155.

Deon

Visszamegyek a szobámba, mert át akarok öltözni, meg kellene egy hajgumi is, mikor belebotlom Jeremybe. Kicsit kipihentebbnek látszik, bár úgy fest, mintha meglepődne az ábrázatomon.

- Shinji látni szeretne, azaz keresett, szóval nézz be hozzá – hadarja. Hova siet, megy a vonata? Azért ennyire nem sürgős a dolog, legalábbis remélem. Végülis lehet akár sürgős is, szóval nem húzom az időt. - Minden rendben? - Hát ööö... végülis...

- Köszi – mondom neki most már menekülőre fogva a dolgot. Kicsit cinkes lenne elmondani, mi történt, azon meg rendszerint felül tudok emelkedni, hogy Asame visszautasít, nem enged érvényesülni. Duzzogok rajta egy darabig, morgok magamban és egyre hülyébben érzem magam, aztán majd egyszer összegyűjtöm a bátorságom, haditervet készítek és belegyűröm az ágyba. - Ne aggódj, nincs gond – mondom azért hátrapillantva rá, de már menet közben, hogy véletlenül se tudjon faggatni, azzal kopogás nélkül, halk léptekkel bemegyek Tatsukihoz. A hangulatom egyből megváltozik, mivel gyomorszájon vág a látvány. Szerencsére már nincs szem előtt a véres gézkupac, vagy a nyílvesszők, mert már rájuk gondolni is elég ahhoz számomra, hogy a gyomrom bukfencezzen egyet. Ennek ellenére a fal fehér pirszingesem is elég rémisztő látvány, főleg, mert mozdulatlan. Muszáj odamennem hozzá, óvatosan leülni az ágyra és végigsimítanom bal karján. A halvány meleg és az erei pulzálása megnyugtat. Él és ez így is fog maradni még nagyon sok évig. Ezt akarom. Nem kérdezek semmit, nem nagyon tudok megszólalni, inkább Shinjire, majd Takashira pillantok, hogy szolgáljanak ők információkkal.

- Rendbe fog jönni - mondja komolyan, csendesen Shinji és hozzám lép. Látszik rajta, hogy most már fárad és gyengül, az ereje fogytán, nem tartja már úgy magát, amit nem is csodálok. Takashi pakolászik, hiszen nem marad a házban, ahogy sosem szokott, valószínűleg mindennel ellátta Shinjit, amire szüksége lehet, hogy a sebeket ápolja és azok ne fertőződhessenek el, így nem sok figyelmet szentel rám. - Ha a sebei nem fertőződnek el, hamar felépül - mosolyodik el halványan és valamiféle elszántságot vélek felfedezni a hangjában, mintha arról akarna tájékoztatni, hogy ő biztosan nem fogja hagyni azt. Hálás vagyok neki. Megvárom, míg Takashi lelép, mélyebb biccentéssel köszönök el tőle, mint ahogy általában köszöntöm, aztán felállok az ágyról és átkarolom Shinjit. Kicsit hozzábújok és úgy ölelem át, mintha pátyolgatni kellene, pedig tudom, hogy hiába van elfáradva, bírja a strapát, mert nagyon erős ő is. Persze átfog a karjaival, talán egy kicsit most neki is szüksége van arra, hogy mellette legyek, hogy érezze, nincs egyedül, nem tudom, valamire, amit megtalál ebben az ölelésben, amire szüksége van és amit szívesen is adok neki. Aztán lefele kezd húzni. Ezen egy kicsit meglepődöm, de letelepszem vele a pirszingesem ágyára, s tovább maradunk így, ültünkben összebújva. Jó érzés, hogy Shinji számít rám és még egy öleléssel is képesek vagyunk békét hozni egymásnak. Mert azt hiszem, valahol erről van szó, s arról, hogy egy erősít bennünket. Mondjuk nem értem, mit csodálkozom, hiszen már korábban is tapasztaltam ilyesmit, csak mindig annyira jó, mintha ez az élmény vadonatúj lenne.

- Tudok valamit segíteni? - kérdezem meg. - Utálok tétlen lenni, bár az elmúlt órákban nekem is jutott feladat. Kane és Anai elkapott egy fejvadásznőt - kezd ömleni aztán belőlem a szó -, aki Tatsuki miatt jött a birtokra. Nem lehetünk biztosak benne, hogy a mi oldalunkon áll, ezért lent van a pincében, viszont pár apróságot azért megtudtunk. Taraon ott volt és halott, Bakari fejvadászokat küldött Tatsuki segítségére, és azért nem bírja a fényt, mert akit elkaptunk, fénybombával vetett véget a bunyónak. Volt nála egy ostor, valószínűleg amiatt van a csíkozás Tatsuki nyakán, Asame alaposan kidekorálta a sajátjával, úgyhogy volt viszonyítási alapom, az viszont nem tisztázott, hogy segítő vagy ártó szándékkal került oda. Azt tudom, hogy van egy közös gyerekük, Katsuri vigyáz rá, Tatsuki meg konkrétan úgy bánik a nővel, mint egy vadállattal, de olyan is, viszont azt állítja, azért van Tatsukival egy oldalon, mert máskülönben nem láthatja a fiát. Ez eléggé... érted. - Nem tudom hirtelen, hogy van-e még valami. Nem jut eszembe más ebben a pillanatban. Talán ha Shin kérdez, alakul.

- Egyelőre nem tudunk mit tenni, csak várni - feleli csendesen. Várni... ezt a legnehezebb és ez a legrosszabb, ami juthat részül az embernek. - Néha azért nézz be - mosolyodik el halványan, ahogy a hangjában hallom, mire finoman megszorítom, ezzel jelezve, hogy ez tök alap, kérnie sem kell. A hallott infókra aprót sóhajt. - Amíg Bakari vagy ő nem tudja igazolni, hogy tényleg a mi oldalunkon áll, ne engedjük el. - Bólogatással válaszolok, kifejezve, hogy teljes mértékben egyetértek ezzel az állásponttal, magam sem akartam másképp cselekedni. - Bakariról még mindig nincs semmi hír? - kérdezi meg végül, s megrázom a fejem. - Az elmondottak alapján nem tudok neked semmi biztatót mondani. Ha Tatsuki állatként bánik azzal a nővel, és tényleg csak akkor láthatja a fiát, ha segíti Tatsukit, akkor esélyes, hogy azért jött, hogy megölje, ugyanakkor valahogy ide kellett jutnia Tatsukinak és ha nem Bakari hozta, akkor talán csak az a nő lehetett. Nem tudom, Deon, valami nagyon sántít ebben az egészben. A legjobb az lenne, ha végre magához térne és mondana valamit...

- Oliviának hívják és mondta, hogy egy darabon elhozta Tatsukit, aztán ráparancsolt, hogy keresse meg Tetsujit, Kitamurát vagy Naokit, de nem tette meg. Azt mondta, nem kattant be, hogy a halálba rohanjon. Tudom, hogy sántít a sztori, én is ezt gondolom, azonban tényleg csak Tatsuki mondhatja meg, hogy mi a fasz történt. - Kicsit kivagyok én is, s Shinji is aprót fújtat.

- Takashi szerint pár óra és magához térhet.

- Fog is - jelentem ki -, aztán majd nem győzzük ágyban tartani - teszem hozzá őszintén. Arcomra apró mosoly kerül, hiszen Tatsuki sem egy egyszerű eset, ráadásul rá nem is lehet hatni, ha nem akarja, mert pattint mindent. - Remélem, addigra Bakari megjön - vallom be. - Bár... úgy tudom... az ilyenek után két napig altatja Tatsukit, máskülönben nem marad fekve - motyogom csendesen.

- Nem fogom kikérni a véleményét arról, hogy marad-e az ágyban vagy sem. Ha kell, idekötözöm és kérek Takashitól altatót is, de innen fel nem kell egy darabig - jelenti ki határozottan, elszántan, én pedig elkuncogom magam. Eddig nem voltam benne teljesen biztos, most azonban már az vagyok: Shinji szerelmes Tatsukiba. Nem is gyengén, asszem. - A következmények pedig nem érdekelnek.

- A kötözés nem jó - mondom ravaszul -, az erőlködés nem tenne jót neki. Bakari is ezért altatja.

- Fontolóra veszem a dolgot - jelenti ki halvány mosollyal. - Legfeljebb ráuszítom Bakarit, ha minden kötél szakad - teszi hozzá.

- Azért kettesben ne hagyd őket - tanácsolom némi komolysággal, s eleresztem Shinjit. Azt már megtapasztaltuk Bakaritól, hogy időnként előbb elmérgesíti egy kicsit a dolgokat, csak aztán kezd hozzá a gyógyításhoz, javításhoz, békítéshez. Belehajtja az embereket abba, hogy megtapasztalják a poklot, kicsit kínlódjanak, elfáradjanak a nagy erőlködésekben, aztán rendet tesz. Kegyetlen módszer, kétség kívül hatásos is, csak nem biztos, hogy erre van szükségünk.

- Azt nem fogom, volt szerencsém tapasztalni, mire képes.

- Most, hogy így belegondolok, Tatsuki egyetlen normális kapcsolatot nem alakított ki, mindegyikben van valami visszás, valami harc, valami ellenállás, valami... valami, ami nem szokványos, de amitől érdekes, izgalmas és Tatsukis - mondom elmosolyodva és végignézek a szóban forgó férfin.

- El tudnád képzelni, hogy valami szokványos legyen, ami Tatsukival kapcsolatos?

- Nem - vallom be őszintén. - És ha szokványos lenne, nem is lenne annyira vonzó.

- Ebben egyetértünk - mondja mosolyogva. Örülök, hogy sikerült egy kicsit jobb kedvre deríteni, megnyugtatni és elterelni Shinjit. Nem mondaná ki, tudom, de szerintem eléggé leterhelte, hogy Tatsukit így látta.

- Katsurival amúgy nem volt gond? - jut eszembe.

- Nem. Ha nem volt muszáj, nem beszélt, csinálta, amit kellett. Valószínűleg ebben az is közrejátszott azért, hogy gondolkodás nélkül kivágtam volna innen, mint macskát szarni, ha akadékoskodik. Természetesen csak az után, hogy vért adott.

- Kicsit én is megdolgoztam, hogy ne legyen vele gond - árulom el csendesen, némileg büszkén.

- Akkor kijutott neki a jóból mára. - Erre elvigyorodom.

- Ja, egy kicsit muszáj volt neki, mert nem akart együttműködni. Szerencsére Tatsuki gondoskodik a jó híremről, úgyhogy nem kellett fél napig hívogatnom, meg komolyabban bevetni a meggyőzőerőmet.

- Most, hogy mondod - vág elgondolkodó fejet. - Rémlik, mintha emlegettek volna azon a környéken egy tizenhét éves kölyköt, akit mindenki csak I. Rettegett Deonnak becéz - neveti el magát a végére halkan. Ezt nem bírom ki anélkül, hogy át ne öleljem.

- Hülye - mormolom neki kuncogva. - Amúgy Szőke Nyúlnak becéznek - árulom el ezt már morogva, elvörösödve.

- Találó - közli vigyorogva.

- Köszi... Mondtam már, hogy utállak? Nem elégszer - válaszolom is meg a saját kérdésemet. - Amúgy nem tudom, feltűnt-e, de fekete-vörös lettem, a nyúl meg kifejezetten nem az az állat, amire hasonlítok - közlöm játékosan sértetten.

- Számtalanszor. - Mosolyog még mindig. - Most, hogy mondod... - És szemügyre veszi a frizurámat. Bakker, a vörös nem ordít eléggé?! Jó-jó, Shin nem ezzel volt elfoglalva. Azt hittem, szokás szerint nem jegyez meg semmit, az eszembe sem jutott, hogy nem vette észre, mert elég körültekintő figura. - Az utóbbiról azonban nem nyilatkozhatok, nem tartozik rám a magánéleted Asaméval - kötekedik még azért. Tyúúúú! Ezt az oltást...! Nagyon ottvan a szeren! Ezt megkaptam. Röviden kuncogok, aztán inkább nem megyek bele ebbe, mert most nem tudnék viccelődni ezen.

- A nyúl nem tetszik - jelentem ki ezzel rövidre zárva a dolgot.

- Pedig egész fürge és szapora állat - neveti.

- Ezt most vesézzük ki, mikor jó és mikor nem? - kérdezem azért halványan elmosolyodva.

- Én ráérek - közli megvonva vállait, majd az egyik fotelhoz megy, leül, cigit vadászik elő és rágyújt. Túl gyorsan váltott és a keze is egy nagyon picit megremeg, mikor rágyújt, úgyhogy óvatosan felkelek az ágyról és odamegyek hozzá. Most a fotel karfájára teszem le a fenekem, mert valahogy a közelében akarok lenni, a másik fotel túl messze van. Shinjit nem zavarja, még a cigarettájából is megkínál, amit elfogadok. Jól fog esni.

- Miért váltottál ilyen hirtelen? - kérdezem meg őszintén, a füstöt lassan eregetve ki a számon.

- Nincs különösebb oka - feleli elhelyezkedve és lehunyja szemeit. Persze, meséld a nénikédnek! A fotel támláját átfogva dőlök rá fejjel a kobakjára. Vicces és valahogy jó így. - Mit szeretnél tudni? - kérdezi meg elmosolyodva. Ügyes. Kicsit ismer... És el is vigyorodom ezen.

- Csak túl éles hangulatváltás volt és az érdekel, miért - mondom könnyedén, majd kicsit elhúzódom ebből a helyzetből, hogy lepöcögtessem a cigarettámról a hamut, aztán visszafekszem.

- Fáradok, azt hiszem - vallja be őszintén.

- Értem. Nem is csoda. De alhatsz, ha akarsz, csak mondd meg, mire figyeljek - ajánlkozom.

- Én megleszek, de köszi - mondja komolyan. - Inkább Jeremyre figyelj.

- Mindig keménykedsz, pedig neked is néha szükséged van arra, hogy leengedj, mint a lufi - közlöm nyíltan Shinjivel. - Figyelek rá. Megnyílt nekem és lezsíroztunk dolgokat, csak... kellemetlen, hogy méterekre le van maradva tőlem - vallom be. - Nem egy beszari gyerek, de nem is elég tökös, asszem. Megvan benne az a valami, csak... hogy mondjam? Jó lenne, ha begyulladna végre. És nem úgy, hogy nekiáll parázni, mert asszem, elég lazán kezelünk dolgokat...

- De legalább hatásosan csinálom - mosolyogja. Tény, nem is kétséges az igaza, de az enyém sem. - Majd leengedek, ha itt lesz az ideje annak is - mondja komolyan. Tudom, majd akkor lazít a szíjon, ha már Tatsuki eléggé visszanyeri az erejét. - Jeremy pedig majd megedződik, idő kérdése, te mondtad. - Bólintok párat a fejéhez dörgölve az enyémet. - És remek alkalom ez neki, hogy egy kicsit keményedjen, főleg, ha rájön, hogyan tudja legyőzni a pánikrohamait. Ezért kérem, hogy figyelj rá, és szólj, ha segíteni kell.

- Tanítgatom - árulom el csendesen. - Igyekszem amiben kell, meglazítani, amiben meg azt kell, megkeményíteni. Látom rajta, hogy akarja, hogy remek alvilági lesz, csak... én nem igazán vagyok tanár - mormolom. - Meg... eléggé belebonyolódik érzelmileg dolgokba... Tatsukihoz kötődik, ami nem baj, viszont oda kell rá figyelni... te meg... legyél vele... nem is tudom... okos - találok végül egy szót, ami nem jó, de jobb a semminél. Shinji ebből is érteni fogja, hogy figyelnie kell Jeremyvel. - A srác jófej, de... van olyasmi, ami nálam olyan hibapontnak számít, amiért nincs bocsánat...

- Ne aggódj, figyelni fogok rá - mondja csendesen. - És lehet, hogy nem vagy tanár, de sok olyat tudsz neki tanítani már most is, aminek később hasznát veszi majd, ha Tatsuki érdemben elkezd vele foglalkozni.

- Leginkább a hozzáállásban, lelkületben, lavírozásban tudok segíteni neki. Meg tudom mutatni, miket lehet nyerni Tatsuki mellett, miket hozhat ki belőle, ha megbízik benne, ha ő is akarja... De azt is tudnia kell, hogy kemény játszmákat kell játszania, amit egyelőre nem bír ki, mert túlreagál vagy túlértékel. Oké, Tatsukival mi tényleg marjuk néha egymást, de ez nekem így teljesen rendben van és azt hiszem, neki is - mondom, miközben az ágyon fekvő férfira nézek, aztán elnyomom a csikkem. Nem tudom, tájékoztassam-e Shinjit arról, hogy Jeremy belé van zúgva. Valamennyire figyelmeztettem, de amit mondtam, az kissé félreviheti, mert nem volt elég egyértelmű. - Elmagyaráztam Jeremynek pár dolgot, ő is elmesélt ezt-azt, ha viszont pánikrohamot kap, nekem fingom sincs, azzal mihez kezdjek. Az egyetlen ötletem így elsőre, hogy kiütöm - vallom be. - De asszem, ez nem lenne gáz. Inkább... nem tudom... érzelmi téren furcsa... nagyon intenzív... Jó, én is, ez nyilvánvaló, de bakker, évekig droggal mérgeztek, hogy egyáltalán ébren legyek, meg amúgy is ilyen vagyok, de... nem, Jeremy nem ilyen. Ő azonnal kötődik és nem tudom, mi lesz, ha egyszer kap egy pofont - vallom be. Pofonban lesz része, abban biztos vagyok.

- Mire is akarsz most pontosan kilyukadni? - kérdezi meg végül.

- Elmondom. Bejött hozzám hót lazán, ledobta magát az ágyamra, pedig nem kínáltam hellyel és én csak pislogtam, hogy he, még azon is elgondolkodtam, hogy kibaszom a picsába, én szóba se állok vele, leszarom, hogy Tatsuki kiskedvence - mesélem őszintén, kicsit talán ömlesztve a szavakat. - Aztán valahogy csak összejött, hogy dumáljunk és rájöjjünk, hogy nem akkora seggfej a másik, és hopp, megnyílt nekem. De nem gyengén, hanem korrektül fejest ugorhattam a lelkében. Nem mondom, hogy én nem nyitottam felé, de azért vannak határaim. És fura, mert valamiben teljesen laza, valamiben meg tök gátlásos, ráadásul ezek lehetnek hajszálra egymástól. Tudom, hogy nekem is van ilyen, lehet, hogy csak fura szembetalálni magam ezzel, deee... Hogy mondjam? Én nem habarodtam bele az első kemény faszba, amelyik az utamba került. - Máskülönben Tatsukival kezdtem volna járni. - Rohadt nagy pofára esések várnak Jeremyre, ha ezt így folytatja. Nem tudom, feltűnt-e, valszeg eléggé sunyít feléd, de beléd van esve - mondom meg végül Shinjinek, mert így kerek a szövegelésem. - Ez így már most eléggé kellemes, ám ha betolom, hogy csak füttyentened kéne Jeremynek, szerintem egyértelmű, hogy kurva nagy gebasz lehet...

- Tisztában voltam vele, nem véletlenül viselkedem úgy vele, ahogy - mondja komolyan. Ezen aprót szusszanva elmosolyodom. - Azért elismerésre méltó, hogy ezt így tálalta neked - jelenti ki tényleg némi elimeréssel. - Mindenesetre sok esélye nálam nincs. Tiszteletben tartom, hogy Tatsuki tanítványa, de az első olyan alkalommal, mikor közeledni próbál, még azt is megemlegeti, hogy a saját neméhez vonzódik.

- Nem akarok izé lenni, de benned pont az a vonzó, hogy mindenre figyelsz, de hidegen hagynak látszólag a dolgok, semleges maradsz, nem reagálsz, kívülállóként viselkedsz, elutasítóan - közlöm őszintén. - Miből jöttél rá, hogy bejössz neki? - kérdezem meg, mert erre kíváncsi vagyok.

- Kimondtad a kulcsszót, Deon. Látszólag... - Ahogy ezt kimondja, kiráz a hideg, de ez a jófajta érzés, talán izgalom. Mindegy, hátborzongatóan hatott rám ez és tetszett. - Igen, mindent elutasítóan kezelek, kívülállóként viselkedek, és nem is reagálok mindaddig, míg be nem telik az a bizonyos pohár. Ritka, de nem lehetetlen nálam sem elérni, hogy rövid úton zárjak rövidre valamit. Egy ilyen helyzet pedig egyike lenne azoknak, amit jobb azonnal tisztába tenni - mondja komolyan. - Nem volt nehéz. Miután végignéztem, hogy Tatsuki miként keféli meg, folyton kerülgetett, engem lesett. - Jaj, igen... Ezen még mindig kivagyok, hogy végignézte... Baszd meg, Shinji! Rohadt laza... - Eleinte persze arra gondoltam, várja, mikor ugrom neki amiatt, hogy Tatsuki megkefélte. Ismered te is azt a közhelyt, hogy a szem a lélek tükre... - Közhely, vagy sem, így van. Én is mindig a pillantásokból, a szemek állásából, a bennük rejlő érzelmekből jövök rá a dolgokra. - Elég hamar sikerült benne felfedezni a dolgot. Testőr vagyok, megérzem, ha figyelnek, ha nem vagyok egyedül, mert egy szempár állandóan rám szegeződik és nem egyszer fordult elő az, hogy bizony éreztem, hogy Jeremy, még ha titokban is, de figyelt. Próbált megfejteni. Ez is benne volt, de más is... Nem volt nehéz összerakni a dolgot. Túl sokat foglalkozott azzal, mit gondolok róla, még ha ezt szavakban nem is fejtette ki. Beszélt helyette a tekintete és a tettei...

- Azon még mindig fogom a fejem - árulom el kuncogva. - Igen, az elég gyanús, amikor valaki ennyit foglalkozik az emberrel. Nekem is feltűnt, hogy mennyiszer elhangzik a neved Jeremy szájából, mikor a másokkal ismert viselkedésed a némaság és a kifejezéstelen arc szokott lenni, szóval rákérdeztem, hogy miért fél tőled ennyire, vagy bejössz-e neki.

- Szoftpornónak elment - közli és megvonja a vállát. - Hamar elkezdett bízni benned, ha ilyen gyorsan tálalt.

- Ezek után kíváncsi vagyok, mit tekintesz hardcore-nak - jelentem ki nevetve. - Mondtam, hogy gyorsan kötődik. Nekem a váltásaim gyorsak, szóval mikor kicsit kiveséztük, hogy bejössz neki, hirtelen éles váltással közöltem vele az álláspontomat. Azt láttam is, hogy nem tudja hova tenni, de még egyszer nem lépek bele ugyanabba a csapdába.

- Remélem, agyonfényeztél előtte - neveti el magát. - Szóval már az első nap bemutatkozott neki a benned rejlő anyatigris - vigyorogja, én meg annyira kiakadok, hogy eltátom a szám. - Aki pedig kíváncsi, az hamar megöregszik.

- Cseszd meg... - nyögöm. - Anyatigris, ami az oldaladon morog, maximum! - közlöm vele sértetten, de elvigyorodom. - Egyébként nem mondtam semmit rólad, nem vagyok hülye, hogy olajat öntsek a tűzre vagy kiadjalak - közlöm vele komolyan. - Majd te villantasz neki, ha akarsz, ez a te dolgod. Én azon töröm a fejem, van-e ügyeletes rosszfiú a környezetünkben, aki szívesen megismerné behatóan Jeremyt - árulom el ördögien kuncogva.

- Az egy gyönyörű hím, ne sértegesd, mert megharap az alkotója - neveti még mindig. Ú, az fájna, inkább nem szeretném, ha Tatsuki megharapna. - Tudom, hogy nem adsz ki - vált végül komolyra. - Villantok, ha mást nem, a középső ujjamat iránymutatás céljából. Mellesleg az Endorfinban hamar találnál olyat, aki behatóan is megismerné őt...

- Aztán komolyan veszi - közlöm elvigyorodva. - Amúgy az Endorfinban bárki találna, még keresni se kell igazán, mert van választék és a kiéhezettség is kiújul a friss hús láttán, de nem így értem. Szexre eddig is talált magának pasit, ezután is fog. Igényes, jól néz ki, el tudja adni magát és van némi talpraesettsége is, szóval efelől kétségem sincs. Nem... nem így értettem - mondom aztán.

- Veheti... be, de nem az enyémet - zárja le ennyivel. Biztos voltam benne, hogy így áll hozzá, előre meg is mondtam Jeremynek. - Tudom.

- Belegondolva, hogy Jeremynek ki jön be... Elmondása alapján te állsz legközelebb ahhoz, ami az esete... Lövésem sincs, kivel kéne összeismertetni...

- Adj fel egy hirdetést, hogy Shinji-hasonmás kerestetik.

- Neeeem! A hasonmás is az eredetihez hajt vissza - jelentem ki elvigyorodva. - Kövi versenyen le kéne csekkolni, mi a választék, hátha...

- Lesz rá időd, míg én elverem Kazut megint - kuncogja és ezen nekem is kuncognom kell.

- Ezt akarta, úgyhogy egy szava sem lehet. Ha valamit csinálok, azt jól akarom csinálni, elég maximalista vagyok, szóval vigyázz, mit kívánsz, mert azt kapod! - fenyegetem játékosan Shinjit.

- Soroljam? - vigyorodik el. - Egy kávé jól jönne, nem tudom, hogy vagy vele.

- Idesétáljon vagy kijössz velem? - kérdezem meg kuncogva.

- Nem kell ugrálnod - mondja, s már veszi is elő telefonját és tárcsáz. - Hoznál nekem egy kávét, ha nem nagy gond? - S a vonal túlfeléről Ryuuichi hangját vélem felfedezni. Atyai gonddal viseltet Shinji sorsa iránt, ami valahol tök aranyos, másfelől viszont nagyon rendben van, legalább valaki Shinjire is vigyáz. - Köszi... Igen, minden rendben van. Jó - teszi le.

- Nem moccansz mellőle, mi? - kérdezem szelíden, miközben aprót biccentek Tatsukira.

- Ha nem muszáj... - néz közben Tatsukira halvány mosollyal. Shinji lenyűgöz. Tartja magát, ha nehéz is, egyenes, őszinte, hűséges és kitartó.

- Nem, egyáltalán nem - mondom neki, aztán felsóhajtok és még jobban elkényelmesedem a karfán fekve, a támlába kapaszkodva, testőröm fején a fejemmel. Örülök, hogy barátok vagyunk. Rossz lenne nélküle, ha csak olyan kapcsolatban lennénk, mint Bakarival vagyok. Asame kiváló döntést hozott, mikor Shint úgy szánta nekem, mint neki Ryuu, ennél jobbat nem is tudott volna. Shinjivel bármiről tudok beszélni, még a nehezebb témákról is. Valahogy felold. Biztonságban érzem magam mellette, tudom, hogy mindig és bármiben számíthatok rá. Azt hiszem, ki is egészítjük egymást és nem tudom, ha Bakari elkerül mellőlünk, kit érdemes harmadiknak választani hozzánk. Azt hiszem, ha nagy pacsisok nem is lettek, azért belátták Bakarival, hogy remek csapat vagyunk. Shinji kiválóan boldogul a yakuzák világában, míg Bakari otthonosan mozog az alvilágban, ők vigyáznak rám, én meg igyekszem lelazítani őket.

- Valahol annyira hihetetlen, hogy Tatsuki fekszik ezen az ágyon - mondja csendesen, még mindig a férfit nézve, valószínűleg ugyanazzal a halvány, szelíd mosollyal a szája szegletében, ami az előbb is kiült az arcára.

- Hát... őszintén megvallva engem nem az ijesztett meg, hogy tele van sebekkel, csupa vér, nyilak állnak ki a lábából, vagy hogy tapogatózik, mert... kegyetlenül erősnek láttam, hogy mindezek ellenére is morog velem és parancsolgat... hanem amikor rájöttem, hogy fél. Az totál megállította bennem a szart is.

- Tehát te is észrevetted... Reménykedtem benne, hogy csak én látok bele túl sokat. Hogy csak képzelődöm.

- Nem - mondom őszintén. - Te nem is láttad, amikor még tőr volt a kezében és olyan volt a tartása, mint egy medvének... Kicsit fontolóra kellett vennem, hogy ha a közelébe megyek, hogyan kerüljem ki, ha megpróbál ledöfni... és végig azon gondolkodtam, hogy a faszba jutott be és talált el Asame szobájához tök vakon... vagy egyáltalán a házig hogy...

- A többi érzékszervére támaszkodva. Még nekünk, testőröknek is tanítják, hogy ha úgy adódik, akkor is helyt tudjunk állni, ha épp nem látunk semmit. Tatsuki pedig... A házhoz biztos, hogy segítséggel, kétségem sincs efelől.

- Az viszont mázli, hogy senki nem próbálta akadályozni - mondom újra végigmérve a pirszingesemet. Tutira kinyírt volna valakit, de attól jobban félnék, hogy őt ölik meg. Számára ez akkor is idegen terep, ha járt már a házban párszor ahhoz, hogy ismerje.

- Tatsukinak bejárása van a házba. A testőrség tisztában van vele, hogy bármikor jön, nem ok nélkül teszi, parancsba kapták, hogy minden előzetes hercehurca nélkül engedjék be. Talán ezért is nem akadályozta meg senki, akármilyen állapotban is keveredett ide.

- Lehet - sóhajtom. Ezután kopogás hallatszik, mire mozdulok, de ahogy Shinji korábban is mondta, hogy nem kell ugrálnom, ő is pattan. Ketten megyünk oda az ajtóhoz, mert egyikünk sem akar engedni, ám jobb is, mert két bögre kávé és némi élelem kerül átadásra. Ezen már csak mosolyogni tudok, segítek a srácnak, de egy gondolat igenis bánt: Én miért nem tehetek meg dolgokat másoknak vagy másokért?