159.

Jeremy

Deon elviharzik, engem meg itt hagy egyedül. Bár megértem, valami nagyon izgatta és jobb, ha most esik neki és rendezi le magában, mert később nem biztos, hogy lesz rá lehetősége. Látom, Shabut is megviseli a dolog, így végül nem tudom megállni, hogy ne túrjak bele a bundájába és mivel egészen jól viseli, sőt, még közelebb is jön, belelendülök a dologba. Megvakargatom a füle tövét, tetszik, hogy dorombol nekem, és mikor elfekszik előttem, megsimogatom a hasát, a lábacskáit. Édes kis dög, meg kell hagyni és annyira selymes a bundája. Tetszik a dolog, ugyanakkor már mennék, mert... jó lenne látni Tatsukit, esetleg megérinteni, ha Shinji hagyja, ha meg nem, csak megnézni, hogy minden rendben van vele, így hát már nem sokáig élvezem ki a kisasszony társaságát, lassan összeszedem magam és kiengedve a cicát indulok el én is, és lépek Tatsuki ajtajához. Elgondolkodom rajta, hogy kopogjak, vagy ne, de végül megteszem. Esetleg még azt is megvárom, hogy beengedjenek. Na jó, nem esetleg, hanem tuti. Végül is ha kettesben vannak, nem nagyon kéne őket zargatni, de egy pillantás csak nem árt meg. Shinji ajtót nyit, de annyira nem repes az örömtől, hogy lát.

- Mondd! - morogja nekem, de most jövök rá, hogy lehet, hogy csak sikerült felébresztenem őt is. Pedig nem akartam.

- Csak szeretném látni és tudni, hogy mi van vele - mondom csendesen, de valahol már most azt érzem, hogy ez megint nem fog összejönni nekem.

- Alszik - feleli röviden. Na ezzel sem kerültem se előrébb, se beljebb, de most kicsit kitartóbb vagyok, talán...

- Nem fogom felébreszteni - ígérem Shinji szemébe nézve, komolyan gondolva a dolgot.

- Leszarom, hogy mit csinálsz vagy mit nem, van öt perced - lép el az ajtóból, hogy be tudjak menni. Látom, hogy komolyan gondolja, így öt perc után megyek is. Csak ez a pár perc kell nekem.

- Köszi - válaszolom és csendben beslisszolok az ajtón, majd be is húzom magam után. Annyira furcsa így látni Tatsukit, de megnyugtat, hogy látom fel-le mozogni a mellkasát. Nagyon halkan mellé lépdelek és csak letérdelek az ágy mellé, hogy ezzel se zavarjam, majd a fejem a karja mellé hajtom. Nem érek hozzá még véletlenül sem, de már így érzem a közelségét, ami megnyugtat. Tudom, hogy él, hogy fel fog épülni és ez fontos nekem, éppen ezért nem akarom zavarni sem alvás közben, mert ilyenkor gyűjt erőt az ember, de valamennyivel nekem is könnyebb, mert már tudom, hogy minden rendben lesz. Jólesik felnézni rá most, és tudom, hogy fogytán van az időm, de nem nagyon tudok most még mozdulni. Aztán végül csak meg kéne tenni, de nem megy, ezért végül azt választom, amit annyira kívánok és finoman megsimogatom Tatsuki kezét, hogy érezzem is a bőrének melegét vagy az erek lüktetését.

- Ideje távoznod - morogja rágyújtva, de én még nem akarok, így könyörögve nézek fel rá. Csak még két perc, próbálom megszuggerálni, hátha, ám olyan morcosan néz rám, hogy jobbnak látom, ha most nem zargatom őket tovább, ezért aprót szorítok Tatsuki kezén, de aztán lelépek, nem akarom kihúzni a gyufát Shinjinél, majd visszajövök inkább később.


Megint csak a szobámban találom magam és megint csak egyedül. Szobám? Elég furcsán kezdtem el gondolkodni erről... Mindegy, egyelőre jó itt. Ledobom magam az ágyra, talán aludnom kéne megint, amíg lehet, most úgyis megnyugtatott a tudat, meg az érintés, így talán menne is a dolog. Lehunyom a szemem, hátha sikerül és percek alatt nyom el a buzgóság.