47.

Jeremy

Tatsuki végighallgat, nem szakít félbe, ahogy Shinji sem. Ez már alapjáraton jó nekem, nem is ellenkezem nagyon a dolog ellen, de mikor elhallgatok, lassan megkapom a választ is. Az a tény, hogy a tegnapi hisztiért nem kapok sokat, megnyugtat. Azt hittem, minimum megnyúz, ha nem is valójában, akkor szóban, de nem teszi. Az meg, hogy nem ugrottam közéjük... Nem sokon múlt, de Bakari azt mondta, ne avatkozzak közbe, az meg az lett volna, ez pedig csak hiszti volt. Bár erről ők lehet, másképpen vélekednek. Mindegy, inkább nem kérdezek rá, hagyjuk, lépjünk túl rajta és felejtsük el, nekem is könnyebb, nekik is. Figyelem az utat közben, ami elsuhan mellettünk és bár nem vallanám be, de nagyon tetszik a kocsi is, amiben ülök. Persze valahol az álmaim csúcsán helyezkedik el a dolog, de szép és impozáns járgány, az tuti. Figyelmesen hallgatom Tatsukit, próbálva mindent megjegyezni és megérteni. Szóval Bakari nem valami jöttment, hanem közelről ismerik egymást. Ez fontos információ és egy lépéssel közelebb visz a férfihoz is. Talán ez majd segít abban, hogy egy picit jobban bízzak benne, bár megkedvelni nem fogom, az is biztos. Nem ráz meg, hogy nem árulja el, merre van a lakása, valójában nem is vártam, csak kicsúsztak belőlem a kérdések, és talán ő lenne a hülye, ha az orromra kötné.

- Nem foglak elárulni – mondom komolyan és ebben biztos vagyok, hogy így lesz. Ebben az egyben nem tágítok, mert ha megtenném, azzal magamat is elárulnám. Jólesik az a rész, ahol arról beszél, hogy nem könnyen válik meg tőlem. Ez nekem fontos, és tudom, hogy nem kamu, nem csak áltatás, ahogy ezt bizonyítja a tény is, hogy odavitt. Bár arra azért nem számítottam, hogy Eiji ekkora gubancot csinált, és hogy ez engem is veszélyeztetett. – Mi történik, ha őt közben kinyírták? – bukik ki belőlem a kérdés. Erre azért kíváncsi vagyok, hogy vajon mire számít a tetováló. Mit tenne Deon? Milyen következményekkel járna a dolog? Már amennyiben erre kapok választ, persze ha nem, nekem úgy is jó.


Félig-meddig visszajön a kérdés, hogy miért kéne dühösnek lenniük rám. Hát így hirtelen nem egy dolog jut eszembe, többek között, hogy Shinji megöl, mert megdugott, vagy mert úgy viselkedtem, mint egy eszelős őrült, de inkább csendben maradok. Egyik sem olyan, amit szeretnék most hangosan is kimondani, remélem, túllendülünk ezen és nem is kell, eleget égtem már, ez lenne a következő és most már nagyon nincs hangulatom hozzá. Ráadásul fáradt is vagyok, meg éhes is, nincs szükségem még valamire.


Elmosolyodom, mikor a hisztiről beszél, és megint Deon kerül szóba, amin már meg sem lepődöm, viszont van valami, amit már tegnap el akartam mondani, de nem mertem.

- Shinji – szólítom meg csendesen. – Köszönöm, hogy tegnap átmostad az agyam, nagyon kellett – mondom őszintén. Ennél többet most ne várjanak tőlem, viszont ezt meg kellett tennem. Most így utólag belegondolva az a hasonlat marha találó volt és így mire tényleg végiggondoltam, rájöttem, hogy igaza volt. Ráadásul segített helyre kattintani valamit bennem és ezért bőven jár a köszönet. Ellenben.. Mindegy, hagyjuk, én fel nem hozom ezt a témát többet! Az az ígéret viszont tetszik, hogy megtanulom kezelni magam. Erre nagy szükségem lenne, hogy ne produkáljak még egy olyat, mint tegnap, de hiszem, hogy Tatsuki képes erre rávezetni engem.


Aztán jönnek a következő szabályok. Árulás... Igen, ezt megértem, pláne ebben a világban, de azzal saját magam írnám le, ha megtenném, úgyhogy ez ellen küzdeni fogok. Ne ígérjek olyat, amit nem tudok betartani... Ez is egyértelmű és meg is fogom tenni, mindig végiggondolom majd, mi az, amit kimondok és amit megteszek. Hűség... Ezen még sosem gondolkoztam el, de értem az elvét a dolognak. Előkerül a gazda is, és valamiért az a sejtelmem támad, hogy ebben a gazdában már bőven Deont kell értenem, ahogy a hűségemet is neki kell majd adnom, ellenben a mesterrel Tatsukit könnyen tudom azonosítani. Remek lesz, mikor ezt így konkretizáljuk is majd, persze erre még várnom kell. Beledögleni a hallgatásba... Vajon képes vagyok én erre? Bár a fájdalmat egészen jól tűröm, és ha belemegyek ebbe, akkor a játékszabályok is állnak. Ellenben ha elárulnám, vagy megszegném a szavam, tudom, hogy kínok kínja között pusztítana el. Ezt mindenképpen jó lenne elkerülni. Nemcsak, mert élni akarok, hanem mert az csalódás lenne, csalódna bennem, és ezt nem tudnám elviselni, nem a halált. A végén bólintok, ehhez nincs hozzáfűznivalóm. Megértettem és felfogtam, eszerint fogok eljárni, ehhez igazodom majd.

- Azért, mert előkészítettél nekem egy próbatételt – válaszolok a kérdésre. Az, hogy ezzel mit kezd, nem tudom, de azt megértettem, hogy nem beszélhetek Eijinek a dolgokról. – Egyébként sem a legjobb haverom, szóval nem hiszem, hogy valaha is szóba akarok vele még állni – vetem oda foghegyről. Eiji nagyon nem szimpatikus nekem, tegnap letette a dolgokat az asztalra és ezzel együtt valahol elásta magát előttem. Meg ez a hiba is... Nekem megfelel, ha nem tud semmit. Az sem nagyon zavarna, ha nem élne, ameddig ez nem kerül Tatsuki életébe is. Ha jól értettem, ez is benne van a pakliban, így hagyom az egészet a fenébe inkább. Nem akarom biztosan tudni, hogy ez is a kártyák között szerepel, amit majd Deon fog az asztalra pakolni, ellenben azt is megértem a megváltozott beszédmodorból, hogy ha nem így lenne, akkor is be kell tartanom ezt a szabályt, ez most a nincs apelláta kategória, így nincs is miért ellenkeznem vele.


A végén elmosolyodom és csak hogy minden a helyén legyen, akkorát kordul a gyomrom az evés hallatán, hogy szerintem az autó is beleremeg. Szégyellős mosoly jelenik meg a számon és csak halkan merek válaszolni.

- Mindegy, csak ne legyen benne tengeri herkentyű. – Nem vagyok válogatós, mindent megeszek, ha még finnyás is lennék, akkor bőven nem élnék már. Mindegy, hogy japán, vagy nem, csak ehető legyen és lehetőleg ne legyen nyolc karja, meg kopoltyúja, esetleg ollója, mert akkor inkább megdöglöm éhen. Megint az utcát kezdem pásztázni, a több kérdésem nincs, amúgy is feleslegesnek tartanám, ellenben... - Kaphatok egy cigit? – kérdezem meg bátortalanul. Az, amit tegnap kaptam Tatsukitól, sikeresen a lakásában maradt, kitettem az asztalra, aztán ott felejtettem. Túlélem, ha nemet mond, csak jólesne.