A fájdalom felébreszt. Nem tudom, hogyan csinálja, hogy a sötét semmibe, amit alvásnak nevezek, hogy kerül bele a szúró, égő, viszkető, feszítő és nyilalló fájdalom, de magamhoz térít. Kinyitom a szemem, s körülnézek. Még mindig csak Shinji van a szobában, most mellettem fekszik, a szuszogásából ítélve alszik. Egy halvány mosolyra húzom a szám, és tudatosul bennem, mennyire kellemes, természetes és jó érzés, hogy itt van velem. Sosem kételkedtem a hűségében, az ilyen esetek azonban elém tárják, mennyire mélységesen komolyan gondolja ezt az egészet kettőnkkel. Biztos vagyok benne, hogy őriz, ahogy abban is, hogy neki köszönhetem, hogy még nem vergődöm lázálomtól, ugyanakkor fárasztó lehet állandóan figyelnie engem. Azzal is tisztában vagyok, hogy bármire képes, hogy itt tartson, pedig el kell intéznem pár telefont. Talán most már a hangom sem árulja el, mennyire megtépáztak, viszont előtte kell valami fájdalomcsillapító és egy szál cigi, ha viszont mozdulok, a srác se alszik tovább. Nem mintha aggódnék érte, erős kölyök, csak nem kell minden lélegzetvételemet árgus szemekkel figyelnie. Mindegy.
Karom lassan kihúzom alóla, s ahogy vártam, rögtön éberré válik. Visszahúzódik tőlem, majd segít felülni. Nyilván egyértelmű, hogy semmire se megy azzal, ha visszatart, így inkább megkönnyíti a helyzetemet. Shinji kikel az ágyból, hogy vizet diktáljon belém. Míg az első korty a nyelvemhez nem ér, fogalmam sem volt, milyen szomjas vagyok. Az egész pohárnyit bevedelem, aztán lassan, óvatosan nyújtózni kezdek. Nem szoktam hozzá, hogy ennyit fekszem, az izmaim igényelnek némi mozgást, a testem elgémberedett. Fel kellene állnom, az előző körömből ítélve azonban ez nem valami könnyű feladat. A srác persze nem szólal meg, csak mindenre kiélezett tekintettel figyel. Muszáj egy elégedett vigyort küldenem neki és jó lenne most kefélni is vele egyet, ám kopognak az ajtón. Halkan, valószínűleg azért, hogy ne ébresszenek engem fel, de annak már mindegy.
- Ennék valamit - szólalok meg.
- Hozok valamit. Másra van még szükséged? - kérdezi meg csendesen. Arany életem van a srác mellett, kiszolgál, főz rám, ...
- Mielőtt beengeded - kezdem, s aprót biccentek az ajtó felé, mert bárki is akar látni, azért nem ártana, ha nem kéne öt perc után kiküldenem, hogy ne előtte kelljen kínlódnom -, adj fájdalomcsillapítót - kérem meg Shinjit, mire fecskendőt vesz a kezébe. A mozdulatai elég rutinosak, nézem komoly képét, amivel beadja a kért szert, dolga végeztével pedig cigarettát hajít mellém. Rávigyorgok, és már nyúlok is a dohányért. Azt hiszem, nem arany életem van, hanem még annál is jobb dolgom emellett a srác mellett. Mondanom sem kell, mit akarok, tudja. Beengedi Jeremyt végül, ő pedig az ételfelderítésre adja a fejét, ahogy mondta. Apró mosoly kúszik a számra a tökalsó láttán, még a kifújt füstön keresztül is látom, hogy ő is szunyókált még nemrég. Az ágyamhoz lépdel, aztán leül és szinte rögtön a karomhoz nyúl. Nem tudom, mi játszódik le benne, talán nyugtázza, hogy még élek. Nyugi, kölyök, ennyire azért nem könnyű kicsinálni. Oké, elismerem, hogy az olyan egyszerű dolgok is, mint a légzés vagy a mozgás, fájdalommal kísértek, a sebeim égnek, viszketnek, lüktetnek és szúrnak, de ez betudható a gyógyulási folyamat részének is. Ha majd hat végre a szer, amit Shinji belém fecskendezett, jobban fogom magam érezni egy hangyányit. - Mennyi ideje vagyok a házban? - kérdezem meg, hiszen nem tudom, hogy órákat, vagy egy teljes napot, esetleg kettőt durmoltam-e át.
- Nagyjából kilenc óra, azt hiszem... - mondja kicsit talán tűnődve, miközben végigsimít a karomon. Figyelem szép művészkezét a bőrömön siklani, aztán felpillantok onnan a szemeibe. Aggódik értem, ezért ugyanazzal a nagyfokú figyelemmel tekint rám, mint Shinji, ugyanakkor meg van illetődve is egy kicsit, amit nem tudok hova tenni. - Hogy vagy? - kérdez rá nyíltan.
- Látod, nem? - kérdezek vissza könnyedén, aztán lassan mozdulva kinyúlok a hamutartóért és az ölembe veszem azt, hogy kényelmesen pergethessem le a cigarettámról a hamut és ne a vékony lepedőre potyogjon, amivel nagyjából csak az ölem van eltakarva. Tele vagyok különféle kötésekkel, zúzódásokkal és sérülésekkel, úgyhogy nem lehetek valami bizarr látvány. - És te? - passzolom inkább vissza a kérdést anélkül, hogy konkretizálnám a választ. Nem is tűnik a homlokráncolásából ítélve elégedettnek, ez azonban nem érdekel.
- Fáradtan - vallja be csendesen és lesüti a szemét. A cigit a számban tartva felszabadul a jobb kezem, így álla alá nyúlok és egy határozott mozdulattal felfelé biccentem a fejét, hogy rám nézzen. - Meg nem nagyon találom itt a helyemet - teszi hozzá félénken. Visszahúzom tőle a kezem és kiveszem a füstölgő szálat a számból.
- Ez természetes - közlöm Jeremyvel egyszerűen. - Ott van helyed, ahova csinálsz magadnak - vetem oda neki könnyedén, aztán újabb slukkot veszek magamhoz. Kicsit nagyobbat az előzőnél, hogy tágítsam a tüdőm, de köhögés lesz belőle. Még nem telt el elég idő annak a kurva törésnek. - Hallottam, Deon tanítgat. Mit mondott már el a kölyök? - érdeklődöm, mire a srác elmosolyodik.
- Beszélt sok mindenről. - A ködölés nem kell, konkrét válaszokat várok, ezért egy sürgető mozdulatot teszek a kezemmel, majd elnyomom a csikkemet.
- Az alvilágiak típusairól, a besorolásukról, vagy valami hasonlóról. A helyek felosztásáról, hogy hogyan zajlik az egymás elleni harc, a klánodról. Azt hiszem, ennyi. - Kérdőn felvonom a szemöldököm, mert kissé elcsodálkozom ezeken.
- Bővebben?
- Mikor Olivia megérkezett, elmondta a három kategóriát, amibe soroljátok egymást, és ebből könnyen le tudtam szűrni a dolgokat, így ezt nem részleteztük. Aztán elmagyarázta, hogy ha elkapsz egy alvilágit, mit kell vele csinálni, tehát hogy vetkőztessem le, fosszam meg minden támadási lehetőségtől és eszköztől. - Most mind a két kölyök vizsgázik, úgyhogy figyelmesen hallgatom Jeremyt, de közben muszáj vagyok a párnát magam mögé rakni, feljebb kúszni az ágyon és hátradőlni, mert nehezen tartom meg magam ülő helyzetben, s a tüdőmnek is jobb, ha kissé fekszem. - Ezen kívül elmagyarázta a helyedet ebben az egészben és azt, hogy miért vagy fontos a gépezetben. Mesélt arról, miért van ekkora családod - tér ki erre is, de elvörösödve. Család? Végülis... Nem a szokványos értelembe vett család, de a tökalsónak kényelmes ez a szó, nekem rohadt mindegy. Igen, van tizenhárom porontyom, mind más anyától, másra szánva. És? Ezen mit kell pironkodni? Szerintem a körülményeimet számba véve teljesen normális ez az egész. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy állandó nőm legyen, de ha még ezzel nem is lenne különösebben gond, akkor sem vágyom rá. Nem azért dugtam meg nőket, mert élveztem volna az első kivételével, hanem mert apám belém nevelte, hogy az utódok fontosak. - Volt szó a kínzásról, megalázásról, hogyan szerezzünk tekintélyt, ilyesmi. Arról, hogy miért tartjátok magatokat kutyának, mit jelent ez az állatias viselkedés, de hogy ez nem mindenkire igaz, csak általában. Hogy én is eldönthetem, mit akarok majd, hogy milyen helyet csinálok magamnak és azt hogyan teszem.
- Egészen meg vagyok elégedve Deonnal - jelentem ki. - Nem hittem volna, hogy nekiáll téged bármibe is beavatni, de egész sokat elmondott az alapokról - ismerem el könnyedén. - Rajzoltál is? - vonom kérdőre.
- Igen - vallja be csendesen. Vonakodik a témában? Ez új. Vagy történt valami, vagy olyasmit rajzolt, amit nem biztos, hogy meg merne mutatni nekem. Mint a rólam készült akt. Ahogy ez eszembe jut, rafinált mosolyra húzódik a szám. - Shabut, meg még egy félkész valamit, de nem tetszett és még egyet, ami most már készen van. Majd megmutatom, rendben? - kérdezi talán kicsit vágyakozva. Fingom sincs, ez már megint mi.
- Elvárom - jelentem ki. - Máskülönben hogy látlak el tanácsokkal és kritikával? - kérdezem meg megcsóválva a fejem. - Gondolom, harci bemutatót, edzést még nem tartottak neked - vetem fel.
- Rendben - bólint is hozzá. - Nem, azt még nem, illetve annyit, amennyi Olivia leterítéséhez kellett, de abból nem valami sokra emlékszem - vallja be végül. - Mást nem nagyon, főleg beszélgettünk Deonnal.
- Mi az, hogy nem sokra emlékszel? - teszem fel a kérdést szinte megütközve.
- Kezdtem megint kibukni, így nem teljesen azt érzékeltem, amit kellett volna - mondja és apró félelemszikra csillan meg a szemében. - Nem tudom, csak valahogy furcsa volt az egész, emlékszem mozdulatokra, hangokra, meg fényekre, villanásokra, ilyenekre, de az egészet nem tudom egy az egyben felidézni.
- Úgy nézel rám, mintha azt várnád, hogy megpofozlak - morgom elégedetlenül, mert felidegesít ez a riadtság, amivel bámul engem. - Bántottalak?! - mordulok Jeremyre, aztán hogy elfoglaljam magam, az éjjeliszekrényre cseszem a hamutálat. Némi csörömpölés után csend lesz, én pedig ridegen nézek a kölyök kék szemeibe, hogy biztosan jól megjegyezze, amit most mondani akarok neki. - Szétrúgom a segged, ha nem szeded össze magad - fenyegetem meg komolyan. - Hozd ki magadból a maximumot, kevesebbel ne merd beérni! - parancsolok rá. - Ha az a maximum, hogy nem ájulsz el, akkor az, de ha többre lennél képes, mint amennyit beleadsz, lesz okod ilyen beszari képpel nézni rám! - ugatom a képébe. - Akkor leszel képes megerősödni, ha folyamatosan azon leszel, hogy tágítsd a határaidat. Ha most még csak ennyit bírsz, az elfogadható, de mindig egyre többet lássak, különben nem leszel alkalmas arra, hogy megálld a helyed az alvilágban.
- Megértettem - mondja határozottan, s még a tartása és a tekintete is megváltozik. Helyes! Némi elégedettséggel tölt el most, mert ha eltökélt, az jó, nagyon jó. - Ezen leszek, illetve vagyok már most is. Egyébként sikerült elkapnom, mielőtt kiborultam volna, már legalább azt tudom, milyen érzés, így tudok ellene tenni, bár még nem tudom pontosan, hogyan tudom megállítani, de igyekszem megfejteni - tájékoztat.
- Egyáltalán mi borít ki? - kérdezek rá egyszerűen.
- Nem tudom pontosan, azt hiszem, mikor kezd túl sok lenni minden. Nem is nagyon aludtam, az is betett, folyamatosan agyaltam, aztán megjöttél, és mint aki alól kihúzták a talajt, de akkor nem lehetett elengedni magam, aztán zajlott minden, a fiad, Olivia, a Deonnal való beszélgetések, rémálmok és nem tudtam, hogyan adjam ki a dolgot magamból. - Akárcsak a kis csírából szokott, Jeremyből is ömlik a szó, de nem számít, kezdem megszokni, hogy a tizenévesek rengeteget bírnak dumálni. Talán, ha huszonötök lesznek, lenyugszanak, bár ha erről a két kölyökről van szó, erős kétségeim támadnak efelől. - És csak gyűlt a gombóc a torkomban, aztán egyszer csak robbant volna...
- Mindig legyen időd magadra - mondom határozottan. Shinji is visszatér közben kezében tálcával, a haja pedig nedves, ruhái mások, mint amiben elhagyta a szobát. Kár, hogy nem tudtam betámadni őt zuhanyzás közben, hiszen imádom, amikor a hangját visszaveri a fürdőszoba, s azt hiszi, a vízcsobogástól nem hallom a sóhajait. - Ne hagyd, hogy az események magukkal sodorjanak, mert az ilyen lavinákba beledöglesz. Mindig képesnek kell lenned uralkodni magadon, kézben tartani az eseményeket, ha pedig valamelyik nem megy, egyszerűen kilépni a szituból - közlöm a kölyökkel, miközben megkapom az ölembe a tálcát, s az azon lévő tányér levest. Küldök egy pillantást a testőrnek megköszönésnek, azzal a számhoz emelem a tányért, hogy megigyam a levet. Shinji nem marad a közelemben, ahogy társaságban sosem, az egyik fotelba telepszik és rágyújt, de figyelmes tekintetét rajtam tartja.
- Ezen leszek, csak... - Ahogy beszélni kezd, Shinjire pillant, mintha miatta nem merné folytatni, aztán elkapja a tekintetét és újra engem kezd nézni. Nocsak...! Történt más valami is, mint amit Jeremy elmondott, vagy még mindig be van szarva amiatt, hogy szeretőm nem a közvetlenségéről és a nyíltságáról ismeretes, ezért nem lehet mindig tudni, mire gondol, hogyan vélekedik valamiről? Nem fogom órákig győzködni, majd megnyugszik ez a kis hülye, vagy addig kerülgeti a forró kását, míg ráborul és megégeti vele magát. - Szóval igyekezni fogok, de most nem volt hova kilépni. Ellenben azóta sikerült sírnom is, aludnom is, így már valamivel jobb és most azt hiszem, egy darabig elkerül a dolog.
- Olyan nincs, hogy valamit nem lehet, ezt kurvára felejtsd el - mondom komolyan két korty között. A leves finom, jólesik és külön öröm, hogy végre nem csak a vér fémes, erjedt maradékízét érzem a számban. Vannak dolgok, amiket hiába öblögetsz ki, ott maradnak, vagy újra megjelennek, ezt pedig utálom. Tény, hogy kaptam pár maflást, de azóta órák teltek el. Mindegy, majd ez a kis húsleves új maradékízt hagy a számban, mert fogat mosni evés után fel nem kelek innen. Észreveszem azt is, hogy hat a fájdalomcsillapító, mert már csak azokat a dolgokat érzem, amik különös kínnal kell, hogy eltöltsenek. Alakul. Újabb kortyokat nyelek be, miközben pillantásomat végighordozom a két srác közt. Kíváncsi lennék, mitől ennyire feszült köztük a légkör, de gyanítom, hiába kérdeznék rá, Shinji passzolná, Jeremy megkukulna. Ez viszont további kérdéseket vetne föl, így alkalom adtán megejtem a dolgot. Shinji most elnyomja a csikkjét, aztán feláll és inni hoz nekem, aztán elvonul a mosdóba. Ez felettébb érdekes kezd lenni...
- Rendben, akkor nem nem lehetett, hanem nem akartam, mert Asame és Deon is jelen volt, márpedig nem hiszem, hogy értékelték volna, ha fogom magam és az egész mizéria kellős közepén elrohanok minden szó nélkül - mondja meg komolyan, de elég feszült még mindig. - Inkább tűrtem.
- Asame szerintem bőven hozzászokott a furcsaságokhoz Deon mellett, ha viszont közlöd velük, hogy szükséged van öt-tíz percre, egyikük se fog megállítani - jelentem ki, ezzel jelezve, hogy a problémákat sokszor a legegyszerűbb módon kell megoldani. - Nem értem, minek szarozol ezen ennyit - közlöm, aztán a visszatérő Shinjire pillantok. Nem látok rajta semmit, különöset meg aztán főleg nem. Szép kör lesz, már látom. - A magyarázkodás nem ment meg semmitől, általában felidegesít - tájékoztatom a kölyköt, mert ezt a későbbiekben sem árt tudnia. - Ha valamit nem tudsz megoldani, az a te bajod, azt meg ne várd el, hogy ne basszalak le érte. - Hogy Jeremy tudassa, vette az adást, rábólint, ennyivel én is megelégszem. - Katsuri? - kérdezek fel most a testőrnek szánva a kérdést.
- Többnyire aludt, miután innen kiment. Ryuuichi szerint intézett néhány telefont is, mikor vitt neki némi kaját meg inni, aztán megint inkább pihent - felel a kérdésre. Nem is csodálkozom, hogy leverte kicsit a lábáról a vérveszteség, én fáradtnak érzem magam miatta. Bekanalazom a hús- és zöldségdarabot, meg a tésztát, ami hátramaradt a levesből, aztán megiszom a pohár vizet is. Utóbbit rohadtul nem kívánom, de ha ez az ára, hogy ne kelljen az infúzió, akkor inkább iszom, mint a gödény.
- Mit gondolsz, mekkora kiakadás lesz, ha iderendelem Tamakit és Kagerut is?
- Nem leszel megtapsolva érte, ám ha így látod jónak, Asame is meggyőzhető.
- Gyorsabb meggyőzni őket, mint háromszor ugyanazt elismételni - jelentem ki egyszerűen, azzal kezembe veszem a telefonomat és pötyögni kezdek. - Bakari jelentkezett már?
- Még mindig semmi hír róla.
- Az nem jó - morgom. - Deon merre van?
- Ha minden igaz, Asaméval, legalábbis tőlem oda indult utoljára, de azóta én már aludtam egyet. - Jeremy válaszát hallva elkuncogom magam. Nem tudom, mennyi ideje hagyhatta magára őt a kis szarházi, de ha a yakuzájával van, kétlem, hogy elő lehetne keríteni belátható időn belül. Mindegy, hogy az ágyban hemperegnek, vagy a dojoban nyúzzák egymást, amíg kettesben együtt vannak, valószínűnek tartom, hogy Deon elérhetetlen lesz.
- Ryuuichi mondott neked valamit? - kérdezem újra Shinjit. Minél többet akarok tudni, továbbá ha rá bírom venni a fiaimat, hogy idetolják a képüket, azt is valahogy biztosítani kellene számukra, hogy bejussanak hozzám. Az is kérdéses, mikor leszek újra ébren, mert biztos vagyok benne, hogy sem Tamaki, sem Kageru nem lesz hajlandó a szükségesnél több időt itt rostokolni.
- Nem igazán beszéltem vele, most sikerült váltani pár szót. Asaméval tettek néhány biztonsági intézkedést, Akihito emberei figyelik a szüleim házát, hogy ha Kitamura vagy valamelyik blökije megjelenne a környéken, azonnal biztonságba tudják őket helyezni.
- Helyes. Érdekelnének azok a biztonsági intézkedések bővebben - jelentem ki, ezzel jelezve számára, hogy ha lehet, derítse ki és ossza meg velem. Aprót bólint, hogy utána fog járni. Remek. Elküldöm a megkomponált sms-t mindkét fiamnak, aztán a fülemre emelem a telefont.
- Tatsuki? - szólal bele vékony, meglepett hangon Anai.
- Kageru és Tamaki estére ide lett rendelve. Gondoskodj róla, hogy mindenféle gebasz nélkül Katsurival együtt a szobámban legyenek! - adom ki az utasítást. Közben a két srácra nézek, Jeremy elgondolkodó képpel ücsörög az ágyam szélén, míg Shinji ugyancsak telefont intéz.
- Ha külön érkeznek vagy a kutyáikkal, az gázos lesz, mert Kanét Deon kitiltotta a házból. - Faszért kell állandóan idegesítenie a kölyköt! Mintha nem lenne egyértelmű, hogy szarik az mindenkire, csak Asaméra gerjed. A lotyók amúgy sem a zsánerei, jobban szereti az elérhetetlen, titokzatos, akár veszélyes nőket.
- Nem érdekel, hogy oldod meg, Kane pedig kurvára húzza meg magát!
- Rendben. Örülök, hogy jobban vagy - jegyzi meg gyorsan, azzal megszakítja a vonalat. Meglepődöm a kijelentésén, átfut egy mosoly az arcomon, aztán megnézem az időközben megérkezett választ a fiúktól. Naná, hogy fizetnem kéne nekik, hogy betegyék a lábukat egy yakuza házába, de megírom nekik, hogy nincs választásuk, ha nem jönnek, azt nem köszönik meg maguknak, úgyhogy sötétedés után induljanak és lehetőleg egyszerre érkezzenek, Anai fogja fogadni őket.
- Ryuuichi kiadja a parancsot a testőrségnek, hogy engedjék be Anaival Tamakit és Kagerut - közli Shinji letéve a telefont -, valamint hamarosan megkapjuk a megtett biztonsági intézkedések listáját is.
- Remek - mondom egy elégedett pillantással jutalmazva a srácot. - Ezt - mutatom fel eléggé leharcolt telefonomat - tudod pótolni? Úgy kéne, hogy minden beletöltött tudást másik készülékbe menteni, a kártyát áttenni, és lehetőleg ne lenyomozhatatlan legyen az új készülék. És nem valami modern szar, mert az az első koccanástól meghal - teszem hozzá szigorúan, mert rosszul vagyok ezektől a tapicskolós technikai vívmányoktól. Már telefonnak sem lehet nevezni őket, annyi baromságot tudnak. Nekem a mobil lényegében csak telefonálásra kell, kurvára nincs igényem mp3-at hallgatni vele, vagy profi videót készíteni. Shinjinek is valami ilyesmi van, de az nem érdekel, hozzá még illik is, tekintve, hogy simán technokratának lehet nevezni a srácot. Én laptopon, vagy egy Shinjihez hasonló alvilágin keresztül intézem, amit ő a zsebében hordható vacakkal képes.
- Ha adsz tíz percet, elintézem - jelenti ki és kinyújtja kezét, hogy odaadjam neki a készüléket. Bízom benne, ezért megteszem, ő pedig már megy is intézkedni. Deon is jól járt ezzel a sráccal, meg én is, okos, hűséges, megbízható, kitartó, szívós és céltudatos. Tökéletes testőrnek is, barátnak is, szeretőnek is.
Újra kettesben maradunk Jeremyvel, nekem azonban nincs különösebb mondanivalóm a számára, így miután a kiürített tányért az ágyról az éjjeliszekrényre tettem, visszadőlök a fekhelyemre és lehunyom a szemeimet. Kíváncsi vagyok, meddig bírja a csöndet és mit talál ki.
- Bővebben?
- Mikor Olivia megérkezett, elmondta a három kategóriát, amibe soroljátok egymást, és ebből könnyen le tudtam szűrni a dolgokat, így ezt nem részleteztük. Aztán elmagyarázta, hogy ha elkapsz egy alvilágit, mit kell vele csinálni, tehát hogy vetkőztessem le, fosszam meg minden támadási lehetőségtől és eszköztől. - Most mind a két kölyök vizsgázik, úgyhogy figyelmesen hallgatom Jeremyt, de közben muszáj vagyok a párnát magam mögé rakni, feljebb kúszni az ágyon és hátradőlni, mert nehezen tartom meg magam ülő helyzetben, s a tüdőmnek is jobb, ha kissé fekszem. - Ezen kívül elmagyarázta a helyedet ebben az egészben és azt, hogy miért vagy fontos a gépezetben. Mesélt arról, miért van ekkora családod - tér ki erre is, de elvörösödve. Család? Végülis... Nem a szokványos értelembe vett család, de a tökalsónak kényelmes ez a szó, nekem rohadt mindegy. Igen, van tizenhárom porontyom, mind más anyától, másra szánva. És? Ezen mit kell pironkodni? Szerintem a körülményeimet számba véve teljesen normális ez az egész. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy állandó nőm legyen, de ha még ezzel nem is lenne különösebben gond, akkor sem vágyom rá. Nem azért dugtam meg nőket, mert élveztem volna az első kivételével, hanem mert apám belém nevelte, hogy az utódok fontosak. - Volt szó a kínzásról, megalázásról, hogyan szerezzünk tekintélyt, ilyesmi. Arról, hogy miért tartjátok magatokat kutyának, mit jelent ez az állatias viselkedés, de hogy ez nem mindenkire igaz, csak általában. Hogy én is eldönthetem, mit akarok majd, hogy milyen helyet csinálok magamnak és azt hogyan teszem.
- Egészen meg vagyok elégedve Deonnal - jelentem ki. - Nem hittem volna, hogy nekiáll téged bármibe is beavatni, de egész sokat elmondott az alapokról - ismerem el könnyedén. - Rajzoltál is? - vonom kérdőre.
- Igen - vallja be csendesen. Vonakodik a témában? Ez új. Vagy történt valami, vagy olyasmit rajzolt, amit nem biztos, hogy meg merne mutatni nekem. Mint a rólam készült akt. Ahogy ez eszembe jut, rafinált mosolyra húzódik a szám. - Shabut, meg még egy félkész valamit, de nem tetszett és még egyet, ami most már készen van. Majd megmutatom, rendben? - kérdezi talán kicsit vágyakozva. Fingom sincs, ez már megint mi.
- Elvárom - jelentem ki. - Máskülönben hogy látlak el tanácsokkal és kritikával? - kérdezem meg megcsóválva a fejem. - Gondolom, harci bemutatót, edzést még nem tartottak neked - vetem fel.
- Rendben - bólint is hozzá. - Nem, azt még nem, illetve annyit, amennyi Olivia leterítéséhez kellett, de abból nem valami sokra emlékszem - vallja be végül. - Mást nem nagyon, főleg beszélgettünk Deonnal.
- Mi az, hogy nem sokra emlékszel? - teszem fel a kérdést szinte megütközve.
- Kezdtem megint kibukni, így nem teljesen azt érzékeltem, amit kellett volna - mondja és apró félelemszikra csillan meg a szemében. - Nem tudom, csak valahogy furcsa volt az egész, emlékszem mozdulatokra, hangokra, meg fényekre, villanásokra, ilyenekre, de az egészet nem tudom egy az egyben felidézni.
- Úgy nézel rám, mintha azt várnád, hogy megpofozlak - morgom elégedetlenül, mert felidegesít ez a riadtság, amivel bámul engem. - Bántottalak?! - mordulok Jeremyre, aztán hogy elfoglaljam magam, az éjjeliszekrényre cseszem a hamutálat. Némi csörömpölés után csend lesz, én pedig ridegen nézek a kölyök kék szemeibe, hogy biztosan jól megjegyezze, amit most mondani akarok neki. - Szétrúgom a segged, ha nem szeded össze magad - fenyegetem meg komolyan. - Hozd ki magadból a maximumot, kevesebbel ne merd beérni! - parancsolok rá. - Ha az a maximum, hogy nem ájulsz el, akkor az, de ha többre lennél képes, mint amennyit beleadsz, lesz okod ilyen beszari képpel nézni rám! - ugatom a képébe. - Akkor leszel képes megerősödni, ha folyamatosan azon leszel, hogy tágítsd a határaidat. Ha most még csak ennyit bírsz, az elfogadható, de mindig egyre többet lássak, különben nem leszel alkalmas arra, hogy megálld a helyed az alvilágban.
- Megértettem - mondja határozottan, s még a tartása és a tekintete is megváltozik. Helyes! Némi elégedettséggel tölt el most, mert ha eltökélt, az jó, nagyon jó. - Ezen leszek, illetve vagyok már most is. Egyébként sikerült elkapnom, mielőtt kiborultam volna, már legalább azt tudom, milyen érzés, így tudok ellene tenni, bár még nem tudom pontosan, hogyan tudom megállítani, de igyekszem megfejteni - tájékoztat.
- Egyáltalán mi borít ki? - kérdezek rá egyszerűen.
- Nem tudom pontosan, azt hiszem, mikor kezd túl sok lenni minden. Nem is nagyon aludtam, az is betett, folyamatosan agyaltam, aztán megjöttél, és mint aki alól kihúzták a talajt, de akkor nem lehetett elengedni magam, aztán zajlott minden, a fiad, Olivia, a Deonnal való beszélgetések, rémálmok és nem tudtam, hogyan adjam ki a dolgot magamból. - Akárcsak a kis csírából szokott, Jeremyből is ömlik a szó, de nem számít, kezdem megszokni, hogy a tizenévesek rengeteget bírnak dumálni. Talán, ha huszonötök lesznek, lenyugszanak, bár ha erről a két kölyökről van szó, erős kétségeim támadnak efelől. - És csak gyűlt a gombóc a torkomban, aztán egyszer csak robbant volna...
- Mindig legyen időd magadra - mondom határozottan. Shinji is visszatér közben kezében tálcával, a haja pedig nedves, ruhái mások, mint amiben elhagyta a szobát. Kár, hogy nem tudtam betámadni őt zuhanyzás közben, hiszen imádom, amikor a hangját visszaveri a fürdőszoba, s azt hiszi, a vízcsobogástól nem hallom a sóhajait. - Ne hagyd, hogy az események magukkal sodorjanak, mert az ilyen lavinákba beledöglesz. Mindig képesnek kell lenned uralkodni magadon, kézben tartani az eseményeket, ha pedig valamelyik nem megy, egyszerűen kilépni a szituból - közlöm a kölyökkel, miközben megkapom az ölembe a tálcát, s az azon lévő tányér levest. Küldök egy pillantást a testőrnek megköszönésnek, azzal a számhoz emelem a tányért, hogy megigyam a levet. Shinji nem marad a közelemben, ahogy társaságban sosem, az egyik fotelba telepszik és rágyújt, de figyelmes tekintetét rajtam tartja.
- Ezen leszek, csak... - Ahogy beszélni kezd, Shinjire pillant, mintha miatta nem merné folytatni, aztán elkapja a tekintetét és újra engem kezd nézni. Nocsak...! Történt más valami is, mint amit Jeremy elmondott, vagy még mindig be van szarva amiatt, hogy szeretőm nem a közvetlenségéről és a nyíltságáról ismeretes, ezért nem lehet mindig tudni, mire gondol, hogyan vélekedik valamiről? Nem fogom órákig győzködni, majd megnyugszik ez a kis hülye, vagy addig kerülgeti a forró kását, míg ráborul és megégeti vele magát. - Szóval igyekezni fogok, de most nem volt hova kilépni. Ellenben azóta sikerült sírnom is, aludnom is, így már valamivel jobb és most azt hiszem, egy darabig elkerül a dolog.
- Olyan nincs, hogy valamit nem lehet, ezt kurvára felejtsd el - mondom komolyan két korty között. A leves finom, jólesik és külön öröm, hogy végre nem csak a vér fémes, erjedt maradékízét érzem a számban. Vannak dolgok, amiket hiába öblögetsz ki, ott maradnak, vagy újra megjelennek, ezt pedig utálom. Tény, hogy kaptam pár maflást, de azóta órák teltek el. Mindegy, majd ez a kis húsleves új maradékízt hagy a számban, mert fogat mosni evés után fel nem kelek innen. Észreveszem azt is, hogy hat a fájdalomcsillapító, mert már csak azokat a dolgokat érzem, amik különös kínnal kell, hogy eltöltsenek. Alakul. Újabb kortyokat nyelek be, miközben pillantásomat végighordozom a két srác közt. Kíváncsi lennék, mitől ennyire feszült köztük a légkör, de gyanítom, hiába kérdeznék rá, Shinji passzolná, Jeremy megkukulna. Ez viszont további kérdéseket vetne föl, így alkalom adtán megejtem a dolgot. Shinji most elnyomja a csikkjét, aztán feláll és inni hoz nekem, aztán elvonul a mosdóba. Ez felettébb érdekes kezd lenni...
- Rendben, akkor nem nem lehetett, hanem nem akartam, mert Asame és Deon is jelen volt, márpedig nem hiszem, hogy értékelték volna, ha fogom magam és az egész mizéria kellős közepén elrohanok minden szó nélkül - mondja meg komolyan, de elég feszült még mindig. - Inkább tűrtem.
- Asame szerintem bőven hozzászokott a furcsaságokhoz Deon mellett, ha viszont közlöd velük, hogy szükséged van öt-tíz percre, egyikük se fog megállítani - jelentem ki, ezzel jelezve, hogy a problémákat sokszor a legegyszerűbb módon kell megoldani. - Nem értem, minek szarozol ezen ennyit - közlöm, aztán a visszatérő Shinjire pillantok. Nem látok rajta semmit, különöset meg aztán főleg nem. Szép kör lesz, már látom. - A magyarázkodás nem ment meg semmitől, általában felidegesít - tájékoztatom a kölyköt, mert ezt a későbbiekben sem árt tudnia. - Ha valamit nem tudsz megoldani, az a te bajod, azt meg ne várd el, hogy ne basszalak le érte. - Hogy Jeremy tudassa, vette az adást, rábólint, ennyivel én is megelégszem. - Katsuri? - kérdezek fel most a testőrnek szánva a kérdést.
- Többnyire aludt, miután innen kiment. Ryuuichi szerint intézett néhány telefont is, mikor vitt neki némi kaját meg inni, aztán megint inkább pihent - felel a kérdésre. Nem is csodálkozom, hogy leverte kicsit a lábáról a vérveszteség, én fáradtnak érzem magam miatta. Bekanalazom a hús- és zöldségdarabot, meg a tésztát, ami hátramaradt a levesből, aztán megiszom a pohár vizet is. Utóbbit rohadtul nem kívánom, de ha ez az ára, hogy ne kelljen az infúzió, akkor inkább iszom, mint a gödény.
- Mit gondolsz, mekkora kiakadás lesz, ha iderendelem Tamakit és Kagerut is?
- Nem leszel megtapsolva érte, ám ha így látod jónak, Asame is meggyőzhető.
- Gyorsabb meggyőzni őket, mint háromszor ugyanazt elismételni - jelentem ki egyszerűen, azzal kezembe veszem a telefonomat és pötyögni kezdek. - Bakari jelentkezett már?
- Még mindig semmi hír róla.
- Az nem jó - morgom. - Deon merre van?
- Ha minden igaz, Asaméval, legalábbis tőlem oda indult utoljára, de azóta én már aludtam egyet. - Jeremy válaszát hallva elkuncogom magam. Nem tudom, mennyi ideje hagyhatta magára őt a kis szarházi, de ha a yakuzájával van, kétlem, hogy elő lehetne keríteni belátható időn belül. Mindegy, hogy az ágyban hemperegnek, vagy a dojoban nyúzzák egymást, amíg kettesben együtt vannak, valószínűnek tartom, hogy Deon elérhetetlen lesz.
- Ryuuichi mondott neked valamit? - kérdezem újra Shinjit. Minél többet akarok tudni, továbbá ha rá bírom venni a fiaimat, hogy idetolják a képüket, azt is valahogy biztosítani kellene számukra, hogy bejussanak hozzám. Az is kérdéses, mikor leszek újra ébren, mert biztos vagyok benne, hogy sem Tamaki, sem Kageru nem lesz hajlandó a szükségesnél több időt itt rostokolni.
- Nem igazán beszéltem vele, most sikerült váltani pár szót. Asaméval tettek néhány biztonsági intézkedést, Akihito emberei figyelik a szüleim házát, hogy ha Kitamura vagy valamelyik blökije megjelenne a környéken, azonnal biztonságba tudják őket helyezni.
- Helyes. Érdekelnének azok a biztonsági intézkedések bővebben - jelentem ki, ezzel jelezve számára, hogy ha lehet, derítse ki és ossza meg velem. Aprót bólint, hogy utána fog járni. Remek. Elküldöm a megkomponált sms-t mindkét fiamnak, aztán a fülemre emelem a telefont.
- Tatsuki? - szólal bele vékony, meglepett hangon Anai.
- Kageru és Tamaki estére ide lett rendelve. Gondoskodj róla, hogy mindenféle gebasz nélkül Katsurival együtt a szobámban legyenek! - adom ki az utasítást. Közben a két srácra nézek, Jeremy elgondolkodó képpel ücsörög az ágyam szélén, míg Shinji ugyancsak telefont intéz.
- Ha külön érkeznek vagy a kutyáikkal, az gázos lesz, mert Kanét Deon kitiltotta a házból. - Faszért kell állandóan idegesítenie a kölyköt! Mintha nem lenne egyértelmű, hogy szarik az mindenkire, csak Asaméra gerjed. A lotyók amúgy sem a zsánerei, jobban szereti az elérhetetlen, titokzatos, akár veszélyes nőket.
- Nem érdekel, hogy oldod meg, Kane pedig kurvára húzza meg magát!
- Rendben. Örülök, hogy jobban vagy - jegyzi meg gyorsan, azzal megszakítja a vonalat. Meglepődöm a kijelentésén, átfut egy mosoly az arcomon, aztán megnézem az időközben megérkezett választ a fiúktól. Naná, hogy fizetnem kéne nekik, hogy betegyék a lábukat egy yakuza házába, de megírom nekik, hogy nincs választásuk, ha nem jönnek, azt nem köszönik meg maguknak, úgyhogy sötétedés után induljanak és lehetőleg egyszerre érkezzenek, Anai fogja fogadni őket.
- Ryuuichi kiadja a parancsot a testőrségnek, hogy engedjék be Anaival Tamakit és Kagerut - közli Shinji letéve a telefont -, valamint hamarosan megkapjuk a megtett biztonsági intézkedések listáját is.
- Remek - mondom egy elégedett pillantással jutalmazva a srácot. - Ezt - mutatom fel eléggé leharcolt telefonomat - tudod pótolni? Úgy kéne, hogy minden beletöltött tudást másik készülékbe menteni, a kártyát áttenni, és lehetőleg ne lenyomozhatatlan legyen az új készülék. És nem valami modern szar, mert az az első koccanástól meghal - teszem hozzá szigorúan, mert rosszul vagyok ezektől a tapicskolós technikai vívmányoktól. Már telefonnak sem lehet nevezni őket, annyi baromságot tudnak. Nekem a mobil lényegében csak telefonálásra kell, kurvára nincs igényem mp3-at hallgatni vele, vagy profi videót készíteni. Shinjinek is valami ilyesmi van, de az nem érdekel, hozzá még illik is, tekintve, hogy simán technokratának lehet nevezni a srácot. Én laptopon, vagy egy Shinjihez hasonló alvilágin keresztül intézem, amit ő a zsebében hordható vacakkal képes.
- Ha adsz tíz percet, elintézem - jelenti ki és kinyújtja kezét, hogy odaadjam neki a készüléket. Bízom benne, ezért megteszem, ő pedig már megy is intézkedni. Deon is jól járt ezzel a sráccal, meg én is, okos, hűséges, megbízható, kitartó, szívós és céltudatos. Tökéletes testőrnek is, barátnak is, szeretőnek is.
Újra kettesben maradunk Jeremyvel, nekem azonban nincs különösebb mondanivalóm a számára, így miután a kiürített tányért az ágyról az éjjeliszekrényre tettem, visszadőlök a fekhelyemre és lehunyom a szemeimet. Kíváncsi vagyok, meddig bírja a csöndet és mit talál ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése