180.

Jeremy

Nem tudom, mennyit alhatok, de lassan mocorogva ébredezni kezdek. Valami olyan furcsa, mert... valahogy melegebb van, és rádöbbenek, hogy valakinek a karjai fonódnak körém. Hirtelen beugrik minden, én pedig megnyugszom és visszafekszem egyszerűen Yoshira, majd aprót fordítva a fejemen nézek fel rá. Elmosolyodom. Olyan békésen szuszog még mindig, nekem meg nincs szívem felkelteni, ki tudja, mikor pihent utoljára, inkább csak figyelem, majd visszabújok hozzá és élvezem a jelenlétét, azt, hogy itt van, hogy maradt, meg hogy ide jött, pedig fáradt volt. Csak hallgatom a lélegzését és nem tudom megállni, hogy ne simogassam őt, csak picit, hogy ne ébredjen fel. Így megy egy darabig, idülten vigyorogva fekszem rajta, csendesen, végül csak megébred ő is. Először csak morogva mocorogni kezd, mire elmosolyodom. Simogatni kezd, de nem szólal meg és még a szemét sem nyitja ki, így adok egy kis rásegítést a dolognak és felemelkedve megcsókolom Yoshimit. Ez persze hat, a keze rögtön felkúszik az arcomra, majd mikor elválunk, rám mosolyog, én meg elkuncogom magam.

- Jól aludtál? Sikerült kicsit kipihenned magad? – kérdezem kedvesen.

- Jól, kellett már, napok óta nem nagyon alszunk, de most végre – mondja mosolyogva. – Így meg pláne jó volt. Csak... – áll meg a mondatban csibészes mosolyt villantva.

- Csak...? – kérdezek vissza, de az arca sok mindent elárul.

- Éhes vagyok – közli kuncogva.

- Tudod, merre van a konyha – vigyorodom el. – Vagy szeretnéd, ha elkísérnélek? Egyedül eltévedsz?

- A gond ott van, hogy – fordít maga alá – valami egész különlegesre jött meg az étvágyam.

- Hm... Szerintem Ayako sok mindent el tud készíteni neked, ha arra vágysz – kuncogom, miközben átkarolom a nyakát.

- Amire vágyom, azt Ayako nem hiszem, hogy meg tudja adni – húz tovább.

- Igazán különleges dolog lehet.

- Valóban, nagyon különleges – vigyorodik el megint és lassan megcsókol. Nem nagyon ellenkezem ellene, sőt... beletúrok a hajába és még közelebb próbálom húzni magamhoz. Csak egy picit távolodik el, szinte a számba suttogja bele: – Mi a véleményed?

- Azt hiszem, ilyen édességnek nem lehet ellenállni – suttogom, mire már hajol is vissza, hogy belém fojtsa a szót. Nem mondom, hogy nem akartam, hogy ezt tegye, de... de ha most megint megtesszük, ráadásul két napon belül másodszor, akkor az olyan... Olyan milyen? Nem tudom, már megint hülyeségeken agyalok. Amúgy is elárul a testem, mert amint Yoshi keze betúr a pólóm alá, már nyögök is fel és libabőrös leszek mindenhol. Pláne, hogy nem csak a testem akarja ezt, hanem valahol az eszem is. Újabb talán, újabb lehetőség valamire, ami akár tovább is fejlődhet. Vagy eddig fog csak tartani? Nem teljesen mindegy, most azonban már más nem tud érdekelni, csak Yoshi nyelve a számban, ajkai az enyémeken.


Bár hevesebb, mint tegnap, de továbbra sem kapkodunk, ami nekem kifejezetten tetszik. Lassan csókol, élvezettel, és csak arra a pár másodpercre szakadunk el, amíg levegőt próbálunk szerezni. Apró harapások, csipkedések is beleférnek már, nem okoz fájdalmat, csak tovább ingerel velük és szerintem ezt nagyon jól tudja. Azt hiszem, én vagyok a türelmetlenebb, mert nem tudom megállni így tovább és elkezdem lerángatni róla a pólót, mire elmosolyodik és a szemembe néz.

- Türelem – kuncogja. – Mára más tervem van – mondja lefejtve a kezemet magáról és leszegez az ágyhoz. Meglepődöm, de a szemének csillogása elárulja, hogy nem fog bántani. – Engedj nekem! – Kér és nem felszólít, én pedig bólintok. Hiszem, hogy jót akar nekem, hogy nem fog fájdalmat okozni, hanem megint adni akar.


Megint csókolni kezd, mire elindul a kezem, de akárhányszor próbálkozom, mindig az ágyon landol, ezért beletörődöm végül, hogy most nyugton kéne maradnom, csak fekszem alatta, miközben lehúzza rólam a pólót. Segítek neki, de aztán megint az ágyon landolok. Gyengéden csókol, birtokba veszi a bőröm, harap, de csak finoman, kuncogva nyal végig a tegnapi harapásán. Lehunyom a szemem és élvezem az érintését, a játékát, miközben halkan sóhajtozom, majd mikor olyan pontokat talál be, halkan felnyöszörgök. Érzékien ér hozzám, és tudom, hogy nem bántana, ugyanakkor kicsit zavar, hogy nem érinthetem őt, mert ha megpróbálom, akkor visszaküldi a kezem a lepedőre, ehhez meg aztán pláne nem vagyok szokva, de ebben is van valami izgató. Szinte minden négyzetcentiméterem átkutatja, ingerli, izgatja, a bőröm egyre forróbb, lassan úgy érzem, elégek alatta, ha így folytatja. Könnyít a helyzetemen, mert a nadrágomat kezdi bontogatni, majd lehúzza rólam és valahol a földön landol minden. Felnézek rá, kicsit zavarban vagyok, mert itt fekszem előtte álló farokkal, meztelenül, miközben ő talpig beöltözve vizsgál.

- Gyönyörű vagy. – Abban a pillanatban visszacsukom a szemem és érzem, hogy még vörösebb leszek. Soha senki nem mondott nekem ilyet ilyen hangsúllyal, pláne nem ilyen helyzetben. Csak aprókat pislogok rá, de a kuncogásából tudom, hogy tetszik neki, amit lát. Gyengéden simogat, ujja végigköveti a tetoválásom vonalait, de vigyázva, nehogy kárt tegyen benne, aztán felkúszik az oldalamon, vissza a mellkasomon. Nem tudom, meddig akar így ingerelni, mert lassan nem fogom bírni ép ésszel, már csak nyögésekre futja tőlem, mégis megdolgoz, ebben biztos vagyok, de jólesik, ahogy a bizsergés végigfut rajtam, ahogy hozzám ér, libabőrös leszek, amit aztán gyengéden elcsókol, végül megkegyelmez és a felsője után nyúl, ami megint valahol az ágy mellett végzi. Felkúszik a hasamtól, végig a mellkasomon, a nyakamon és édes csókba von. Végre érzem a bőrét az enyémen, de még mindig nem hagyja magát érinteni, pedig olyan szívesen tenném. Furcsa, hogy nem kell tennem semmit és mégis ezt kapom. Jólesik, nem azért mondom, élvezem, hogy ezt teszi velem, csak eddig ilyen nem nagyon volt. Visszacsúsznak ajkai a nyakamra, miközben csak simogat tovább, aprót harap, majd rászív a bőrömre. Hangosan nyögök fel, imádom, mikor ezt csinálja valaki, ezzel nagyon fel lehet bennem tolni a vágyat, ugyanakkor tudom, hogy meg fog maradni, de most ezzel nem tudok foglalkozni. Majd holnap, mikor számot kell adnom róla. Lassan végignyal a jelén, amit rajtam hagyott, már tudom, hogy ez nem csak a vágya volt, hanem előre eltervezte és egyáltalán nem zavar; megjelölt, ennyi. Nem mintha most bárki mást is akartam volna. Na jó, Shinjinek nem mondanék nemet továbbra sem, de Yoshi... Talán nem ilyeneken kéne gondolkodnom, miközben alatta nyögdécselek. Egyébként sem nagyon tudok másra koncentrálni, csak Yoshira és arra, amit velem művel.


Egyszer csak felhagy azzal, amit csinál és eltűnik fölülem. Kipattannak a szemeim, de csak az éjjeliszekrényben túr megint, mire megnyugszom és kicsit kontrollálni próbálom magam, miközben új dolog jut eszembe. Felülök és Yoshi mögé mászom, belecsókolok a nyakába és hátulról átölelve simulok hozzá, kezemmel elkalandozok a mellkasán, nyakán, mindenfelé, ahol el tudom érni. Megtalál mindent, amit keresett, én meg elengedem, megfordul és látom a tekintetén, hogy ő is majd megőrül. Akkor meg miért van még rajta nadrág? Nagy erővel esem neki, mire elkap és gyengéden az ágyra lök. Nem, most nem hagyom magam. Feláll és lerángatja a nadrágját, én pedig nem tudom megállni, hogy ne tegyek valamit, ezért mikor visszamászik fölém és megcsókol, nem gondolkodom, csak átfordítom magunkat és ráfekszem. Hagyja magát, a keze rögtön kalandozni indul a hátamon, végigsimít mindenhol, majd a fenekemre csúszik és finoman belemarkol. Nem hagyom tovább húzni magam, most én fedezem fel őt, minden pici pontot a testén, megkeresem azokat a helyeket, amik belőle csalják ki a nyögéseket. Közben persze az ő keze is dolgozik, simogat, beletúr a hajamba, ott tapiz meg, ahol ér, ami azért nekem is ad némi löketet.


Egyszer csak gondol egyet és feljebb mászik, hátát a falnak dönti és így már hozzá tudok bújni, miközben ő is hozzám fér. Ki is használom, megint a nyakába borulok és ott kezdem el őt csókolni, ingerelni, arra azonban nem számítok, hogy aljas támadást indít ellenem, ugyanis hallom a síkosítós üveg tetejét pattanni. Nem zavar, akarom, igenis akarom, hogy ezt tegye velem. Megérzem a kezét is és egyik ujja lassan belém hatol, ezzel hangos nyögést vált ki belőlem, de folytatom a kényeztetését, ahogy ő is az enyémet. Másik kezével az állam alá nyúl és fejem megemelve, hosszan csókol meg, miközben ujja bennem mozog, majd lassan egy másik és végül a harmadik is csatlakozik a munkához. Hangosan nyöszörgöm, nagyon élvezem ezt a részt is, mert olyan finoman csinálja, vigyáz rám és nem okozna fájdalmat. Nem sokára véglegesen kész leszek, így felkapom az óvszeres tasakot és már ki is nyitom. Érti, mit akarok, eltűnik a keze belőlem, ám arra, amire készülök, még ő sem gondolt. Lejjebb ereszkedem rajta és szájjal igazítom a helyére a gumit, mire hátravetett fejjel, hangosan nyög fel, én pedig figyelem az arcán végigfutni a kéjt. Ezt akartam látni rajta, erre vágytam. Nyomok a kezembe az üvegből, majd szétkenem rajta, mire újabb nyögéseket kapok válaszul, végül fölé helyezkedem és beigazítva, lassan az ölébe ereszkedem. Segít, mert megtart, miközben szokom, hogy bennem van és végül teljesen sikerül magamba fogadnom őt. Meg kell állnom egy percre, mire szorosan magához ölel és csókolni kezd, ahol ér. Bennem lüktet és élvezem az érzést, majd lassan mozdulni kezdek, mire belém harap. Ennyire jó lenne neki? Beletúrok a hajába és gyorsítok a mozgásomon, nem is nagyon fel-le mozgok rajta, sokkal inkább a csípőmmel körzöm és az izmaim mozgatom, de ezzel elveszem az eszét, azt hiszem. Hangosan nyög, miközben csókol, harap és folyamatosan simogat, néha belém markol, vagy éppen karmolva húz végig a hátamon. Nagyon élvezem, pláne, hogy én is hozzáférek és érezhetem, tapinthatom, ízlelhetem őt.


Fokozatosan elveszítjük mindketten a féket, egyre gyorsabban mozgok, miközben ő egyre hangosabb, ahogy valszeg én is, de jelen pillanatban egyáltalán nem érdekel. Az izmaim hol megfeszülnek, hol elengednek. Akarom és ezért csinálom, így élvezem és nem találok benne semmi megalázót vagy undorítót, mint korábban. Közösen nyújtunk élvezetet a másiknak, vigyáz rám, figyeli minden nyikkanásom, még így is, ebben biztos vagyok. Nem sokáig fogom már húzni, ahogy gondolom, ő sem, ugyanis keze a merevedésemre csúszik és kényeztetni kezd, mire meg kell kapaszkodnom benne. Hangosan nyöszörgöm, de tartom a mozgást is, bár már nem sokáig. Megfeszülök az ölében és felkiáltok, nem tudom elfojtani vagy visszafogni, hátravetem a fejem, a gerincem meghajlik, miközben végigrobog rajtam az orgazmus. Érzem, ahogy Yoshi is megfeszül alattam és... Hirtelen kapok levegőért, mikor a nevemet kiáltja, miközben átjárja a gyönyör. Szorosan ölel magához, fejét a vállamon nyugtatva zihál, kapkodja a levegőt, én pedig még jobban magamhoz ölelem, és nem tudom, miért, de könnyekkel telik meg a szemem. Most nem sírom el magam, bár a vágy bennem van rá, de nem engedem, inkább élvezem, hogy még bennem lüktet, hogy apró csókokkal hinti be a testem, hogy gyengéden simogat. Felemeli a fejét és a szemembe néz, én pedig nem tudom eldönteni, hogy tényleg azt látom-e a szemében, amit hiszek. Gyengéden csókol meg, majd leemel farkáról és lejjebb fészkeli magát, de végig a karjaiban tartva. Így pihegünk egymáson izzadtan, forrón.


Lassan nyugszom meg, ahogy Yoshi is. Ez fergeteges volt, amit velem csinál, és amit én csinálok vele, annyira különleges, ezért most megint lüktet bennem a kielégültség és mozdulni sincs kedvem. Az első alkalom, hogy a cigit sem kívánom, csak Yoshi közelségét, ő pedig simogat, cirógat, apró csókokat kapok tőle. Nem tudom kezelni a helyzetet, csapkodnak bennem a kérdések, az a kiáltás, ahogy a nevemet ejtette. Nem tudok mit kezdeni vele, nem megy, tudnom kell.

- Yoshi, mi...? - Hogyan kérdezzem meg? Mit lehetne?

- Nyugi, kölyök – mondja mosolyogva, miközben hagyja, hogy felemelkedjek róla és a szemébe nézzek, de a derekamon nyugtatja a kezeit. – Mi a baj?

- Nincs baj, semmi gond, csak... Miért...? – Megint nem tudok értelmesen kérdezni, de azt hiszem, érti, mit szeretnék.

- Jeremy – sóhajt fel, de nem megadóan, inkább mintha nem lenne könnyű neki sem -, elvetted az eszem, ennyi – vallja be egyszerűen, nekem pedig megint elfutja a könny a szemem, mert nem tudok ezzel mit kezdeni. Most egy csíkban le is folyik az arcomon. – Szeretlek.


Felrobban bennem valami és elzokogom magam, mire magához húz, szorosan ölel, én pedig bömbölve bújok hozzá. Most mit tegyek? Yoshi különleges és nagyon kedvelem, ráadásul ha itt van, vagy csak beszélünk róla, minden gondolatom ő, de ott van Shinji is, nem tagadhatom le. Ugyanakkor nem csaphatom be őt sem.

- Yoshi... gyűlölni fogsz, de... nem tudom, mit érzek, fogalmam sincs – szipogom. – Én... én azt hiszem, szerelmes vagyok Shinjibe, vagyis voltam, mert nem tudom. Mert ha itt vagy, vagy rólad van szó, akkor csak te jársz a fejemben, vagy most is, semmi másra nem tudok gondolni, csak rád, ugyanakkor ha meglátom őt, görcsbe ugrik a gyomrom, és hevesebben ver a szívem. Ezt produkálom mindkettőtöknél – vallom be és megint elsírom magam. Nem akarom, hogy elmenjen, hogy most megutáljon, nem akartam megbántani. Felkészülök, hogy most azonnal felkel innen és elmegy, mert azt érdemelném.


Nem történik semmi, én csak sírok, ő pedig ugyanúgy simogat, ugyanúgy nyugtat. Nem lökött ki az öléből, nem dobott ki, nem akar megszabadulni tőlem. Vagy igen, csak nem ebben az állapotban? Összeszedem magam és megint felemelkedem, hogy lássam az arcát. Látom a fájdalmat rajta, ugyanakkor valami mást is, talán a reményt, nem tudom. Rám néz és elmosolyodik. Nem értem, hiszen...

- Várni fogom, hogy dönts és tudom, hogy jól fogod tenni – mondja csendesen, mire nekem megint ömleni kezdenek a könnyeim, ő pedig gyengéden letörölgeti. – Itt vagyok és itt is leszek, ha szükséged van rám. Adsz nekem egy esélyt? – kérdezi, mire azonnal bólintok. Esélyem sincs Shinjinél, ő Tatsukihoz tartozik, ugyanakkor érzem, hogy Yoshi mellett biztonságban lehetnék és ő nem ver át, nem bántana sosem. Akarom ezt, a békét és valakit, aki megbecsülne, aki vigyázna rám is, aki szeretne. És most mégsem tudom azt mondani neki, hogy én is szeretlek, hogy vágjunk bele.

- Yoshi... amíg itt vagyok és lehet, addig velem alszol? – kérdezem bátortalanul. Kötődöm hozzá is, nem is kicsit, ugyanakkor nem akarom, hogy úgy érezze, csak kihasználom, de ő elmosolyodik.

- Amikor csak tudok, melletted leszek, ha te is így akarod, rendben?

- Sajnálom – nyögöm ki, mire beletúr a hajamba.

- Mit sajnálsz, kölyök?

- Hogy nem megy, hogy ilyen hülye vagyok, és... nem akarom, hogy úgy érezd, kihasznállak, mert nem így van. Yoshi, sajnálom.

- Ne sajnáld, mert nincs mit. Ettől nem fog változni semmi. Ráadásul – mosolyodik el - én látom a reményt. – Ez betalál rendesen, mert én is látom ezt a felét a dolgoknak. – A Shinji iránti lángolás majd elmúlik, én pedig megvárom, rendben? – Aprót bólintok, ezt én is így gondolom, nagy esélye van ennek és szeretném, ha így lenne. – Zuhany?

- Menjünk – ülök fel, mire ő is, és még mindig nem akar menekülni. Előre hajol és kapok egy újabb csókot. Képtelen vagyok nem viszonozni, szeretem, mikor ezt csinálja, ezért átkarolom a nyakát és elmélyítem a csókunkat, mire érzem, hogy belemosolyog. Vajon ez mit jelenthet neki? És nekem? Mármint nem akarom, hogy elmenjen, azt akarom, hogy maradjon, hogy rám figyeljen, hogy velem legyen. Mekkora egy balfék vagyok. Közben hagyom, hogy magához karoljon és a fejem a mellkasához hajtva egymásba kapaszkodva megyünk ki a fürdőbe. Már megint nincs, csak ő, semmi más nem érdekel.


Jó érzés a forró zuhany, még itt sem engedem el, ahogy ő sem akar engem. Valamink mindig érintkezik, hagyja, hogy lemossam a mellkasát, hogy átkarolva simogassam a hátát, de ugyanezt megteszi velem is. Szerintem minimum egy órát ázunk a tus alatt, hülyéskedünk, nevetünk, elcsattan egy-egy csók. Csak mi vagyunk, a zuhany, meg amit egymással művelünk. Nekinyom a csempének és csikizni kezd, mire menekülnék, de nincs hova, úgyhogy nevetve kapkodom magam és vergődöm a falnak passzírozva. Büntetésképp csókot kap és nevetünk az egészen. Eltűnik belőlem minden kérdés, bár tudom, hogy csak időlegesen, mert majd visszajönnek, de mikor Yoshi így van velem, akkor megszűnik a világ is.


Végül csak visszakeveredünk a szobához és az ágyon kötünk ki. Kellemesen bizsergek mindenhol, ez a kiadós szex és a zuhany hatása. Most jó kicsit megpihenni, Yoshihoz simulva csak lélegezni és lenni együtt. De úgysem állom, meg, hogy ne kérdezzek.

- Mesélsz te is nekem valamit? – kérdezem felemelkedve és apró csókot nyomok ajkaira.

- Miről szeretnél hallani? – kérdezi végigsimítva az arcomon.

- Nem tudom, a családodról, hogy miért vagy itt, mi vitt rá, hogy testőr légy, miért Asaménál, ilyenek. – Sorolom kapásból, ami eszembe jut.

- Hé, hé! – Neveti el magát, mire én is felkuncogok. – Lassíts, ha elhalmozol, még a végén valamit kihagyok! Na szóval... Egy testőrdinasztiából származom, már az ükapám is az volt, így hát az út elég komolyan ki volt jelölve a számára. Két bátyám van, mindketten testőrök, de két nagyon gyenge yakuzánál, akik csak a papírokat, meg a jeneket pakolják jobbra-balra, de igazi munkájuk nincs, nem ölnek, nem mennek vérre, nincsenek harcok. Ezt én nem akartam, hatalmas szerencsém volt, hogy rá tudtam beszélni apámat erre a városrészre. Bejött ide, odaállt Ryuu és Naoto elé és mint a kiskirály, előadta, hogy mit akar, én meg égtem és legszívesebben elsüllyedtem volna. Utána persze Naoto ott szívatott, ahol tudott. Ryuu nem, ő tök rendes volt, meg látta, hogy marhára nem olyan vagyok, mint a családom. Tudod, mi gazdag dinasztiának számítunk, ennek ellenére én elköltöztem otthonról, otthagytam mindent, van egy kis lakásom, magamnak tartom fenn, apám nem pofázik bele semmibe és azt csinálok, amit akarok. Az idősebb bátyámat apám belekényszerítette egy házasságba, aminek az a vége, hogy vannak gyerekei, akik kallódnak, mert a kutya nem foglalkozik velük. A kisebbik bátyám sem fog jobban járni, pláne, hogy ő már szerelmes, de rövid úton véget fog vetni ennek apánk, mert szerinte a lány nem megfelelő. Na, én ebből nem kértem, ezért inkább leléptem. Itt jó helyem van, megbecsülnek, vannak barátaim és nem csak ülök a seggemen, hanem csinálhatok is valamit, ami nekem fontos, mert így tudok fejlődni is. Sokat tanultam, de itt folyamatos a képzés, erre pedig szükség van. Most is, hogy ez a helyzet, ami, állandóan szolgálatban vagyunk, mind be vagyunk rendelve, alig járunk haza, de pont ez az izgalma a dolognak.

- De miért csinálja ezt apád? Bár lehet, hogy nálunk is így lett volna, csak még nagyon kicsi voltam, amikor elhagyott minket, nekem mégis furcsa, miért nem hagyja, hogy a saját életeteket éljétek.

- Mert mi dinasztia vagyunk, ebbe pedig beletartozik, hogy ő választ nekünk feleséget, hogy ő rendezi, hova kerülünk, minden ilyesmi. Akár akarjuk, akár nem. Én akkor jöttem el, mikor bemutatta a „feleségem”. Ne tudd meg, egy negyvenes nő volt, és most hagyjuk, hogy szép vagy nem, de érted. Milyen alapon választ ő nekem valakit és pont egy ilyet? Apám azt mondta, egy éven belül visszamegyek, ez volt négy és fél éve. Hát nagyon visszamentem, amint látszik. Kapok rendes fizut, el tudom tartani magam, ezzel nincsen gond, szóval csak ezért nem mennék vissza. A tesóimmal tartom a kapcsolatot, apámmal meg nem.

- És anyukád?

- Meghalt, mikor születettem.

- Sajnálom – mondom csendesen, komolyan is gondolva. Nekem az elején volt anyukám, csak aztán minden megváltozott.

- És a te családod? Részben meséltél már róluk, de így egészben nem. Nincs mit sajnálni ezen, nem emlékszem rá, igazából nem fáj. Persze hiányzik valami az életemből, de ez nevelt arra, amerre és ha anyám élt volna, most nem lennék itt valszeg, márpedig nekem jó itt – húz le egy újabb csókba, amit nem tudok megtagadni tőle.

- Az én családom bonyolult. Tíz voltam, amikor elhagyott minket apám. Ugye mondtam, hogy van egy bátyám, egy öcsém, meg két húgom. Anyu nem tudott minket ellátni egy idő után és a bátyámat kivette a suliból, hogy segítsen. Így is négy munkahelye volt, de mi meg túl nagy falatnak bizonyultunk. Lucas dolgozott is, pedig nagy lehetőségei lettek volna, okos volt, imádott tanulni, csak éppen én még nem dolgozhattam akkor. Anyu közben bekattant, aztán Lucas is, egyik nap hazamentem és az ágyra lökött, majd megerőszakolt, aztán ez nagyjából heti rendszerességgel megismétlődött, én meg persze menekültem, szóval csak Ricktől tudtam, mi történik otthon. – Jólesik, hogy az ölelése erősebbé válik, meg az a meglepődöttség, ami az arcán látszik. Már képes vagyok érzelem nélkül mesélni, hogy mi történt, amit ez előtt nem sikerült sosem. Azt hiszem, most már kezdem feldolgozni és túllépni rajta. Lehajolok és lopok egy csókot Yoshimitől. – Emlékszel? Túllépni, lezárni a múltat. Ezt teszem – mondom meg neki halványan mosolyogva. Tényleg jobban vagyok.

- Tudom, csak megdöbbentett, amit mondtál, hogy ilyen tényleg létezik. Olvastam már róla, de hogy ezt te tényleg átélted... Így nem nehéz neked? Mármint alul lenni. – Elkerekednek a szemeim, mivel nem értem a kérdést.

- Miért kéne ennek gondot okoznia? – Nézek le rá kérdően.

- Csak mert, ha így bántottak, akkor... szóval nem félsz tőle? Mármint... Nem tudom, hogyan fogalmazzam meg jól. – Látom, hogy zavarba jön, mire elmosolyodom, mert még mindig nem értem teljesen, de megpróbálok válaszolni neki.

- Ha arra gondolsz, miért nem lettem ettől seme, akkor marha egyszerű a válasz. Mert nincs kedvem hozzá. Nekem így jó, ezt szeretem és nem akarok változtatni rajta. Biztosan lehetett volna, de akkor most nem itt feküdnék. – Elmosolyodik és ez most jólesik, kap érte még egy csókot, mire elkuncogja magát.

- Azt hiszem, értem – mondja kedvesen. – Mit fogsz mondani Tatsukinak erre? – Érinti meg a nyakamon a foltot, mire elgondolkodom.

- Az igazat szerintem. Nem hiszem, hogy zavarná – mondom és megvonom a vállam. – De megvárom, míg észreveszi – húzom széles vigyorra a szám. – Úgy sokkal izgalmasabb.

- Miért is? Szerintem kb. két perced van és kiszúrja. Szép nyomot hagytam – simogatja még mindig a foltot.

- Csak nem tetszik? Majd még hagyhatsz, ha ilyen jólesik – nevetem el magam, mire beletúr a hajamba.

- Naná, hogy tetszik. Tényleg azt szeretnéd, hogy minden este jöjjek?

- Igen – bólintok. – Jó, hogy itt vagy, sokkal könnyebb, meg csak jó – mondom őszintén. – Vagy ez gondot fog okozni?

- Gondot nem, csak nem tudom, mikor esem be, lehet, csak hajnalban, lehet, valamikor éjjel. Nem akarlak felkelteni, meg ilyesmi, szóval ezt is mérlegeld.

- Szeretném, ha jönnél, bármikor. Hamar visszaalszom, de jobb, ha itt vagy mellettem. – Végigsimít közben a hátamon és látom a szemében, hogy örül annak, amit mondtam, valamennyire boldoggá tettem ezzel.

- Rendben van, jönni fogok.

- Alvás? – kuncogom el magam.

- Rendben – vigyorodik el és már ölel is szorosan, de még egy utolsó csókot kérek, majd elfészkelem magam rajta és a nyakához fúrom megint a fejem. Jóleső fáradtság fut rajtam megint végig. A mai nap ilyen tekintetben fantasztikus volt, nincs miért panaszkodnom. Mindenféle test- és lélekedzés után biztonságban érzem magam és boldog vagyok, így nem csoda, hogy Yoshi simogatása mellett percek alatt alszom be megint.