153.

Deon

Nincs szükségem arra, hogy több kérdést feltegyek. Ez a nő Tatsuki egyik választottja és sikerült anyai érzéseket ébreszteni benne, ezzel pedig a pirszingesem megfogta őt. Lehet, hogy ha visszakapná a fiát, elárulná Tatsukit, ám addig valószínűleg nem. Szüksége van a tetoválómesteremre, máskülönben valószínűleg a gyermeke meghal. Tatsuki simán van akkora rohadék, hogy hiába az ő ivadéka, hiába kaphatott jó vért, megölesse az árulás fejében. Persze az is igaz, hogy biztosabb információval úgy fest, csak a pirszingesem szolgálhat.


Részemről kész vagyok. Sok kérdés maradt igazából megválaszolatlan, de a megválaszolásukhoz időre vagy pedig Tatsukira lenne szükség, ezért nem látom értelmét tovább kínozni Oliviát. Nem beszélve arról, hogy Jeremy is kivan, ahogy elnézem. Nem igazán tudott mit kezdeni a nővel, szóval Asame valószínűleg rohadt jókat mosolygott rajtunk, míg levetkőztettük. Azt mindenesetre megtudtam, hogy a srác ugyanúgy nem vonzódik az ellenkező nemhez, mint a yakuzám, sőt, ha jól láttam, még taszította is őt. Ez mondjuk azért elég komoly... Na mindegy. A lényeg, hogy Jeremynek kissé megterhelő volt a feladat, a kiokosítás és az a tudat, hogy Tatsukit nem fogja izgatni különösképpen, hogy milyen az identitása, zargatni fogja a nemzés ügyével. Ha én nem mentesültem a csesztetés alól, holott párkapcsolatban élek, akkor a srác se fog.


Visszaballagok Asaméhoz és a véleményét kikérő biccentést intézek hozzá. Egyértelmű választ ad, mert eloltja a tüzet. Úgy fest, végeztünk. Újabb biccentéssel kérdezem meg, hogy kimegyünk, vagy előbb leszedjük Oliviát onnan. Szerintem az a biztonságos, ha a nő lógva marad, nem szökik meg, nem törhet az életünkre és ha kiderül, hogy az ellenségünk, nem kell vele bajlódni, ha viszont az oldalunkon áll, nyilván megérti, hogy miért jártunk el így. Ha nem, majd leverjük egymáson, most ez nem különösebben érdekel. Válaszul az ajtó felé int a pillantásával, ezért elindulok arra és Jeremynek is jelzem, hogy ennyi volt, jöjjön. Amint bezárul mögöttünk az ajtó, kicsit jobban érzem magam.

- Mit gondolsz? - kérdezem csendesen Asamét.

- Nem győzött meg teljesen arról, hogy nincs jó helyen azon a falon - jelenti ki. - Nem tudott normális érveket felhozni arra, miért is hihetnénk el, hogy tényleg védte Tatsukit, és nem megölni jött ide őt. Marad a falon, amíg nem lehet érdemben beszélni a pirszingeseddel.

- Én is így gondolom - mondom egyetértően. - Kellett volna mást kérdeznem tőle? - kérdezem meg, mert az leesett, hogy a yakuzám szándékosan nem avatkozott bele a vallatásomba, azt viszont nyíltan nem akarom megkérdezni, hogy értékeli a munkámat.

- Ennél több választ nem tudtál volna kiszedni belőle.

- Lehet... Bár van, amit csak kitalálás alapján tudok, de nem akartam szőrszálhasogató kérdéseket és keresztkérdéseket feltenni, mert azért ez nekem sem volt egy leányálom - vallom be őszintén. - Azt például nem fejtette ki, miért a nyakánál kapta el Tatsukit és vonszolta... ez nem tiszta, de nem tudom, hogyan lehetett volna kitisztítani. Meg hogy mi a szart sunnyogott, ha a mi oldalunkon van.

- Ne aggódj, ezt lesz még alkalmad megkérdezni tőle. - Ezt hallva felvonom a szemöldököm. Persze nem felejtem el végigsiklatni tekintetem a karján, amely ellátásra szorul, úgyhogy célirányosan vissza fogunk térni a folyosóra, leállítom Jeremyt annak a szobának az ajtaja mellé, ahol Tatsuki van, vagy valami, aztán bekísérem Asamét az övébe és ellátjuk a karját. Terveim szerint legalábbis. - Sokszor hatásosabb, ha hagyod kicsit szenvedni az áldozatod, mielőtt tovább faggatnád. Nem akartam beleszólni abba, hogyan csináld, de nem mindig hátrány az, ha nem teszed rögtön az asztalra az összes kezedben lévő kártyát.

- Kiszól a tapasztalat, mi? - kérdezem heccelve, majd annyira megfordulok, hogy belemarkolhassak az ingébe, aztán Jeremyre pillantok. - Lepattanunk kicsit - jelentem be, mert úgy döntöttem, nem akarok nagyon elidőzni azon, hogy kettesben akarok lenni Asaméval, azzal húzni kezdem őt a szobája felé.

- A rutin meg az évek... A korral jár - szúr vissza, mire elvigyorodom és megszívom a fogaimat. Ebből megint hiszti lesz és ezt ő is tudja, ám követem a tanácsát, nem dobom az asztalra az összes kártyámat azonnal, előbb bevezetem a szobájába, az ágyához húzom és csípőjénél fogva rálököm, aztán elhúzódom gyorsan tőle és megkeresem az elsősegélyládát.

- Azt hiszem - kezdem játékosan élesen -, még sosem okoztam csalódást azzal, hogy nem volt meglepim. - Lepakolom a dobozt az ágyra, aztán elkezdem levetkőztetni Asamét. - Vagyis nekem majdnem mindegy, mennyi kártyát teszek le - húzom őt tovább szóban, de a tetteim átlagosak -, mindig lesz legalább egy új a zsebemben, amit a pillanat szül.

- Ebben egy percig sem kételkedtem - jelenti ki komolyan. Reméltem. Vagy melegen ajánlottam magamban? Lényegét tekintve mindegy. Lefejtem róla óvatosan az inget, aztán kinyitom az elsősegélydobozt és szépen visszavonulok.

- Gondolom, elég idős vagy hozzá, hogy elboldogulj ezután - vetem oda neki széles vigyorral. Imádom az ilyen játékokat, azt, hogy szándékosan húzom, aztán otthagyom és imádom azt is, hogy ettől mennyire beindul.

- Kösz, anyu, boldogulok - feleli semleges hangszínnel, majd gézt vesz elő fertőtlenítőt, és nekiáll ellátni a sérüléseit. Megköszörülöm a torkom.

- Az elmúlt fél évben elég sokat férfiasodtam ahhoz, hogy a nememet illetően ne legyél tévesztésben. - És nem mellékes, hogy behatóan is ismer, de azt most hagyjuk.

- Tudod, az ember vénségére elbizonytalanodik kicsit, nem mellékesen ez a lüktető fájdalom teljesen eltereli a figyelmem az ilyen apróságokról.

- Az még úgy megvan, melyik nemnek mik a jellegzetes testrészei, ugye? - kérdezem pimaszul. Asame elgondolkodó képet vág, mint aki tényleg gondban van a feltett kérdéssel kapcsolatban.

- Talán még meg. Bár annak a pasinak a pincénkben elég aránytalanul nagy mellei voltak - válaszolja befejezve a karjának lefertőtlenítését, majd tiszta gézlapokat helyez a sebekre és fáslival betekeri a karját. Hajjaj... Asame ért ahhoz, hogy jól elkeverjen attól, amit terveztem és ez most is bejön neki. Meg hát felhozza Oliviát, ami akár eléggé mocsaras terep lehet a számomra, úgyhogy mos okosnak kell lennem.

- Hát... amennyiben a kebelcsoda pasi, el kell gondolkodnod rajta, hogy valóban milyen nem is vonz téged, mert mint azt láthatod, nem rendelkezem túlzottan kerekded idomokkal melltájékon és ez nem ifjú koromból adódik - vágok vissza visszafogott vigyorral.

- Egyetlen egy nem vonz. A nagyszájú csibéké - áll fel és a szekrényhez lépve egy másik felsőt keres magának. Tyúúú! Ez most nagyon durva fricska lehetne nekem...! Korrektül feltételezheti ugyanis, hogy férfinek túl nőies, nőnek túl férfias vagyok.

- Még szerencse - hagyom végül ennyiben. Nem kanyarodott oda a beszélgetés, ahova akartam, nem tudtam heccelni vele, hogy fele annyi idős sem vagyok, mint ő, szóval egy perverz pedofil, de talán jobb is. Odamegyek hozzá és hátulról átkarolom. Nem szeretem, amikor a korával heccel, mert engem kicsit sem érdekel, hogy kétszer olyan idős, mint én. - Neked számít a kor? - kérdezem meg, mert ez egy ideje foglalkoztat.

- Nem - jelenti ki komolyan, majd megfordul az ölelésben és ő is magához karol engem.

- Akkor miért hozod fel mindig?

- Tetszik, amikor felhúzod magad rajta - árulja el elmosolyodva.

- Csak ennyi?

- Mit szeretnél még hallani, hm? Imádom, mikor ilyen vagy.

- Akkor jó, mert nekem az teljesen lényegtelen dolog, hány év van köztünk - mondom, aztán elfekszem Asame vállán.