185.

Shinji

Arra ébredek, hogy kibaszott szomjas vagyok és igazából lövésem sincs, hogy hová kerültem. Lendületből ülnék fel az ágyban, ám egy erős kar megakadályoz ebben, én pedig jobb híján nyugton maradok. Öm... azt hiszem, ez a legjobb jelenleg, amit tehetek, mert amint kitisztul az agyam valamelyest az ébredés okozta zűrzavarból, a szoba is fordul velem egyet, s ugyanígy éles fájdalom hasít vállamba. Lehunyom szemem. Rendben. Tehát vegyük szépen sorjában. Ki akartak nyírni, és egészen addig meg is van a dolog, hogy a kocsiban ülve beszélgetek még Tatsukival, utána pedig filmszakadás. Nem kell nyomozónak mennem ahhoz, hogy ezek után rájöjjek, hol is vagyok. Lassan próbálkozom meg azzal, hogy ha nem is felüljek, de valamennyire ülőhelyzetbe keveredjek, s ez, bár Tatsuki segítségével, de sikerül végül. Párnát rak a hátam mögé, én meg végre rápillantok. Elnevetem magam kínomban. Tatsukiból eggyel is elég megküzdeni, nemhogy kapásból kettőt kapjon belőle az ember, ezért bármit mondanék vagy kérnék tőle, inkább még egy kicsit lehunyom szemem, bár tisztában vagyok azzal, hogy a kettőslátás ettől még nem fog megszűnni.

- Mi a nevetés tárgya? - kérdezi meg csendesen a férfi.

- Tudod - kezdek bele -, valamivel több, mint egy fél éve abban sem reménykedtem, hogy egyáltalán eljutunk idáig, azt meg a legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy megérem, hogy kapásból kettő példány üljön belőled az ágyam szélén - osztom meg vele halvány mosollyal, kicsit még fáradt hangon, erre Tatsuki felnevet.

- Visszasírnád te azt, hogy újra csak egy legyen belőlem, ha megkettőződnék. De nem fogok, osztódni nem tudok, sajnálom - mondja heccelve. - Inni kérsz? - Apró bólintással felelek... Ami így utólag belegondolva baromság volt. Már mindegy.

- Pedig lennének előnyei - válaszolok heccelésére és megemberelve magam most már tényleg kinyitom szemem, akármennyire is forog a szoba és akárhány Tatsuki tanyázik éppen a közelemben. Tatsuki a pohárért nyúl és elém tolja azt. A kettőslátás miatt erősen el kell tűnődnöm azon, melyik az igazi és melyik a bónusz pohár, végül döntök és határozott mozdulattal nyúlok az egyik felé. Mellé... Tatsuki azonban nem hagy ezen szenvedni sokat, számhoz emeli a poharat és megitat. Őszintén hálás vagyok most ezért.

- Miféle előnyökre gondolsz? - kérdezi meg, miután belém diktálta a pohár tartalmát. Nem kellett volna könyörögnie amúgy sem, rettenetesen szomjas voltam már.

- Például míg te henyélsz, a klónod rendet rak helyetted, intézi az ügyeidet, te pedig élvezheted az élet nyújtotta apró örömöket - húzom elégedett, de ravasz mosolyra ajkaim. Végülis egy csepp célzás sincs a dologban. Miért lenne?

- Nincs szükségem ehhez klónra - mondja játékosan sóhajtásszerűen, szinte számra lehelve a szavakat, viszonozva a ravasz mosolyt, aztán csókot nyom a számra. Jólesően felszusszanok. - Főleg úgy nincs, hogy megölnénk egymást - teszi hozzá valamivel komolyabban.

- Ennek fényében meggondolandó - válaszolok végül ennyivel. Érdekel, mi lett az után, hogy nálam beállt a képszakadás. Persze nem arra gondolok, hogy Tatsuki becipelt ide, Bakari ellátott, és iksz órát aludtam is. Erről jut eszembe, gőzöm sincs, mennyi az idő, vagy hogy milyen napszak van. - Mennyit aludtam? - teszem fel az első kérdést.

- Nagyjából három órát. - Tatsuki visszahúzódik, de helyet foglal az ágyon. - Kettőslátáson kívül hogy vagy? Mire emlékszel?

- Szédülök, hasogat a fejem, lüktet a vállam és minden bizonnyal küzdök némi lázzal is - mondom csendesen. Utálok ilyeneket bevallani, de mi a fasznak kerteljek? Maximum szenvedhetek csendben magamnak, amiért nem lennék megtapsolva később. - Addig megvan a dolog, hogy bepakolsz az autóba, az is, hogy beszéltünk, de annak részleteire már nem igazán emlékszem.

- Bevallottad, hogy gizdulsz Deonra, aztán bekómáltál - mondja könnyedén, azzal felkel. Hitetlen képpel meredek rá, mint borjú arra a bizonyos új kapura, és a dupla Tatsuki most dupla olyan értetlenséget vált ki belőlem. Nem is ő lenne, ha nem élvezné még azt is, amilyen fejet éppen vágok. Erősen kamilláznom is kell, hogy ne forduljon velem a szoba újra és újra, de már most megfogadom magamban, hogy záros határidőn belül kikelek innen és lesz, ami lesz alapon vagy felkenem a falra, vagy az ágyra lököm. Persze Tatsuki jót nevet saját heccén és minden bizonnyal rajtam is, így azon elhatározásom, hogy kimászom innen, szép lassan kezd tetlegességig fajulni, s már dobom is le magamról a takarót, de csak az ágy széléig jutok, mert Tatsuki fecskendővel a kezében tér vissza és telepszik le mellém. Na, Shinji fiam, most legyél kemény gyerek! Valszeg nem mentség, hogy rühellem a tűket, főleg azok után, hogy konkrétan hagytam, hogy átszúrja a nyelvem és megtetováljon, azonban a két dolog rohadtul nem ugyanaz.

- Veszélyes vagy azzal a szarral a kezedben - morgom. - Főleg így duplán.

- Igen, és ha nem akarod, hogy hatot adjak be, mert rosszfiú vagy, nyugton maradsz. Egyébként sem kellemes, ha ficánkolás következtében eltörik a tű - teszi hozzá teljes nyugalommal, sötét mosollyal. Hát most kurvára megnyugodtam, de tényleg.

- Biztass még! - morgom és megfogva combját fordítom el fejem is.

- Akarod? - kérdezi kéjes hangon, reflexből.

- Akarlak - felelek neki elmosolyodva, de még mindig dacosan szuggerálva egy pontot, várva, hogy túlessek végre ezen az egészen. A dolog valahol a kínos kategóriába sorolható, mert kábé mindent elviselek, de ezt valahogy nem. Nem érzem magam tűpárnának, hogy döfködjenek egy vékony hegyes szarral, és ezen senki nem fog változtatni. Viszont annyira sikerül ezzel elterelnem a saját gondolataimat, hogy már csak arra eszmélek, hogy Tatsuki az éjjeliszekrényre rakja a fecskendőt, majd nyakamba csókolva ölel át és húzódik hozzám közel. Érzem a mozdulataiban a vágyat és én sem tudom letagadni, hogy rohadtul akarom őt, ám egyelőre minden, amit teszek, pusztán csak annyi, hogy vállára hajtom fejem.

- Fura egy pók vagy - szólal meg csendesen, miközben cirógatni kezd, de az említett állattól még a hideg is kiráz. Egyre jobb.

- Miért is? - kérdezem meg végül, miközben igyekszik visszafektetni az ágyba egy optimális helyre. Hagyom magam, s nem csak azért, mert attól tartanék, hogy beváltja az injekciókkal tett fenyegetését, hanem azért is, mert ebben a helyzetben legalább kevésbé érzem úgy, hogy szédülök. Ő pedig fölém telepszik.