36.

Tatsuki

- Mennyivel lett volna jobb, ha mégis azt teszem? Te akkor is megdugod, én meg akkor is visszajövök hozzád - mondja egyszerűen. - Nincs ezen mit ragozni - zárja le ennyivel. - A fordított eset meg... A tulajdonoddá teszel, megjelölsz, mert így érzed jónak. Valószínűleg nem kéne jó pofát vágnom ahhoz, hogy félrekefélsz, de még mindig úgy vélem, hogy valaminek a fele is több, mint a semmiből az egész, még ha ez a valami jelen helyzetben épp téged takar... - fejezi be végül, s ezzel az egész beszélgetésünk meghal. Olyasmiket mond, amik megütnek és fájnak, de „jóféle fájdalom” ez, ahogy Deon mondaná, valószínűleg öröm, mert melegséget érzek a mellkasomban, mintha nagy sérülést okoztak volna nekem és dőlne belőle a vérem.


Újra olyan dolgokra kényszerít ez a helyzet, amiket végül nem teszek meg. Nem magyarázkodom arról, hogy Eiji egy próba volt csupán és annyira rémesen rossz a srác, hogy ha ő lenne az egyetlen ember a környezetemben, akkor dugnám csak meg, ha nem találnék valami állatot, mondjuk egy kutyát, amelyikkel pótolhatnám, Jeremy meg… csak… szex. Kurvajó szex. Lehet, hogy meg fogom kedvelni, mert van rá esély a mai napból ítélve, sanszos, hogy megkefélem majd még párszor, de ennyi. Shinji valami olyasmi a számomra, amit nem tudok megnevezni, de elhelyezni igen. A fontossági sorrendben közvetlenül Deon után következik. És ez kibaszott nagy szó. Továbbá nem fogom meg a kezét, nem mosolygok rá, nem rántom magamhoz, hogy hozzáérhessek és nem csókolom meg, csak megyek mellette időnként rápislantva, méregetve, figyelve az arcát, a haját, ahogy fújja a szél, s ahogy az esőcseppek, amik csöpörögnek az égből, csillognak az utcai fényektől.


Egyszerre hosszú és rövid idő, mire megérkezünk a lakásomra. Hosszú, mert meggyulladok a vágytól perceken belül, ami szépen hízott bennem ezidő alatt, s rövid, mert a némaság, amiben figyelhettem, az a nyugodtság, amivel annak ellenére rendelkezik, hogy a szokásosnál többször néz körül, magával ragad és élvezném még. Mellette a csönd is tele van szavakkal, a hallgatása izgatottá tesz, mert bármilyen egyszerű lélek is, mégis mindig meg tud lepni. Most azzal a hozzáállással, amit elmondott, hogy belőlem a felet is jobb megkapni, mint az egészből a semmit. Ahogy fogalmaz… Sosem mondanánk ki, de… és ugyanígy sosem csuknánk valószínűleg zárkába a másikat azzal, hogy mégis kimondjuk… mégis a levegőben van közöttünk, hogy ez… tényleg több szeretői viszonynál. Érzek iránta. És ilyenkor, amikor jelét adja annak, hogy ő is irántam… sokkal intenzívebb ez az érzés.


Bezárom magunk mögött az ajtót, majd sietősen lerúgom a cipőm. Shinji is ismeri a házirendet, miszerint itt csukát le, így amint végez és a kabátjaink is a fogasokra kerültek, letámadom. Hozzá lépek, karjaim köré zárom, talán kissé lefogom ezzel, arcomat pedig vizes hajába nyomom. Akarom őt, kínoz a vágy, de ez… ez jobban beszél a kefélésnél. Dübörög a mellkasom, szélvészként száguld a vérem, a faszom áll, mint a zászló, bennem van a mozdulat, sőt, az egész jelenet, hogy nekitaszítom a srácot az első szabad falnak, lerángatom róla a ruháit, közben épp csak nem falom fel, újra megjelölöm, kiszívom a nyakát, a fogsorom a bőrébe harapom, körmeimmel becsíkozom a testét, aztán átcibálom a hálóba, az ágyra lököm, leszorítom, elkenem a seggében a síkosítót és már dugom is meg, de… nem bírom elereszteni jelen pillanatban.


Szeretek vele aludni és… Boldoggá tesz? Meg kellene kérdeznem Deont, hogy mi a boldogság, milyen érzés, hogy működik, mikor érezhető, de még neki sem tudtam ezeket elmondani. Tartok tőle, hogy jobban tudná nálam, mi az, amit érzek és jövőt jósolna belőle, pedig a Shinjivel való kapcsolatomban a szép, hogy bármikor egy szemvillanás alatt vége lehetne és sosem tudom, legközelebb eljön-e, mikor és miért. Attól is tartok, hogy többet tud a srác érzéseiről, vágyairól nálam és mesélne róluk, mert cseppet sem vagyok biztos benne, hogy biztosra akarom tudni, hogy érez irántam többet olthatatlan vágyódásnál.


Talán boldoggá tesz, amikor mellettem marad és reggel úgy ébredek fel, hogy a karomon fekszik, a haja borzas, kócos, szanaszét áll, az arcomtól nincs is messze, ezért gyorsan beletemethetem és szagolhatom az illatát. Furcsa érzés arra kelni, hogy megint valószínűleg az egész éjszaka úgy öleltem magamhoz, hogy igazából forogni sem nagyon tudott, amiért reggel morcos, de nem szól egy rossz szót sem, mintha tudná, hogy egyetlen megjegyzés elég volna, hogy… megbántson. És az „rossz fájdalom” lenne, olyasmi, ami tényleg fájna. Jobban egy golyó ütötte sebnél.