38.

Jeremy

Mikor elengedem őt, püfölni kezdi a vállam, de ez inkább már csak ellenállás, arra utal, hogy nem akarja megadni magát. Nem szól egy szót sem, csak zokog és aztán elnyúlik alattam. Nem akartam megalázni, sem magam alá kényszeríteni, de nem volt más választásom. De most talán van. Mikor újra ficánkolni kezd alattam, mikor újra szabadulni akar, már nem fogom le, egyszerűen lemászom róla és hagyom, hogy azt tegye, amit akar. Ha nekem ront, rendben, de még egyszer nem akarom magam alá kényszeríteni, mert valószínűleg mindenki ezt tette vele eddig. Az sem zavar, ha bánt, egyedül a tetoválásra vigyázok most, így is, úgy is lüktet mindenem, azért Tatsuki elintézett rendesen ilyen téren. Kiülök a kanapé szélére, döntse el ő, hogy mit akar.

- Tehát bántott – mondom csendesen. – Sajnálom – teszem hozzá halkan. – Talán ha elmondanád, mit gondolsz, könnyebb lenne. Nem tudom, mit vársz, vagy mit hiszel, de azt tudom, mitől félsz és valahol meg tudom érteni. De azt meg te értsd meg, hogy igazán nincs vesztenivalóm. Ha Tatsuki nem taníthat, a bátyám fog kinyírni, szóval ha holnap én vesztek, akkor megtalálom a módját, hogy más tegye meg – mondom csendesen, előhúzva a cigit a zsebemből. – Kérsz? – nyújtom felé a dobozt, miközben egy szál már a számban és gyújtom is meg másik kezemmel. Nem lekenyerezni akarom, egyszerűen csak oldani a feszültséget. Ezért Tatsuki lehet, hogy megnyúz, de nem érdekel. - Talán rosszul álltunk egymáshoz – mondom halkan. – Talán csak segíteni akartál, nem tudom, de én is rosszul reagáltam. Megértem, hogy nem akarsz visszamenni oda, ahonnan felszedtek, ez egyértelmű. De akkor tényleg nem értem, miért nem ennek megfelelően cselekszel. Mi a célod ezzel az egésszel? – fejezem be a kérdezősködést. Lehet, hogy nem kapok választ, lehet, hogy egy újabb rohamot indít. Tudom, hogy én vagyok az erősebb, így ettől nem félek, de azzal, hogy nem beszél, nem könnyíti meg a helyzetemet. Talán ezzel szóra bírom, vagy nem tudom.