163.

Jeremy

A könyv egész izgalmas, így komolyabban leköt. Most már nem vagyok fáradt, így az alvás szóba sem jöhet, inkább csak azért mocorgok és változtatom a helyzetem, hogy ne gémberedjek el teljesen. Tetszik a történet is, meg nem tudom, most minden jobb, mint agyalni. De sajnos ez sem tart sokáig, ugyanis lassan az utolsó oldalra érek és ezzel vége is szakad a nyugalmamnak. Csak nem lehet kikerülni ezeket a kurva gondolatokat, mert amint becsukom a könyvet, rögtön meg is rohamoznak, ezért a hátamra fordulok és lehunyt szemmel hagyom, hogy megint birtokba vegyék az agyam. Shinji, Tatsuki, az egész mizéria, minden bennem kering és nem nagyon tudok szabadulni tőle. Ragaszkodom Tatsukihoz, egyre jobban és egyre mélyebben, éppen ezért elég rosszul viselném, ha elküldene, de ha megteszi, akkor mennem kell. Ezt tudom jól, és valahol az én érdekeimet szolgálja, de ha meg kell válnom attól, ami most van... Ő a biztos pont az életemben és ha elveszítem, vagy nem lesz, akkor megint ki fog fordulni a talaj a lábam alól, ez pedig nem tudom, hogy mit eredményezne. Tanulnék, igen, ezt ki merem jelenteni, csak... nem lenne ugyanaz a cél, mert másképpen zajlana minden, más lenne, amiért küzdenék. Én Tatsukinak akarok jó lenni, az ő tanítványaként válni egyre jobbá, mellette ügyesedni és felnőni, elérni a céljaimat. Más mellett is menne, csak más lenne. És ezt nem akarom.


Aztán ott van ez a Shinji-mizéria bennem. Eddig eszemben sem volt bevallani, hogy igenis belezúgtam. Ráadásul már akkor, amikor megláttam az ajtófélfának dőlni. Nem tudom, miért, de akkor más volt a lelkiállapotom is, így nem lepődöm meg rajta annyira. Azóta pedig... Még magamnak sem ismertem be, hogy összeugrik a gyomrom, mikor meglátom őt, vagy mikor megszólal a közelemben. Ezek szerint Tatsukinak nem tűnt fel, vagy ha igen, nem ehhez kötötte a dolgot, szerintem ő még mindig azt hiszi, hogy a dugás miatt van. Pedig azóta már annyi minden történt. Vajon Shinjinek feltűnt? És ha tudja, akkor mit fog tenni? Gondolom, semmit, mert szereti Tatsukit, legalább tudja, hogy nem kell attól félnie, hogy belezúgok a tetoválóba, mert már belé sikerült... De azért sok mindent el kell döntenem magamban. Többek között, hogy mit teszek, ha úgy adódna, hogy mikor helyreáll a rend, akkor megint megkörnyékezne. Nem hiszem, hogy abban a helyzetben képes lennék nemet mondani, bár... Ha feltételezem, hogy letisztázták Shinjivel a dolgokat, akkor gondolom, erre nem kell számítanom. Ellenben magammal kell elszámolnom, mert tudom, hogy nem fogom örökké így kibírni. Nincs azzal gond, hogyha fel tudok szedni valakit, amit valszeg meg tudok tenni a környéken is, vagy ha ott nem, akkor a régi helyen tuti. Csak... nem tudom, hogy akarom-e. Hogy megint vadászni akarok-e éjjel, hogy menni a fejem után és felszedni azt, aki éppen szembe jön. Már nem tudom, hogy vágyom-e erre, pláne, hogy... hogy látom, ahogy az emberek összetartoznak. Ez valami olyan, ami nekem már régen nem adatott meg. Ezek után nem tudom, mennyire tudnám újra azt tenni, vándorolni ágyból-ágyba. Tatsuki azt mondta, kerítsek egy szeretőt. De mégis honnan? Ez nem megy olyan egyszerűen, ráadásul azt sem tudom, hogyan kéne hozzákezdenem. Pláne, hogy elpaterol innen valami tök ismeretlen helyre. Vagy pont az lenne jó? Tiszta lappal kezdeni mindent? Már én sem tudom.


Végül nem tudok megmaradni kettesben a gondolataimmal, mert lassan becsavarodom, ha ennyit agyalok, így kikelek az ágyból. Valamit csinálni kéne, csak nem tudom, mit. Tatsukihoz nem akarok most visszamenni, biztosan alszik és szerintem Shinji sem értékelné igazán a dolgokat. Aztán meg... Na jó, ez kezd ciki lenni, de megint éhes vagyok. Nem nagyon tudom belőni, mikor ehettem utoljára, de órákkal ezelőtt lehetett, úgyhogy lehet, hogy most már ildomos lenne újra felkeresnem a konyhát, így hát kilépek a hálóból és arra veszem az irányt, majd azzal a lendülettel be is sétálok és megtorpanok. Remekül sikerült belefutnom Deonba és Asaméba, pedig nem állt szándékomban, pláne nem így.

- Bocsánat - fordulok is ki az ajtón.

- Semmi baj! - kiált utánam Deon. Először fogalmam sincs, mit tegyek, így csak megtorpanok. - Nem eszünk meg, gyere vissza nyugodtan! - Na jó, végül csak visszafordulok, de mire visszacsalinkázom az ajtóig, Deon már az egyik széken ülve gyújt rá éppen, miközben Asame pakolni kezd és a bögrék pillanatok alatt vándorolnak a mosogatóba.

- Csak éhes lettem. - Na ezt sok értelme van bejelenteni, így inkább lehuppanok Deon mellé a székre. - Jártam benn Tatsukinál, beszéltem is vele, bár szerintem azóta már bőven nincs ébren - közlöm ezt megint csak nem tudom, miért. Inkább oldja a feszültségem, azt hiszem, mert belecsöppentem valamibe, amibe nem akartam és amibe valszeg nem kellett volna.

- Nem kell magyarázkodnod - mondja nyugodtan Deon, mire aprót mosolygok. Inkább a saját gátlásaimat oldottam fel ezzel. - Mondott valami fontosat? Nekem Shinji írta meg, hogy iderendelte a két másik idősebb fiát, úgyhogy valószínűleg tényleg visszaaludt. - Kicsit meg vagyok lőve, mennyit szabad elmondanom, de gondolom, Asamét majd úgyis beavatja a testőre, így nincs miért befognom a szám.

- Kért egy új telót Shinjitől, meg tudakozódott a ház védelme felől, de egyébként inkább engem pakolt helyre - mondom meg aprót vigyorogva a dolgon, mert ahhoz képest, hogy akkor mennyire nem esett jól, most utólag örülök neki, hogy megtette. - Más fontos dolgot nem mondott szerintem, keresett, de azt hiszem, annyira nem volt sürgős a dolog.

- Mit követtél el, hogy helyre kellett raknia? - kérdezi meg elvigyorodva a srác, mire nekem meg pír fut az arcomba, ugyanakkor nincs miért lenyelnem a dolgot, azt hiszem.

- Elmondtam neki, hogy miket tanítottál, meg meséltél, vagyis egy részét, de sikerült úgy tálalnom, mintha attól tartanék, hogy minimum megüt. - Deon fejbe csapja magát, bár nem nagyon tudom hova tenni ezt a dolgot, de majdcsak elmondja, mi ezzel a baj. Remélem, nem csináltam megint valamit rosszul. - Na, ezért kaptam az első adagot. Aztán volt egy kisebb afférunk abból, hogy hogyan is állok hozzá ehhez az egészhez és a végén meg az ágybeli szokásaim miatt is bezsebeltem egy komoly lecseszést, illetve azért, hogy ezt zárjam ki a mindennapokból - sorolom fel Deonnak. Nem hiszem, hogy van ebben olyan, amit ne lehetne tudnia, meg most már, hogy ezzel együtt döntéseket is sikerült hoznom megint, már nem szégyellem őket.

- Köbö négy év alatt egyetlen egyszer ütött meg Tatsuki engem, pedig meglehetősen komoly idegtépő dolgokat műveltem - kezdi teljesen komolyan. Már kezdem érteni, mit rontottam el. -, akkor is azért zsebeltem be egy pofont tőle, mert átbasztam mindenki fejét és meghalhattam volna. Amolyan nevelő célzat és az idegesség vezérelte, de lehet, hogy inkább az utóbbi - teszi hozzá könnyedén. - Szóval amíg nem teszed kockára olyan vakmerő módon az életed, mint én, hiába várod, hogy megpofoz. Ha viszont kiérdemled, nagyon el fogsz gondolkodni az életeden, mert nem leszel biztos benne, hogy a második ütésnél is a nyakadon marad a fejed - ismeri el halvány, laza mosollyal, de azt is látom, hogy ennyire nem veszi ezt könnyedén, és erre utal az is, ahogy a tekintete Asaméra ugrik. Igazából nem is tudom, honnan gondoltam, hogy így lesz. Vagyis igazából nem is attól féltem, hanem inkább, hogy elrontok valamit és dühös lesz. Vagy valami hasonló, mindegy. - Azt viszont nem vágom, mivel tudtad kiakasztani a szexszel kapcsolatban, mert nála gátlástalanabb, nyersebb, brutálisabb és perverzebb embert nem ismerek. Szóval ez miez? - Szemem a yakuzájára villan. Vajon mennyire akarom vele is megosztani a dolgot? De azt hiszem, úgysem nagyon maradnak titkok előtte. Nem mintha nem bíznék Deonban, de szerintem vele oszt meg mindent, akkor meg nem mindegy, ha már én teszem.

- Ott kezdődött, hogy sikerült belőnie a nők témát - Ezt hallva Deonnak mindjárt fülig szaladnak szája szegletei. Imádom, mikor ilyen, ugyanakkor meg is tudom érteni valahol. -, amivel nem is lett volna semmi gond, ha aztán nem kérdez rá nyíltan a dologra - Itt már kuncog. Egyre jobban alakul a dolog. -, és nekem nem sikerült mást válaszolni, csak hogy nem. Majd természetesen, mikor kellett volna, sem tudtam befogni a szám, így elkezdtem megmagyarázni és nem igazán értékelte, hogy azt mondtam, hogy nem tudom elképzelni másképp a dolgokat, minthogy valaki alatt legyek. Mire megkaptam, hogy ezzel a hozzáállással áldozat vagy préda lehetek, szóval leszek szíves változtatni a hozzáállásomon - mondom el csendesen, de nem nézek most fel, inkább a kezem vizslatom. - Vagyis inkább próbáljam meg elválasztani a tetteimet meg a szexualitásom, ha jól értettem. - Kihagyom belőle a végét, azt inkább megtartom magamnak, mert igazán jólesett, és elraktározom a lelkemben a dolgot.

- Jól értetted - jelenti ki, miközben az asztalon lévő hamutálba pergeti cigijéről az elégett dohányt. Újra felnézek rá, mert úgy mégis csak jobban látom a reakcióit. - Az, hogy te mit csinálsz az ágyban, senkire nem tartozik. Lehetsz a legodaadóbb uke, ám ha az alvilágban ennek megfelelően viselkedsz, konkrétan beletaposnak a földbe. Nem csak szóval, hanem tettekkel is. Ha valamire vinni akarod ott, akkor szívósnak és törekvőnek kell lenned, vadásszá kell válnod. Prédaként még lehet élni, de Tatsuki nem fogja hagyni, hogy egy préda legyen az utódja, de a töketlenség áldozattá, ezzel együtt pedig rövid úton halottá tesz. - Tudom jól, hogy igaza van, és erre törekedni is fogok, mármint persze arra, hogy ne így történjen. Nem akarok elveszni és igenis képes vagyok vadásszá válni, a többi meg úgyis az én dolgom, nem? Azt majd kezelem én, ahogy tudom.

- Igazad van, tisztában vagyok vele - mondom meg komolyan. - Képes vagyok felülkerekedni ezen, pláne, hogyha lesz egy kis alapom arra, hogy meg is tudjam védeni magam. Nem akarok visszakerülni oda, ahonnan jöttem, mert ott nem voltam más, de többé nem akarok áldozat, sem pedig préda lenni ilyen módon. Küzdeni fogok, mert nekem ez fontos - zárom le ezzel magamban is a dolgot, aztán még egy dolog eszembe jut, amit most le is akarok tisztázni Deonnal. - Elmondtam Tatsukinak, mit ajánlottál és ő támogatta a dolgot, letisztáztuk az alapokat, nagyjából tudom, mire kell számítanom, szóval amennyiben lehetséges, szeretném, hogyha a mamád vigyázna a tesóimra - mondom meg csendesen neki.

- Anyu - javít ki, mire felkapom a fejem, aztán rájövök, mit mondtam és elmosolyodom. - Még nem beszéltem vele, de hamarosan megejtem.

- Ne haragudj, de én mindig maminak hívtam anyut, amíg még szóba álltam vele, de a kicsik még mindig ezt teszik, vagyis tették - kérek burkoltan bocsánatot. - Köszönöm - teszem hozzá illedelmesen, mert ez tényleg nagyon sokat jelent nekem. Elgondolkodom, hogy még van-e valami, amiről beszélni akartam Deonnal, aztán beugrik még egy dolog, amire Tatsuki rákérdezett és nem nagyon tudtam hova tenni. - Még annyi volt, hogy Tatsuki megkérdezte, hogy mutattatok-e már nekem harcot, vagy valami hasonló. A lényeg, hogy nem nagyon tudtam mire vélni a kérdést - vallom be végül.

- No problem - mondja aprót legyintve, mire elmosolyodom. - Nekem idegen volt ez a szó, sose hívtam így, a nagyszüleimet pedig nem ismerem, szóval sose használtam ezt a kifejezést - vallja be, mire megértem a dolgot teljesen. Apám szüleit ismertük, de csak a nagyit és nagypapit használtuk rájuk, míg mindig anya volt a mami, nálunk ez így működött, de szerintem ez mindenkinél más. Mindenesetre ezek szerint megbántani nem bántottam meg Deont és ez nekem fontos. - Mit nem értesz azon? - kérdez értetlenül, mire egy újabbat mosolygok. Nem tudom, talán azt nem értettem, hogy milyen alapon kéne ennek így történnie, vagy valami hasonló oka lehetett. - Tatsuki nem igazán szereti a láblógatást, az időt igyekszik gazdaságosan kihasználni, ezért ha rajta múlik, kevés időd lesz pihenni és lazulni. Nyilván az érdekli, harcolni tanulsz-e itt valamennyire.

- Azt nem értettem, hogy miért feltételezi, hogy itt ilyet kéne tanulnom - vallom be Deonnak végül, miért voltam tanácstalan a kérdésben. - Nem hiszem, hogy ez neked vagy nektek, vagy bárkinek itt feladata lenne, éppen ezért nem tudtam hova tenni a kérdést - mondom meg komolyan, bár lehet, megint melléfogok.

- Asame eléggé tud - mondja büszkén elvigyorodva, egy pillantást vetve a férfire, mire én is rá kapom a tekintettem halványan mosolyogva. Nem is feltételeztem, hogy nem így van. - De amúgy azt láttad, amit Oliviával csináltunk. Láttad a beültetésemet is működés közben, ha észrevetted egyáltalán, hogy csettintettem hármat, aztán később tapsoltam hármat. - Elmosolyodom. Igen, ez feltűnt, és nagyon be is jött nekem a dolog, bár most ugrik be, hogy ezt Tatsukinak nem is említettem. Sebaj, majd legközelebb. - Már ezek fontosak lehetnek, mert látvány alapján is tudsz tanulni. Nekem legalábbis megy - teszi hozzá. Nem tudom, sosem próbáltam még, de abban biztos vagyok, hogy rajzolni tudok kép után, illetve képes vagyok technikákat leutánozni, és alkalmazni. - Én nagyjából megtanulok mozdulatokat, ha látom őket, aztán később, ha nem is helyesen, de képes vagyok alkalmazni őket. Ez főleg annak függvénye, mennyire válok ösztönössé harc közben, mert a tudatalattimba megy bele, valamit a látottak alapján hogyan kell csinálni és amikor ösztönössé válok, jobban előjönnek az oda bement dolgok. Mivel neked is ez a kulcs, a tudatalatti, az ösztön, érdemes figyelned, elemezned. - Erre bólintok egyet.

- A beültetésedet láttam, és ami azt illeti, rendesen le is nyűgözött a dolog - vallom be kertelés nélkül, mert nagyon tetszett, amit láttam, és majd egyszer talán én is szeretném alkalmazni. - Olivia meg... Az az igazság, hogy szinte semmire nem emlékszem belőle, csak mozdulatokra, fényekre és hangokra - motyogom ezt inkább. - Akkor már kezdtem kilenni, éreztem a fojtogatást is a torkomban és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne legyek útban, illetve maradjak eszméletemnél. Szóval abból nem valami sok maradt meg - vállalom, hogy így van, és most már nem is szégyellem annyira, mert Tatsuki azt, mondta, hogy ez nem feltétlenül baj. Legalábbis én ezt hámoztam ki a szavaiból.

- Nem baj, az információk bementek, már csak meg kell tanulnod előhozni őket - közli lazán, aztán elnyomja a csikkjét. Tetszik nekem, hogy ennyire könnyen kezeli a helyzeteket, talán majd nekem is menni fog egyszer. De az még elég messze van szerintem. - Rengeteg mindenre nem emlékszem tudatosan, de éles helyzetben feljönnek, nem beszélve arról, hogy Tatsuki ért pár dologhoz, amivel majd rásegít a kapcsolásokra benned. Nekem is ő adta a beültetéseket, de vitt le hipnózisba is, hogy kioldjon belőlem dolgokat - árulja el, én pedig egy újabb bólintással válaszolok.

- Mikor kibuktam, illetve utána beszélgettünk. Azt mondta, hogy ha akar kezdeni velem valamit, akkor majd megint önkívületbe kell kerülnöm, ha nem is úgy, mint akkor - mesélem Deonnak halkan. - Említette a hipnózisos dolgokat is, meg a beültetéseket. De azt hiszem, ez még elég távoli jövő nekem, egy része biztosan az - mondom ki a végét talán apró türelmetlenséggel a hangomban, pedig ezt most nagyon nem akartam, mert nem akarok követelőző lenni, meg semmi ilyesmi. - Mindenesetre kíváncsi leszek, mire megy majd velem.

- Ő megtesz mindent, hogy a maximumot hozza ki belőled, rohadtul rajtad múlik a legtöbb mindenben - közli komolyan. Tisztában vagyok ezzel, és mivel nem akarok csalódást okozni, így meg is fogok oldani mindent, ahogy meg fogom tanulni, amit tanítani akar nekem. - Önkívület, tudattalanság, bárhogy lehet hívni, de igen, ahhoz, hogy beültetéseket kapj, eszméletlennek kell lenned és nyitott lesz a tudatalattid is, ha pedig elkezd veled dolgozni ilyenkor, akkor önkívületben leszel, nem fogod tudni, mit csinál veled. Ehhez bizalom kell, méghozzá nagyon nagy mértékű bizalom. Megy nélküle is, megvannak a technikák rá, de jobb az, ha meg tudsz Tatsukiban teljes mértékig bízni.


Elgondolkodom azon, amit most mond nekem Deon, ahogy megrágom a válaszomat is magamban.

- Az a helyzet, hogy képes vagyok bízni Tatsukiban teljes mértékben - vallom be végül. - Amennyiben így marad a kapcsolatunk, akkor ezzel a felével nem lesz gond. Nem véletlenül kötődöm hozzá annyira, amennyire - mondom ki csendesen. - Ez egy kicsit több, mint a lehetőségek, amiket kínál, úgy értem, hogy... Na jó, ki fogsz röhögni, de hiszek benne, hogy Tatsukit nekem küldték, hogy segítsen. - Tényleg hülyén hangzik, de én hiszek benne teljes szívemből. - Ennek így kell lennie, és ha így van, akkor bíznom kell benne, hiszen egyébként nem tud segíteni és elveszítem ezt is. - Végig Deon szemébe nézek. Ezt én nagyon komolyan gondolom és legalább olyan komolyan merem ki is jelenteni.

- Röhög a halál - mondja a vállát megvonva. - Én abban hittem, hogy nekem Asame az utolsó lehetőség és ez teljes mértékben valóra is vált, nélküle kómában vagy halott lennék. A hit elég erős cucc, sok mindenre jó, átsegít dolgokon, megerősít, vagy akár fel bírsz miatta kelni a földről, sz'val ha valaki kiröhög, mert hiszel valamiben, legyen az bármilyen szentimentális vagy irracionális is, szard le, nem a te gondod, nem a te bizonyítványod.

- Ez a hit még Ikutól ered, valszeg azért ilyen erős - vallom be végül, mert nem hiszem, hogy titkolnom kéne ezt. - Ő mondta nekem mindig, hogy majd, amikor kell, megjön a sárkányom és kihúz a bajból. - Ezen Deon nagyot vigyorog. - Mikor beléptem Tatsukihoz és megláttam őt, illetve a nyakát, elkezdtem hozzá kötődni, nem is tudom, miért. Aztán leültetett rajzolni és sárkányt rajzoltam, ahogy azóta mindig, ha róla van szó. Pedig akkor még nem is tudtam, miért teszem, az csak később ugrott be - vallom be végül. - Nagyon erősen hiszek abban, hogyha mellette maradok és megteszem, amit kér, akkor minden rendben lesz és bízhatok benne, mert nem fog becsapni, vagy elárulni sem.

- Nem, ő tényleg nem - ért egyet komolyan Deon, mire elmosolyodom. Ez az a dolog, amiben egy percig sem kételkedtem eddig sem. - A sárkány meg passzol, szóval ne bosszantsd fel, mert ropogósra süt - heccel játékosan, mire elvigyorodom.

- A tapasztalat beszél belőled, mi? - kuncogom el magam, de azért tudom, hogy van egy kis alapja is annak, amit Deon mond, még ha most viccnek is szánta a dolgot. - Azt hiszem, ha félnék tőle, már nem itt lennék, mert az első morgásra messzire rohantam volna - mondom meg komolyan. - Pedig nem mondhatom, hogy tárt karokkal fogadott - kacsintok rá, majd megkordul a gyomrom. Na igen, enni jöttem végülis, de csak elnevetem magam ezen.

- Az hát! - mondja nevetve. - Kérj valami kaját Ayakotól, mielőtt a gyomorkorgásodra előkerül és lemorzsolja a fejünket, mert éheztetünk - tanácsolja viccelődve, mégis van valami komoly abban, ahogy beszél a házinéniről. Vajon tudják már, hogy a múltkor kábé a nyakába borultam? Mindenesetre tényleg kérek enni, nehogy már Deonékon csattanjon a dolog. - Tatsukitól csak annak van oka félni, aki árt neki, de akkor annak nagyon. Az a deeler, amelyikkel nekem volt gondom, konkrétan a föld alá ásta volna magát, mintsem szembe kerüljön vele. Azzal tényleg jobban járt volna - mondja a vállát is megvonva. El tudom képzelni, hogy mennyire igaz, amit mond.

- Na ez az, amit tutira el fogok kerülni, akármi is történik - mondom komolyan, miután kértem enni a házinénitől. - Nem tudom, hogy jól feltételezem-e, de hinni akarom, hogy értem is ölne - mondom meg ezt is csendesen. - Ha még most nem is annyira, de majd később igen, legalábbis nekem célom ezt kiérdemelni. - Mert igenis érdemnek érzem, hogyha valakit ennyire védeni akar, mert az azt jelenti, hogy fontos neki. Erre vágyom, ezt szeretném elérni. Közben megérkezik a vacsorám is, legalábbis szerintem vacsora, amit illedelmesen megköszönök és neki is látok.

- Jó étvágyat.

- Köszi - mondom csendesen, de már egy adagot a számba tömve. Viszonylag gyorsan eszem megint, ahogy szoktam, de azért odafigyelek az ízekre, mert gondolom, a házinéni nem repesne, ha belefulladnék a kajába. Azért annyira nem vagyok éhes.