43.

Tatsuki

A fájdalommal az a fura, hogy amikor elér egy bizonyos szintet, a színhelye érzéketlenné válik. Valószínűleg ez a test természetes védekezőmechanizmusa az őrület ellen, merthogy a kínba bele lehet bolondulni. Az első két fércelést még érzem, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy böki át a bőröm Bakari, húzza össze, majd köt csomót az orvosi cérnára. Minden mozdulatot érzek, aztán egyszeriben elhal a fájdalom és érzéstelenné válik az a terület. Bár már emiatt valószínűleg nem vágok csúfondáros képet, azért örülök, hogy a két kölyök nem kerül elő azonnal. Van időm lenyugodni, átélni a kín után hátramaradó bizsergést, égető lüktetést és a sokkoló szédülést. Ha magam varrom össze, valahogy kevésbé fáj. Talán azért, mert akkor arra koncentrálok, hogy jól végezzem el a munkát és nem arra, hogy túléljem a gyötrelmet.

- Anai beszélt neked arról? – kérdezi meg csendesen Bakari.

- Nem. – Visszaemlékszem rá, mikor felhívott, hogy menjek el érte. A legrosszabb időpontban keresett, épp egy fontos találkozóra igyekeztem Bakarival az oldalamon, de amikor elsírta magát és azt mondta, nem tud felkelni a földről, egy szemvillanás alatt változtattam meg a terveimet. Kicsi korában hallottam utoljára arról, hogy sírt és az a hang, ami a telefonból jött, az a fájdalmas zokogás valahogy megállított. Nem érdekelt, mi lesz, ha most sarkon fordulok, felhívom Kiliant, hogy ugrott a randi, megtettem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bármit éreztem, az ösztöneim súgták, hogy mennem kell és nem bántam meg, hogy így döntöttem. A fegyverkereskedő persze tajtékzott, ám amint megláttam a távolban a szétterült Anait, rácsaptam a telefont és rohantam. A látvány szörnyű volt, vér mindenütt, a saját kardjával tűzték a földre, a testét alig takarta ruha és tele volt zúzódásokkal, több csontja is eltört. Láttam én már embert összeverten, megalázottan, láttam haldoklót, kínkeserves, undorító halált, de a saját véremet így találni, ez dühített. Hónapok teltek el, Bakari és egy másik orvos foglalkozott az akkor még csak tizenhét éves lánnyal, és a sebei, csontjai szépen gyógyultak ugyan, azt nem volt hajlandó elárulni, ki tette vele. Mi raktuk össze Bakarival, addig kutattuk és kerestük a nyomokat, míg eljutottunk Anai mesteréhez, Taraonhoz. Lassú, utálatos munka volt felgöngyölíteni az ügyet és néhány kérdés megválaszolatlan maradt, annyit viszont sikerült megtudnunk, hogy Anai az utolsó erejével is küzdött, méltó volt az anyja és az apja nevéhez. Taraon sem úszta meg, össze kellett foltozni rendesen és kapott egy örök emléket, nevezetesen egy golyót a gerincébe, ami megnyomorította. Anai jó gyermek, ügyes, okos, veszélyes és gyors. Megbosszulta, amit vele tettek és erősebb lett. – Tavaly nyáron... azután, hogy Deon talpra állt, megkerestem és leültem vele beszélgetni, de nekem nincs annyi türelmem, míg a víz partot mos.

- Türelemmel sem biztos, hogy sokra mész vele, bár a te véred, talán neked engedne.

- Fiatal hozzád, de ha akarod...

- Nem – szól közbe Bakari nyugodtan. Csend lesz. Hosszú, békés csend. Ő nem indokolja meg, miért utasítja vissza az engedélyemet, én pedig nem kérdezem meg tőle. Bízom benne. Megvan a maga jó oka rá, és tudom, hogy ha mégis úgy döntene, hogy udvarolni kezd Anainak, biztos, jó kezekben tudhatom. Bakari hihetetlenül kemény férfi, de láttam, hogy viselkedett Rikával. Mintha személyiséget váltott volna, vagy én nem tudom. Sajnáltam őt, amikor elveszítette a fiával együtt, mert megroppant, aztán még durvább és keményebb lett. Végül észrevettem pár hónapja, hogy különös gonddal kíséri Anai sorsát, azután, hogy felszedték Fei támadása után, Bakari sok időt töltött vele és úgy tűnt, megkedvelték egymást. Megegyeztek volna, hogy sosem lesz köztük semmi? Elképzelhetőnek tartom, Bakari végtelenül földhöz ragadt, s ha tényleg a barátjának vagy a fivérének tart, akkor elképzelhetetlen számára, hogy a lányommal járjon, Anai pedig kerüli az alvilági férfiakat. – Mit tud ez az új kölyök? – von kérdőre, mikor már bekötözi a sebemet.

- Rajzolni. – A válaszra olyan ronda pillantást kapok, amitől mosolyra görbül a szám. – Azt biztosan.

- Túl érzékeny és fél. Inkább engedelmeskedik, hogy megússza a kínok kínját. Ez a hiszti meg...

- De ha akar valamit, megküzd érte, bármibe kerüljön – védem meg Jeremyt. – Elég jól bírja a gyűrődést. Elrohanhatott volna most is, korábban is, de maradt. Dolgozni kell rajta.

- Ugye nem azért ragaszkodsz hozzá, mert emlékeztet Deonra? – kérdezi morgósan. Befejezi a kötést és elkezd rendet rakni. Jól tudja, hogy nem bírom a kupit, hogy művészlétem ellenére az otthonom és a szalonom pedáns rendben van, én pedig elégedetten figyelem, ahogy mindent a helyére pakol. Emlékeztet a régi időkre, amikor még csak taknyos orrú kölyök volt, akinek az volt a feladata, hogy ganézzon utánam. Most már borzongva gondolok arra az időszakra, mert a disznóól, amiben éltem, riasztó és undorító a számomra.

- Részben azért – ismerem el. Shinji jelenik meg az ajtóban. Összenézünk, aprót biccentve érdeklődöm meg, hogy ment Jeremy összekaparása, ő pedig hanyagul jelzi, hogy elvégezte a feladatát. Furcsállom, hogy a kölyök nem jön be, de ráfogom arra, hogy tart egy újabb hepajtól, holott eszünkben sincs megölni egymást Bakarival. Tudjuk, hogy az igencsak nagy gondokat okozna és azt nem akarja egyikünk sem. A srác kávét csinál, otthonosan mozog a konyhában és az ötletét is nagyon tudom díjazni. – Nem a külsőségek miatt, hiszen ismerjük Deont, gondol egyet és átfesti a haját, új frizurát vág magának és lecseréli a ruhatárát, hanem mert sok közös vonás van Jeremyben és a régi Deonban.

- Mit akarsz belőle?

- Még nem tudom – vallom be őszintén. – Sok minden megfordult a fejemben, rengeteg lehetőséget hajlandó lennék felkínálni neki, ha beváltja a hozzá fűzött reményeimet, de nem vagyok hajlandó nevesíteni ezeket, mert egyelőre túl képlékeny minden. Haladjunk sorjában. Még az sem biztos, hogy Deon lenyeli, amit Eiji ellen tettem.

- De az sem, hogy Eijinek elfogadja a hibázást – szólal meg komolyan Bakari. – Nem volt kötelessége a srácnak átverni Taraont, sőt, ha hibátlanul, pofázás nélkül teljesítené a rábízott feladatokat, nem lenne okod folyamatosan kiszúrni vele.

- Nagyjából. Persze akkor sem alkuszom, miszerint Eiji nem alkalmas Deon kutyájának, mert az első dolga lesz levadászni Asamét.

- Úgy aggódsz azért a yakuzáért, mintha kellene érte! – vádol meg a férfi.

- Engem aztán nem érdekel, az viszont igen, hogy mi marad Deonból, ha neki vége. De mondok jobbat! – szólok rá, mikor látom, hogy közbevágna. – Tegyük fel, hogy kitanítom Eijit! Görgessük végig! – javaslom kissé indulatosan. – Jó kutya lesz belőle, veszedelmes, harapós, mocsok fajta, amelyik addig nem ereszt, míg ki nem harapta a gigád. De persze marad aranyos kutya is, körberajongja Deont, játszik vele, satöbbi. És Asame megöli, mert nekiugrik a féltékenységtől. Abból mi lesz?

- Ugyan már! Ne kezd el túlóvni a kölyköt, mert kiábrándul belőled! Azt isteníti benned, hogy minden esetben képes vagy kegyetlen lenni, szóval ha most nekiállsz gondoskodni róla, hogy kitaposott, virágos kis útja legyen a trónig, biztos lehetsz benne, hogy szétrúgja a virágágyásaid.

- De hülye vagy! – mondom neki röhögve. Shinji kávét tesz le nekünk, mire felpillantok rá és ellopom szájából a cigarettát. Morcos pillantást zsebelek be tőle érte, de úgy fogom fel, hogy a srác így jelzi, ha valami nagyon tetszik neki, csak nem akarja bevallani. Míg a saját bögréje elé helyet foglal, szívok két slukkot a koktélízes dohányból, aztán visszaadom neki. Mindketten megköszönjük a kiszolgálást, majd Bakari visszatér a gondolataihoz, én azonban még figyelem egy rövid ideig a srácot.

- Lényeg, a halál az élet velejárója, ettől meg se próbáld megóvni. Eiji, ha a képzés alatt nem változik meg, nem lesz akkora veszteség. Még Deonnak sem – köti ki komolyan. - A kölyök nem bolond, senkinek se dől be a hízelkedésére. Az egyetlen, akinek elfogadja ezt, az az átkozott szőrgombóc. – A macska. Elvigyorodom ezt hallva. Bakari utálja az állatokat, úgyhogy a halktalpú beszerzése számára felért egy embertelen kínzással, amit kis adagokban, folyamatosan kap meg.

- Mert nem neked megy rá pár kóbor éved és a hátramaradtak fele, hogy egy hisztis hülyegyerekből próbálsz logikus gondolkodású, erős, bátor, rátermett férfit faragni. Végülis igazad van, nem akkora veszteség, ha a betanítása után a saját gazdája, vagy annak a gazdája nyírja ki – morgom ironizálva, aztán iszom a kávéból. – Te Bakari... ez kurva nagy szégyen lenne – jelentem ki, mire egy apró mosolyfintor jelenik meg szája jobb szegletében, aztán cigarettát keres elő ő is.

- Viszont Eijinek halnia kell, ha nem válik be, ha betanítása után, akkor akkor, ha holnap, akkor holnap.

- Tény.