161.

Jeremy

Ez a beszélgetés igazán érdekes volt, ugyanakkor azt is látom, hogy mindenképpen szükséges. Most megint kettesben maradunk, ami nem gond, mert... akárhogy is nézzük, Shinji előtt nem tudok ugyanúgy viselkedni, mert nem megy. Amit eddig magamnak sem akartam beismerni, azt Deon kihúzta belőlem, majd a szemembe mondta, és így nehezen tudom feldolgozni, vagy kezelni a helyzetet. Csak figyelem Tatsukit, visszafekszik és lehunyja a szemét. Hagynom kéne pihenni, de már most nehezemre esik csöndben maradni, ennek ellenére igyekszem, de akkor meg muszáj, hogy fogdossam egy kicsit, így megint a karjáért nyúlok. Máshova nem merek, mert nem tudom, mi van vele, vagy mi fájna neki, de ez talán még elmegy. Csak jó megtapicskolni, érezni, hogy meleg a bőre, hogy lüktetnek az erei. A szívverését és lélegzetét hallgatni még jobb, de nem kockáztatok meg most egy bújást, inkább megelégszem ennyivel. Vagy mégsem, mert talán... Egy kicsit közelebb ülök hozzá és mivel nem látom rossznak vagy elkerülendőnek, a kezem végül felkúszik bal oldalán és megpihen a bordái alatt, távol a vágástól, vagy a feltételezett törött bordájától. Egyszerűen kell, hogy érezzem őt, nem tudom, miért, de kell. Azért gyötör a szótlanság is rendesen, úgy mondanék valamit, kérdeznék, vagy valami hasonló, de hátha elaludt és akkor nem kéne felzavarnom. De ha meg alszik, maximum nem válaszol, nem leszek hangos... Rendesen vívok magammal, hogy mi legyen, szóljak vagy sem, aztán végül csak nem bírom befogni a számat.

- Mitől függ, hogy elküldesz vagy sem? - kérdezem meg bátortalanul, ami a legjobban izgat, és amitől a legjobban félek. Mivel egy halvány mosoly érkezik, gondolom, nem alszik, de nem is néz rám. Ezzel meglep, bár nem is tudom igazán, mire számítottam. Meg persze pihen, az sem gond, ha nem fog válaszolni, csak... szeretném tudni, mi a válasz erre a kérdésre.

- Ha nem biztos, hogy meg tudlak védeni, vagy hogy tudom teljesíteni, amit megígértem neked - válaszol csendesen. Ez nekem egyáltalán nem tetszik, mert nem akarok elmenni innen. - Előbbi esetén csak ideiglenesen kerülsz a mesterem fiához, Arahamhoz, aki nem csak vigyázni tud rád, de harcban és rajzolásban egyaránt képezni tud. Ha viszont kinyírnak, őrá hárul a feladat, hogy megtanítson mindenre, amit tudnod kell, aztán visszaküldjön ide és Bakari segítségével birtokba vedd, amit rád hagyok. - Összeugrik ettől a gyomrom, mert ez nem fordulhat elő. Mármint hogy kinyírják, az nem lehetséges. Ideiglenesen rendben van, el tudom viselni valameddig, de hogy végérvényesen így legyen, na azt nem akarom, ahogy igazán elmenni sem, azonban most feljön bennem egy újabb téma, amit eddig már megvitattam Deonnal, de ő sem tudta megmondani, mire számítsak, így végül megemberelem magam és felteszem a következő kérdést is.

- Mégis mi az, amit rám akarsz hagyni, mit kéne továbbvinnem? - kérdezem meg. Kíváncsiság és valamennyi reménykedés, ugyanakkor aggodalom is cseng a hangomban és nem így akartam feltenni a kérdést, de muszáj tudnom, mert nem tudom, nem értem, miért engem szemelt ki és mire, pedig ez a bizonytalanság sem tesz jót nekem, a lelkem forrong és válaszra vár.

- Még nem döntöttem el semmit, abban viszont biztos vagyok, hogy Deon nem ülhet a szalonban, ahogy én. A legkevesebb, amit kiérdemelhetsz, az az ottani helyem, az egész szalon és benne minden holmi, ami a kölyöknek nem kell, illetve a tetoválás művészete. - Már ez a lehetőség is meglehetősen vonzó a számomra. Tényleg rám hagyná a szalont? Akárhogy is nézem, van miért dolgoznom és van cél, amiért érdemes, és ez bőven több, mint amire valaha is számíthattam volna. Jólesik, kimondottan jólesik ez az egész. Kevésbé érzem labilisnak a talajt a lábam alatt.

- Rendben - mondom csendesen, hiszen nekem ennyi elég is volt, az, hogy ezen felül mit érhetek még el, legyen a jövő része, mert ha meg túl sokat tudnék, az elringatna és letörne talán, ezt meg nem kockáztathatom meg. - Tatsuki - kezdek neki nagy levegővel -, mégis mivel fogtalak meg? Mit látsz bennem pontosan?

- Az emberek mások, van, aki szimpatikus, van, aki nem. Én bírom a lázadó kölyköket, de hogy benned mi van, ami a többiben nincs... - hagyja félbe a mondatát és rám néz. Nem tudom, mit kéne kiolvasnom belőle, de mivel folytatja, talán nem is kell. - Akinek művészi érzéke van, az jó, rendelkezik valamivel, valószínűleg jók az érzékei és gazdag a képzelete, kreatív, találékony. Ha majd elkezded harchelyzetben használni ezeket, rájössz, mekkora előnyöd van azokkal az emberekkel szemben, akik nem rendelkeznek semmilyen művészi vénával. A művészek logikátlanok, ezért nehezebb lekövetni és megérteni a döntéseiket, ezáltal kiszámíthatatlanok, ez pedig megint remek tulajdonság. Kitartó is vagy, mersz harcolni, motiválható vagy és törekvő. Másfelől tökéletesen elkallódhatsz, vagyis söpredékké válhatsz, kiszakítható vagy a társadalomból. Van pár jó tulajdonságod - teszi hozzá könnyedén, megvonva a vállát, ezzel befejezettnek tekintve a témát. Végülis nekem ennyi bőven elég, mert a lényeg benne volt, legalábbis nagy részben. Kiszakítható a társadalomból? Ezen még sosem gondolkodtam el mélyen, de lehet, hogy igaza van. Nem tudom, erre még sosem kerestem választ. Vajon van értelme tovább feszegetni még a dolgokat? Szerintem nincs, majd talán később. Még egy van, amit Deon miatt le kéne dumálnom, de nem tudom, hogyan jöjjek elő vele, így csak nagyot sóhajtok. Talán most nem is kell, majd ha aktuális lesz a dolog, meg hát... Deon azt mondta, ha ők nyitnak, az más... Vagyis, nem tudom, inkább hanyagolom ezt a témát, amíg lehet, aztán majd foglalkozom vele, mikor kell.


Nem tudok most hirtelen mit mondani, mert amivel folytatnám, az sehogy sem akar kikívánkozni belőlem, benn marad, bár kicsit feszültebbé is tesz, de ezen majd felülemelkedem, így inkább lassan simogatni kezdem Tatsuki bőrét. Ha nem akarja, úgyis leállít, ellenben nekem jólesik a dolog, megnyugtat, mert tudom, hogy egyben van és még él. Ennél nincs is fontosabb. Aztán eszembe jut még valami, amit eddig nem említettem.

- Deon felajánlotta, hogyha letelik az egy hónap, a kicsik odaköltözhetnek a mamájához - mondom ki szinte hadarva, bár magam sem tudom, miért, de azt hiszem, Tatsukira hallgatok ebben a kérdésben, mert ő látja igazán a dolgokat, amikbe bele fogok keveredni. - Később, ha én az leszek, aki, van arra esély, hogy valaki megtaláljon, vagyis rájöjjön, hogy ki voltam régen és rajtuk csapódjon le a dolog? - Ezt kell nagyon mérlegelnem, így a választ is tudnom kell. Ahogy azt is, hogy Tatsuki szerint mi lenne a helyes hozzáállás a kérdéshez.

- Yanami igazi japán nő, biztos vagyok benne, hogy szívesen gondozná a testvéreidet és boldog életük lenne mellette, ha elvállalná ezt. Kevés nőt becsülök meg, Jem, de Yanami azok közé tartozik, ráadásul alapvetően védelmet kap Deon miatt, ezért ez a lehetőség nagyszerű. Ugyanakkor azt is jól látod, hogy a testvéreidet biztosítanod kell valahogyan. Létrehozható a számodra egy kamuszemélyiség, amihez igazolványokat kapsz, hogy ha az állami szervekkel érintkezel, ne legyen gondod, de csak egyetlen egyszer kell belebuknod, hogy galiba legyen és nem a hivatalos szervekkel van gond, hanem inkább az alvilág felé. Ha nem szerzel ott tisztet, senki vagy, préda vagy áldozat, vadásszá csak akkor válhatsz, ha elismernek, ahhoz pedig ismerniük kell valamennyire, akit pedig ismernek, az után kutatni fognak. Shinji megúszta volna, hogy megtalálják, ha nevet is vált és elintézi, hogy a rendszerek halottnak mutassák a régi személyiségét. Ezzel a módszerrel te is biztosíthatod a testvéreidet különösebb erőfeszítés nélkül, azt viszont soha nem fogod tudni garantálni, ahogy senki sem, hogy egyszer elővegyék őket, ha nem szakítod meg velük teljes mértékben a kapcsolatot. De még akkor se biztos a siker. Kár áltatnod magad és nem is érdemes - jelenti ki komolyan. Ez a lehetőség annyira nem tetszik nekem, engem is foglalkoztat ez a kérdés már egy ideje, vagyis konkrétan három napja, de az is több, mint a semmi. - Vagy alvilágiak lesznek és megtanulják megvédeni magukat, vagy te biztosítod számukra a védelmet, amihez még kell egy pár év, vagy egy olyan pártfogó, mint Asame vagy én, egy nagykutya, amelyik őrzőkutyákat rendel ki, ha kell. Nem kötelező azonban alvilágivá tanulniuk, bármennyire is úgy tűnhet, elég egy harcművészet, amit hajlandóak magas szinten űzni, hiszen simán összeakadhatnak egyszerű seggfejekkel, akikkel szemben meg kell tudniuk védeni magukat.

- Arra gondoltam, hogy Ricknek felajánlom a választást - vallom be csendesen. Igen, ez valamilyen szinten eldöntött kérdés nálam, még ha nem is annyira határozott. - Ellenben a lányokat nem igazán szeretném behozni ebbe a világba, mert ha jól értettem, akkor ők sosem lesznek megbecsülve és nem akarom, hogy bántsák őket, vagy netán valaki úgy döntsön, hogy gyereket csinál nekik - mondom meg őszintén. - Nem ide valóak és nem hiszem, hogy valaha is azok lesznek. Rick más, benne megvannak a lehetőségek, hogy ha akarja, de őt sem akarom belekényszeríteni semmibe - mondom komolyan, mert ha már ilyenekről beszélünk, akkor legyen meg minden, amit gondolok. - Ellenben ezt a harcművészetes dolgot meggondolom még, mert ebben van ráció. Azt nem tudom, hogy képes vagyok-e megszakítani velük minden kapcsolatot. - Nem hiszem, még akkor sem, ha nagyon szeretném, és úgy látom, a tetováló sem gondolja ezt másképp, mert megcsóválja a fejét. - Éppen ezért védenem kell őket valahogy.

- A nőknél másképp van a megbecsülés. Ha egy nőt becsülnek, igenis gyereket akarnak tőle. Egy kurvától akarnál porontyot? Persze, hogy nem. De egy erős, vad, szép, érzéki nőt bizony elkapnál. - Fintorra húzom a szám. Hát én pont nem, bár nem tudom, ehhez Tatsuki mit szól majd, így inkább rendezem a vonásaimat. - Be lehet védeni őket, de csakis rajtuk múlik az egész, mert ha meg tudják védeni magukat, akárki akármit akarhat. Én két nőt védek, Oliviát és Anait. Előbbit céllal, míg a lányomat... - Nem fejezi be a mondatot, inkább megvonja párszor a vállait. Azt hiszem, értem, mégiscsak fontos neki a lánya, ez valami olyasmi lehet, mint a Shinjivel való kapcsolata. Sosem fogja bevallani, de azért érzed. - Hidegen hagynak a nők, mi? - Ezek szerint nem voltam elég gyors, franc!

- Igen - vallom be csendesen, beletörődve a dolgokba. Tatsuki aprót fúj és ezzel a tipikus “tudtam!”-képpel hátrahajtja a fejét. Ennyire nagy gáz lenne ez? Vagy most mi van? - Egy kicsit talán még undorodom is tőlük - mondom csendesen, bár ennek is megvan az oka. Ott van rögtön anyám, meg hát... sosem vonzottak és valamiért, nem tudom, miért, de nem érzem illendőnek, hogy hozzájuk nyúljak, mert nem tudnám úgy tenni, ahogy ezt elvárják, hiszen nem keltik fel az érdeklődésemet, még csak lázba sem hoznak. Csókolóztam már nővel, de egy semmi volt, erre meg nekem nincs kapacitásom, sem vágyam. - Ez baj? - kérdezem meg azért Tatsukit, mert jó lenne tudni, mi a helyzet.

- Nem. - Egy kicsit hallgat, aztán újabbat szusszant. Hát ez nem tűnt valami őszintének... - Akkor ez van, nem? - kérdez vissza lemondóan. - Az utód fontos, lehet nagyon is fontos, de ha undorodsz a nőktől, kétlem, hogy képes lennél nemzeni.

- Nem tudom - vallom be őszintén, mármint hogy képes lennék-e megdugni egy nőt. Most azt mondom, hogy nem, de persze ez egyáltalán nem biztos, hogy így is van. Egyszer kiderül majd, azt hiszem, vagy ha nem, akkor sem lesz semmi. - Mindig uke voltam, fogalmam sincs, hogyan lehetne másképp, ennyi az egész. Azt szeretem, ha uralnak, persze ez nem jelent semmit, csak furcsa lenne, azt hiszem - mondom meg őszintén és nyíltan Tatsukinak, mivel jobb, ha ilyenekkel tisztában van.

- Az alvilágban ezzel a hozzáállással préda vagy áldozat leszel mindig - közli egyszerűen, nem túl elégedetten. Azt hiszem, ezzel kihúztam most a gyufát nála, de majd meglátjuk. - Tanuld meg szétválasztani az életed és a szexualitásodat! - utasít keményen erre. Azt hiszem, tényleg valami gyenge pontot találtam meg. - Kiváló szajha lennél, de egy kicsit többet érsz annál. - A mondat első fele nem lep meg, ugyanis tisztában vagyok vele, nem ő az első, aki ezt mondja, a második fele azonban jólesik, éppen ezért rögtön elhatározásra is jutok, vagyis megpróbálom, amire utasít. Pláne, hogy inkább hangzott parancsnak, mint kérésnek.

- Rendben van - mondom meg komolyan. - Próbáltak már eladni szajhának, úgyhogy ezzel tisztában vagyok, de ennél azért bőven többet akarok most már - mondom elszántan. Ennek ellenére az ágybeli szokásaim nem hiszem, hogy változni fognak, majd olyannal kezdek, aki nem tekint sem áldozatnak, sem pedig szajhának, ennyi. Vagy legalábbis erre fogok törekedni.

- Nehogy azt hidd, hogy csak azt akarják szajhának eladni, akinek ügyes szája van. Aki értéktelen, azt annak adják el a legtöbb helyen, kivéve, ha yakuzának vagy a közéletben szerepet játszó személynek szánnak. Ha kifejezetten egyvalaki tart rád igényt, az még valami, de ha egy stricinek akarnak eladni, arra ne legyél büszke. - Felnézek Tatsuki szemébe és nem tudom, mennyire merjem elmondani azt, amit ez alatt értettem, de aztán csak kitör belőlem.

- Lucas akart eladni, mikor nem volt pénze. Nem egy stricinek, hanem valami politikusnak. Elvitt egy körre, kipróbálni - húzom meg a szót, mert egy kicsit azért zavar a dolog. - Ő mondta, hogy jó kis szajha lenne belőlem, de mikor előadtam neki a sztorim, rögtön visszaküldött inkább Lucasnak. Ez a nagy történet - fejezem be most már csendesen. - Csak azért akartam, mert mellette arany életem lehetett volna és nem kellett volna hazamennem. Öt napig bírtam, aztán jött a tudat, meg minden, hogy mi lesz a kicsikkel, és tálaltam. Rögtön nem voltam olyan vonzó, mint előtte.

- Ami igaz, az igaz minden esetben. Van érzéked a szexhez és a sztoridból is látszik, mekkora hülye vagy. - Elmosolyodik és összeborzolja a hajam, én meg automatikusan bújok hozzá közelebb, és tolom a fejem a keze alá, mert jó érzés, hogy ezt csinálja. Én is elmosolyodom.

- Már megint miért? - De nem várok rá választ, pláne, hogy közben Shinji belép az ajtón, azonban most nem húzódok arrébb Tatsukitól, a kezem továbbra is rajta pihen, mert jólesik.

- Mert ha egy kis eszed van, elcsavarod annak a politikusnak a fejét és a segítségét kérve adsz jobb életet a testvéreidnek - válaszol lazán. Igen, erre én is gondoltam akkor, csak... zavart és frusztrált a lehetőség, ugyanakkor azt az öt napot kifejezetten élveztem, mert ha csettintettem, megkaptam mindent, amit akartam. - Telefon? - kérdezi Shinjire felnézve. Én is követem a tekintetét és aprót mosolygok, most ilyen kedvem van, feldobott, hogy beszélhettem Tatsukival, hogy hozzáérhettem, meg minden egyéb. Talán most már ideje lenne lelépnem is és kettesben hagyni őket, úgyis van dolguk is, azt hiszem, akkor meg ne legyek már megint teher.

- Akkor én most megyek, majd visszajövök később, jó? - nézek Tatsuki szemébe megint, de igazából nem várok választ, mert még egyet simítva rajta felállok mellőle. Sokkal jobban vagyok, mint mikor bejöttem és könnyebb szívvel is hagyom el a szobát.