184.

Tatsuki

Ölni tudnék, olyan ideges vagyok. Szétrobbanok, de még várat magára az a pillanat, amikor ronggyá verhetem azt a nyomorultat a tereptaposóm hátsójában. Muszáj emlékeztetnem magam arra, hogy jelenleg csak a hidegvér az, ami tisztán tartja a fejem, máskülönben felcsavarodunk az első fára. Shinji egészen sokáig bírta eszmélettel, a keze elernyedése azonban csak tovább fokozza az idegességemet. Elképzelhetetlen mértékben aggódom érte és amikor megláttam lecsúszni a lift falán, azt hittem, megőrülök. Rosszabb volt, mint mikor rájöttem, hogy a kis szarházi meglépett és besétált Luxhoz. Minden eddiginél rosszabb. Okita profi gyilkos, gyors és precíz, ezért valóban dicséretre méltó, hogy Shinji túlélte a vele való találkozást. Nem tudom, hogy ő-e az első, de hogy másnak nem lesz gondja Okitával, azt garantálom. Úgy ajánlottam fel a hullazsákot, mintha lehetőség lenne, pedig nem az, egy ilyen kutyát nem kap vissza Kitamura. Pontosabban visszakap - darabokban.


Amint megállok a kocsival, kipattanok a volán mögül és már ugrom is Shinjiért. Szép kis fogadóbizottságot kap a srác, Bakari, Deon, Ryuuichi pillantása kíséri végig, ahogy a karjaimba kapom megint és cipelni kezdem.

- A csomagtartóból kerüljön a pincébe a vadász - osztom is mindjárt ki az utasítást -, legyen meztelenre vetkőztetve, ártalmatlanítva, később gondom lesz rá! Shinji csak egy lövést kapott, megmarad - teszem hozzá. Ryuuichi csak biccent, aztán intve két fegyveresnek a tereptaposómhoz indul, Deon pedig épp csak félreugrik előlem, mielőtt keresztülgázolnék rajta. Semmi bajom veled, kölyök, csak útban vagy. Bakarival ketten ahhoz a szobához megyünk, ahol korábban én is el voltam szállásolva, már előkészült néhány dologgal, így szinte azonnal neki tud állni Shinji sebének ellátásához, engem pedig félrelök.

- Menj ki, láb alatt vagy! - mordul rám. Eszemben sincs elhagyni a szobát! Az egyetlen, amit tehetek, hogy Bakari számára megfelelő távolságba kerülök az ágytól, mert nagyon jól tudom, hogy mennyire nem tolerálja, ha zavarják. Képtelen vagyok leülni, szétbasz az ideg még mindig, most még a cigaretta sem esne jól, úgyhogy fel-alá járkálok. - Csillapodj le! - mordul megint rám Bakari, holott meggyőződésem, hogy tekintetét le sem vette a sebről, melyet ellát. - Milyen vadász, ismerjük? - kezd inkább vallatni, azzal is hátha eltereli egy kicsit a figyelmemet a dühről, ami dúl bennem.

- Okita.

- Akkor nagy mázlija van Shinjinek. - Vagy csak elég jó kiképzést kapott tőlem egy mindenre elszánt alvilágival való harchoz. - Mi a terved?

- Szerinted? - Baromság, amit kérdez. - Kikínozzuk belőle a lehető legtöbb infót, aztán darabokban visszaküldjük a feladónak.

- És utána?

- A fasz se tudja! - üvöltök most már rá. Láthatóan nem vagyok észnél, olyan kurva ideges vagyok és akkor nekiáll logikus kérdésekkel traktálni...! Komolyan mondom, néha kedvem lenne kinyírni!

- Oké, utoljára mondom, hogy csillapodj le! - utasít hideg, nyugodt, erélyes hangon. Kénytelen vagyok tenni, amit mond, különben megkeresi a nyugtatót és baszhatom azt a kínkeserves vallatást, amit véghez akarok vinni.