179.

Tatsuki

A lázálom, amin túlvagyok, elég sokat kivett belőlem. Jólesne egy zuhany és hugyoznék is, de csak utóbbit merem bevállalni. Shinji segít kivánszorogni a klotyóra, megtámaszt, hogy minél kisebb súly jusson jobb lábamra, hiszen lényegében mindegy, nyíllal vagy pisztollyal lőnek meg, kibaszottul fáj. Ennem is kéne, mert éhes vagyok, nem beszélve arról, hogy a belém táplált gyógyszerek szét fognak marni, ráadásul annak ellenére, hogy nem szájon át kapom őket, már a torkomban is érzem az ízüket. Undorító és még csak ki sem bírom mosni, hiába öblögetek a csapnál.


Komoly fájdalmaim vannak, gyógyszert azonban most nem kapok, Shinji úgy határoz, előbb ennem kell. Nem mintha hiányolnám a dolgot, csak nehéz elviselni a kínlódást, méghozzá lehetőleg nem pofákat vágva, nyöszörögve, morogva és dühögve, mert ahogy a srácra nézek, a nyúzottságából ítélve a lázálmom rendesen megviselte. Nem is csodálom, Bakari is pocsékul szokott utána festeni. Pont ezért igyekszem különösebb jelek nélkül megharcolni a fájdalommal, ám amint Shinji elhagyja a szobát, végre fellélegezhetek. Fészkelődöm, közben a fogam szívom, vagy felnyögök, ami percekkel később már erősen vergődésnek hat, főleg, mert a düh is elkap. Egy bizonyos mérték vagy idő elteltével a fájdalom felbosszant. Ráfogok lüktető combomra és megszorítom a sebet. Égető, nyilalló érzet veszi át a korábbi helyét, ám utána némileg mérséklődik a lüktetés. Érzetileg legalábbis. Ugyanezt megcsinálom a többivel is, ám nem sokáig elég ennyi, ha pedig sokszor csinálom meg, még kárt teszek a varratokban, amit meg kurvára nem akarok.


Nem bírom...! Nem vagyok egy nyavalygós típus, de úgy érzem, meggyulladok, vagy szétrobbannak a sejtjeim, a többiről nem is beszélve. Muszáj lehámoznom magamról a kötéseimet, különben megbolondulok. Úgy érzem, szorítanak, ami biztos, hogy nincs úgy, csupán pszichikai lószar az egész, de ha csak egy kicsit megnyugszom tőle, az már jó lesz. Egyiket a másik után hántom le magamról, az sem érdekel, hogy durva vagyok, hosszú távon azonban ez sem jelent sokat a számomra. Végül kihúzom a fejem alól a párnát és a Deontól látott módszerrel a képembe nyomom, s ahogy a torkomon kifér, ordítok. Ez a módszer használ, a dühöm csillapodik, kissé megnyugszom, azonban sikerült széttépnem a párnát. Tollkupac csiklandozza a mellkasom, amit egyszerűen félrefújok, miután elhajítottam a leamortizált tárgyat. Persze utána kénytelen vagyok a sebeimből kicsipegetni a szöszmőket, de ezzel is legalább el van terelve a figyelmem a fájdalmaimról. Valószínűleg a hajamba is ragadt pár tolldarab, de majd Shinji kiszedi, amíg nem csikiz, nem érdekel.


Egy nagy tálcával tér vissza, ám az ajtót csak lábával behajtja. Kiszúrom Yorut, így hiába teszi le az éjjeliszekrényre a kaját a testőr, amire vártam, gyilkos pillantásokat küldök Asahito kedvencének. Tudom, hogy csak segített Shinjinek cipekedni, mert van még nála valami, ami valószínűleg be lesz hozva a szobába, azonban cseppet sem vagyok kibékülve azzal, hogy így lát, noha talán rám sem pillantott, csak én szúrtam ki őt. Pár másodperc az egész, mégis megugrik a pulzusom és képes lennék ölni. Dühödten felülök, aztán az ágy támlájához kúszom. A hidege lehiggaszt és ha már ennyi ételt kaptunk, ideje burkolni is, főleg, mert utána alhatok megint.

- Ne dühöngj! Ennyi kezem nincs, de ígérem, növesztek! - szól rám komolyan Shinji néhány szúrós pillantással fűszerezve a lebaszásomat, miközben elém rakja a tálcát, azzal kimegy Yoruhoz. Felszalad bennem a pumpa, mégis leerőszakolok pár falatot abból, amit hozott, kortyolok valamennyit a teából, majd az egészet az ágy végébe tolom bal lábammal. Kedvem lenne felöltözni és elhúzni a belem innen, a srác azonban visszatér. Tudom, hogy fáradt, de amennyiben nem akar kurva nagyot veszekedni, pont most kellene visszafognia magát. Leül mellém az ágy szélére, miután a palacsintát az éjjeliszekrényre rakta, valószínűleg ez volt Yorunál, majd mellénk húzza a tálcát és enni kezd.

- Bocs, fáradok - mondja csendesen. Ehhez mérten igyekszem én is visszafogni magam, amennyire tudom. - Egyél még egy kicsit - kéri szelíden -, utána kapsz láz- és fájdalomcsillapítót. - Milyen busás jutalom... Na mindegy, ezen most nem morgok, inkább magamhoz veszem Deon palacsintáját. Jééé, a kölyök most nem tett bele három adagra is elegendő cukrot! Így még finomabb is.

- Rám küldheted Bakarit, ő már megszokta az ilyesmit - szólalok meg halkan. Nem elküldeni akarom és nem becsmérelni azért, mert lefárad tőlem, csupán nem akarom, hogy magára kényszerítse a gondozásomat, ezt pedig igyekszem belesűríteni a hangomba. - Pihenj egy kicsit, lazíts a barátaiddal, én még elfekszem itt egy pár napig - kérem óvatosan, bár sejtem, hogy így sem fogja jó néven venni burkolt tanácsomat. Evés közben, teli szájjal megrázza a fejét. Ahogy sejtettem, nem fog engedni abból, hogy ő legyen mellettem.

- Nem teher - mondja komolyan. - Amúgyis van munkám is, amit nem árt megcsinálni, de ha zavarlak... Itt is érvényes, hogy kidobhatsz, ha úgy érzed. - Miért kell idegesíteni feleslegesen? Próbálom higgadtan kezelni ezt, így csak egy mély sóhaj keretében hátratúrom a hajam és egy pár pillanatig megkapaszkodom megkurtított copfomban.

- Tisztában vagyok vele - közlöm kimérten. - Nem zavarsz, csak látom is rajtad, hogy rohadt fáradt vagy és a dolgodat is végezned kell. Nem az én ápolószemélyzetem vagy egy személyben, hanem Deon testőre - világosítom fel. Nem mintha nem tudná, egyszerűen bosszant, hogy azt hiszi, nincs merszem kivágni innen, ha megunnám a társaságát.

- Tisztában vagyok azzal, mi a dolgom. Amíg elvégzem, addig meg hadd döntsem el, hogy hol töltöm unalmas perceimet - mondja csendesen. Kétlem, hogy az unalmasakat töltené velem, noha elég mazochista ahhoz. Mindegy, a kioktatás eléggé felbosszant újra, ezért inkább csendben maradok. Rövidesen befejezzük a kajálást, aztán Shinji kikel az ágyból és beadja a beígért gyógyszert, s elmegy lefürdeni. Követném, és nem csak azért, mert imádom, amikor a fülke visszaveri a nyögéseit, hanem mert igényem van a zuhanyzásra, azonban egyelőre nagyon örülhetek annak is, hogy a fájdalom lassan, de biztosan csillapodni fog. Mikor kijön a fürdőből, láthatóan sokkal frissebb.

- Én is fürdeni akarok - mondom neki. Ragadok, ami zavar és bár tudom, hogy a zuhanyzást elfelejthetem ennyi és ilyen durva sebbel, valamilyen módon akkor is meg lehet oldani, hogy a komfortérzetem javuljon.

- Rendben van - feleli. - Úgysem árt ezt a romhalmazt eltakarítani, amit a párnából gyártottál. Csinálok vizet, segítek kimenni, leülsz szépen egy székre és elintézed magad. Megfelel? - Nem teljesen sikerült elképzelnem, ezt mégis hogy akarja kivitelezni, de megfelel. - Addig rendet rakok - jelenti ki.

- Tökéletes - felelek azért szóban is. Engem is zavart a szanaszét szóródott toll, de jelenleg kisebb gondom is nagyobb annál, minthogy ezen patáliázzak, az viszont bőven jó, hogy kapok lehetőséget egyedül tisztálkodni és tudom azt is, hogy ha valamivel nem boldogulok, szólhatok Shinjinek, készségesen segít majd, ahogy eddig is mindenben tette. A kádba enged vizet, sőt, amennyit csobog, szerintem lazán teletölti. Tényleg kapni fogok a fejemre Asamétól a számla miatt, de ha spúr, majd állom a cechet, na.


A srác segít elvánszorogni a kádhoz, majd felülni a szélére. Nem akarok belemerülni, bár kifejezetten jólesne, a sebeim azonban valószínűleg nem köszönnék meg, ha kiáztatnám őket. Fél lábam bele tudom tenni minden gond nélkül, a másik meg annyira fáj, hogy bármennyire töri a seggem így a porcelán, meg sem kísérlem beemelni a kádba, inkább úgy helyezkedem, hogy az biztonságos legyen és nekiállok bénázva lemosakodni. Shinji magamra hagy szerencsére, tehát nem előtte kell megküzdenem minden mozdulattal, meg rendet rak, hogy ha visszatérek a szobába, ne idegeljen a tollerdő. Elszenvedek a művelettel egy ideig, mégis jólesik. Meglehetősen sikerül közben összepacsálnom a fürdőt, amitől szerintem a srác nem lesz elragadtatva, de ez van, máshogy nem tudtam megoldani, hogy a jobb oldalam is megtisztítsam a rám száradt izzadtságtól. Élvezem a vizet, most a mosdás is örömféle a számomra, ezért némi vacillálás után mégis megerőltetem magam, hogy a kádba kerüljek. A combomnak nem túl kellemes a mozgás, elmerülni azonban fenséges. Sajnos nem maradhatok sokáig, így pár pillanat után kiemelem magam karral, visszaülök a porcelán szélére, aztán kipakolom a jobb lábam és talpra is vergődöm. Csak úgy zubog le rólam a víz, de nem érdekel. Elvánszorgok szinte fél lábon a kikészített törölközőért, magamra csavarom, utána pedig ugyanúgy nehézkesen eljutok az ajtóig.

- Kész vagyok - jelentem be. Kimerített ez az egész, ezért szükségem van Shinjire, hogy visszakerüljek az ágyba, meg a törölközést is megköszönném, ha segítene megoldani, ő pedig visszakísér a fekhelyhez megint támasztékul szolgálva. Tiszta ágyneműt húzott, aminek nagyon örülök, s óvatosan segít szárítkozni is, majd a frottírral együtt a fürdőszobába megy, hogy rendbe szedje azt. Elfekszem és élvezem egy kicsit a huzat kellemes öblítőillatát és kipihenem egy picit a mosdás fáradalmait. Mikor Shinji visszatér, kávét vesz magához és mellém ül. Most veszem csak észre a rám váró bögrét, a fekete nedű pedig elég csábító ahhoz, hogy felüljek az elkortyolásához, így megteszem. Cigarettát is húz elő, amit ugyancsak megkívánok, ezért lehúzom ismét egy szállal a testőrt. Komótosan éljük fel mindkét élvezeti cikkeket, utána a testőr ellátja a sebeimet. Most ráhagyom teljes egészében a feladatot, végül csak elfekszem az ágyon, mert a gyógyszer elálmosít. Jó lenne dugni, erőm azonban semmi, szóval rábasztam. Annyit még felfogok, hogy Shinji laptoppal a kezében helyezkedik el mellettem, hogy dolgozhasson, minden más homályba vész, elnyom a fáradtság.