181.

Egy héttel később...


Shinji

Tatsuki ha lassan is, de gyógyul. Bakari szerint egészen jól, bár én lassúnak ítélem a dolgot, de nem is érthetek hozzá annyira, mint Bakari vagy más, pedig szeretnék. Talán itt az ideje annak, hogy megkérjem Bakarit, tanítson meg néhány dologra, mert bár valamennyit értek a sebek ellátásához, a tudásom mégsem tökéletes és szeretném mindenképpen fejleszteni. Reggel persze megint jóval korábban ébredek meg, mint Tatsuki, így óvatosan kimászom mellőle az ágyból és zuhanyozni megyek, végül pedig friss ruhába bújva, számban cigivel indulok el a konyha felé, hogy kaját és kávét készíttessek magunknak. Mindenképpen valami táplálót kérek, hogy Tatsuki is jóllakjon, s bár legszívesebben a tőle tanult mindent bele omlettet én magam készíteném el, most mégis meghagyom a dolgot Ayakonak. Szerintem a néni amúgy sem örülne, ha kontárkodnék a konyhájában, bár anyám kifejezetten értékelte, mikor kimentem neki segíteni, ha már a húgaim nem tették.


Miután sikerül megszereznem mindent, kezemben a tálcával elindulok vissza Tatsuki szobájába, s miután beügyeskedtem magam, egyenesen az asztalhoz viszem a tálcát, majd lepakolom az ételt. Tatsuki még békésen szunyókál, ezért letelepedek a fotelba, majd magamhoz véve kávémat ismét rágyújtok. Eltelik még egy jó fél óra, mire Tatsuki végül megébred és kikelve az ágyból először a mosdót célozza be, aztán hozzám ballag. Csókot kapok, végül letelepedik a másik fotelba és nekilát a reggelinek. Nekem sem ártana meg, csak megint nem vagyok éhes.

- Fogyókúrázol? - kérdezi csendesen.

- Kellene? Amúgy nem, csak most nem kívánom, vagyis nem ezt.

- Elfogynál. Kérj mást, ha ez nem jó! - javasolja némi utasítással a hangjában. - Finom - teszi hozzá aztán.

- Szerintem egész jól nézek ki - közlöm vele tetetett duzzogással. - Téged meg Ayako lazán kirak a konyhából, ha most neki állnál főzőcskézni, mert jelenleg a mindent bele omlettedért speciel ölni tudnék - árulom el neki végül. - Majd később tolok valamit a fejembe.

- Szerintem is - közli az ételről fel sem pillantva. - Ginisz-rekorder lesz a néni, ha meg bír emelni. - Ahogy ezt mondja, vigyorra húzódik a szája.

- Lehet, edzésben van. Ki tudja, hány kontárkodó testőrt pakolt már ki onnan az évek során - mosolyodom el.

- Szerinted kockáztatja, hogy felszakad valamelyik sebem és szétkenem a kövön? - kérdezi most már felpillantva rám, komoly képet vágva, mégis ravasz pillantással.

- Te ismered a nőket, én tudjam, Ayako mennyire lenne harcos amazon, ha ezt bejátszanád?

- Megtudjuk - válaszolja, azzal bekapja az utolsó falatot is.

- Kezdjek aggódni? - kérdezek vissza. - El kéne ugranom a városba pár dologért. Neked kell valami?

- Csak akkor te menj a városba, ha fontos - kéri összehúzódó szemöldökkel. - A szalonból kéne néhány album és az UV fénycső a harmadik szobából... - morfondírozik.

- Muszáj lesz nekem. A biztonsági rendszerhez kell egy-két dolog és könnyebb nekem beszerezni, mint elmagyarázni bárkinek, hogy mi kell, milyen sorozatszámmal, csatlakozókkal.

- Értem. - Tatsuki felkel, majd tányérját a kezébe véve megindul az ajtó felé.

- Te hova caplatsz? - kérdezem felállva.

- A konyhába - közli tömören. Ayako szerintem lazán infarktust kap, ha így beállít oda, egy szál alsóban, tele kötésekkel. Az egy dolog, hogy ő leszarja, meg a fájdalmat is, de a néni nem biztos, hogy le fogja... és Bakari sem.

- Inkább az ágyba... - Tatsuki persze szó nélkül hagyja a dolgot és csak megy céltudatosan előre. - Nekem nincs kedvem hallgatni Bakari morgását miattad!

- Fogd be a füled - javasolja egyszerűen. - Szétültem a seggem, muszáj mozognom is egy kicsit végre - morogja.

- Mozogj az ágyban, felettem - közlöm vele. - Mindegy. Másra nincs szükséged akkor?

- A konyhaasztal is megteszi? - kérdi a válla felett rám vigyorogva. - Elég az. Vázlatok vannak az egyikben, a másikban a legfrissebb tetoválásaim fényképei.

- Tényleg ki akarod húzni a gyufát Ayakonál? - kérdezem végül elmosolyodva és fejem csóválva. - Jól van. Elkobzom Ryuu autóját, az legalább nem feltűnő, vaaaagy elcsaklizom a Mercit - vigyorgok rá.

- Mégis miért csakliznád el? - kérdezi elégedetlenül grimaszolva.

- Csak előre gondolkodom. Hátha azt nem merik megtámadni - vonom meg vállam. Ha nem, nem, az sem baj, jó nekem Ryuué is, ezen nem fogok fennakadni, csak próbálkozom. Tetszik az a nagy monstrum, na, egyszer azért kipróbálnám, milyen vezetni.

- Ha ragaszkodsz hozzá... - sóhajtja. - Nem fog rosszul festeni, ha mozgásban látnak egy olyan csetepaté után.

- Nem ragaszkodom hozzá, csak egy ötlet volt - osztom meg vele, miközben figyelem, ahogy a mosogatóba pakolja a tányérját, végül az egyik szekrényből serpenyőt vesz elő, majd tojást és zöldségeket, felvágottat kerít, amiket az omlettbe pakolhat. Ez kész... Kaja nélkül nem mehetek el? Jó... ez aranyos és el is kuncogom magam. Tatsuki persze morcos képet vág egy kis időre, ám úgy fest, hamar túllendül a dolgon, s néhány pillanat múlva rápaskol hátsómra. - Hékás, bünti lesz! - vigyorgok rá, majd inkább leülök, mielőtt elfajulnak a dolgok. Gondolom, szól, ha kell valami.

- Miféle bünti? Megint kiütsz egy jó szopással? - kérdezi kihívóan.

- Az neked nem büntetés, szóval majd kitalálok valami komolyabbat.

- Várom. - Szinte sejtettem. Befejezi végül az omlett készítését, majd tányért kerít, s arra pakolva a kaját elém rakja. Csak kuncogva megcsóválom a fejem.

- Kaja nélkül nem engedsz el? - kérdezem tőle, de kerítek evőeszközt, hogy nekiláthassak az evésnek, ha már csinált nekem, ő pedig pohárért nyúl és tölt magának az otthagyott teából.

- Kellemest a hasznossal, így mozogtam is és neked is lesz energiád a naphoz - felel könnyedén, miközben helyet foglal az asztalnál.

- Uhum - bólogatok a következő falat eltüntetése közben. Látom rajta, hogy elfáradt, így most inkább hagyom őt. Befejezem végül a reggelim, elmosom a tányért és a többi holmit, majd még azért visszakísérem Tatsukit a szobába. Csókot nyomok ajkaira, miután befekszik az ágyba, aztán mancsom homlokára nyomom. - Kérsz gyógyszert? - kérdezem még, mire halkan fúj egyet, miközben szemeit becsukva nemlegesen megcsóválja a fejét. Kicsit még maradok mellette, legalább addig, míg elalszik és ez hamar be is következik, így nekiállok átöltözni, s mivel úgy vettem ki a szavaiból, hogy még jó is az, ha látják a kocsiját mozgásban, végül elveszem a kulcsokat az éjjeliszekrényről és megindulok a dolgomra.


Úgy terveztem, hamar megjárom, és ez eddig remekül ment is. Már jócskán elkavirnyáztam a szalontól, mert be akartam ugrani Yoruhoz kicsit, mikor két autónyira tőlem feltűnt egy sötétített üveges Audi. Elég régóta figyelgettem már, valahol az Endorfin környékén sorolt be mögém, ám később lemaradt, így nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentősséget, most azonban megint épp csak egy autó választja el tőlem ugyanazt a járművet. Feljebb váltok egy fokozattal és a gázba taposok, bár ezzel a monstrummal sokkal nehezebb manőverezni, mint a Nissanommal. Gőzöm sincs, kinek jutott eszébe ellenem jönni, főleg, hogy Tatsuki autójában ülök, így akár a férfivel is lehetnék, ám gyanítom, már figyelnek egy ideje követőim, hogy ő nincs mellettem, és ezért ennyire bátrak. Nem mondom, hogy nem tartok attól, mi lesz ennek az egésznek a kimenetele, s mikor rápillantok a sebességmérőre, gyors elhatározásra jutok. Kihajtok az autópályára, ott legalább könnyebb kerülgetni az előttem szöszmötölőket, és még jobban meg tudom hajtani a Mercit is. Már így is kilónyolcvannal repesztek, miközben előhúzom telefonom és pár gombnyomást követően már hívom is a férfit, kihangosítva persze a telefont.

- Hm? - morog bele álmosan.

- Lenne egy kis gondom. Valaki, vagy valakik épp leszorítani készülnek az útról - vázolom neki gyorsan a helyzetet.

- A tereptaposót? - kérdezi csodálkozva. - Ha tankkal van az ellenfeled, hagyd ott a kocsit és rejtőzz el, egyébként szedd elő a pluszait beindító kapcsolókat - javasolja hangján hallhatóan elmosolyodva.

- Egyéb ötlet? Nem hiszem, hogy szarul vezetek, de sokat nem árultál el a kocsiról ezidáig, másrészt ha most kilónyolcvannál, szlalomozás közben nekiállok babrálni, esélyes, hogy az árokban landolok az ő segítségük nélkül is. Fekete terepjáró, Audi, ha jól tippelem, rendszám nélkül - tájékoztatom követőimről, hátha tud valakit, aki le tudná nyomozni, kikkel is van dolgunk. Vagy ha ő nem is, ha ezt megúszom, én utána tudjak nézni.

- Vasald ki, a tereptaposó bírja a konfrontációt. Vagy csinálj neki torlaszt a többi kocsiból.

- Csak némi előny kellene hozzá - gondolkodom el félig hangosan, miközben már padlóig nyomom a gázpedált.

- Van benne valami, amitől egy kis időre gyorsabb, ahhoz csak a váltót kell elengedned, ott van előtted a kar. - Megkeresem mancsommal az említett kart és ráfogva meghúzom... vagyis húznám.

- Oké... ezt sem rám tervezték... - nyögöm morogva, mire sikerül megrántani rendesen a kart. Az autó be is gyorsul, ahogy azt kell, így van időm kigondolni, hogyan tovább. Kielőzök még néhány autót, majd rátaposok a fékre. A mögöttem haladó szintén így tesz, s félrerántva a kormányt fordul keresztbe az úton, ezzel a többieket is hasonló manőverre késztetve. Pillanatok alatt teremtek káoszt a pályán, ám az Audinak meg sem kottyan, gondolkodás nélkül rohan bele az előttük lévőkbe, s mintha semmi nem történt volna, folytatja a követésem. Próbálom kielemezni, amit a visszapillantóban látok a kocsiból, de nem sokra megyek. - Ezek sem ma kezdték...

- Az autós üldözés nem az én asztalom, Shinji - morogja idegesen - és a helyzet átlátása nélkül fogalmam sincs, mit mondhatnék. Mindjárt kapcsolok valakit - ezután a készülék hosszan kicseng.

- Jelen, jelen, bocsi! - szól bele egy fiatal srác erős spanyol akcentussal. - Mi a hézag? Jaj, látom, ketten vagytok, üdv, Shinji! - köszönt szórakozottan.

- Keress rá Shinjire és elemezd a helyzetet! - mordul rá Tatsuki.

- Nyugi, nagyfiú, mindjárt kukkolhatod. Mi van előtted?

- Te nézd!

- Jó, akkor szétkapcsollak titeket.

- Ki fogja tekerni a nyakad - mondom neki csak úgy mellékesen megjegyezve. - Autók, autópálya. Sapporo felé tartok.

- Kötve hiszem, hogy ártana nekem, kevesen vannak, akik tudják, mi van vele - válaszol nagy mellénnyel. - Nnnnna! Úgy látom, egyelőre sík terep van előtted, olyan harminc kilométer múlva lesz egy emelkedő, méghozzá egész hosszú és elég magas is, utána megint semmi, de több kihajtó van a pályáról, ami mind Tokióba megy vissza. Mi a terved?

- Lerázni őket jelenleg, de egyelőre esélyét sem látom, mert annyira megtartják a tisztes távot, hogy hiába manőverezek, felkészülnek rá. Passzolom, lehajtok az emelkedőről és lesz, ami lesz.

- Útfelbontás jó kis malter fürdővel? - kérdezi játékosan.

- Egy próbát megér.

- Akkor a következő lehajtónál húzz el a pályáról, padlógáz és a nyolcadik utcán jobbra, az egy kis sikátor, hirtelen tűnj el. Valszeg kicsit összetöröd a Mercit, de ha eléggé követni akarnak, akkor belehajtanak a fürdőbe. Ha úgy érzed, nem jön be, csald át őket a város másik felébe, lesz, aki várja őket - javasolja utána.

- Akkor kezdődjék a rock’n’roll! - felelem és már rakom is ki a Mercit a lehajtó sávba. Az Audi persze követ, továbbra is elég tisztes távra lemaradva, így annak érdekében, hogy közelebb csalogassam őket magamhoz, le-leveszem a lábam a gázpedálról, ezáltal elérve azt, hogy lassuljon a kocsi, ám üldözőimnek hamar feltűnik, hogy csökken a távolság köztünk. - Nem látok rá esélyt, hogy összejöjjön. Megpróbáltam magamra húzni őket azzal, hogy nem adok gázt, de nekiálltak lassítani ők is - tájékoztatom.

- Honju Fekete Daru Teaház. Megvan?

- Meg. Mi a terved?

- Mire odaérsz, lesz, aki leszedje az Audit.

- Kilóharmincnál? - hitetlenkedek. - Nem akarok én kötekedni, de ezek úgy gázoltak át a rögtönzött autótorlaszon is, mintha vízzel teli lufikat szórtam volna eléjük.

- Ne féltsd a kocsit, amiben ülsz, elég jó gép. Amúgy nem kell úgy sietni, az emberek nem teleportálnak és a cuccokat is elő kell készíteni. Cicázz velük egy kicsit - kér meg. - Mit tippelsz, mi a frász van? Kóstolgatnak?

- Nem a kocsit féltem, a hátsómat egy szétrúgástól - jegyzem meg elmosolyodva, de lassítok megint, most már fékezgetve. - Le akarnak vadászni, mindegy, hogyan.

- Tatsuki mellett túléltél már rosszabbat is - neveti. - Ha a teaházhoz értél, állj meg.

- Ez tény - ismerem el. Kanyargok még egy kicsit, hogy elég idő jusson előkészülni mindenre, továbbra is lassítva folyamatosan, majd mikor odaérek, nyomok egy padlóféket, az Audi azonban nem akar megállni, sőt, viszonylag hamar fel is gyorsul, és nekiáll kikerülni engem. Elfekszem az ülésen, ám azt még hallom, ahogy a baloldali visszapillantóm hatalmas robajjal letörik, ám szerencsémre lövések nem dördülnek el. Egy darabig várok, aztán a kíváncsiságom csak erősebbé válik, mint az, hogy lapítsak várva a csodát és felegyenesedem. Úgy tűnik, az Audi is megállásra kényszerült, és egyszerre öt alvilági ugrik neki, hogy kirángassák a benne levő embert vagy embereket, ami nem bizonyul könnyű feladatnak. Strapabíró egy monstrumot csináltak belőle a tervezői. Kinyitom a Merci ajtaját, hogy majd odamehessek, amint megvan a férfi, s ki is szállok, ám egyelőre csak állok a kocsi mellett és várok, miközben bekapcsolom órámon a vészjelzőt.


Az alvilágiak mindent bevetnek céljuk elérése érdekében, még a kocsit is oldalára borítják, hogy biztosan ne tudjon elmenekülni, s mikor végre enged az ajtó és kirángatnák belőle a fickót, az egész berobban. Ösztönösen bukok le a Merci ajtaja mögé, ám még így is jut a szétrepülő szilánkokból és leszakadó fémdarabokból. Hogy basznák meg! Megint jól fogok festeni és hallgathatom a kérdéseket… Kimerészkedem végül az ajtó rejtekéből, s gyorsan felmérem, mi is a helyzet jelenleg. A két alvilági, akik az ajtót feszítették fel, nem élték túl a robbanást, míg a többiek igyekeznek ellátni egymást. Megvizslatom, a Merci hogyan fest, de… hagyjuk. Nem leszek megdicsérve, azt hiszem, aztán odamegyek segíteni hozzájuk. Nem sok minden maradt az autóból, a kasznin kívül kábé az egész kiégett és ahogy elnézem, a sofőrből is már csak valami szenes kupac maradt.

- Nem azért jöttünk érted, hogy értelmetlenné tedd az erőfeszítéseinket - morogja nekem az egyik.

- Nem azért maradok, hogy ezt mindenképpen eszközöljem - válaszolok neki. - Ez több vizet nem fog zavarni...

- Vadásznak rád, felfogtad? Ülj vissza a Mercibe és menj haza! - emeli meg a hangját.

- Tényleg? Azt hittem, filmforgatáson vagyunk! - morgok most már én is, mire nekem ugrik. Anyám... esküszöm, ez már vicc. Hagyom, hogy a földre teperjen, és a lendületét kihasználva lököm őt tovább magam felett. - Szerinted ha most beülök és egyedül elhajtok innen, nem biztosítok nekik újabb esélyt? - kérdezem dühösen.

- Már nem vagy olyan messze, de ha csak az a bajod, hogy félsz egyedül, elkísérlek. Fehér Sedán 87 végű rendszámmal - teszi hozzá, miközben visszalép a harctól.

- Rohadtul nem a félelemről van szó! - Fasznak magyarázkodom, de előveszem a telefonom a zsebemből, hogy ránézzek a benti GPS-re. Már elindult három autónyi testőrség értem, így kinyomom az órán a hívót, majd Ryuut tárcsázom és elindulok a Merci felé. - Hívd vissza a testőröket! - kérem némi utasítással. - Nincs gond, mindjárt otthon vagyok, felesleges idejönniük - tájékoztatom, azzal bontom a vonalat és megint ránézek a GPS-re. Csak akkor indítom be a motort, mikor látom, hogy a kis pontok a térképen újra a ház felé veszik az irányt, majd egy nyugodt tempót diktálva én is hazaindulok. Figyelem a visszapillantó tükröt, ám a fehér Sedanon kívül senki nem követ.


Otthon persze fogadóbizottságot kapok Ryuuichi személyében, ám mielőtt kérdezhetne, leintem, hogy majd később megvitatjuk, azzal elindulok Tatsuki szobája felé, s miután bezártam magam mögött az ajtót, rágyújtok. Még mindig gondolkodok, miközben egyetlen hang nélkül elindulok az elsősegélyládáért. Lerakom azt az asztalra, aztán nekiállok megszabadulni a rajtam lévő göncöktől. Kellemetlenül érint, ahogy a kezembe ékelődött szilánkok szúrni kezdenek, míg leveszem magamról a felesleges ruháim, így igyekszem gyorsan megszabadulni tőlük és persze nem felkelteni a durmoló Tatsukit. Beviszem a fürdőbe a ruhákat, majd alsómtól is megszabadulok és beállok a zuhany alá. Gyorsabb így kimosni a sebeket, mint a csapnál. Hamar lerendezem a dolgot, aztán törölközővel a derekamon visszatérek a szobába és a ládából csipeszt elővéve elkezdem kiszedegetni a szilánkokat mancsomból. Párral sikerül is elboldogulnom, viszont arra is rá kell jönnöm, hogy meghemperegni a földön lehet, nem volt a legokosabb ötlet, de akkor pont nem érdekelt.

- Mit csinálsz? - kérdezi álmos, csendes hangon Tatsuki.

- Magamban morgolódom - felelem egy újabb szilánktól megszabadulva.

- Azt hallom. Mit csináltál?

- Lényegében semmit, bár végighemperegni a földön hülye ötlet volt - szusszantom. A többihez én kevés vagyok, asszem. - Azt hiszem, a többi nem fog egyedül menni.

- Hívd be Bakarit - javasolja. Ja, ezt terveztem, ám előbb cigire gyújtok, csak aztán emelem fülemhez a telefonom, főleg, hogy Tatsuki sem vág éppen vidám arcot... Ezek után milyet fog vágni, ha meglátja a Mercit? Nem akarom tudni, és nem akarok itt lenni sem, asszem. - Be tudnál jönni hozzánk? Kellene a segítséged - kérem meg a férfit így, amint felveszi.

- Máris.

- Hogy vagy? - pillantok végül a tetoválóra és visszateszem a készüléket az asztalra.

- Hogy lennék? - válaszol morgolódva kérdéssel.

- Jó, hagyjuk. - Bakari pedig időközben megérkezik a szobába.

- Te meg mit csináltál...? Gyere! - int is azonnal magával anélkül, hogy beljebb merészkedne.

- Igyekeztem életben maradni - válaszolok ennyivel, miközben felállok és elindulok utána. Ha mindenki velem fog morogni ma, én esküszöm, bezárkózom inkább a pincébe két napra. Csak onnan kurva nehéz megcsinálni a rendszert. Egy szomszédos szobába megyünk, s Bakari nekiáll kiszedegetni azokat a szilánkokat, amiket nekem nem sikerült, illetve amiket nem értem el. Kihagytam volna ezt a kört, az is biztos, de ez van. Én csendben tűrök, ő csendben dolgozik hosszú percekig.

- Ha nem muszáj elmenned, maradj egy darabig a birtokon belül - szólal meg a ténykedésén tartva pillantását. - Tatsuki is csak ideges lesz, meg az életed is kockáztatod. Azt hittem, értettél abból, amit megbeszéltünk. - Szerintem teljesen felesleges bármit is mondanom ezek után.

- Értettem.

- Mit tudsz a történtekről?

- Felkészültek voltak, tudták jól, hogy nem Tatsuki van a Mercivel, pedig pont az volt a célunk, hogy ezt elhitessük másokkal. Figyeltek, csak gőzöm sincs, hogy már akkor, mikor elindultam a birtokról, vagy csak később. Többet nem sikerült kideríteni, rendszám nélküli, fekete Audival jöttek, ha motor- és alvázszám sincs... akkor nincs nyomunk sem, amin el lehet indulni bármilyen irányba.

- Valószínűleg nem lesz.

- Akkor ennyi - mondom lemondó sóhajjal. - Elhoztam Tatsukinak, amit kért, a Merci csomagtartójában van minden. Beviszed majd neki?

- Miatta hagytad el a házat? - kérdezi meglepetten.

- Nem csak miatta, de megbeszéltem vele, hogy mit gondol erről - ismerem el.

- Akkor jó - nyugtázza.

- Felelőtlen vagyok? - kérdezek rá csendesen némi hallgatás után azért, mert most ez bosszant a legjobban.

- Nem. - Csak bólintok, hogy rendben, bár megnyugtatni nem sikerült a dologgal kapcsolatban, ám már azon töröm a fejem inkább, hogy hogyan hozatom rendbe a Mercit.

- Te tudsz valamit az üggyel kapcsolatban?

- Nem, semmit.

- Ez így izgalmas - húzom el számat, a férfi pedig befejezi a nagyobb vágások bekötözését.

- Így is fogalmazhatunk. Túl nagy a mozgás, kevés lehetőség van most az átlaghoz képest ilyen kis megmoccanások lekövetésére.

- Nem tudom, Bakari. Ezek tényleg nem szaroztak. Amint elkapták volna az Audi sofőrjét, az egész kocsit a levegőbe röpítették, és hogy őszinte legyek, cseppet sem vagyok biztos abban, hogy tényleg én voltam a célpont.

- Mit gondolsz, a sofőr robbantott, vagy külső vezérlésről van szó? - kérdezi a véleményemet most fel is pillantva rám.

- A sofőr, de biztosra ezt csak akkor tudnám megmondani, ha jobban körülnézhettem volna, viszont én úgy vélem, hogy még így is remek célpont lettem volna, ha külső beavatkozásról van szó. Az ott lévő öt emberből kettő a robbanáskor meghalt, egy súlyosan sérült. Ha ezek készülnek erre, akkor kihasználták volna a lehetőséget, és ez az, amiért úgy gondolom, hogy nem ellenem irányult a támadás. Ziccer volt, és egy ilyen ziccert nem szokás kihagyni... Másrészről meg van néhány dolog, ami nem világos a számomra. Miért nem húzott el az Audi a fenébe onnan? Simán megtehette volna, még úgy is, hogy öten küzdöttek azért, hogy megállítsák.

- Szerintem maradt annyi nyom, amiből dolgozhatunk, bár ez sem egy két órás meló, ami után mindent tudunk.

- Ha megoldható, átnézném a roncsot.

- Küldök ki szakértőket a helyszínre.

- Jó.


Felállok az ágyról és megigazítom magamon a törülközőt. Kész szerencse, hogy van néhány holmim a Tatsukinak odaadott szobában, és amúgy is kell a telefonom és a laptopom is onnan, így megindulok vissza, hogy felöltözzek. A tetováló persze már vár a háta mögé felpolcolt párnákon fekve, kényelmesen elhelyezkedve, s míg a szekrényhez lépek, csendben figyel. Tiszta ruhákat veszek elő magamnak, majd ledobálva azokat a fotelba elkezdek felöltözni. Fekete garbót és nadrágot húzok, majd zokniba bújok, s leülve a karfára a cipőmbe is belebújok.

- Hol kaptak el?

- Az Endorfin környékén sorolt be pár autóval mögém az Audi, utána eltűnt, aztán már a pályán voltam, mire ismét felbukkant mögöttem.

- Hogy sérültél meg?

- Igyekeztünk kitalálni valamit, hogy lerázzuk az Audit, de mindig tisztes távot tartott, így akármit tettem, nem érte váratlanul egyik manőverem sem, így végül csapdába csaltuk. Gőzöm sincs, mikor sikerült bevernem a fejem, a többi pedig... Mielőtt elkaphatták volna az odarendelt alvilágiak a sofőrt, az Audi felrobbant.

- Valami olyasmit mondtál, hogy a földre kerültél.

- Belőttem a vészhívót a karórámon, úgy gondoltam, addig biztosabb ott maradni, míg a testőrség meg nem érkezik, mint megkockáztatni, hogy hazafelé megint megtámadjanak, ám az egyik fickó nem így vélte és jobb belátásra akart bírni, lényegtelen. Értettem én, hogy mi a gondja, csak nem tetszett, hogy hülyének néz, hát visszaugattam neki, így nekem ugrott.

- Gondolom, a tíz év előnye beszélt belőle - veti oda nekem egy laza félmosollyal, miközben int a fejével nekem, hogy menjek oda hozzá.

- Gondolom, én meg úgy vélem, hogy ha lett volna még ott bárki, aki veszélyt jelent, már halott lennék. Lett volna idejük kihasználva a káoszt - vonom meg vállam, miközben odaballagok hozzá. Tatsuki megragadja felsőm és lehúz magához, így mellé telepedek, ő pedig birtokba vesz, végigharapdál nyakamon, megmarkolássza hátsóm és combom is, bár ez utóbbinál bezsebel tőlem is egy harapást, amit morogva ejtek meg nyakán. Nem azt érem el persze ezzel, amit akartam, mert Tatsuki szenvedélyesebbé válik, s míg továbbra is harapja és nyalja nyakam, lejjebb rángatja rólam a nadrágom, hogy markolászhassa hátsómat. Nem mondom, hogy nem élvezem a dolgot és nem vágyom rá már rohadtul, de... A fenéket, nincs de, basszus! Akarom, hogy megkeféljen! Ehhez mérten a tetováló a farkamat is előszedi és lassan ingerelni kezd, majd hamarosan benyálazza ujját és folytatja a velem való érzékjátékot. Nyakához hajtom fejem, próbálok nem hangosan nyögni attól, amit művel, ám nem egyszerű és Tatsuki mindent megtesz azért, hogy ne legyen az.

- Túrd elő a síkosítót! - utasít csendesen, s míg ezt megteszem, továbbra is folytatja ujjazásomat. Amint sikerül kiügyeskednem az éjjeliszekrény fiókjából azt bekötözött mancsommal, a mellkasára teszem a tubust. Míg nyom kezébe a gélből, elenged, aztán alaposan összemaszatolja vele fenekem partjait, végül belém csúszik két ujjal és nekiáll előkészíteni, miközben másik kezével, mely ugyanúgy síkos a géltől, folytatja a farkamon való játszadozást. Felnyögök cseppet sem halkan és beleszuszogok Tatsuki fülébe, bőrére lehelve, mennyire élvezem. A tetováló nem áll meg annak ellenére sem, hogy meg-megremegek az élvezettől, s bár nem hagyja abba ujjazásom, inkább farkamon keresztül ingerel jobban, mígnem megfeszít az orgazmus és pihegve, megrángva fekszem el félig rajta. Fájdalmasan felnyög, de el is röhögi magát, ám mielőtt mozdulhatnék, hogy ne nyomjam, magához fog, hogy eszembe se jusson menni. Remek, cserélhetek megint ruhát majd, így belőlem is kitör a nevetés. - Mivan?

- Azt hiszem, cserélhetek majd ruhát - kuncogom még mindig.

- Fel se kellett... volna venned semmit... Faszér’ ugrálsz... mindig.

- Nem fogok - közlöm vele, immár cseppet sem jókedvvel és ehhez mérten igyekszem is felkelni róla és az ágyról is. Tényleg elvonulok egy kicsit és most az sem érdekel, hogy valszeg sikerült meglepnem ezzel a tetoválót, s csak értetlenül néz rám. Én meg nem fogom megmagyarázni. Ha ez a bajuk, hát nem ugrálok, befejezem a munkám, aztán elvonulok és kialszom magam! Ledobom felsőm és azt is a fürdőbe viszem a szennyeskosárba. Úgy nézem, a nadrág megúszta, bár jobban járok, ha azt is lecserélem az alsóval együtt, s miután a síkosítót is lemostam magamról, törölközve a szekrényhez megyek. Szó nélkül, rá sem nézve a férfire öltözöm fel újra, majd rágyújtok, s kezembe véve a laptopot és a telefonom elindulok kifelé.