42.

Tatsuki

Lopva körülnézek, míg összekapom magam. Jeremy pánikba esik, de nem menekül, tehetetlenül sír, míg Shinji nyugalmat erőltet az arcára és rágyújt. Szemeik rajtunk tartják, a fiatalabb kölyökből azonban kiabálás tör fel. Bakarival mindketten egyszerre gondolunk arra, hogy el kell hallgattatni, mielőtt valaki meghallja az ordítozását és kitör a botrány, de most ő ugrik könnyebben. Villogó tekintettel befogja a fiú száját, feje a lendülettől koppan az ajtón és odaszorítja.

- Hallgass; azt mondtam, nem avatkozol közbe! – ugat rá fojtott hangon. Félelmetes, amikor dühös; rideg, kegyetlen, határozott, gyors, precíz, egyszerű és hatásos. Tényleg ő a legjobb kutyám, amit kineveltem. Shinji elindul felém, mikor látja, hogy igyekszem feltápászkodni a földről, de pillantásommal leintem és egymagam kelek fel. Bakari is ellöki magát a sráctól, hiszen még nem fejeztük be a veszekedést és farkasszemet nézünk. – Ép ésszel felfoghatatlan, amit művelsz – közli velem.

- Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátja van...? – ironizálok, ezzel azonban csak jobban felhúzom a férfit, s ökle kicsap felém. – Elég! – parancsolok rá ugatva a szót, miközben kivédem az ütést, ám mozdul újra, ezért könyökkel kiütöm az állkapcsát. Az kiakad, a feje természetellenesen elfordul, tartása megrogyik és hátratántorodik. Igen, ilyen az, amikor a nyers erő találkozik egy másik nyers erővel. Bakari dühös, de ez a dolog lehűti egy kicsit. Visszaakasztja az állkapcsát, finoman, kezével segítve megforgatja a fejét, majd megmasszírozza az izmait.

- A barátokat nem adjuk el és nem feledkezünk meg a létezésükről – morogja. – És aki fontos nekünk, vagy mi fontosak vagyunk neki, azzal nem játsszuk meg, hogy könnyelműen játszunk az életünkkel – teszi hozzá, mire fanyarul elmosolyodom. Ugyan már Deon kutyája, de az, amit nem lehet egyszerűen kiölni egy érző emberből, az továbbra is hozzám köti őt. Szeretet? Hűség? Teljesen mindegy, valamiféle összetartozás.

- Megszokhattad volna már az elmúlt huszonhárom év alatt a játékstílusom.

- Igen, ami arról szól, hogy felállítasz szabályokat, ami mindenkire vonatkozik, csak te szeged meg őket a legnyugodtabb szívvel.

- Én mindig törvényen kívüli vagyok – vetem oda hűvös mosollyal.

- Nem, te egy elmebeteg állat vagy. – Ez se hülyeség. – Most te figyelj rám! – szólít fel engem, s én biccentek neki, jelezve, hogy figyelek rá. – Deon mindenkivel törődik, aki fontos neki, bár tény, hogy van egy fontossági rangsor, amin nem változtat. Eijit megkedvelte és ha rájön, hogy a te műved az, hogy súlyos hibát követett el, ráadásul számítottál erre a lehetőségre és szándékosan egy veszélyes alvilágihoz irányítottad, meghúzhatja a második striguládat, ami tudjuk, mit jelent. – Igen, tudom, az a halálomat jelenti. Deonnak világosan meg lett mondva és Asame is így tartja: egy hiba a legjobbaknak megbocsátható, a második már senkinek. Nem akarom a kölyök haragját kivívni, nem akarok neki csalódást okozni, de ha úgy ítéli, hogy ezért halnom kell, akkor megverem, ha nem öl meg. Kiharcolom, hogy kinyírjon, mert a szabály az szabály és noha én sokszor sok alól kihúzom magam, van, ami rám is ugyanúgy vonatkozik, mint bárki másra. – Ugyanakkor melletted szól az a tény, hogy Deon szeret téged. Ha arra játszol, hogy megbocsát ezen ok miatt, biztos, hogy dühöngeni fog. – Rábólintok, hiszen Bakarinak igaza van, a srác nem viseli el, ha felhasználják a szeretetét ellene.

- Nem szándékoztam elhallgatni a kölyök elől semmit. Majd ő dönt – jelentem ki komolyan. – Mellette áldozatokra van szükség, mert az érvek nem mindig elegek a számára. Ha áldozatot akar, abból bőven kaphat.

- Ó, hát persze! – mordul fel. – Mi sem egyszerűbb ennél! Csinálj magadból mártírt, hagyd itt az egész bandát a slamasztikában! Arra nem gondoltál, hogy ha megdöglesz, mi lesz?!

- Dehogynem. De ami nem öl meg, az megerősít – jelentem ki zárásképp, azzal elfordulok a férfitől és elindulok a konyha felé, hogy előkeressem az orvosi felszereléseimet és összeférceljem magam.

- Alábecsülöd magad és túlbecsülöd a környezeted – szól utánam Bakari, de csak megvonom a vállam. – Egoista fasz. – Hallom, hogy ezt morogja az orra alatt és ebből tudom, hogy belefullasztottam a témába, amit meg akart vitatni. Shinji mellett elhaladva vetek rá egy büszke pillantást, hiszen ma nagyon jól érezte, mikor mit kell tennie. Amíg Taraon itt volt, addig lapult, amíg kellett és ráébredt, hogy a takarót is azért dobtam rá, hogy lehetőséget adjak neki fegyvert ragadni. Nem áll szándékomban rejtegetni, úgy bánni vele, mintha egy közönséges kölyök lenne, hiszen remek képességekkel áldották meg, fürge, éles eszű, higgadt és jól méri fel a helyzeteket. Tudta, hogy én sem véletlenül nem öltem meg Taraont, ahogy most is tudta, hogy nem kell beleavatkoznia a Bakarival való harcomba, hiába durvul el. Ellenben Jeremy... Most hátrapillantok rá, mielőtt eltűnök a konyhában. A srác totál kivan, azt se tudja, mi van. Bakaritól fél, ahogy ránéz, látom a szemén, ami keserű kárörömmel tölt el. A sebhelyes arcú férfi kevésbé veszélyes, mint én és mégis bennem bízik Jeremy. Ez... ironikus. – És mi az, hogy lógtál eggyel Taraonnak?! – emeli meg a hangját a férfi és tudom, hogy utánam lendül. – Anai rég túlvan rajta, eltelt három év azóta! Egyébként sem viseltettél túl nagy felelősségérzettel és empátiával a gyerekeid iránt!

- Ez nem jelenti azt, hogy amikor szüksége van az apjára, nem fog előkerülni – vetem hátra dühösen. Utálom ezt a témát, ráadásul elég labilis is, hiszen ha csak egy fél mondattal utalok Bakari családjára, a férfinek eldurran az agya. Előszedem a cuccokat, majd kezet mosok.

- Majd én, te olyan trágya munkát végzel, mint egy barbár – morogja nekem Bakari. Vállat vonok, aztán Shinjire nézek, miközben helyet foglalok az egyik konyhaszéken.

- Lécives kapard össze Jeremyt – kérem őt meg. Deon mellett megedződött, jól bírja a hisztit és az érzelmi kitöréseket, elég higgadt is, korban is közelebb áll a fiatal művészhez, úgyhogy remélhetőleg szót ért vele. Én most nem vagyok túl kommunikatív, úgyhogy csak hátrahajtom a fejem és hagyom, hogy miután Bakari bemosakodott, ellássa az általa okozott sérülést.