178.

Jeremy

A folyosón érem be Kazut és mosolyogva lépek mellé, majd csak megyünk valamerre. Az igazat megmondva még mindig nem tudom, merre is járok a házban, meg mikor hol vagyok, bár egyre jobban kiismerem magam. Ezek szerint lassan ki kell, hogy dobjanak, mielőtt otthon érezném magam. Ezen elvigyorodom, ugyanakkor a csönd megint zavar, szóval inkább beszélek.

- Kazu, te mióta vagy ebben a világban? - kérdezem meg az első dolgot, ami eszembe jut, mivel nincs más ötletem, meg majdcsak lesz belőle beszélgetés, remélem.

- Hét-nyolc éve - feleli, mire felszaladnak a szemöldökeim.

- Mennyi idős is vagy? - kérdezek rá azonnal. Nyolc év az rohadt hosszú idő, ezek szerint elég sok mindenbe belelát és tud. Nem semmi!

- Huszonöt. - Felnézek rá. Huszonöt? Végülis kinéz annyinak, csak nem tudom... Az azt jelenti, hogy tizenhét lehetett akkor, mikor bekerült ide.

- És mióta vagy Nishida mellett? - Csak kihúzok valami választ belőle, ami nem két szó. Most jelen pillanatban ez a célom. Lehet, hogyha a kocsikról kérdezném, jobban menne?

- Tizennyolc voltam, mikor Asame eladott neki, azóta mellette vagyok. - Mintha valami hasonlót Deon is említett volna. Csak... tőle nem mertem dolgokat megkérdezni, amit most talán Kazutól lehetne.

- Mennyire kérdezhetek indiszkréten? - próbálom bevezetni a dolgot, mert nem akarok a képébe nyomni ilyen kérdéseket kapásból.

- Kérdezz csak nyugodtan, ami érdekel, maximum nem válaszolok mindenre. - Ebben is van ráció, és egész kedves felajánlás.

- Oké... Szóval hogyan kerültél Asaméhoz? - kérdezem meg azt, ami a legjobban érdekel. Mármint hogy az égbe szed össze valakit egy yakuza a nyílt utcán? Vagy ez nem így megy?

- Egyszerűen belefutottam és ezt veheted szó szerint is, ő pedig nem szarozott sokat, intett a gorilláinak, azok meg bepakoltak a kocsijába - vonja meg vállait. Elkerekednek a szemeim, sőt, még levegőt venni is elfelejtek. Hány ágyban is fordultam meg? Sosem törtét semmi gond, ezért meglep, hogy egy ilyen lépés milyen következményekkel jár.

- De mit csinált veled? Vagyis mi volt a célja ezzel? - kérdezem kicsit döbbenten. Csak nem értem az összefüggést, hogy miért volt jó ez Asaménak. Fogott egy srácot a nyílt utcán, berakta az autóba, és... Na ez a rész hiányzik nekem.

- Betörni, majd eladni szajhának. - Újabb nagyot nézek, bár ez várható volt. De akkor...

- De akkor, hogy lettél pártfogolt valaki másnál? - kérdezek megint kapásból.

- Asame továbbadott Nishidának, ő pedig a pártfogásába vett. A neki tanúsított ellenállásom jobban tetszett, mint az, hogy egyszerű szajhaként kezelve megdugjon párszor és túladjon rajtam. - Elmosolyodom. Tehát Kazu is legalább olyan különleges, mint Deon.

- Szereted? - Ezt lehet, nem lett volna szabad feltennem kérdésnek, de... maximum nem kapok választ rá.

- Maradjunk annyiban, hogy nem csak egy egyszerű pártfogolt vagyok. - Bólintok, tehát igen, bár ugyanúgy nem mondja ki, mint Shin, vagy Tatsuki. Már meg sem lep, ezek szerint ez így szokás.

- Deon mennyit mesélt rólam? - terelem tovább a témát valamerre, mert ennél többet nem akarom zaklatni ezzel. Így is többet mondott, mint amit vártam. Közben leérünk a ház elé. Na ettől nem lettem sokkal okosabb, ugyanis rögtön két szépség áll lent. Remek... Majd Kazu vezet, gondolom. A sötétszürke Nissan felé megyünk, nekem itt megáll a tudományom, fel tudom mérni, hogy milyen szép és ennyi. De tényleg szép, ennek ellenére nem tudok sokkal többet megállapítani most. - Mióta vezetsz? - teszem hozzá még a a kérdést.

- Elmondta, hogy Tatsuki tanítványa vagy - feleli. Ez nem valami sok, de azért több is, mint a semmi. - Versenyszerűen köbö öt éve.

- Egyébként ez valami jutalomféle nálatok? Mármint nagyjából mindenki ezt a sportot űzi - pontosítok, majd felnézek rá. - Beszállhatok? - kérdezem csillogó szemekkel.

- Inkább csak szórakozás, nem mindenki vezet a pártfogoltak közül sem és nem csak yakuzák gyerekei és tanítványai jelennek meg, hanem több gazdagabb suhanc is, akinek telik arra, hogy részt vegyen ilyeneken - magyarázza el. - Nem, Jeremy, azért hoztalak ide, hogy nézegesd - röhögi el magát, mire egy vigyorral válaszolok és kinyitom az ajtót, de először csak benézek és beszagolok. Az első mintavétel nagyon fontos. - A kereket azért ne pisáld le - heccel, mire elnevetem magam.

- Még nem vagyok kutya, szóval esélyed sincs - kacsintok rá vissza és bemászom az ülésre. Csúcsszuper! Nagyon tetszik a járgány. - De az első benyomás fontos - teszem hozzá mosolyogva. - Egyszer elviszel egy körre? - kérdezem kuncsorogva.

- El - száll be és indítja be a motort is. Kicsit azért fennakad a szemem, remélem, nem most, mert... Nem tudom, miért ne, de megijeszt a lehetőség, meg kíváncsivá is tesz. Tetszik a dolog, meg a gép hangja is.

- Mióta vezeted ezt a kocsit? - kérdezem tovább, leplezve az ijedségemet.

- Ezt olyan két-három éve kaptam Nishidától, addig egy Skyline-nal toltam, de még most is előfordul, hogy azzal megyek versenyre, ám mindenképpen a Nissan az, amelyiknek az útfekvése ideálisabb ezekre. - Ebben a mondatban volt pár szó, amiről fogalmam sincs, mit jelent, ennek ellenére próbálok értelmes fejet vágni. Az az igazság, hogy még messziről sem láttam ilyen autót, kivéve, mikor Shinji elfuvarozott Tatsuki szalonjához, meg Deonhoz, de az nem nagy szó.

- Az a helyzet, hogy az én tudásom kifulladt a szépnél - vallom be végül. - Meg azt meg tudom állapítani, hogy nagyon áramvonalas, de itt meg is buktam - mosolygok szégyellősen Kazura. - Ja, meg a hangja is különleges.

- Nem kell aggódnod - kuncogja -, Deonnak is kínai, amit beszélünk néha. - Nagyot fújok és egy kicsit tényleg leszakad a kő a szívemről. Akkor nem csak én vagyok ehhez analfabéta.

- És mikor viszel el? - térek rá arra, ami sokkal jobban érdekel jelen pillanatban.

- Majd, ha a nagyok is beleegyeznek - céloz itt Tatsukira többek közt. Bólintok, reméltem, hogy ezt fogja mondani.

- Kösz, Kazu - mondom csendesen, de komolyan gondolom. Nekem ez sokat jelent.

- Nincs mit köszönnöd - vonja meg vállát mosolyogva, majd leállítja a motort. Tetszik, hogy mindenki ezt mondja itt, de nekem akkor is nagy dolgok ezek. Még akkor is, ha nekik természetes.

- Szerinted már visszanézhetünk, vagy még hagyjuk őket egy kicsit? - pislantok fel Kazura. - Egyébként Yoruval ti mindig így húzzátok egymást?

- Passzolok - feleli őszintén. - Alap, de tudunk komolyak is lenni, még ha ez nem is jön le elsőre. - Sejtettem, hogy ha kell, megkomolyodnak. Végülis yakuzák, vagy mifenék lesznek egyszer, ez tartozék kell, hogy legyen. Ám mielőtt megint kérdezhetnék, megszólal a telóm. Előhalászom és Yoshi üzente virít rajta, ezek szerint most kapott kimenőt. Na erre most mit válaszoljak?

- Szerinted Deon megharagszik, ha én nem megyek veled vissza? - kérdezem meg Kazut.

- Ha nem vész nyomod, valszeg nem és az én fejem is a nyakamon marad ebben az esetben - kuncogja, mire én is elnevetem magam.

- Nem vész nyomom, a házban leszek, csak... valaki más társaságában - mondom meg gyorsan. - Amúgy sem lenne jó, ha fej nélkül vinnél el egy körre, az veszélyes lenne - mondom teljesen komolyan, majd elröhögöm magam.

- Ugyan már, csukott szemmel is megy - nevet fel kiszállva az autóból.

- Inkább nem próbálnám ki - mondom vigyorogva, miközben én is kiszállok és gyorsan bepötyögöm Yoshinak, hogy a szobámban találkozunk, majd elindulok Kazuval befelé. Na most nagyon gyorsan ki kéne találnom, hogy mit is akarok a testőrrel megosztani, mit nem és azt hogyan akarom megtenni, így pedig kicsit magamba temetkezem.

- Akkor majd később - köszön el Kazu és gondolom, visszamegy a konyhába Deonhoz és Yoruhoz.

- Rendben, szia! - köszönök el tőle, miközben még mindig agyalva indulok a szobám felé. Egyre jobbnak ígérkezik ez a nap.