173.

Jeremy

Attól tartok, talán Deon félreértette ezt a gesztust tőlem, de nem csinál semmi olyat, amiből erre pontosan tudnék következtetni. Valszeg akárki ülne most így mellettem, annak az ölében kötöttem volna ki, mert nekem így sokkal kényelmesebb. Nem akarom zavarba hozni, ám mikor a kezét is megérzem magamon, valamelyest megnyugszom. Majd a film után elmagyarázom neki, hogy ebben most semmi olyan szándék nem volt, ráadásul úgy érzem, hogy ezt így nem fogjuk hosszú távon húzni sem. Muszáj lesz erről nyíltan is beszélni, mert most már biztos vagyok benne, hogy nem csak én érzem a feszültséget mellette, akkor viszont jobb kizárni az ilyen lehetőségeket és rövidre zárni ezt az egész dolgot azzal, hogy tudatosítjuk és nemet mondunk rá. Van ebben némi önzés is, mert a yakuzája tuti kicsinálna, de ez a kisebbik probléma, mert utána nem tudnánk egymás szemébe nézni, minden más lenne és ezt nem fogom kockára tenni. Deon a barátom, az egyetlen barátom és jobb, ha ez így is marad.


Most már fogalmam sincs, miről is szól a film ezen része, mert nagyon nem ott jártam. Nézem, nézem, de nem tudom megmondani, pontosan miről is van szó, ellenben gyűlik bennem a feszültség, ahogy a vége felé közeledünk, mégsem tudom megtenni, hogy felüljek. Még így is valahogy annyira békés a hangulat, vagy valami hasonló. Felsandítok megint Deonra, de nem sokat tudok leolvasni róla, majd... Még egy kicsit türelmesnek kell lennem, azt hiszem.


Lassan tényleg végére ér a film, de ez csak akkor tudatosul bennem igazán, mikor megjelenik a stáblista. Ahhoz képest, hogy könnyed mozizásra számítottam, valahogy marhára nem ez sült ki belőle. Felülök, megvárom, míg Deon kilövi a dolgokat, aztán összeszedem a bátorságom, mert itt az ideje ezt véglegesen tisztázni.

- Beszéljük meg! - mondom határozottan, őt figyelve. Remélem, érti, mire gondolok, mert ebből kínos szitu is lehet még. Deon láthatóan menekülni próbál, ezek szerint neki is tiszta, miről van szó, de végül visszafordul.

- Mondjad. - Nem valami beszédes, de ez is megteszi.

- Deon, kérlek - mondom csendesen. - Ez így nem fog működni, ha állandóan felhúzzuk egymást, akkor a végén elvész a kontroll - kezdem nagyon komolyan. - Szóval jobb, ha ezt most letisztázzuk.

- Ettől még nem hiszem, hogy bármi változna. - Most nekem sikerül egy perc alatt elvesztenem a fonalat.

- Mitől nem változna mi? - kérdezem meg, mert komolyan nem értem, miről beszél. - Akkor mégis szerinted mit kéne tenni?

- Attól nem változik semmi, hogy te is kimondod, meg én is kimondom, hogy köztünk van az a feszültség... viszont ha meg tudnám, ezt a szitut hogy kéne kezelni, nyilván nem viselkednék úgy, mint egy idióta. - Erre csak elmosolyodni tudok. Valamennyire igaza van, bár nem tudom... Csak lehet valamit tenni, hogy ne kelljen menekülnünk időnkén egymás elől.

- Ez akkor sem jó így - mondom ki végül nagyot sóhajtva. - A feszültség megvan, de csak tudunk ellene tenni. Valami módnak lennie kell rá. - Határozottnak tűnik, pedig baromira nem vagyok az.

- Ja. Kezdetben nem teszünk olyasmit, amivel zavarba hozzuk egymást, vagy amiből könnyen átfordulhat a dolog olyasmibe, amibe nem kéne.

- Rendben - egyezek bele komolyan. Eszemben sincs ilyet tenni, ugyanakkor most is ezt tettem. Pedig mennyire megszokott volt nekem a mozdulat. De akkor... A probléma csak ott van, hogy nem tudjuk magunkat sem meghazudtolni. Mindegy, megoldódik ez is, mint minden más. Remélhetőleg viszonylag könnyen... - Akkor most? - Hagyom a témát a francba. Akkor most mindenki megy a maga szobájába, bezárkózik és majd lesz ami lesz? Mert ez így nem tuti, hogy működőképes.

- Ööö... passz? - kérdezi meg kínos mosollyal, mire elnevetem magam. Ez jól indul.

- Oké, én először is innék egy kávét, amennyiben lehet. - Vigyorgok még mindig, de komolyan gondoltam a dolgot. Meg nem ártana valami egyéb folyadék sem, mert kezdek szomjan halni. - Mit szólsz?

- Jó ötlet - ért egyet. Látom, hogy továbbra is feszült, a tartásából, abból, ahogy a vállait felhúzza. Elindul kifelé, én pedig követem. - Elfelejtettem mondani, asszem. Vagy mondtam, hogy beszéltem anyával?

- Nem mondtad - mondom mosolyogva, mikor beérem. Gondolom, ez nem csak egy kijelentés volt, hanem folytatása is lesz, így várom, hogy mit fog mondani még.

- Örömmel vállalja a tesóidat. - Már ettől az egy mondattól felragyog a szemem. - Amikor beszéltem vele, máris elkezdett gondolkodni, mi hogy legyen, mert vele él most egy testőr is, meg Ayako is barátokat hoz haza időnként, de ahogy ismerem, inkább megcsináltatja a tetőteret, mintsem lemondjon erről. - Elönt a boldogság és éppen hogy csak meg tudom állni, hogy ne ugorjak Deon nyakába. Csak ezzel rögtön megszegném, amit alig két perce határoztunk el.

- Ez szuper és nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm! - hadarom el rögtön. - Ez csodálatos! Anyukád egy angyal, köszönöm, hogy megkérdezted! - Annyival felszabadultabb leszek egy perc alatt... Most már nem kell azon agyalnom, mi legyen a kicsikkel, mert meg fog oldódni a kérdés. Megkönnyebbülök és végigönt a boldog melegség. - Hogyan fogom tudni ezt meghálálni neked? - kérdezem csillogó szemekkel.

- Nem szükséges, nem azért csinálom - mondja a vállát megvonva. - Ha módomban áll valakinek adni valamit, akkor megteszem. Shinji kocsit és versenyeket kap, amit egyetlen más testőr se mondhat el magáról, Kazunak mindig szervezek valami érdekeset, Tatsukinak rég forgalomból kivont cigit szereztem egy fél éve, noha persze segítséggel, meg mindig szabaddá teszem Shinjit, ha találkozni akarnak és Asamét is igyekszem meglepni valamivel. Anyának az előadásaira járok, ajándékokat készítek, a húgomat meg édességgel tömöm, elviszem haza a barátaimat, meg közös programot szervezek vele, ha tudok. Bakari mellettem szabadságolhatta magát, Raktarival, Yoshimivel és Terukival meg eldumálok, ha úgy van szabadidőnk, hogy az egybeesik - mondja el. - Szeretem elkényeztetni a szeretteimet - vallja be egy apró mosollyal, mire nekem azért ugrik egyet a gyomrom. Ezek szerint én is fontos vagyok Deonnak? Mármint engem is kedvel, úgy igazán? Akkor nem csak én tartom őt a barátomnak? A konyhában kávét kér kettőnknek Ayakotól és feltesz forrni vizet is. - Süssek palacsintát? - kérdezi meg, amivel kirángat a gondolataim közül és elmosolyodom.

- Süss, kíváncsi vagyok mit tudsz - vallom be kuncogva, mire elvigyorodik. Tényleg érdekel a dolog, pláne, hogy imádom a palacsintát. Még agyalnék a kérdésen, de lezárom azzal inkább, hogy igen, nekem is van végre valaki, akinek számítok. Ez újabb boldogságadagot küld végig a gerincemen azzal a tipikus beráz a meleg érzéssel. Boldog vagyok, hogy így van és nem akarom firtatni, mert akkor már nem olyan. - Egyébként imádom a palacsintát - jelentem azért be.

- Tudom, mondtad. Ha nem gond, átcsalom Kazut és Yorut - mondja, mire elmosolyodom. Mért lenne gond? Igazából már kíváncsi vagyok rájuk is.

- Rendben - bólintok végül. - De az estém foglalt - teszem hozzá, bár nem heccként, ezt most komolyan gondolom. - Yoshi azt írta, délután ha elszabadul, ír vagy hív, szóval gondolom, még keresni fog. - Remélem, Deon nem fog haragudni ezért.

- Szörnyű - jelenti ki vigyorogva. - Azt hittem, pizsiparti lesz, aminek a végén mind berúgunk, kefélünk, aztán egymás hegyén-hátán beszunyálunk, a yakuzáink meg fogják a fejüket reggel és megfogadják, hogy soha többet nem engedik, hogy ilyesmi megtörténjen - viccelődik röhögve, nekem meg persze beindul a fantáziám, ezzel együtt hangosan fel is nevetek. Ez a kép már nekem is túl abszurd. - Egyébként ez nem kötelező program, addig veszel benne részt, amit jólesik, vagy nincs más dolgod - közli kicsit komolyabbra véve a beszédet, mire bólintok. Én sem gondoltam, hogy majd leláncolnak az asztalhoz, bár náluk ezt sosem lehet tudni... Közben Deon előkeresi a zsebéből a telefonját és egy számot kutat benne, majd a fülére emeli.