183.

Shinji

Nem tudom, mennyit alszom, de mikor magamhoz térek, a tetováló mellett fekszem, ugyanúgy megkötözve, ahogy ő, ám már egyáltalán nincs izomlázam és a görcsösség is elmúlt, hála az orvosnak. Rendesen sikerült kiakasztanunk azért Bakarit, aminek cseppet sem örülök. Megérdemeltük mindketten azt hiszem, amit kaptunk, de ha lehet én most mégis szabadulnék, mert egyáltalán nem érzem jól magam. Óvatosan nézek körül, mert szédülök, és nem esik jól forgatni a fejem éppen ezért. Bakari az asztalnál ülve dolgozik laptopján, így ha elég elnyúzott hangon is, de megszólítom, mert ki kell jutnom a mosdóba.

- Bakari...

- Hm? - kérdezi hátra sem pillantva.

- Engedj el - kérem tőle, mire végre rám néz, aztán felkel a géptől és lecsukva azt lépdel hozzám, hogy ellenőrizze állapotom. - Rosszul vagyok - nyögöm, mire nekiáll eloldozni, s amint ezzel megvan, segít felülni és kapok egy kis vizet, amit szinte azonnal bekortyolok. Pókujjas módszerrel vizsgál meg, kicsit át is masszíroz, majd az asztalhoz lép megint, s elvéve onnan bögréjét felém nyújtja a kávéját. Két kézzel fogom meg a bögrét és belekortyolok a fekete nedűbe, de elfintorodom. Még a hideg is kiráz attól, ahogy megérzem számban az édes ízt, ráadásul gyengének érzem magam, így mielőtt leejteném a kezemből az egészet, a férfinak nyújtom. Mi a fene lehet velem?

- Idd meg! - kéri, miközben felém nyújtja ismét a bögrét. Visszaveszem két tenyerem közé, de kezét is odafogom hozzá, így kérve arra, hogy segítsen, majd kiiszom a tartalmát. - A koffein és a cukor felébreszt.

- Sajnálom. - Erre félrefordítja a pillantását, kissé elfordítja a fejét is és aprót szusszant, majd elveszi a bögrét.

- Mit érzel pontosan?

- Álmos vagyok, gyenge, szédülök, és nem tudom... ezek ellenére is nyugodt vagyok, még úgy is, hogy gőzöm sincs, mitől van ez.

- A kávé hogy érzed, segített?

- Még nem érzem - vallom be. - Visszafekszem aludni inkább.

- Rendben - válaszol nem túl magabiztosan.

- Mitől van ez? - kérdezem csendesen, és nehézkesen elfekszem.

- Nem bírja a szervezeted az altatót.

- Kellemes. - Csendben ténykedik tovább, és mintha szégyellné magát kissé valami miatt, amit nem tudok hova tenni. Ha van valaki, akinek szégyellnie kellene magát, az én vagyok és a mellettem durmoló tetováló. Ráadásul azt hiszem, emiatt nem is akar túlzottan beszélgetni.

- Mikor lesz jobb?

- Nem tudom - feleli, én meg szusszanok egyet.

- Tatsuki mikor fog felkeni?

- Kapott egy második adagot, úgyhogy később. - Elkuncogom magam.

- Szegény - jegyzem meg azért csendesen. - Pedig annyira jól indult ez a nap... Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztunk - kérek tőle végül elnézést még mindig halkan beszélve és őszintén.

- Kerüljük el a későbbiekben az ilyet, ha lehet - mormolja, mire szemem lehunyva biccentek egyet beleegyezően. Csak ne lennék ilyen rohadtul szarul és álmos!

- Látnod kellett volna Tatsuki fejét, mikor beközöltem neki, hogy nélkülöznie kell, mert vár rám odakint egy csinos bestia, akire ráfér némi elsősegély - mosolyodom el, ahogy mesélem neki.

- Te mered szembesíteni vele, hogy nem ő az egyetlen az életedben? - kérdezi halvány mosollyal, s megtalálja végre a helyét, leül mellém az ágyra. - Nem is tudom, bátrabb tett-e, mint amekkora botorság - folytatja elgondolkodó hangon, egyre határozottabban mosolyogva.

- Azért a pofáért megérte, amit vágott, bár nehéz volt nem elröhögni magam - ismerem el.

- Azt hiszem, előkészítek egy csinos emlékhelyet a számodra, az a biztos - heccel vérszegényen, mire megint kuncogni kezdek.

- Azt ne felejtsd el ráíratni, hogy itt nyugszik a világ legbátrabb marhája.

- Nem felejtem el - ígéri. - Bár lehet, hogy kiegészítem még valami frappánssal, ami kifejezi, hogy még ennél is messzebb jutottál a hülyeségben - teszi hozzá gondosan.

- Van, amit már szavakkal nem lehet kifejezni.

- Az igaz. Mondott valamit, hogy összetört a tereptaposója? - érdeklődik kíváncsian.

- Hát ööö... először morgott, hogy ideges volt, mert összetört a kocsi, meg én is, aztán mikor mondtam neki, hogy sajnálom az autóját, akkor meg azért, hogy nem fontos, merthogy pótolható - kuncogom el a végét. - És még én vagyok bonyolult...

- Mercit kap másikat, ha rommá törik, Shinjit nem - közli könnyedén.

- Valahogy így - hagyom ennyiben ezt a témát, mert még Deonnal is nehéz beszélni róla, bár Bakari ismeri a legjobban a tetoválót talán, ő biztos lát olyat is, amit más nem esetleg, de nem biztos, hogy akarok tudni. Jó ez így.

- Én azért számítok némi... morgásra vagy valamire a Merci miatt - teszi hozzá, miközben cigarettát keres elő, s fel is áll az ágyról, hogy az ablakhoz sétálva gyújtson rá.

- Majd, ha meglátja, hogy néz ki - értek vele egyet. - Megkértem, hogy ha engeded neki, akkor üljön ki hozzám, mikor babrálom a kocsiját.

- Még nem láttam, hogy néz ki. Nagyon összezúzták? Akartam kérni, hogy lehetőleg ülve nézze az autómentést - teszi hozzá halvány mosolyfélével.

- Hát... Van az oldalán egy húzás nyom, hiányzik a visszapillantó, a szélvédő megrepedt az egyik lerepülő vasdarabtól, és az eleje is zúzódott pont emiatt... - vázolom, ami megmaradt. - Nem egy építő látvány.

- Jobb, ha nem látja - nevet fel Bakari.

- Én is elgondolkodtam rajta, hogy lehet, inkább nem kéne, de legalább kiviszem kicsit a levegőre, mielőtt beporosodik itt - kuncogom.

- Ez igaz. Azt hittem, csak az elektronikához értesz egy autóban.

- Már kamaszként is érdekeltek a kocsik, aztán mikor idekerültem, nem igazán akartam senki közelébe kerülni vagy barátkozni, így lefoglaltam magam tanulással, a kocsik meg mindigis vonzottak, hát amit lehetett, azt megtanultam.

- A kellemest a hasznossal. Jó is az. Engem az orvostudomány nyűgöz le főként.

- Az az egy sosem akartam lenni, azt hiszem, nem menne, viszont azon már gondolkodtam, hogy szeretnélek megkérni, hogy taníts meg néhány dolgot.

- Lehet róla szó.

- Örülnék neki. Testőrként amúgy is lehet rá szükségem. - Felülök az ágyban aztán, s elveszem cigimet az éjjeliszekrényről. Valamivel jobban érzem magam, mint eddig, a szédülés legalábbis megszűnt, ám az ablakhoz még biztos nem tudok elmenni rágyújtani, így nem is kísérletezem vele.

- Segítsek ide jönni? - kérdezi meg engem figyelve a férfi, miután kifújta az ablakon a füstöt.

- Légyszíves - bólintok is hozzá egy aprót. Jót fog tenni egy kis levegő is, úgy érzem.

- Jobb színed van - jegyzi meg elégedetten.

- Jobban is érzem magam. Már nem szédülök. - A férfi lerakja cigijét, majd visszatér hozzám, felsegít az ágyról és derekam átkarolva az ablakhoz kísér. Nekitámaszkodom a párkánynak, s mielőtt rágyújtanék, egy mélyet szippantok a friss levegőből, csak ezután gyújtom meg cigarettámat. Bakari is visszaveszi kezébe sajátját, majd elszívja az utolsó slukkot még, aztán elöli csikkét. Csendben szívom el cigimet, Bakari pedig türelmesen megvárja, míg én is elfogyasztom, aztán visszakísér az ágyhoz. - Elkérhetem a laptopom?

- Persze. - Elhelyezkedem félig ülő helyzetben, Bakari pedig ölembe teszi a gépet és be is dugja az áramba azt.

- Köszi - mondom neki, de már nyitom is fel és első körben ránézek a biztonsági rendszerre. Bakari is visszaül az asztalhoz és folytatva munkáját néha pötyög valamit a gépen, UV-val megnéz egy-egy képet, felkörmöl egy papírra pár dolgot. Elmosolyodom, aztán megnyitok néhány programot és nekiállok átírni néhány alkalmazást benne. Lefoglal egy jó darabig, amit csinálok, s bár néha fel-felpillantok a gép mögül, csak konstatálom, hogy minden rendben van. Bakari is dolgozik, egyszer-kétszer hátra nézve ránk, hogy ellenőrizzen minket, de különösebben nem foglalkozik velünk. Tatsuki még mindig békésen durmol mellettem, bár néha mocorogna, én meg halkan kuncogok rajta olyankor, mikor nem sikerül neki, aztán ismét felmegyek a Merci szakáruház honlapjára és elkezdem a kosárba pakolászni azokat az alkatrészeket, amit tudok, hogy szükségem lesz rá. Bepakolok még olaj- és légszűrőt is, majd egyelőre befejezettnek nyilvánítom a dolgokat, noha még a megrendelést nem intézem, ahhoz előbb le kell beszélnem pár dolgot a saját beszerzőmmel is.


Lerakom ölemből a gépet, majd kiülök az ágy szélére. Egészen tűrhetően vagyok, már olyan gyengének sem érzem magam, mint eddig, így fel is állok és kicsit nyújtózom.

- Hogy érzed magad? - kérdezi meg Bakari tőlem. - Nem vagy éhes?

- Most már jól, azt hiszem - sétálok el a szekrényhez ruháért magamnak. - Nem érzem annak magam, de talán nem ártana meg most már enni - ismerem el, miközben elkezdek felöltözni, s mikor megvagyok vele, töltök magamnak teát. Még nem az igazi minden, de kezd az erőm is visszatérni szerencsére.

- Szerintem is időszerű lenne - jegyzi meg.

- Akkor nincs választásom - mondom tetetett beletörődéssel, aztán elvonulok a mosdóba. Könnyítek magamon, majd megmosom arcomat is, s kimegyek vissza.

- Jársz érte egy kört, vagy hozassam ide?

- Kimegyek érte, jól fog esni egy kis mozgás. Neked hozzak valamit?

- Bármit, ami ehető és laktat - feleli nyújtózkodva a széken.

- Rendben. Tatsukinak is kérjek, vagy az még ráérős?

- Szerintem még ráér - legyint könnyedén, miután végigmérte a férfit.

- Oké - kuncogom, azzal zsebembe csúsztatom a telefont és elindulok, hogy kaját szerezzek magunknak.