180.

Deon

Kicsit úgy érzem magam, mint mikor a hóhért akasztják. Úgy bandokolok Asame dolgozószobája felé - Hiszen hol lenne máshol? -, mintha a vesztőhelyemhez közelednék. Valójában könnyen megeshet ez is, mert arra számítok, hogy jól lebasz, de nála sosem lehet tudni. Bár amennyire feszült és elfoglalt, vagy közli, hogy ez ronda húzás volt és szevasz tavasz, túl is vagyok rajta, vagy dühösen a képembe dohog és hegyibeszédet tart nekem. Nem tudom, még azt sem sejtem, mire számítsak, de a legrosszabbra is igyekszem felkészülni. Persze nem lehet, mert nézőpont kérdése, hogy mi a legrosszabb, de mindegy. Behallgatózom, ám mivel nem hallok semmit, ami azt sem zárja ki, hogy épp telefonál vagy Ryuuichivel egyeztet, benyitok és belépek.


Egyedül van - azt hiszem, szerencsére. Magam mögött becsukom az ajtót és elindulok az asztala felé. Már az elején látom, hogy semmi jót nem ígér ez az egész, mert érkezésemre sem hagyja abba a papírjai nézegetését, ellenben szigorú tekintettel figyel engem. Nem szól egy szót sem, amit lehet, hogy kár is remélnem, csupán dohányzik és megvárja, míg teljesen elébe nem járulok. Gondolom, arra számít, hogy magyarázkodni fogok, pedig nem óhajtok és ha ő sem mond semmit, márpedig makacsul hallgat, akkor én ezt így lezártnak is tekinthetem. Lényegében mindennel megvagyunk: látta, hogy semmi bajom, én is, hogy még él, bár a levegőben levő füst mennyisége szerintem simán fulladásos halált idézhet elő, úgyhogy mielőtt lelépnék, még kinyitom az ablakot. Már morogni sincs kedvem vele, sőt, annyira letör, hogy még egy kurva lebaszásra sem méltat, hogy szívem szerint futva húznám el innen a csíkot, az viszont kellően hülyén festene, ezért csak komótos léptekkel elindulok az ajtó felé. Hallom, amint felkel és öles léptekkel utánam indul. Nem gyorsítok, bár valószínűleg azt kéne, ám a kezeim magam elé veszem, hogy elkapva azokat ne tudjon szembefordítani magával, a vállaimat meg tudja, hogy nem rágathatja. Persze Asamét sem kell félteni, meg tudja oldani ezt úgy, hogy megkapja, amit akar.


Hátulról átkarol, amivel azonnal megállít, valósággal megtorpanok és mikor belecsókol a nyakamba, még alaposan meg is lepődöm. Az előbb még a pillantásából úgy tűnt, nyakörvet kötne rám és az asztala lábához láncolna, hogy szem előtt legyek, esetleg egy kicsit meg is botozna, hogy megtanuljam a leckét, ez a gesztus azonban számomra össze nem egyeztethető az előbb vázoltakkal.

- Legközelebb mordulj valakinek annyit, hogy meglépsz - suttogja fülembe komolyan. - Tartalak annyira épeszűnek, hogy ha úgy ítéled, veszélyes lehet, nem lépsz le, de ettől még szeretnék tudni a dologról, főleg ebben a helyzetben. - Hát persze. Nem abban kételkedem, hogy nem tart épeszűnek, bár bizonyos kontextusban ez is felmerülhet lehetőségként, hanem inkább abban, hogy megbízik az ítélőképességemben azok után, hogy Luxhoz is meglógtam, pedig annál veszélyesebbet aligha tudnék elképzelni. Meg ezt a nyakba csókolós szitut se tudom mire vélni. Azt hiszi, szexszel megváltható bármi is? Nem arról van szó, imádok vele kufircolni, de ezzel nálam nem lehet semmit jóvá tenni. Akarom őt, borzasztóan kívánom, vágyom az érintésére, meg minden, már ezzel az egy, apró nyakba csókolással beindított, viszont ha választanom kellene, hogy szexeljünk, vagy inkább... mittomén, ússzunk egyet a medencében, nézzünk meg egy filmet, vagy valami ilyesmi, utóbbira voksolnék és nem azért, mert úgyis szeretkezés lenne a vége.

- Oké - válaszolom, jelezve, hogy megértettem a kérését és valószínűleg legközelebb teljesítésre is kerül, nem csak lelécelek. És most, hogy ezt így megbeszéltük? Szívem szerint levetném magamról a karjait és mennék, mert csak feszít és feszít és feszít, hogy csupán ennyit bírtam elérni Asaménál. Komolyan mondom, most jobban örülnék, ha egyszer dühös lenne rám, kiabálna velem, bár ennyiből is bőven érzem, hogy aggódott értem. De én ennél többet akarok, sokkal többre vágyom. Az, hogy félt, most nem elég, érezni akarom, hogy velem van, hogy nem csak egy egyszerű pártfogolt vagyok, hanem a szerelme, a szeretője, a párja. Kérni azonban biztosan nem fogom semmire Asamét, mert nem kell az alamizsna, ha magától nem jut eszébe, hogy kicsit többre lenne szükségem, mint egy kósza kamatyra, meg egy “Hogy vagy?”-ra, akkor a dolog túl van tárgyalva. Lehet, hogy neki egyébként most ennyi bőven elég, szóval még sokallná is a telhetetlenségemet, szarabb helyzetbe meg nem akarom hozni. Vagy ő is akar többet tőlem, és akkor tesz is ezért valamit, vagy ez Asaménak tök elég, és akkor nem nehezítem azzal az életét, hogy a nyakán lógok.

- Mi a baj, csibe? - kérdezi meg csendesen tőlem. Frankó. Kezdődik... Bármit mondok, alulmaradok, úgyhogy hulla felesleges válaszolnom. Ezt a kört megjártuk már párszor, úgyhogy marad a menekülés. Belekapaszkodom karjaiba és célzatosan a testéhez simulok. Már csak ennyitől libabőrös leszek és egy apró szusszanás hagyja el a szám.

- Hiányzol - vallom be őszintén. Igen, ez a bajom, az már másodlagos, hogy emiatt lassan szeretetkurva lesz belőlem, olyan, aki a testét adja egy kis figyelemért. Szégyellnem kellene ezt, hiszen így olyan, mintha csak egy szajha vagy szerető lennék, és valahol szégyellem is, de sokkal inkább bánt, hogy csak akkor képes rám Asame igazán figyelni, akkor képes velem igazából törődni, ha megdughat.

- Bolond - mondja, miközben szorosabban fog magához és nyom egy csókot a fejemre. Nem érzem, hogy jogos lenne, amit mond, de ráhagyom. - Tudod, hogy muszáj csinálni, mert a dolgoknak még a Triádokkal sincs vége és most az is zavaró, hogy néhány alvilági randalírozott Nishidánál - Jön a szokásos szöveggel, hiába tudja, hogy nem az értelmemmel van a baj, hanem a szeretetéhségemmel, amire hiába keres logikus, megnyerő és igaz magyarázatokat, miért nem elégíti ki, hiszen csak tömni kell és tömni és tömni, akkor talán elmúlik. -, de... már meguntam a papírokat - mondja komolyan. Majdnem pattan a cérna, muszáj vagyok beszorítani a szemeimet és ráharapni a számra, hogy biztosan kibírjam bőgés nélkül. Szóval ha megunja a munkát, szórakozni jó vagyok. Ez nagyon megtisztelő. Lassan tényleg visszaminősülök szajhává vagy szeretővé. - Van kedved valamihez? - kérdezi meg hangjából hallhatóan mosolyogva. Most kezdjek el üvöltözni? Nem. Helyette bólintok párat, mert most megszólalni nem menne. Mindjárt lenyugszom és akkor ki bírom élvezni, hogy végre szán rám egy kis időt. Üsse kő, leszek megalkuvó, ha csak szexelni akar, abban ugyanannyira készséges leszek, mintha bármi mást szeretne. És úgy fogok tenni, mintha semmi baj nem lenne. Úgy, ahogy anno, még mindennek az elején hozzáálltam: kicsipegetem a jót, a morzsákat.

- Film? Kaja? Kettő együtt, vagy valami más? - kérdezi tőlem, mire elmosolyodom.

- Amit szeretnél - válaszolom. - A srácokkal megnéztük a Rítust, amivel mind nagyon meg voltunk elégedve, meg csináltam palacsintát is, bár annak jó részét már eltüntettük és tudod, mennyire kapós. De nyugi, nem sütöttem ki az egész bekevert tésztát - És Ayako nem olyan ügyes, ha a cukros fajtát csinálom, hogy csak úgy nekiálljon, bár ez most nem annyira édes, úgyhogy a tészta vagy bekerült a hűtőbe, vagy este mégis megkísérli kisütni. -, szóval tudok még csinálni - nyugtatom meg kuncogva Asamét.

- Akkor igyunk egy kávét és költözzünk utána a videószobába - javasolja. - Nézzünk valami filmet, ha esetleg nem unod, ugyanazt, amit a srácokkal és majd meglátjuk. - Már ennyi elég, hogy öröm és izgalom járjon át, ám mikor még a telefonját is előhúzza zsebéből és szól Ryuunak, hogy innentől nem elérhető és kikapcsolja a készüléket, valósággal madarat lehetne velem fogatni. Ujjongva fogom meg a kezét és húzom egészen az ajtóig, majd eleresztem, hogy ne kaphasson nézőközönséget most se a kapcsolatunk, s már irányozom is magunkat a konyhába.

- A Rítus nem csak egyszer megnézős film a számomra, szóval elbírom még egyszer, ha ahhoz van kedved - csacsogok őszintén. - Pattogtassak a mozihoz kukoricát? - kérdezem meg izgágán. Én szívesen ennék, de egyedül nem buli csámcsogni, arról nem is beszélve, hogy legalább nem csak kávé kerülne a rosszfiúm gyomrába.

- Rendben - egyezik bele. Megcsinálom a kávénkat, kunyerálok tőle egy szál cigarettát, majd az asztalnál ülve fogyasztani kezdjük azokat.

- Árulj el többet a Nishidánál történt randalírozásról - kérem komolyan. Bármennyire el akarom vonni a munkától, ezt tudnom kell, úgy érzem, rám tartozik és ha Tatsuki számára is érdekes, akkor el fogom neki mondani. Bár lehet, hogy ő máshonnan értesül róla, de a több nézőpont mindig előny.

- Kitamura egy-két vérebe csinálta a fesztivált. Valószínűleg az egész csak arra ment ki, hogy megnézzék, mennyire ugrunk mi, ha kikezd valamelyik yakuzával. Kitamura tisztában van vele, hogy velem baszakszik, arra kíváncsi, mikor ugrik ki a nyúl a bokorból. Igazából neki a legjobb az lenne, ha összeugrasztana néhány alvilágival, mert a káoszban könnyebb levadászni Shinjit.

- Ez csúnya befürdés lesz, gondolom. Szerintem tök elég, ha Nishida rendezi a dolgokat, mintha se nektek nem lenne közötök egymáshoz, sem pedig az alvilággal nem állnánk szövetségben. Jócskán megnehezülne Kitamura elképzelése, bár gondolom, ezt ti is így dumáltátok le.

- Nem csináltunk belőle boszorkányüldözést. - Ezen elkuncogom magam. - Kidobtuk őket és ennyi, a továbbiakban Nishida meg intézi maga, több verőembert is rendelt oda, hogy ha úgy van, akkor helybenhagyják, de egyelőre semmit nem tesz, csak kidobja őket.

- Hülye - mondom vigyorogva, azzal felhajtom utolsó korty kávémat és elnyomom a csikkemet, majd felállok az asztaltól és nekikezdek a pattogatott kukorica elkészítésének. Részemről ez az egész le van tárgyalva, majd értesítem Tatsukit és ennyi. Kérdezhetném Asamét másról is, de annyira nem érdekel, mivel tölti az idejét, amit tudni akartam, arra rákérdeztem, úgyhogy ennyi.

- Hol? - kérdezi körülnézve, keresve a hülyét, ezzel engem heccelve. Fejbe csapom magam és kuncogni kezdek. Hát még kérdés, hol a hülye??? Míg pattog a kukorica, odaballagok Asaméhoz, belekapaszkodom az ingébe és csókot nyomok a szájára. Korábban sem kellett nagyon pipiskednem, hogy elérjem, de most, hogy már csak néhány centi különbség maradt köztünk, igazán könnyű dolgom van. Őszintén szólva a korábbi méretem jobban tetszett, ez azonban nem kívánságműsor, hanem amit dobott a gép.

- Itt - válaszolok a szájától elválva, rámosolyogva a yakuzámra. Szó nélkül hagyja, lehet, hogy sikerült megfognom, ellenben összeborzolja a hajam. Jó, ezt a kört nyertem. Szívesen hozzábújnék, de azt majd a videószobában, ahova hamarosan elkeveredünk, mert lassan kész lesz a popkornunk. Eleresztem Asamét, majd tálat kerítek a kukoricának, s mikor már nem pattog, még jó alaposan összerázom, hogy biztosan átjárja az íz a kipattogott kukoricaszemeket, végül óvatosan kinyitom. Régen sikerült megtapasztalnom, milyen frankó, ha a sós-vajas gőz képen nyom, éppen ezért mára már igen rutinos vagyok az ilyesmiben. Kiöntöm a tálba, kidobom a papírtasakot, s elindulok a videószobába. A párnák még ott vannak, de rendet varázsoltak utánunk, úgyhogy nem égek azért, mert mindent összefagyiztunk. Ettől függetlenül nagyot vigyorgok. Asame beizzítja a tévét, míg én kényelmessé teszem kettőnknek a kanapét, aztán elhelyezkedünk. Magához karol, én pedig szolidan ráfekszem.