176.

Jeremy

Ez egyre hihetetlenebb kezd lenni. Yoru is ledobja magát egy székre, bár a téma, amibe belekezdenek, kicsit sem vidám. Próbálom követni a kijelentéseket és a logikát, meg úgy egy kicsit azért könnyebb, hogy rendelkezem némi plusz háttértudással. Deon szépen kikerüli azokat a dolgokat, amik mondjuk Shinjinek vagy Tatsukinak húzósabbak lehetnének, ugyanakkor logikusan vezet le mindent. Tetszik a gondolatmenet, az észjárás, sőt, szerintem amit elmond, bőven elég meggyőzőerővel hat így is, és teljesen követhető.


Aztán persze vált a hangulat egy perc alatt és hiretelen valami akkora őrültségbe kerülök bele, hogy el sem akarom hinni. Az első pár szó után még csak kuncogok, de Deon már röhög és ha még látná is őket, szerintem dobna egy hátast is. Csoda, hogy nem tudok megszólalni a röhögéstől? Szerintem nem... Próbálok levegőhöz is jutni közben, egyelőre sikerül a művelet. Nem nagyon tudom eldönteni, hogyan lett Kazu szőke, úgy sejtem, nem a hajszíne miatt, a Bagira azonban igazán illik Yorura, noha ha ezt kimondanám, szerintem nem lennék megdicsérve. Egyelőre szeretném elkerülni azt a tockost, ami Kazunak járt. Oké... Deon nem százas, de hogy a barátai sem... Meg sem kéne lepődni, de itt mindenkibe szorult egy kis hülyeség és ez számomra bíztató. Jól fogom érezni magam szerintem.


Ellenben Deon egyre jobban belelovalja magát a dolgokba és lassan fulladozni kezd a röhögéstől. Ugyan Kazu próbál segíteni, de az, hogy közben ő is fuldoklik, annyira sokat nem segít. Yoru sem kivétel, mikor megláttam az ajtóban, nem hittem volna, hogy képes erre, de most már ő is kezd felengedni, azt hiszem. Nagyon én sem tudok mit tenni, mivel képtelen vagyok abbahagyni a hahotát, egyszerűen csak jólesik megtenni és kicsit felszabadulni.


Szerencsére megérkezik a felmentősereg, ugyanakkor szinte elakad a lélegzetem, mikor meglátom Yoshit és tekintve, hogy eddig sem volt túl sok, ez így nem lesz annyira egészséges. Nem tudom, mi üt belém, de abban a pillanatban elkezdek vörösödni egészen fülig. A másik testőr Deont veszi célba, hogy ne fulladjon meg, egyelőre sikerrel is jár talán, mert a srác már kap némi levegőt így ránézésre. Vajon erre ma még hányszor lesz szükség? Az elsőhöz nem kellett sok idő, sőt, ami azt illeti, még igazán bele sem lendült senki. Mikor Deon végre képes rá, kap egy adag vizet is, úgy látom, már rendben lesz. Újra megkeresem Yoshi tekintetét, ő csak vigyorog. Mi mást is kéne tennie...? Mindegy. Most már merem remélni, hogy este tényleg rá fog érni, eddig gondolkodtam rajta, hogy tényleg akarok-e vele beszélni, de most már tudom, hogy igen. Ahogy látom, mindenki próbál visszakeveredni önmagához, Deon már csak a szemeit törölgeti, azt hiszem, sikerült elkennie a festéket. Eközben Yoru is ivással próbálkozik, gondolom, ő is lenyugodni próbál, Kazu meg csak hanyagul levágja magát a székre. Ez kész! Már tudom, hogy őrültek házába kerültem, de azt hiszem, velem is lehet valami, mert élvezem. Már én is lehiggadok annyira, hogy rendesen vegyem a levegőt, ellenben érzem, hogy a fejem még mindig ég, és ez így elég ciki kezd lenni.

- Hű, csesszétek meg...! - szólal meg Deon. De hát mi nem csináltunk semmi rosszat, ellenben egy vigyorra azért futja tőlem is. - Ha így haladunk, itt lesztek éjfélig, ami engem kicsit se zavar, de hogy addig mennyit fogtok tudni enni, az elég kétséges...

- Végszükség esetén Ayako biztos főz nekünk - vigyorogja angyalian Kazu. Az enyém jobb, beee... Na most már talán nekem sem ártana összeszednem magam, mert ez a gyerekes viselkedés annyira nem pálya. - Apropó, Shinjit már megint telepakoltad melóval? - Hupsz! Na vajon erre a kérdésre mit fog mondani Deon? Jobb lesz, ha csendben lapítok. Inkább újra Yoshimire nézek, nem tudom, csak vonzza a tekintetem, én meg nem állok ellen a dolognak. Tudom, hogy észrevette, ugyanis most kifejezetten rám mosolyog.

- Muszáj - válaszolja. Kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik tovább. -, mivel Tatsuki itt van és őt is vadásszák, az meg igen kellemetlen lenne, ha hirtelen a nyakamba és ezzel Asame nyakába is beleszakadna az alvilág krémje. - Nem teketóriázik, végülis az igazat mondja, ha egy kicsit kitekerve is.

- Megmaradsz? - kérdezi a barna hajú testőr Deont. Azért nem semmi, hogy itt mindenki képes hirtelen szülővé válni és közbeavatkozni, mikor kell.

- Igen, most már meg, köszi.

- Jó - nyugtázza. - Még visszanézünk rátok - fenyegeti játékosan a csapatot, de már kifele tart a konyhából. Yoshi is biccent, ugyanakkor megvillantja a telóját. Tehát még keresni fog, aminek kifejezetten örülök.

- Azért meg kell hagyni, bírja melletted a kiképzést - szólal meg Yoru is. - Versenyek, meló... Ha az én yakuzám lennél, Deon, már itt hagytalak volna - vigyorogja, az érintett pedig elröhögi magát. Ezt lehet? Mármint csak úgy kilépni egy testőrnek? Nem tudom, de majd megkérdezem később Deont. Azért ne nézzenek már teljesen hülyének sem.

- A meló kötelező, a verseny opcionális. Nem mellesleg meg a jutalom a jó eredményekért. Nem értem, miért nem akarnál a testőröm lenni - vallja be ártatlan hangon, miközben már elkezdi sütni az első pár palacsintát. Hát nem is tudom... biztos nem lenne nyugalma Deon mellett.

- Mert azzal jutalmazod, aminek valszeg senki nem mondana nemet, főleg, ha szereti is csinálni - szól közbe Kazu. Ezek szerint ő ebbe a csoportba tartozik, bár ha jól emlékszem, Deon is egy versenyen találkozott vele. Igen, megvan, persze... Elvitte egy körre és akkor kedvelték meg egymást. Akkor megértem, miért így vélekedik.

- Nem értem, mi a problémátok, de télleg. Kimenője is van, pedig ő az egyetlen testőröm, tekintve, hogy Bakarit visszahelyeztem Tatsuki mellé. - Most elgondolkodom, hogy ezt vajon Tatsukinak mondta már? Mert ha nem, akkor lesz ebből egy újabb kis patália még.

- Nekem egy szemernyi problémám sincs, amíg nem megy a vezetés rovására - kuncogja Kazu. - Kell valaki, aki segít elgyepálni Yorut. - Ezek szerint ő is versenyzik, mire elmosolyodom.

- Elgyepállak én mindjárt téged - kap újabb tockost Kazu, s Deon megint kuncogni kezd rajtuk. Olyanok, mint a gyerekek, de élvezet hallgatni őket, én sem tudom elfojtani a mosolygást. - Amúgy semmi gondunk nincs, irigykedünk, mert kurva jó testőrt kaptál. Bezzeg a sajátjaim...

- Osztom az előttem szóló véleményét - ért egyet Kazu. - Az enyémek se jobbak.

- Szerencsém volt - mondja csendesen, némileg védekezően Deon. - Asame mellé került volna, de ő meg nekem adta.

- Örülünk a szerencsédnek, kár lett volna érte. Azt hiszem, jobban jártunk így - közli Kazu. Ezek szerint Deon nem hülyéskedett, mikor azt mondta, hogy mind jóban vannak egymással. Úgy érzem, a két srác is kedveli Shinjit, nem csak Deon.

- Úgy beszélgetünk róla, mintha valami tárgy lenne - mordul most egyet Yoru. Na ez megint csak meglep. - Jó, a legtöbbjük az, mert kábé nem többek, mint egy kétajtós szekrény, de Shinji pont nem az a kategória.

- Minden háznál más a szokás - magyarázza, miközben feldobja a palacsintát, ami megpördülés után elfekszik a serpenyőben -, Asame azt akarta, hogy legyen egy olyan testőröm, mint neki Ryuuichi, Ryuuichi meg amúgy is úgy képezte ki Shinjit, hogy az utódja tudjon lenni. - És beszéd közben a másikat is ugyanúgy, a levegőbe röpítve fordítja meg.

- Biztos én vagyok vak, de én itt még nem találkoztam kétajtós szekrénnyel - vallom be csendesen. Nem mintha bele akarnék szólni, csak most már frusztrált, hogy nem hallom a hangom. Kicsit sem vagyok beképzelt, ám... Na mindegy. - Sőt... csak egészen normálisnak kinéző emberekkel futottam össze a folyosókon. - Deon elröhögi magát, ezek szerint nem fognak megenni, hogy merek beszélni. Ráadásul nem mondtam semmi hülyeséget, mert mikor “vadásztam”, tényleg nem láttam egyetlen olyat sem, mint amit a két srác leírt.

- Igen, akinek Tatsuki a mérce, annak valóban nem tűnnek fel a kidolgozott izmok - heccel Deon. Azt te csak hiszed; húzom ravasz vigyorra a szám.

- Hidd el, hogy feltűnik, csak közelebbről kell megszemlélni őket - vigyorodom el, mire Deon ismét elneveti magát.

- Továbbra is azt erősíted, amit állítottam - jelenti ki magabiztosan, mire felnevetek. Lehet, hogy igaza van, azokat az izmokat is megnéztem közelebbről már, szóval van összehasonlítási alap.

- Rendben, legyen, ne firtassuk - kuncogok még mindig. Inkább kerüljük még el ezt a témát, ha lehet.

- Gondoltam. Lehet velem vitatkozni, csak nem érdemes - közli elégedetten Deon, majd egy lapos tányért vesz elő és rácsúsztatja az első megsült palacsintát, aztán újratölti a serpenyőt és megcsinálja a másikkal is ezeket. Újabb kuncogás szakad fel belőlem.

- Mondjátok csak, ti nem unjátok, hogy mindig igaza van? - kérdezem a másik két srácot némi felháborodást színlelve. Deon ezen is jót mulat, legalább nem unatkozik sütés közben.

- Ugyan, megszoktuk - von vállat Yoru. - Amúgy is tudod, mi jár annak, akinek igaza van, nem? - Bólintok egy vigyor kíséretében.

- Na mi? - kérdezi meg Deon.

- A szája - kontráz rá Kazu vigyorogva. - Neked meg aztán végképp - kuncogja, én pedig elnevetem magam. Ez telitalálat.

- Unatkoznátok nélkülem, valljátok csak be. - De legalábbis nem lennének barátok, az tuti. Egyébként meg egyik srácnak sem kell a szomszédba menni a dumáért.

- Szeretnéd, ha hízelegnénk neked, mi? - kérdez be Yoru. Hülye kérdés szerintem, pláne ismerve Deont. Még az is tetszett neki, mikor nyíltan méregettem, pedig azt hittem, zavarni fogja. Inkább tetszett neki, hogy bejön nekem.

- Naná, azt ki ne szeretné?

- Na pont ezért nem tesszük - húzza őt tovább.

- Elég, hogy itt vagytok. - Ez kedves és valahol komoly is Deontól. Neki nagyon fontosak a barátai és a szerettei, így a két srác is. Meg lassan magamat is ide merem sorolni, bár még csak finoman és határok között.

- Raktari és Yoshi meg megint aggódhat, mikor jön a következő röhögésroham. Azért komoly edzésben tartjuk őket, mikor összeülünk négyesben - mosolyodik el Yoru. Kellemes a mosolya, széppé teszi az arcát és a vonalak is finomodnak, valahogy puhábbak lesznek.

- Nem baj az, legalább ők sem unatkoznak. - Milyen igaza van... Nem mintha szerintem annyira bánnák, hogy néha pihenhetnek. Közben azért figyelem Deont is, egyre gyorsabban dolgozik, sorra sülnek a palacsinták, szépen lassan nő a kupac is mellette.

- Szerintem nem kell félteni őket - kuncogom el magam végül. - Deon, amúgy ilyenkor kábé mennyi palacsintát sütsz meg? - kérdezem kíváncsian.

- Halvány lövetem sincs, kétszázat biztos. Azon sosem kell aggódnom, hogy nem fogy el, mert rájár, aki csak teheti - válaszol vidáman. Hűűű! Nem semmi mennyiség, ilyen nagyban még sosem csináltam. Meg szerintem Deon vastagabbra is süti, mint én, ahogy nézem. De még így is nagyon sok kerekedik belőle. - Általában nem számolom, felesleges, főleg a két sáskával az asztalnál. Lazán kenterbe verik Shinjit, pedig ő a testőr - meséli, mire elnevetem magam. Palacsintából én is tudok enni, az egyszer biztos. - Meg hát Asaménak is kell pár darab - teszi hozzá. Ebben nem kételkedtem egy percig sem.

- A fejlődő szervezetnek szüksége van a kajára - szólal meg vigyorogva Kazuki. - Mellesleg kajálásban szerintem még simán te is lekörözöd Shinjit.

- Ja, amilyen edzésterveim vannak... De amúgy nem akarlak megbántani, de már rohadt rég nem vagy fejlődő szervezet - közli be röhögve Deon.

- Dehogynem - kuncogja Yoru. - Nézd csak meg, itt - mutat a srác hasára és a felszólításra a palacsintát sütő srác is odasandít - már egész szépen fejlődik - vigyorogja, és kitör a következő röhögőgörcs-gyanús nevetés Deonból.

- Na bekaphatod, Bagira! - Már megint ez a név és ha jól értem, húzásnak szánja, ennek ellenére nem tudom, mi a baj vele.

- Csak szeretnéd, szöszi - hajol füléhez vigyorogva, hogy szinte beledorombolja a választ, ha már egyszer Bagira, majd kuncogva elhajol tőle. Uh...! Ez kezd egyre izgalmasabb lenni, azonban szerintem Deon lassan megint fulladozni kezd, de végül felülkerekedik rajta.

- Lehetek indiszkrét? Hogy lettél te szöszi, te meg macska? - kérdezem meg a választ meg sem várva az elsőre, de csak egy csúnya pillantást kapok Yorutól.

- Nézz rá! - szólal meg a tűzhelynél álló. - Bagira feketepárduc, nem macska. Na... megvan?

- A párduc is macska, csak egy kicsit nagyobbacska - húzom azért tovább a dolgot, mert kíváncsi vagyok. - De azért kapisgálom - küldök egy békítő mosolyt Yorunak.

- Ha felhúzod Yorut, kezdj el futni és légy nagyon gyors - heccel Deon gonoszul nevetgélve.

- Elkésett - villan meg Yoru szeme és úgy mordul fel, mint az említett nagymacska. Nem rossz, nekem kifejezetten tetszik, de azért meggondolom, hogy húzom-e még. De Kazu megteszi helyettem.

- Nyugi, cicus, nyugi - száll be a játékba és látványosan végigsimít párszor a mellette tanyázó srác fején, mintha tényleg nyugtatná. - Nem akarod megenni, nem reggeli. - Megenni? Reggeli? Én? Neeem! Bár most már, ha menekülni kell, akkor valszeg Kazu is fut velem. Nem tudom, mennyire gyors, de szerintem le tudom hagyni, és akkor megmenekülhetek.

- Teljesen nyugodt vagyok - dorombolja szinte, miközben végignyal szája szélén. Kazun látszik, hogy zavartan vigyorog rá. - Te viszont jobb, ha kezdesz aggódni...

- Hagyd abba! Utálom, mikor ezt csinálod velem - kuncogja kínosan.

- Te húztad őt, Kaz - szólal meg a csapatra vigyorogva Deon. - Én bírom a műsort - teszi hozzá gondosan. - Egyébként meg nem úgy tűnsz, mint aki nagyon utálkozna télleg.

- Ugyan már, szöszi, tudom, hogy imádod - húzza tovább Kazukit a füléhez hajolva, ismét beledorombolva a szavakat, miközben szeme sarkából Deonra pillant és rákacsint. A srác persze csak vigyorog, bennem meg tudatosul, hogyha velem csinálná, engem már rég felhúzott volna ezzel, nem is kicsit, de ezt talán nem kéne kimutatnom, szóval inkább vigyorgom én is. Kíváncsi leszek, mit hoznak össze ketten. - Szóval, mondd csak, szöszi, szeretnéd, hogy ez a cicus doromboljon még neked? - Akarja, naná... Legalábbis én akarnám a helyében, bár az én vagyok.

- Mindjárt Shabu is itt lesz szerintem - kuncogja Deon. Na még az kéne, bár édes dög, meg kell hagyni.

- Elmehettek a fenébe - veszi menekülőre a dolgot Kaz, főleg mikor megérzi Yoru kezét pólója alatt. Azt hittem, Deon csak viccel, mikor az orgiát emlegette, ellenben a két srácnak innia sem kell, ahogy látom.

- Mutasd az utat! - szólal meg, aztán lerak egy adag palacsintát az asztal közepére, s mielőtt visszahúzódna, még küld egy nagy vigyort a feketepárducnak. - A belevalót megtaláljátok.

- Mázlid van, hogy palacsintázni jöttem - kuncogja el magát Yoru végül és összeborzolja Kazu haját. - Csak azt nem értem - áll fel -, mi a faszért húzod az agyam, ha úgyis tudod, mi a vége. Már nem mintha bánnám, végül is nem én landolok hol az ágyon, hol a falra kenve, csak érdekel. - Elkerekednek a szemeim. Hogyan? Ez az az infó olyan, amit nem akartam tudni.

- Tudod, hogy imádom húzni az agyad - kuncogja el magát Kazu is. Tényleg semmilyen hatással nincs rá Yoru effajta hülyesége, ahogy a srácra sem, hecc az egész. Na én ezt nem tudnám így kezelni, az egyszer biztos. Bár elég szoros barátságra utal, ha ezt meg merik tenni egymással, ezek szerint nem is az első esetet láttam.

- A második adagot elpasszolom, úgyhogy az elsőt osszátok be! - kéri Deon, miközben új tányérra pakolja már az újabb palacsintákat.

- Szerintem ez egy hadseregnek is elég - csúszik ki a számon a kupacot méregetve. Nem kis mennyiség, az tuti, bár... ha tényleg két sáska ül az asztalnál... Elvigyorodom. Majd meglátjuk.

- Hidd el, hogy nem, seperc alatt eltűnik. - Akkor ideje nekilátni, mielőtt már csak azt látom, hogy elfogy.

- Jobb, ha mentesz meg magadnak is párat - vigyorogja Yoru, majd megcsinálja az elsőt és mielőtt Kazu megnyikkanhatna, a szájába tolja azt és elröhögi magát. - A csend garantálva - készít el egyet magának is és enni kezdi.

- Ezt nekem mondtad? - pillant hátra Deon. - Mert miattam nem kell aggódni, kettőt már eltüntettem.

- Ja hogy le vagyunk maradva - állapítja meg. - Akkor az ajánlatom tárgytalan.

- Ajánlat? Nem hallottam ajánlatot. Amúgy meg le kell meózni mindig az ételt, mielőtt a vendégek elé teszed, nem? - kérdezi vigyorogva. Igaza van, bár elkuncogom magam. Mentek meg én is egy palacsintát, és csak úgy magában betolom. Most így esik jól.

- Mindig reménykedünk abban, hogy nem rontod el, de ha tovább kötekedsz, a te szádban is köthet ki egy. - S mivel Kazu befejezte az első palacsintáját, újabbat kap a szájába. Szerintem Yoru elhatározta, hogy egyelőre nem hagyja szóhoz jutni őt, ha máshogy nem, így hallgatatja el. Jobb, mintha mást dugna a szájába...

- Nekem oké, bírom, ha etetnek - egyezik bele lazán.

- Vigyázz, mit kívánsz - jelenik meg egy ördögi vigyor Yoru szájának szegletében.

- Mert megkapod - fejezi be Deon a mondatot elégedetten.

- Vagy nem, de az a biztos - készít el még két palacsintát, majd míg Kazuki leküzdi az övét, feláll és odalép Deon mellé. Ez a srác nem semmi, mindekinek a szájába dugdosni akar... De amúgy ki nem néztem volna belőle az elején, hogy ilyenekre is képes. - Szóval...

- Ááá... - És tátja a száját. Amilyen nagy, az övébe is be kell férnie egybe a palacsintának, de azért megfigyelem a műveltet inkább.

- Bé - felel és beleharap a palacsintába kuncogva.

- Úgy tudtam...! - röhögi Deon. - Te szemét - dicséri.

- Én is imádlak ám - vigyorogja és a maradékot most tényleg Deon szájába löki. - Na most már szépen egyen mindenki maga, nem vagyok óvóbácsi...

- Pedig szerintem imádnának a gyerekek - kuncogom el magam egy újabb palacsintáért nyúlva. Közben megjön Shabu is. Csak nem rájött, hogy eszünk? Végigudvarolja a társaságot, hátha, mire Yoru ölbe veszi és etetni kezdi. Vaó! Ez a srác tényleg tartogat meglepetéseket. El nem tudtam volna képzelni, hogy szereti a macskákat, de láthatóan igen.