- Mi van, négy napig nem találkozunk és elvonási tüneteid vannak? - veszi fel a telefont Kazu kuncogva. - Ennyire hiányzom? - heccel tovább. Imádom, amikor ilyen, úgyhogy nagyot vigyorgok.
- Ja, tudod a hülyeségedből sose elég - hízelgek neki, s közben kihívóan nekitámaszkodom a pultnak. - Mit szólnál egy kis palacsintázáshoz? - kérdezem meg tőle lustán, hívogató hangon.
- Hát, nem is tudom... - tesz úgy, mint aki nagyon is sokat gondolkodna a dolgon. Jó, ez jó, bírom, amikor húzzuk egymást. - Egy feltétellel. Gondolom, szokás szerint megint te sütöd majd, szóval... - Nem, cseszd meg, majd Asame beáll a tűzhely elé! Persze, hogy én sütöm! - Emlékszel még arra a cuki kis kötényre, amit karácsonyra kaptál? - kérdezi meg röhögve. Becsúszik erre egy grimasz... egy valszeg elég bizarr, mosolygós grimasz. Az említett kötényen egy bőrtangás pasi van valami fura szado-mazo cuccal a felsőtestén, meg bilincs és korbács. Kevés dolog van, ami leverni nálam a biztosítékot, de mikor ezt megláttam... kicsit levert a víz, arra emlékszem. Asaménak bezzeg nagyon kedvére volt, olyan ravasz mosolyt csalt az arcára, hogy eldöntöttem, hogy életemben nem rejtettem el még annyira jól semmit, mint ezt a holmit. Ennek megfelelően becsomagolva odaadtam Shinjinek és megmondtam neki, hogy rejtse el Asame elől, de ha valaki más találja meg, azt mondom, az övé. Természetesen ezek után muszáj volt megnéznie, mi az és úgy kiröhögött, hogy az már túlment a pofátlanság csúcsán is. Bevallottam neki, hogy Kazutól kaptam és úgy láttam, a yakuzámnak túlságosan tetszik, amiért ugyancsak kiröhögött, nekem meg a lelki szemeim előtt táncolt az a kép, amint csak abban feszítek a konyhában. Hát... azért ennnnyire nem vagyok sem kettyós, sem bevállalós. Tudom, hogy a konyha izgatja a fantáziáját, és azt is, hogy valahogy biztosan el tudná intézni, hogy se Ayako, se más a közelébe se jöjjön, míg mi ott vagyunk, de... Nem.
- Szeretnél kukta lenni és azt szeretnéd felvenni? - kérdezem meg Kazutól röhögve. Ahogy érzem abból, ahogy kimelegedtem, érett eper vörössé vált az arcom és a fülem, úgyhogy Jeremy biztosan jót kuncog rajtam a markába.
- Álmaidban talán. Abból sem lenne palacsinta, te is tudod. Viszont igazán feszíthetnél benne, ha már poén...
- Bocs, Kaz, de én nem álmodozom arról, hogy ilyesmiben lássalak, ezt meghagyom a rosszfiúdnak. Egyébként is könnyű a kisebbet bántani! - harsogok bele a készülékbe nyafogósra véve a figurát. Tudjuk, hogy nem kell engem félteni, de hogy mindig velem akarják a bolondját járatni, az már túlzás. De hát ha nem tetszene, nyilván nem röhögnék rajta most se.
- Hidd el, ő sem álmodozik - kuncogja, ezzel egyértelművé téve, hogy volt ilyen dologra precedens. Homlokomon csattan a kezem, s ahogy felpillantok Jeremyre, körülbelül kistányér nagyságú szemeket mereszt rám. Frankó... Köszi, Kazu, ezért még megkapod a magadét, ne félj! - Nem bántalak én, de a lolitás balhé után ez már meg sem kottyanna. Vagy ennyire nyuszi vagy? - húz.
- Perverz vagy - közlöm vele egyszerűen, ezzel kihúzva magam a kérdőre vonás alól. - Na várlak, még Yorut is felhívom, hátha rávehető egy kis társaságra - búcsúzom inkább tőle, bár sejtem, hogy ezt rohadtul nem fogom megúszni és kénytelen leszek Jeremynek elmesélni, mekkora szemét a legjobb barátom.
- De csak egészségesen - nevet fel. Ez az egészséges szint? Tényleg? Most vagy mindenki hülye, vagy én vagyok traktor. - Húsz perc és ott vagyok - búcsúzik, azzal bontja a vonalat.
- Bakker... - szólalok meg fogva a fejem. - Kazu ma elemében van - jelentem be a srácnak, azzal zsebre dugom a telefont, mert elforr a teavíz, azt pedig nem szeretném. A kancsóba öntöm, s beledobok egy filter erdei gyümölcsteát.
- Aha... Ez az, amire most ne kérdezzek rá, ugye? - kérdezi és elvigyorodik végül. Ha eddig eltűnt a különös szín az arcomról, most visszajön és fájdalmas mosolygrimasszal bólintok párat, hogy jelezzem, megköszönném, ha nem kérdezne semmit. Úgyis halálra fognak vele szekálni Yoruval, ha jön a srác is. - Amúgy meg ne izgulj, most én leszek a legkisebb... Hacsak nem árultad el neki, hogy mennyi idős is vagyok - mondja és küld is emellé egy angyali tekintetet nekem. Jaajaj...
- Tekintve, hogy pontosan én se t’om, nem mondtam meg - árulom el kuncogva. Bögréket viszek az asztalhoz, majd a kancsót is odateszem.
- Nem tudod? - kérdezi meglepetten, én pedig csak megcsóválom a fejem. - Azt hittem, ilyen infókat megosztott veled Tatsuki - vallja be. Nem, tekintve, hogy ez annyira azért nem fontos. - Akkor mégis mennyinek tippelsz? - kérdezi vigyorogva. Uh... az ilyesmit nem bírom, mert ha túl idősnek mondom, az is ugyanakkora ciki, mintha túl fiatalnak.
- Ránézésre tizenhat - kezdem gonosz mosollyal. Ha harc, legyen harc. -, gondolkodásra húsz, szóval valahova a kettő közé saccoltalak be - közlöm.
- Elég nagy intervallum - tolja be mosolyogva. - Közelebb nem megy? Csak kíváncsi vagyok, megbántani nem tudsz vele. Szóval? - Jáj... Jó, legyen középarányosan.
- Tizennyolc.
- Majdnem. Valójában tizenkilenc múltam - árulja el végül. Idősebb nálam, ahogy gondoltam. - Meglep, mi? - kérdezi, mire vállat vonok.
- Azt tudtam, hogy több vagy, mint én, csak azt nem, hogy mennyivel. Na hívom Yorut! - mondom, s már húzom is elő zsebemből a mobilom, majd a srácot tárcsázom. Remélem, nem sikerül elkapnom megint akkor, mikor Asahitot tolja, vagy ha igen, tanult az első eset utáni kiakadásomból és nem veszi fel a telefont.
- Mondd!
- Palacsinta? - vetem fel az ajánlatot elvigyorodva. Nem tűnt jókedvűnek, de talán ez felvidítja.
- Mikorra tervezed? - kérdezi és fújtat egyet. A háttérből hallható Asahito hangja, aki épp morog valamiért, de nem Yoruval, legalábbis nem úgy tűnik, mintha vele morogna. Hajjaj...
- Kaz húsz perc múlva itt lesz, én még nem kevertem be a tésztát - válaszolok kicsit megkomolyodva.
- Forgalomfüggő, de indulok. - A választ hallva elmosolyodom, s szerintem szó szerint vette, hogy indul, mert már nem hallom Asahito morgását.
- Minden oké? - érdeklődök óvatosan.
- Minden, csak a szokásos Asa-hiszti - mondja komolyan. - Még jó is, hogy hívtál, valszeg az úr hamar végezte volna a falon vagy az íróasztalon rövid időn belül. El sem tudom hinni amúgy, hogy még mindig ennyire fel tudja cseszni az agyam. - Szerintem ez teljesen természetes, sanszos, hogy én is néha Asame agyára megyek, csak túl türelmes, vagy túl büszke ahhoz, hogy kimutassa. Mindenesetre ha kioktat, az biztos jele annak, hogy kezdem kiakasztani. Ajtócsapódás hallatszik a háttérből, aztán rövidesen felhúz a kocsijának motorja.
- Épségben érj ide - kérem őt szépen. Szép az a Subaru, amit kormányoz, de őt jobban féltem. Hajlamos felkapni a vizet, amit nem is csodálok.
- Már lehiggadtam, ő meg kitombolja magát, mire hazakeveredem, feltéve, ha lesz hozzá kedvem. Néha elgondolkodom azon, hogy egyszerűen otthagyom pár napra magának, hátha... - És sosem teszi meg, mert szereti és félti. Halványan elmosolyodom.
- Nem ő lenne, nem igaz?
- Hát nem - feleli és hallani lehet hangján, hogy ő is elmosolyodik. - Nem tudnám elképzelni olyannak, mint Asamét. Ég és föld. Még szerencse, hogy legalább a vonásaik árulkodnak részben arról, hogy testvérek, különben meg nem mondaná a kutya sem.
- Unnád magad Asame mellett, fogadok - heccelem kicsit. Én imádom a yakuzámat, de Yoru biztos vagyok benne, hogy szereti azt a pezsgést, amit Asahito mellett élhet, máskülönben kinyírná, hogy megváltsa a szabadságát, vagy meglógna tőle.
- Valszeg rövid úton lennék inkább szerzetes, minthogy egy olyan yakuza mellett éljek, mint Asame - mondja elnevetve magát. Én is kuncogok és nem is vártam Yorutól mást.
- Azért ennyire nem rossz - közlöm vele durcás hangon, de szerintem ő is tudja, hogy vigyorgok. Lemondana a szexről Asame mellett, mikor annyira jó benne a kakasom? Hát azt kétlem. Inkább csak Yoru patáliázna folyton, hogy ne legyen egysíkú az élet, Asame meg a haját tépné.
- Két seme egy csárdában? Szerinted abból mi lenne? - kérdezi nevetve.
- Ööö... - Ja, télleg. - Megfogtál, nem tudom - vallom be őszintén. - Harc? - vetem fel kuncogva. Valszeg Tatsuki és Shinji közt is volt az elején rendesen. Nem mintha erről sokat meséltek volna, de Shin nem uke, azt tudom.
- Inkább világháború.
- Érdekes kapcsolat lenne az, amelyikben az egyik fél félholtra veri a másikat, hogy megkaphassa - mondom elgondolkodva rajta, hiszen emlékszem rá, hogy Shinji nem egyszer jött haza eléggé kidekorálva. Csodálom, hogy Ryuuichi nem szervezte le, hogy kövesse valaki, hogy megtudja, mi történik nevelt fiával, miért jön haza mindig úgy, mintha megverték volna és miért nem mond erről semmit. - Vagy az egyik enged - vetem fel ezt a lehetőséget is.
- Valszeg Asame nem tenné meg, ahogy én sem - jelenti ki. Hát ja... - Szóval komoly problémákat vetne fel előbb-utóbb a dolog. - Most felébred bennem pár kérdés, de nem tudom, feltehetem-e. Nem mintha Jeremy hallaná, Yoru mit mond, a srác meg kihangosított és egyedül ül a kocsijában, vagyis... akár...
- Miért nem? Úgy értem, elvonatkoztatva attól a valóban bizarr helyzettől, hogy Asame és te, és csak egyszerűen személytelenül... Miért zárja ki valaki a másik lehetőséget kerekperec? - kérdezem meg végül komolyan, mert szeretném tudni. Nekem teljesen természetes, magától értetődő, hogy bármelyik szerep és bármelyik nem pipálható, éppen ezért nem tudom megérteni, ha ez másnál nincs így. Oké, Asamét és Jeremyt nem vonzzák a nők, van ilyen, ami nem megy, azt nem kell erőltetni, ha nem kívánják a másik nemet, akkor ez van, el kell fogadni, de... ez ugyanígy működik a seme-uke viszonylatban is? Mert nekem ez nem logikus. Ha szeretek szexelni, akkor szeretem, ha megdugnak és szeretném én is megdugni a partnerem. Legalábbis nálam ez így van. Persze lehet, hogy csak nekem nem világos az, amit kérdeztem Yorutól, ő nem is érti, hogy merülhet fel bennem értetlenségként, hogy valaki elhatárolódik csak semének, valaki meg csak ukénak, mások meg, mint én, bevállalnák mindkettőt, aztán attól függ, melyik szerepet kapják, hogy kivel jönnek össze. Felvetődik bennem, hogy talán Asame csak nem mondott elég jó érvet, miért hanyagoljuk a szerepcserét.
- Álmaidban talán. Abból sem lenne palacsinta, te is tudod. Viszont igazán feszíthetnél benne, ha már poén...
- Bocs, Kaz, de én nem álmodozom arról, hogy ilyesmiben lássalak, ezt meghagyom a rosszfiúdnak. Egyébként is könnyű a kisebbet bántani! - harsogok bele a készülékbe nyafogósra véve a figurát. Tudjuk, hogy nem kell engem félteni, de hogy mindig velem akarják a bolondját járatni, az már túlzás. De hát ha nem tetszene, nyilván nem röhögnék rajta most se.
- Hidd el, ő sem álmodozik - kuncogja, ezzel egyértelművé téve, hogy volt ilyen dologra precedens. Homlokomon csattan a kezem, s ahogy felpillantok Jeremyre, körülbelül kistányér nagyságú szemeket mereszt rám. Frankó... Köszi, Kazu, ezért még megkapod a magadét, ne félj! - Nem bántalak én, de a lolitás balhé után ez már meg sem kottyanna. Vagy ennyire nyuszi vagy? - húz.
- Perverz vagy - közlöm vele egyszerűen, ezzel kihúzva magam a kérdőre vonás alól. - Na várlak, még Yorut is felhívom, hátha rávehető egy kis társaságra - búcsúzom inkább tőle, bár sejtem, hogy ezt rohadtul nem fogom megúszni és kénytelen leszek Jeremynek elmesélni, mekkora szemét a legjobb barátom.
- De csak egészségesen - nevet fel. Ez az egészséges szint? Tényleg? Most vagy mindenki hülye, vagy én vagyok traktor. - Húsz perc és ott vagyok - búcsúzik, azzal bontja a vonalat.
- Bakker... - szólalok meg fogva a fejem. - Kazu ma elemében van - jelentem be a srácnak, azzal zsebre dugom a telefont, mert elforr a teavíz, azt pedig nem szeretném. A kancsóba öntöm, s beledobok egy filter erdei gyümölcsteát.
- Aha... Ez az, amire most ne kérdezzek rá, ugye? - kérdezi és elvigyorodik végül. Ha eddig eltűnt a különös szín az arcomról, most visszajön és fájdalmas mosolygrimasszal bólintok párat, hogy jelezzem, megköszönném, ha nem kérdezne semmit. Úgyis halálra fognak vele szekálni Yoruval, ha jön a srác is. - Amúgy meg ne izgulj, most én leszek a legkisebb... Hacsak nem árultad el neki, hogy mennyi idős is vagyok - mondja és küld is emellé egy angyali tekintetet nekem. Jaajaj...
- Tekintve, hogy pontosan én se t’om, nem mondtam meg - árulom el kuncogva. Bögréket viszek az asztalhoz, majd a kancsót is odateszem.
- Nem tudod? - kérdezi meglepetten, én pedig csak megcsóválom a fejem. - Azt hittem, ilyen infókat megosztott veled Tatsuki - vallja be. Nem, tekintve, hogy ez annyira azért nem fontos. - Akkor mégis mennyinek tippelsz? - kérdezi vigyorogva. Uh... az ilyesmit nem bírom, mert ha túl idősnek mondom, az is ugyanakkora ciki, mintha túl fiatalnak.
- Ránézésre tizenhat - kezdem gonosz mosollyal. Ha harc, legyen harc. -, gondolkodásra húsz, szóval valahova a kettő közé saccoltalak be - közlöm.
- Elég nagy intervallum - tolja be mosolyogva. - Közelebb nem megy? Csak kíváncsi vagyok, megbántani nem tudsz vele. Szóval? - Jáj... Jó, legyen középarányosan.
- Tizennyolc.
- Majdnem. Valójában tizenkilenc múltam - árulja el végül. Idősebb nálam, ahogy gondoltam. - Meglep, mi? - kérdezi, mire vállat vonok.
- Azt tudtam, hogy több vagy, mint én, csak azt nem, hogy mennyivel. Na hívom Yorut! - mondom, s már húzom is elő zsebemből a mobilom, majd a srácot tárcsázom. Remélem, nem sikerül elkapnom megint akkor, mikor Asahitot tolja, vagy ha igen, tanult az első eset utáni kiakadásomból és nem veszi fel a telefont.
- Mondd!
- Palacsinta? - vetem fel az ajánlatot elvigyorodva. Nem tűnt jókedvűnek, de talán ez felvidítja.
- Mikorra tervezed? - kérdezi és fújtat egyet. A háttérből hallható Asahito hangja, aki épp morog valamiért, de nem Yoruval, legalábbis nem úgy tűnik, mintha vele morogna. Hajjaj...
- Kaz húsz perc múlva itt lesz, én még nem kevertem be a tésztát - válaszolok kicsit megkomolyodva.
- Forgalomfüggő, de indulok. - A választ hallva elmosolyodom, s szerintem szó szerint vette, hogy indul, mert már nem hallom Asahito morgását.
- Minden oké? - érdeklődök óvatosan.
- Minden, csak a szokásos Asa-hiszti - mondja komolyan. - Még jó is, hogy hívtál, valszeg az úr hamar végezte volna a falon vagy az íróasztalon rövid időn belül. El sem tudom hinni amúgy, hogy még mindig ennyire fel tudja cseszni az agyam. - Szerintem ez teljesen természetes, sanszos, hogy én is néha Asame agyára megyek, csak túl türelmes, vagy túl büszke ahhoz, hogy kimutassa. Mindenesetre ha kioktat, az biztos jele annak, hogy kezdem kiakasztani. Ajtócsapódás hallatszik a háttérből, aztán rövidesen felhúz a kocsijának motorja.
- Épségben érj ide - kérem őt szépen. Szép az a Subaru, amit kormányoz, de őt jobban féltem. Hajlamos felkapni a vizet, amit nem is csodálok.
- Már lehiggadtam, ő meg kitombolja magát, mire hazakeveredem, feltéve, ha lesz hozzá kedvem. Néha elgondolkodom azon, hogy egyszerűen otthagyom pár napra magának, hátha... - És sosem teszi meg, mert szereti és félti. Halványan elmosolyodom.
- Nem ő lenne, nem igaz?
- Hát nem - feleli és hallani lehet hangján, hogy ő is elmosolyodik. - Nem tudnám elképzelni olyannak, mint Asamét. Ég és föld. Még szerencse, hogy legalább a vonásaik árulkodnak részben arról, hogy testvérek, különben meg nem mondaná a kutya sem.
- Unnád magad Asame mellett, fogadok - heccelem kicsit. Én imádom a yakuzámat, de Yoru biztos vagyok benne, hogy szereti azt a pezsgést, amit Asahito mellett élhet, máskülönben kinyírná, hogy megváltsa a szabadságát, vagy meglógna tőle.
- Valszeg rövid úton lennék inkább szerzetes, minthogy egy olyan yakuza mellett éljek, mint Asame - mondja elnevetve magát. Én is kuncogok és nem is vártam Yorutól mást.
- Azért ennyire nem rossz - közlöm vele durcás hangon, de szerintem ő is tudja, hogy vigyorgok. Lemondana a szexről Asame mellett, mikor annyira jó benne a kakasom? Hát azt kétlem. Inkább csak Yoru patáliázna folyton, hogy ne legyen egysíkú az élet, Asame meg a haját tépné.
- Két seme egy csárdában? Szerinted abból mi lenne? - kérdezi nevetve.
- Ööö... - Ja, télleg. - Megfogtál, nem tudom - vallom be őszintén. - Harc? - vetem fel kuncogva. Valszeg Tatsuki és Shinji közt is volt az elején rendesen. Nem mintha erről sokat meséltek volna, de Shin nem uke, azt tudom.
- Inkább világháború.
- Érdekes kapcsolat lenne az, amelyikben az egyik fél félholtra veri a másikat, hogy megkaphassa - mondom elgondolkodva rajta, hiszen emlékszem rá, hogy Shinji nem egyszer jött haza eléggé kidekorálva. Csodálom, hogy Ryuuichi nem szervezte le, hogy kövesse valaki, hogy megtudja, mi történik nevelt fiával, miért jön haza mindig úgy, mintha megverték volna és miért nem mond erről semmit. - Vagy az egyik enged - vetem fel ezt a lehetőséget is.
- Valszeg Asame nem tenné meg, ahogy én sem - jelenti ki. Hát ja... - Szóval komoly problémákat vetne fel előbb-utóbb a dolog. - Most felébred bennem pár kérdés, de nem tudom, feltehetem-e. Nem mintha Jeremy hallaná, Yoru mit mond, a srác meg kihangosított és egyedül ül a kocsijában, vagyis... akár...
- Miért nem? Úgy értem, elvonatkoztatva attól a valóban bizarr helyzettől, hogy Asame és te, és csak egyszerűen személytelenül... Miért zárja ki valaki a másik lehetőséget kerekperec? - kérdezem meg végül komolyan, mert szeretném tudni. Nekem teljesen természetes, magától értetődő, hogy bármelyik szerep és bármelyik nem pipálható, éppen ezért nem tudom megérteni, ha ez másnál nincs így. Oké, Asamét és Jeremyt nem vonzzák a nők, van ilyen, ami nem megy, azt nem kell erőltetni, ha nem kívánják a másik nemet, akkor ez van, el kell fogadni, de... ez ugyanígy működik a seme-uke viszonylatban is? Mert nekem ez nem logikus. Ha szeretek szexelni, akkor szeretem, ha megdugnak és szeretném én is megdugni a partnerem. Legalábbis nálam ez így van. Persze lehet, hogy csak nekem nem világos az, amit kérdeztem Yorutól, ő nem is érti, hogy merülhet fel bennem értetlenségként, hogy valaki elhatárolódik csak semének, valaki meg csak ukénak, mások meg, mint én, bevállalnák mindkettőt, aztán attól függ, melyik szerepet kapják, hogy kivel jönnek össze. Felvetődik bennem, hogy talán Asame csak nem mondott elég jó érvet, miért hanyagoljuk a szerepcserét.
- Az ok rohadt egyszerű, Deon - kezd bele komolyan. Már akinek... - Tudod jól, hogy volt összetűzésem a bátyámmal, nem is kicsi, aminek többnyire a hazaadott pénz mennyisége volt a kiváltó oka, amit azonban senki sem, az az, hogy ha túl kevés összeggel kerültem a színe elé, bizony kegyetlenül megkefélt érte. - Még jó, hogy ültem, mert most tuti levitt volna a döbbenet a lábamról. Ledermedek és elképedek. - Asa sem tudta sokáig, egészen addig, míg be nem próbálkozott. Azt hiszem, annyira agresszívnek talán még nem látott sosem, mint amilyen akkor voltam, ráadásul napokig úgy elkerültem őt, hogy jó, ha öt percekre futottunk össze a házban is.
- Én ezt nem értem - fakadok ki, azzal felállok az asztaltól, intek Jeremynek, hogy sorry, de ez már tényleg nem olyan, amit a füle hallatára akarok megvitatni Yoruval, s kislattyogok a konyhából. - Ha valaki szeret és te is szereted, ez áldozat? - kérdezem meg komolyan.
- Nem, Deon, nem áldozat, csak kibaszott nehéz leküzdeni a félelmedet ezzel kapcsolatban. Nekem legalábbis az. Elárulom, nem kellemes, mikor orvoshoz kell menned, aki beközli, hogy akkor innentől nem ehetsz meg, csak bizonyos ételeket, mert a sebeid nem gyógyulnak meg, és nem ez a legrosszabb az egészben. Még csak az sem, hogy a gyógyszert, amit kapsz, kúp formájában kapod, oldd meg alapon, az már inkább, hogy rögtön másnap megint ellátják a bajod rendesen. Másodjára még visszamentem az orvoshoz, aki annyit közölt megvetően, hogy az ilyen kis ribancok, mint én, hamar hullazsákban végzik, mert nem bírnak a vérükkel, s teszi mindezt úgy, hogy szinte megaláz azzal, ahogy ellát. Ezt nem lehet egykönnyen elviselni, amikor pedig a második ilyen alkalomból is hazamész, és megint megkefélnek... - hagyja ennyiben a folytatást. Nagyot nyelek és próbálok valamit mondani. Engem sosem bántott senki így, de én is féltem az elsőtől.
- A félelmek... leküzdhetők... főleg egy olyan ember mellett, akiben bízunk, akivel szeretjük egymást - motyorgom el azért, én hogyan vélekedem. Nem akarok veszekedni Yoruval, csak szeretném megérteni, egy seme miért nem vállalkozna uke szerepre.
- Leküzdhetők... - mondja komolyan. - De van, ami nem. Megbízom Asában, jobban, mint valaha is bíztam bárkiben, de amint úgy közeledik felém, egyszerűen agresszív leszek és nem nézem, ki van a közelemben, nekimegyek, bántani azonban nem akarom őt. Nem tudnék a tükörbe nézni, ha csak egyszer is megtenném. Más az, amit azért teszek vele, hogy lehiggadjon, azt is rühellem, mert mindig kiharcolja a dolgot, de ily' módon sosem akarnám megtenni. - Felsóhajtok. Nem hiszek abban, hogy “nem”. Azt gondolom, hogy mindent lehet, csak akarni kell, de nem tisztem beleszólni valaki életébe és lehet, hogy csak én gondolkodom rosszul. Inkább majd előveszem a témát Shinjinek is, mivel Asaméval nem hiszem, hogy boncolgatható még. Meg... valszeg megkérdezem az uke-oldalt is, mert a kép úgy teljes.
- Asahito... túllépett azon, hogy... ezt nem és nem is próbálkozik vele?
- Az volt az első és utolsó alkalom, hogy ezt megpróbálta.
- Szerinted nem is akarja, vagy csak elfogadta, hogy ezt nem és kész?
- Ha akarta is, már nem - feleli. - Egy kapcsolat kompromisszumokra épül. Ő elfogadta, hogy erre én nem vagyok képes, ezt nem tudom engedni, én pedig elviselek tőle más hülyeségeket.
- Oké. Milyen a forgalom, mennyi idő, mire ide érsz? - kérdezem meg.
- Húsz perc maximum.
- Jól van. Most leteszlek, mert szerintem Kaz hamarosan befut - búcsúzom tőle.
- Azért hagyjatok nekem is palacsintát - kuncogja el magát. - Ja ne! - köszön el.
- Sose maradtál még éhen - közlöm vele elmosolyodva, aztán bontom a vonalat és visszatérek a konyhába. - Bocsesz - kérek elnézést Jeremytől.
- Én ezt nem értem - fakadok ki, azzal felállok az asztaltól, intek Jeremynek, hogy sorry, de ez már tényleg nem olyan, amit a füle hallatára akarok megvitatni Yoruval, s kislattyogok a konyhából. - Ha valaki szeret és te is szereted, ez áldozat? - kérdezem meg komolyan.
- Nem, Deon, nem áldozat, csak kibaszott nehéz leküzdeni a félelmedet ezzel kapcsolatban. Nekem legalábbis az. Elárulom, nem kellemes, mikor orvoshoz kell menned, aki beközli, hogy akkor innentől nem ehetsz meg, csak bizonyos ételeket, mert a sebeid nem gyógyulnak meg, és nem ez a legrosszabb az egészben. Még csak az sem, hogy a gyógyszert, amit kapsz, kúp formájában kapod, oldd meg alapon, az már inkább, hogy rögtön másnap megint ellátják a bajod rendesen. Másodjára még visszamentem az orvoshoz, aki annyit közölt megvetően, hogy az ilyen kis ribancok, mint én, hamar hullazsákban végzik, mert nem bírnak a vérükkel, s teszi mindezt úgy, hogy szinte megaláz azzal, ahogy ellát. Ezt nem lehet egykönnyen elviselni, amikor pedig a második ilyen alkalomból is hazamész, és megint megkefélnek... - hagyja ennyiben a folytatást. Nagyot nyelek és próbálok valamit mondani. Engem sosem bántott senki így, de én is féltem az elsőtől.
- A félelmek... leküzdhetők... főleg egy olyan ember mellett, akiben bízunk, akivel szeretjük egymást - motyorgom el azért, én hogyan vélekedem. Nem akarok veszekedni Yoruval, csak szeretném megérteni, egy seme miért nem vállalkozna uke szerepre.
- Leküzdhetők... - mondja komolyan. - De van, ami nem. Megbízom Asában, jobban, mint valaha is bíztam bárkiben, de amint úgy közeledik felém, egyszerűen agresszív leszek és nem nézem, ki van a közelemben, nekimegyek, bántani azonban nem akarom őt. Nem tudnék a tükörbe nézni, ha csak egyszer is megtenném. Más az, amit azért teszek vele, hogy lehiggadjon, azt is rühellem, mert mindig kiharcolja a dolgot, de ily' módon sosem akarnám megtenni. - Felsóhajtok. Nem hiszek abban, hogy “nem”. Azt gondolom, hogy mindent lehet, csak akarni kell, de nem tisztem beleszólni valaki életébe és lehet, hogy csak én gondolkodom rosszul. Inkább majd előveszem a témát Shinjinek is, mivel Asaméval nem hiszem, hogy boncolgatható még. Meg... valszeg megkérdezem az uke-oldalt is, mert a kép úgy teljes.
- Asahito... túllépett azon, hogy... ezt nem és nem is próbálkozik vele?
- Az volt az első és utolsó alkalom, hogy ezt megpróbálta.
- Szerinted nem is akarja, vagy csak elfogadta, hogy ezt nem és kész?
- Ha akarta is, már nem - feleli. - Egy kapcsolat kompromisszumokra épül. Ő elfogadta, hogy erre én nem vagyok képes, ezt nem tudom engedni, én pedig elviselek tőle más hülyeségeket.
- Oké. Milyen a forgalom, mennyi idő, mire ide érsz? - kérdezem meg.
- Húsz perc maximum.
- Jól van. Most leteszlek, mert szerintem Kaz hamarosan befut - búcsúzom tőle.
- Azért hagyjatok nekem is palacsintát - kuncogja el magát. - Ja ne! - köszön el.
- Sose maradtál még éhen - közlöm vele elmosolyodva, aztán bontom a vonalat és visszatérek a konyhába. - Bocsesz - kérek elnézést Jeremytől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése