozik és vergődik. - Miért nem mentél megölni őket?

- Nem vagyok hülye, nem szándékozom meghalni! - üvölti. - Hívd be Katsurit, ő igazolja, hogy nem hazudok! - Oké, most már kezd kiborulni...

- Nincs mentőöv, Olivia - közlöm vele ingerülten. - Mit keresett ott Taraon?

- Fogalmam sincs!

- Mi lett a többi odahívott fejvadásszal? - teszem fel a következő kérdést.

- Nem tudom!

- Ott hagytad őket meghalni?

- Nekem csak Tatsukit volt feladatom kimenteni! - védekezik, de ezzel nálam nem jól. Újabb helyet keresek rajta, ám most az ujjait próbálom szétválasztani. Tudja, hogy a körmei alá fogom beszúrkodni a tűt, ezért visítva küzd. - Ne csináld ezt! Elég volt! - Ropog az ellenállása, kétségbeesik. Lehet, hogy igazat mond és az a gondja, hogy nem hiszek neki, attól viszont meglehetősen fél, hogy megcsinálom, amit sejt. - Mindent elmondok, amit tudok! Deon!

- Miért járkáltál itt? Kane és Anai hogyhogy nem ismernek? - morgom, miközben szétfeszítem az öklét.

- Más területen dolgozunk és sosem találkoztunk! - válaszol magas hangon, sietve. - Tatsuki miatt jöttem! Tudni akartam, hogy van!


Én kifogytam a kérdésekből. Hiszek Oliviának, úgyhogy eleresztem az ujját, kihúzkodom a kezeiből a senbonokat, majd hátralépek tőle.

- Mit tudsz Kitamuráról?

- Fejvadász vagyok, nem informátor. - A felelet most sokkal nyugodtabb, bár a nő hangján érződik, hogy sírt.

- Mit gondolsz, miért kellett volna megölnöd?

- Tatsuki ellensége, ennél több ok nem kell.

- Miért vagy Tatsuki oldalán?

- Az a rohadék fél évig tartott bezárva, mint egy állatot, hogy elérje, amit akar, aztán négy évig teljes biztonságot nyújtott a számomra! Azért a négy évért cserébe és azért, hogy időnként láthassam a fiamat! - kiabálja. Ú, anyám, borogass!