185.

Tatsuki

Teljesen beindít a viselkedésével. Mindegy, hogy szarul van, igyekszik kemény maradni, amit pillanatok alatt összezúz kis híján egy egyszerű szuri. Milyen egyszerű és mennyire ostoba félsz. Nem is értem, hiszen a nyelvét egy ennél sokkal vastagabbal döftem át, a tetoválást pedig ő akarta, ami ugyancsak nyilvánvalóan tűvel történik. Ez egy kis semmiség, nem is érezni az előző kettőhöz képest, mégis még a fejét is elfordította, meg úgy kapaszkodott a combomba, mintha minimum menekülésre adná inkább a fejét, mintsem kibírja. Én csak hecceltem, ettől azonban nyilvánvalóbbá vált, hogy irtózik az injekciótól, a bizalom azonban, amit érez felém, nyugton tartotta. Még szerencse, egy tabletta sokkal lassabban hat. Nem mintha nekem fájna a fejem, vagy nekem kellene aggódnom a láz miatt, de azért nem szeretném, ha ennél több baja lenne. Éppen elég, ami van. Megfogadtam, hogy vigyázok rá és most majdnem kudarcot vallottam, ráadásul kurvára semmi sem múlt rajtam. Ez rettenetesen dühít.


Lassan, kicsit talán óvatoskodva rámászom, miután hagyja magát az ágy közepére tornászni, s lenézek rá. Kívánom. Éget a vágy, meg bírnék őrülni, annyira akarom őt.

- Mit akarsz egész pontosan? - kérdezek vissza. Nem újdonság, hogy furának vagy hibbantnak tartom, mondtam már neki, azzal a lehetőséggel viszont nem álltam még elő, hogy megválaszthatja, mit csináljak vele. Felemeli tekintetét rám, bár látom, hogy elbizonytalanodik, melyik vagyok én abból, amit lát, ugyannakkor az sem kerül el a figyelmem, hogy nem kevésbé van beindulva, mint én, és az sem elhanyagolható, hogy valójában hezitál, keresi azt az egy szót, amivel leírhatná tökéletesen, mit szeretne.

- Szeretkezni - feleli végül. Nagyon ritkán jön zavarba előttem, de most megint sikerül neki, elkapja a tekintetét is és félrefordítja fejét kicsit, mintha az, amit mondott, probléma vagy kínos volna. Pedig nem az, bántam én már vele gyengéden, szelíden, csak sosem kérdeztem meg, mit akar, inkább azt tettem, amit én akartam és amiről úgy véltem, neki is kedvére való lesz.

- Szégyelled? - kérdezem meg tőle csendesen. Nem moccanok egyelőre, de nyilvánvaló, hogy teljesíteni fogom a kívánságát, csupán előbb tudni akarom, hogyan vélekedik erről. Visszaemeli rám a tekintetét, újra a szemembe néz.

- Nem - feleli határozottan, komolyan és őszintén. Hiszek neki, bízom abban, hogy nem hazudna, mímelne vagy ferdítene semmit. Pontosan azt imádom benne, hogy egyenes, vállalja, ha elbaszott valamit, ahogy a kocsiban is megmondta, hogy hibázott. Sosem célom megalázni sem őt, sem Deont, sem pedig Jeremyt, elég, ha belátja az érintett, hogy elkefélte, mert azzal már elindul a tanulás útján. Én is hibázok, cseszek el dolgokat, ez viszont természetes, nem lehet mindig topon az ember, nem nyújthatja mindig a maximumot. Az ilyen elvárásokkal éljen valaki könnyű életet, máskülönben megdöglik, vagy belekeseredik a létezésbe.


Lassan, mélyen csókolom meg, s jobbomra támaszkodva felszabadul a bal kezem, hogy simogathassam is. Ha gyengédségre vágyik, szívesen megadom neki. Nagyon ajánlom a ház népének, hogy ne zargasson minket, mert ha miattuk ki kell másznom most az ágyból, nem járnak jól. Shinji mindent megkap, amit kér, rengeteg simogatást, csókot szinte az egész testére, s ez engem is megnyugtat. Rá kell jönnöm, hogy ez a visszafogott fiatal férfi - mert az, még ha időnként kölyöknek is nevezem - borzasztó sokat jelent nekem. Féltem, hogy meghal. Már nem tudom elképzelni, milyen lenne az életem nélküle. A létem része lett, hiányozna, a hiánya pedig fájna, ürességet eredményezne. Akarom őt, kell nekem. Nem csupán szexuálisan, a szex csak egy része a kapcsolatunknak. Meghatározó és kellemes része, de már régóta nem az egésze.


Leérek ágyékához. Feltolom a lábait, majd combját és hasát simogatva szopni kezdem. Közben figyelem őt, a tekintetünk találkozik, s egy mosoly villan át az arcomon apró nyögésétől. Tetszik az élvezet, amit látok rajta, fokozni akarom, ezért benyálazom az ujjam és lassan a testébe tolom, miközben folytatom a szopást. Shinji megfeszül, alsó ajkába harapva, felnyögve hajtja hátra a fejét, én pedig majdnem bekattanok, annyira őrjítő ez a reakció. Reszketés rohan végig rajtam, farkam fájdalmasan fellüktet, ám láttam a srác szemében, hogy bódítja is már rendesen a kapott injekció, úgyhogy egész nyugodtan lemondhatok arról, hogy megkefélem. Lassan elernyednek az izmai és igazán élvezni kezdi a kényeztetésemet, újra engem figyel, így egymás szemébe nézve élvezzük egymást. Olyasmi ez, mintha farkasszemet néznénk egymással, csak nem az a cél, hogy ne pislogjunk, hanem előbb szuggeráljuk meg a másikat. Én az élvezetét akarom látni, az arcán szétterülő mámort, a szemei elködösülését, míg ő arra igyekszik rávenni, hogy megkeféljem. Imádom ezt, feltüzel, s Shinji is csakhamar meg-megrándul a kéjtől. Mindegy, mit döntök, kielégítem így, vagy engedek neki, ugyanúgy remek lesz, ezért nem esik nehezemre feladni és engedni a vágyának.


Elhelyezkedem, beletúrok a hajába, majd kezemmel segítve belé nyomulok. Megőrjít azzal, amit művel, azzal, ahogy ívbe feszül alattam, fájdalmasan felnyög, aztán zihálni kezd. Nem tudom, most minek köszönhetem ezt a heves reakciót, de kibaszottul élvezem, még figyelmeztetnem is kell rá magam, hogy pár órája lőtték meg, ezért óvatosabbnak kell lennem vele. Vigyázok, hogy ne okozzak fájdalmat a sebén keresztül, simogatva a testét, lassan mozgok benne, néha nyomok egy csókot a szájára, vagy hosszan játszom ajkaival és nyelvével, mígnem elragad mindkettőnket az észtelen szenvedély. Hajszolom a beteljesülést, az ő gyönyöre azonban jobban motivál. Látni akarom, ahogy elélvez, s mikor ez megtörténik, magával ránt engem is, annyira hevesen éli meg az orgazmust. Lenyűgöz, megbabonáz, megőrjít... Ez eszméletlen!


Szuszogva, kíváncsian, éppen csak magamhoz térve figyelem Shinjit. Ha ez csak így működne, tovább dugnám, míg újra el nem élvez, azonban pár lassú löket után nekem sem kellemes a folytatás, ezért inkább kihúzódom belőle és csókokkal, apró harapásokkal szórom meg ajkait, nyakát és mellkasát. Forróbb a bőre a normálisnál, ami nem hiszem, hogy csak a szexnek köszönhető, az viszont különösen tetszik, hogy remeg. Elfekszem balja mellett, majd megsimogatom az arcát.


Most érzem. Határozottan érzem... Súlyos, meleg, nehéz és mégis kellemes. Csodálom őt, és semmi s senki más nem érdekel, csak ő. Furcsa, de nem szokatlan ez, csupán... kezelhetetlen. Ijesztő, mennyire sok mindent megtennék érte, valahol mégis... természetes.

- Aludj - kérem gyorsan, csendesen, mert nem akarom, hogy küzdjön az ébrenlétért. Pihenjen csak nyugodtan, most az a dolga.

- Itt maradsz? - kérdezi meg csendesen, fáradt hangon, lehunyt szemmel és mikor látom, hogy közelebb akar hozzám húzódni, inkább megelőzöm, s én fészkelem magam hozzá közelebb.

- Megdolgoznám Okitát - árulom el. Az, ahogy ezt megfogalmazom, számára ennyi idő együttlét után szerintem nyilvánvaló, hogy azt rejti, ha másképp akarja, akkor másképp lesz. Ha jobban szeretné, hogy itt legyek, minthogy kiszedjem abból a szemétrevalóból, ami érdekel, akkor itt maradok vele.

- Rendben van, de legalább várd meg, míg elalszom - kér, mire csókot nyomok a homlokára.

- Ez természetes - mondom neki, hogy megnyugodjon. Azért ennyire nem sietek, nemcsak hogy megvárom, míg végleg elnyomja a szer, amit kapott, de átmosogatom a testét és ha kell, Okita még órákat fog várni a megkínzására. Tudom, hogy Shinji nem bírja már ébren sokáig, mégis mellé fekszem, mert a hangjából azt is kihallottam, hogy szüksége van most a maradásomra. Megcsókolom meztelen vállát, aztán tenyerébe csúsztatom a kezem. Le sem veszem róla a tekintetem, míg eszméletét nem veszti. Utána is percekig figyelem, számolom az időt, hogy érzékeljem, minden rendben van-e vele, aztán végül felkelek mellőle és lavórért, szivacsért, törölközőért megyek. Már az idegessé tesz, hogy ennyire eltávolodtam Shinjitől, úgyhogy ebből most kurvára nem lesz kínzás és kivégzés. Mielőtt újra a langyos vízbe nyúlnék, felhívom Bakarit. - Vallasd ki Okitát! Amortizáld le, kínlódjon meg rendesen, de maradjon életben egyelőre!

- Úgy lesz. Shinji hogy van? - kérdezi meg egy fokkal szelídebben, mint ahogy általában beszélni szokott. Valószínűleg most én sem azt a hangot ütöm meg, amit mindig.

- Adtam neki az itt hagyott szarokból fájdalom- és lázcsillapítót, de agyrázkódása van.

- Szívós srác...

- Tudom - szakítom félbe, mert nincs szükségem arra, hogy nyugtatgasson.

- Ha végeztem Okitával, rátok nézek.

- Oké - azzal bontom a vonalat, majd elkezdem a hűtőfürdőztetést.