172.

Jeremy

Azt hiszem, kezdünk kicsit túllépni egy határon Deonnal, ha csak szóban is, amit jó lenne most még megállítani. Nem zavar, ha húznak, csak utána viselnem kell a következményeit, amit most nem nagyon szeretnék, inkább ezért volt kicsit frusztráló ez a beszélgetés. Nem mintha nem lett volna igaz, amit mondok, mármint hogy most az egyszer tényleg tök ártatlan voltam, de mindegy. Ebből már nem rángatom ki magam sehogy sem. Bár szerintem Deon tökéletesen tisztában van azzal, hogy bejön nekem, csak ezzel nem akarok foglalkozni.


Amint elkezdődik a film, valamivel könnyebb lesz. Pláne, hogy a sztori jónak ígérkezik, tetszik és egész jó színészeket válogattak össze. Valameddig tényleg csak elmerülök a filmben, de aztán már érzékelem magam mellett Deont és azt is, hogy néha talán vizslat engem. A következő ilyen alkalommal elkapom a tekintetét és rámosolyogok, jelezve, hogy semmi gond nincs, csak tetszik, amit nézünk, meg, hogy jól vagyok, ilyenek. Nem akarok megszólalni, mert akkor elrontom a mozizás élményét, legalábbis én nem szeretem, mikor valaki közbedumál a film alatt.


Egész sokáig bírom így, de aztán kezd kényelmetlenné válni a dolog, ezért a másik irányba fordulok megint csak befészkelve magam, így kényelmesebb. Amit most szívesen csinálnék és eszembe jut, azt nem merem meglépni, pedig most csak úgy simán el tudnék itt dőlni, ráfeküdni valamelyest Deonra. Sokkal kényelmesebb lenne, az tuti, de inkább nem lépem meg a dolgot. Ő úgysem nagyon figyel, leköti a képernyőn látható cselekvés. Jó filmet választott, meg kell hagyni. Néha azért ő is mocorog, most éppen törökülésbe ül, és a háta mögé pakolja a párnát. Engem is megint elragad a történet, azonban mikor a durvább részek következnek, fel-felpillantok rá. Határozottan grimaszol, mikor nem tetszik neki valami, így nekem sem gáz, ha pofákat vágok.


Még bírom egy darabig ülve, de aztán csak nem megy tovább és eldőlve Deon combjára hajtom a fejem. Csak szól, ha nem tetszik neki a dolog. Ehhez vagyok szokva, általában egyedül sosem néztem filmet, szóval nekem természetes, hogy van itt valaki, akit nyüstölni lehet, hozzáérni, rádölni, ilyesmi. Felnézek rá, de látom, hogy meglepődik, a szemöldöke is felszalad, mire küldök neki egy kérdő pillantást, hogy nagyon zavarja-e, mert ha igen, akkor inkább visszaülök. Ő csak halkan felkuncog, szerintem nem tudja hova tenni a dolgot egyelőre, néha megvonja a vállait is, mintha csak magával beszélgetne. Gondolom, most ő agyal rajtam, pedig nem akartam ezt kiváltani. Mivel nem tudom, mit tegyek, így maradok, visszafordulok a tévé felé és tovább nézem a filmet.