156.

Deon

Figyelem Shinjit evés közben. Csak azután volt hajlandó nekilátni, hogy ellenőrzést végzett Tatsuki állapotát illetően, s míg tömi a fejét is, sokszor pillant a férfire. Én odakuporodom a pirszingesem bal karja mellé, aztán a nyugalom, ami megtalál, valamennyire elaltat. Tudom, hogy kaptam kávét, amit megihatnék és aztán mennem kéne, főleg, mert Jeremy itt tök idegenként érezheti magát nélkülem, de az ajtón túl valahol Asame is ott van és még jó volna egy ideig távol lenni tőle. Nem beszélve arról, hogy érezni akarom Tatsuki bőrének melegét, mintha ez tartaná bennem a bizonyosságot afelől, hogy él. Tudnia kell, hogy itt vagyunk, szeretjük, aggódunk érte. Én sosem emlékeztem arra, hogy volt-e mellettem valaki, csak valahogy úgy éreztem, hogy igen, anya, vagy pont hogy a pirszingesem ott ücsörgött mellettem. Sosem felejtem el neki azokat a dolgokat, amiket tett értem. Azt, ahogy őrzött, mikor célpont voltam, az, ahogy vigyázott rám mindig, a tanításait, az őszinteségét, a nyers gyengédségét, a kemény szavait, minden marást, amit kaptam...

- Ne sirass... - morogja-dorombolja. Hm? Meglepetten felemelem a fejem, de nem álmodtam, tényleg magához tért. Kótyagos, nehezen lélegzik, szemeit alig nyitja ki, ám legalább úgy tűnik, hogy lát. Aztán eljut az agyamig az is, hogy potyognak a könnyeim. Miért is? Passz, most viszont örülök annyira, hogy sírjak miatta. Tatsuki pillantása persze már felméri, hol van, ki van itt, szemeibe pedig valamiféle szelídség jelenik meg, mikor kiszúrja Shinjit és rosszfiúsan, elégedetten, de csak halványan elmosolyodik. Természetesen a srác is megjelenik az ágy mellett, kicsit arrébb húzódom, hogy le tudjon ülni és szinte szégyellősen figyelem a kezét, mely szinte ösztönösen csúszik Tatsukiéra. A férfi finoman megszorítja, látom ujjai apró mozdulásait, a megfeszülésüket és mosoly kúszik a számra, de igyekszem elrejteni.

- Hogy vagy? - kérdezi meg a pirszingesemtől. Én még nem bírok megszólalni, csak a könnyeimet törölgetem, pedig tök fölösleges, mindig új bukik elő a szemeimből.

- Élek... - És ahogy az megjósolható volt, már nem bír feküdni, lassan, ügyetlenül, támasztva magát, óvatosan elkezd felülni. Jobb híján segítünk neki, főleg, mert utána könnyebb megitatni, amit Shin meg is ejt, látva, hogy jólesne Tatsukinak. - Mennyit aludtam?

- Órákat csak – válaszolok most én a hangomat megtalálva.

- Hírek? - Annyira tipikus, ő se bír nyugton lenni, úgyhogy egy aprót mosolygok, majd testőrömre nézek, hogy megvitassuk egy pillantással, bombázzam-e Olivia ügyével most a pirszingesemet, vagy ráér, kérdezgessük-e, vagy inkább hagyjuk még.

- Anai és Kane elkaptak egy fejvadászt, Oliviát. - Hát akkor beavatjuk Tatsukit. - Elég zavaros történetet adott elő arról, miért jött ide, úgyhogy egyelőre bezártuk - jelenti ki, majd rám néz, hogy folytassam.

- Ne eresszétek el! – szólal meg magabiztosan. - De annyira se, hogy a kezeit tudja használni – figyelmeztet komolyan.

- Nyugi, ha kiszabadul a láncokból, oklevelet kap a szabadulóművészségéről – mondom elmosolyodva. Aprókat bólint helyeslően, aztán kérdő módon biccent. - Lehívtam Jeremyt, hogy kicsit tanuljon, aztán ártalmatlanítottuk a nőt – kezdek mesélni, de olyan ördögi vigyor jelenik meg Tatsuki képén, hogy kedvem lenne ököllel megütni, csak most nem akarom bántani. Érzem, hogy melegem lesz, vagyis valószínűleg elvörösödöm, ezen pedig felröhög, majd próbál egyben maradni, annyira megfájul szerintem a mellkasa, mégis el-elvigyorodik. - Igen, teljesen, hiába volt kurva ciki, Asame meg háttérből sasolt, szerintem csak a popkornt hiányolta.

- Helyes... - nyögi kínlódva a fájdalomtól és egyszerre nevetve.

- Mindegy, lépjünk túl – javaslom morcosan, vörös képpel és Shin is igyekszik visszanyugtatni a tetoválómestert. - Asame elhúzta a nótáját, ostorral kidekorálta, aztán felakasztottuk a falra. - Kíváncsi vagyok, Tatsuki hogy reagál ennek tudtában, de meglepő módon elégedettnek tűnik az információ hallatán.

- Tud bánni a nőkkel... - Ja, csak épp rohadtul nem izgatják a nők.

- Az ő verziója szerint segített neked – és Tatsuki helyeslően int pillantásával.

- Olivia, mint a legtöbb fejvadász, semleges. Nekem érdekében áll segíteni, de nem könnyű eset.

- A fiatok miatt? - kérdezek rá nyíltan. Nem biztos, hogy jó ötlet Shin előtt feszegetni ezt a témát, nekem legalábbis valszeg kellemetlen lenne, ha Asaménak lenne gyereke, főleg, ha még tartaná is a kapcsolatot a nővel.

- Mondhatni, viszont azt se felejtsd el, hogy mit mondtam az olyan nőkről, mint ő. - Hát ööö... most nem tudom, mire gondol azon kívül, hogy Olivia az értékes jó nő kategória odalent. - A bestiákat mindig vadásszák. Tíz év múlva megnyugodhat, addig meg folyamatosan féltenie kell a picsáját, hiszen minden nagyobb kutya olyan nőt akar, amelyik erős kölyköket biztosít a számára. Az utód fontos és ahhoz kurvára nem mindegy, hogy milyen a szülői alapanyag.

- Ezt most sikerült nagyon közönségesen előadnod és alapvetően is azt gondolom, hogy ez közönséges – közlöm.

- Az, vagy nem az, egy olyan világban, mint az alvilág, ez a helyénvaló hozzáállás. Az állatvilágban is kihullik a gyenge a sorból – veti oda nekem bal vállát megvonva.

- De mi emberek vagyunk...

- Ugyanolyan állatok, mint az összes többi, hiába áltatod magad, hogy értelmesebbek vagyunk bundás vagy tollas társainknál. - Na neee... Ne gyere nekem ezzel, mert kivetem magam az ablakon! Bakker... - Lényegtelen, azon fikarcnyit sem változtat, hogy már rég lenne egy második gyereke is, ha nem tettem volna rá foglalót. - Ezen elkerekednek a szemeim. Még a hideg is kiráz ettől az egésztől. Ez a foglalósdi azt feltételezi, hogy meg akarja húzni még egyszer Oliviát, mert jó „alapanyagnak” tartja, mégis valahogy baljóslatú nekem ez a dolog, tekintve, hogy Shinjin kívül másodjára senkivel sem dugott, ellenben engem mindig igyekszik meggyőzni, hogy „biztosítsam a jövőm”, sőt, még az is kiderült az Oliviával való beszélgetésféleség során, hogy ismer engem hallomásból és Tatsuki büszkén mesélt rólam neki. Talán magyarázna pár pillantást, amit kaptam a pincében a nőtől, de taszít ez az egész. - Nem fog kinyírni semmilyen körülmények közt és védeni fog, amíg csak lehet, mert érdekében áll, de ha tehetné, a fiával együtt meglépne.

- És az? - kérdezem a nyakára mutogatva. A pirszingesem lassan, nem törődöm módon megvonja bal vállát. Jó, Oliviát el tudjuk helyezni... - Tényleg nem tud semmit arról, hogy mi történt ott?

- Nem. Bakari odahívta erősítésnek, aztán meglépett.

- Hogyhogy meglépett?! Egyáltalán mi volt az az egész?

- Kitamura ráakadt Shinjire, rakd össze.

- Nem puzzle-zni akarok, hanem végre tudni, hogy mi a fasz történt! - szakad ki belőlem a méreg. Tatsuki csak fáradtan, de furcsán elégedetten, mint valami lusta nagymacska, elmosolyodik.

- Leszerveztem Taraonnak a cuccot, aztán elmentem érte és le is szállítottam neki. Korábban kapott tőlem megbízásokat, úgyhogy kicsit megérdeklődtem, mire jutott. Azt már tudtam, hogy Kitamura szaglászik egy ideje Shinji után a városban, azt az infót is begyűjtöttem, hogy kezdi összerakni a dolgokat a bezavarásaim ellenére, hogy nyomra akadt, Taraon viszont elárulta, hogy tudomása szerint befejezte a nyomozást, megtalálta Kitaro gyilkosát és terve is van, hogyan kapja el. Meglepően sokat tudott erről az egészről, az is nyilvánvaló volt számára, hogy a lakásomon talált srác a Kitamura által keresett kölyök, úgyhogy eldurrant az agyam. Pontosan nem merte elmondani, milyen szerepet játszott, honnan tud ennyi mindent, az viszont egyértelmű, hogy rúgott nekem egy-két gólt. Tudta, hogy éppen hol találom meg Kitamurát, úgyhogy bebasztam a kocsiba, előadtam Bakarinak a terveimet, aztán kimentünk a Searius kereszteződéshez.

- Te tök hülye vagy – mondom meg őszintén a véleményemet.

- Nem, kurva logikus volt, amit csináltam. - Elkezd ömleni a düh Tatsuki szavaiból, a hangja sötétté válik, a tekintete felháborodással és haraggal telítődik. Teljesen megváltozik, még a tartása is ahhoz a medvééhez hasonlóvá válik, amivel megjelent a házban. - Kitaro, Kitamura elődje az ellenségem volt és mivel az a korcs Kitarot követi, ő is az. Nem mert eddig nekem keresztbe tenni, távol maradt, mert a gazdája se járt soha sikerrel ellenem, de Kitamura bejárkál a területeimre, informálódik, leszedte néhány emberemet, és igényt formál arra, ami az enyém. Senki sem tűri a pöffeszkedést, ha valaki nálam jár, húzza be fülét-farkát, mert különben levágom, ehelyett ő nyeregben érzi magát, duplán izgul, mert ha sikerül elkapnia Shinjit, azzal nekem is visszafizethet mindent.

- Csakhogy Shinji itt van, nem az alvilágban – közlöm be.

- Tény, de a védelmetek eléggé megcsappan, ha vissza kell hívnom a kutyáimat, márpedig ez szükséges lesz. Ugyanakkor szép szövetségek születhetnek az olyan függetlenek és Kitamura közt, mint Olivia. Gondolod, Kitamura nem tudna biztosítani neki jobb körülményeket, mint amit én? És ilyen módon van egy pár korcs, amelyik belülről rágná szét azt, amit az egész kibaszott életem alatt szerveztem össze. – A hangja megremeg a dühtől, ahogy ezt kimondja. - Neked itt megvan a kis biztonságod, mert a szövetségeid nem érdekkapcsolatok, ám ez odalent alapjaiban halott, és lássuk be, mindig akadhat jobb ajánlat. Kezdj el gondolkodni, Deon, és rájössz, hogy egy semleges terepen találkozni egy ilyen helyzetben nem akkora hülyeség. - Hát... sajnos igaza van. Tatsuki jól helyezkedik, érzi valamennyire a vesztenivaló súlyát, akár a saját vesztének lehetőségét, így kétségbe sem kellett volna vonnom a döntése helyességét, ami azt illeti. Egyezkedni akart Kitamurával, ajánlani neki valamit, vagy eltántorítani a szándékaitól, ám a jelek szerint nem járt sikerrel. - Tudtam, hogy Bakari erősítést hívott, előnyünk volt, hogy Kitamura nem számít ránk, de az a hülye úgy ugrott nekem, mintha megveszett volna. Ennyi. Olivia legalább használta az eszét, Bakari meg valószínűleg elkezdte, amit megbeszéltünk. Módszeresen kezdjük kinyírni Kitamurát, hiszen nem értett a szóból.

- Mi ez a többes?

- Nem, nem ti a yakuzáddal, ez alvilági ügy – mordul rám. - Shinjivel maradtok Asame köreiben, akkor is, ha nem tetszik – közli fagyosan -, ha nincs időm foglalkozni Jeremyvel, leküldöm délre Arahamhoz, és minden másra ugyanígy gondom lesz. - Nem lehet Tatsukival vitatkozni. Ő döntött, remélem, hogy helyesen, de hogy most mit csináljak... Inkább hagyom őt pihenni, felkelek az ágyról és a bögrémhez lépek, hogy megigyam a kávémat, ha már Ryuuichi gondoskodott róla valószínűleg Asame kérésére, hogy legyen bennem valami, nézem a párost egy pár pillanatig. Közel vannak egymáshoz, mégis távolság van köztük. Szerintem csak a jelenlétem miatt, de nem tudom. Inkább hagyom őket, Shinji legalább kicsit kettesben lehet a pirszingesemmel. Az ajtóhoz lépdelek, mikor Tatsuki megszólít. - Hoci vissza a telefonomat. - Mosolygok egyet, aztán jobb ötlet híján odaadom neki, majd elhagyom a szobát.