165.

Jeremy

Felvillanyoz a lehetőség, és már komoly haditervvel lépek ki a konyhából. Persze pár dolgot azért tiszteletben tartok, miszerint olyanra tuti nem akaszkodom rá, akinek most feladata, vagy dolga van. Inkább valaki olyan kéne, aki pihenőn van, vagy valami hasonló. Úgy teszek, mintha céltalanul sétálnék a folyosón, ugyanakkor figyelek rendesen, elkapom a pillantásokat és mérlegelek. Kifejezetten valaki olyat keresek, aki bejön és kicsit sem hasonlít Shinjire. Ez most nagyon fontos, tudom, így próbálom kerülni az ilyen szitukat. Végül eljutok a szobámig, és még nem találtam szemrevalót magamnak, így inkább folytatom a körözést a házban. Ha már lehet, akkor kihasználom az alkalmat. Betévedek egy olyan folyosóra, ahol kész kincsesbánya fogad. Elvigyorodom, de rögtön el is rejtem azt. Olyan öt testőr lehet itt, dohányoznak és kajálnak a falnak dőlve. Remek... Jól megnézem mindent és végül egy magas, szőke srácon állapodik meg a tekintetem. Na igen, ez már döfi. Pláne, ahogy a póló rásimul. Deonnak igaza volt, a testőrök itt tényleg mind izompacsirták és ezt tudom értékelni, komolyan. Elgondolkodom, mit adjak elő, de végül a legegyszerűbb mellett döntök. Le kell választani a többiekről és akkor már nyert a szituáció, így hát beljebb mászom a folyosón, mintha eltévedtem volna, ide-oda tekingetve, méregetve őket. Szőkém egyszercsak felnéz és összeakad a szemünk. Küldök neki egy kérdő pillantást, mire megcsillan a szeme. Csak nem...? Nemsokára kiderül... Odaérek hozzájuk és mint aki nagyon megörül, hogy végre embert lát, készségesen elmosolyodom. Kapok pár lenéző tekintetet, nem is számítottam másra, azonban a srác, akit kiszemeltem, biccent, mire én is neki.

- Az a helyzet, hogy eltévedtem - mondom szégyellősen, most már csak neki szegezve a szavakat. - Nem tudnál segíteni, hogy visszataláljak a szobámhoz? - Küldök neki egy mosolyt, meg egy félreérthetetlen jelzést is mellé, mire elvigyorodik, majd feltápászkodik a földről. Hopp, még magasabb, mint hittem, olyan harminc-negyven centi lehet köztünk. Tökéletes. És amikor megszólal... Hoppá, na erre nem számítottam.

- Tudnék. - A hangja dallamos, én meg elvigyorodom. Tetszik ez a dolog egyre jobban, ráadásul én már kicsit előrébb haladtam képzeletben és már bőven nincs rajta ruha. Elindul a folyosón, én pedig követem, mintha tényleg segítségre lenne szükségem, de amint befordulunk a sarkon, mellé lépek és felnézek rá, mire ő egy mosolyt küld nekem. - Yoshimi vagyok - mutatkozik be, mire egy újabb mosolyt küldök neki. Tetszik, hogy ő tette meg ezt a lépést. Amúgy sem feküdtem volna le vele, ha nem mondja meg a nevét, már ha tényleg hajlandó megfektetni. Majd meglátjuk még.

- Jeremy - mondom kedvesen, mire elvigyorodik, azzal a "tudom"-tekintettel. Én meg tudom, hogy tudja, de most mit csináljak, ezt hozza az illem. Gondolom, azt is tudja, hogy miért vagyok itt, meg miden egyéb, szóval legalább ezt megúszom. Mennyivel könnyebb azért a helyzet. Közben, ha lassan is, de megérkezünk a szobámhoz.

- Azt hiszem, innen már betalálsz - mosolyodik el megint, de nem megy tovább, hanem megáll az ajtó előtt, mire nem tudok elfojtani egy félmosolyt.

- Hát, nem vagyok benne biztos - mondom neki elgondolkodva. - Azt hiszem, még előfordulhat, hogy eltévedek, szóval lehet, hogy még egy kis segítségre lenne szükségem. - Erre csak elvigyorodik, de azt hiszem, most már tényleg nyeregben érzi magát. Érezheti is, bár ami azt illeti, ez még rám is igaz. Mindegy... Benyitok és ő pedig belép utánam, de amint becsukja az ajtót maga után, megragadja a karom és magához rántva ken fel a falra, miközben már engem csókol. Az első meglepetés után ugyanolyan hévvel viszonzom ezt, mint ahogy ő teszi.

- Ryuu megöl, ha ez kiderül, pláne, ha a főnök is megtudja. - Nem úgy tűnik, mintha annyira zavarná a dolog, ugyanis még mindig a falon függök, még mindig nem ér le a lábam és még mindig nem távolodott el öt centinél messzebbre. Ravasz vigyorra húzom a számat.

- Ne aggódj, van engedélyed - kuncogom el magam, de érezheti, hogy komolyan mondom, amit kijelentek. - Szóval Yoshi, kaptál pár óra kimenőt - mondom még mindig mosolyogva, de a többit belém fojtja egy újabb csókkal, mire beletúrok a hajába és még közelebb próbálom vonni magamhoz. Ez már jó lesz, látom, és eszemben sincs abbahagyni.