49.

Tatsuki

Minden elég gyorsan történt. Nekem sietnem kellett, Deont meg nem lehet túlzottan fékezni, ha bedurran, márpedig most sikerült jól odadörrenteni neki. Csak ahogy oszlik előttem a fekete köd, úgy fogom fel, hogy gyakorlatilag senkit sem hagyott hidegen az eseménysor, ami azért meglepő a számomra. Eijin és Jeremyn visszalátom a kiélesedő emlékeimben a halálos rémületet, Shinjin és Bakarin viszont annak csak egy igen finomított, megfelelően türtőztetett és rejtett formáját. Ryuuichi mozdulna, de Asame leinti és mozdul ő, hogy nyugalomra bírja a mi kis idomíthatatlan méregzsákunkat, ráfog a vállára, Deon azonban gondolkodás nélkül cselekszik újra, most szerencsére a javamra. Arcáról nem tűnik el a rémület, ellenben mielőtt mégis összerogynék, csípőmnél fogva nekitol a mögöttem elterülő rajzasztalnak. Jól van, rendben, hagyom magam. Talán előbb is szabadulok. Egyenesen tartom a felsőtestem és megpróbálok szabályosan lélegezni, miközben tovább vizsgálódom, szükségem lesz-e arra, hogy elnyögjem a végrendelkezéseimet, vagy megmaradok.

- Ez mi?! - suttogja Deon. Úgy kapaszkodik a karomba, mintha attól félne, hogy valamelyikünk megszökik.

- Most már csonttörésnek lehet nevezni - mondom meg neki, a köhögést pedig, ami fel akar törni belőlem, lenyelem minden alkalommal, mert valószínűleg csak jobban fájna a mellkasom. Ettől persze elsápad, ezért rögtön két kép villan a fejembe, miért kell kurva keményen tartanom magam. Első, hogy ő ne aggódjon, a második, mert gyűlölném, ha Asame szemében bármit látnék. Előre megfontolt szándékból nem is nézek a yakuzára, s hogy kizárjam a külvilágot, a fájdalmat pedig elvezessem a testemben, lehunyom a szemeimet. Szegény kölyök meg sem bír szólalni, bicepszemet szorító ujjain azonban érzem, hogy reszket. Higgadtan elmosolyodom. - Ebcsont beforr - mondom neki szinte sóhajtva a szavakat, hogy megnyugtassam egy kicsit, mert túl akarok jutni ezen a felettébb kellemetlen pillanaton.

- Megérdemled - mondja dühösen és mégis elcsukló hangon. Nem látom az arcát, de nincs is szükségem rá, tudom, hogy aggódik értem, bánja a tettét, szeretne tenni valamit és nem mellékesen haragszik rám. - Annyira utállak...! - közli sírásba fordulóan és mérgesen. - Hogy lehetsz ennyire hülye...? És felelőtlen! - teszi hozzá megbátorodva. Röhögnék rajta, ha tudnék, de az első hirtelen levegőkifújás már akkora fájdalommal jár, hogy azonnal elmúlik a nevethetnékem, pedig a srác kegyetlen édes. Egyszerre irigylem és nem irigylem Asamét meg Shinjit, akik nem kis valószínűséggel élvezhetik ezeket a pillanatokat tőle, amikor túlpörög. - Ez a kamikázeakció...! - Be sem tudja fejezni, hiszen annyira indulatba jön megint és bár most intézte el nekem, hogy egy ideig ágyban akarjak feküdni, öklét kalapácsként veri bele a jobb combomba. Lett ereje...! Széles mosollyal emelem fel a fejem válaszul, mert a dühkitörése csak egyetlen dolgot tükröz: szeret, őszintén és igazán. Persze ezt eddig is tudtam, de ennek megmutatása sosem válik számomra unalmas ismétlésbe.


A néma csendet csak az ő hangos légzése töri meg, nekem pedig muszáj látnom az arcát. Már nem vörös, de szemei továbbra is szikrákat szórnak és látszik a kölykön, hogy lázasan gondolkodik. Egyelőre még csak a történet egy részét tudja és ha befolyásolni akarnám, folytatnám, de egyelőre azt akarom, hogy eldöntse Eiji sorsát. Nem is tököl sokat, elfordul tőlem, a kabátja csak úgy suhan utána, olyan lendülettel és elindul a már bőszen lapultában szűkölő srác felé.

- Miért? - teszi fel neki újra a kérdést, de most a düh nem hangossá teszi a szót, hanem jeges hideggé és fenyegetővé. Eiji fájdalmas képet vágva távolodik el az asztaltól, barna szemeit Deonon tartja, próbál meghunyászkodó lenni, hogy megmutassa a kölyöknek, hogy elismeri az igazát, helyt ad a haragjának, ám a némaságával kiérdemli, hogy Deon ormótlan nagyot rúgjon bele. Köríves, szép, szabályos mozdulattal hasba küldi a rúgást védeni igyekvő Eijit, aki ettől meggörnyedve esik hátra olyan pózba, mintha rongyból lenne. Nincs kímélet, nincs kegyelem, ezt látom a kedvenc tanítványomon. Meg kellene állítani, hogy ne pusztítsa el helyben Eijit, de valamiért senki sem mozdul. Asame nyilván nem lelkesedik a méregzsákért azok után, hogy megkísérelte megölni. Nem volt egy túl ügyes próbálkozás, a tény azonban minden bizonnyal a yakuzának elég volt. Furcsának is találtam, hogy egy ilyen hibát elnéz Deon, hiszen Asame a minden számára, ám ahogy most elnézem őt, nagyon meg kell gondolnom, mivel húzhatom ki nála a gyufát, mert a második hibáért valóban könyörtelenül kivégez. Most felrántja Eijit a padlóról és gyilkos szenvedélyű tűzzel néz bele a szemeibe. - Az kibaszottul másodlagos, hogy milyen durva cuccot basztál el, viszont ha nem mondod el az okát, kiverem belőled.

- Jó, de akkor hallgass meg! - könyörög Deonnak. Ez is egy furcsa dolog... Ahogy Asamét ismerem, s ahogy én tanítottam őt, nem értem, miért fogad el ilyesmit bárkitől, Eiji azonban valahogy befúrta magát a kölyök szívébe. Nyilván ezért adott neki még egy esélyt és intézte el Asaménál, mint valószínűleg korábban nekem is, hogy ne ölje meg, mert különleges kapcsolatot alakított ki a fiatal fiúval. Deon van annyira naiv, hogy hisz bizonyos dolgokban és nem akartam összetörni a hitét, ám Bakarinak igaza volt, a kölyök pontosan azért ragaszkodik annyira hozzám, mert nem ismerek könyörületességet soha és semmiben. - Ne itt...

- Most! - Olyan sötéten szól a szó Deon szájából, hogy még magam is meglepődöm.

- Mindenért. A megalázásokért... Gyűlölöm őt és nem akarom, hogy ő tanítson. - Szünetet tart és ahogy Deon ígérte, megvárja, míg elnyögi a választ. - Nem rendelkezik azokkal, amiket tőled tanultam.

- Bosszút akartál vagy a halálát? - szakítja aztán mégiscsak félbe őt Deon. Látszik rajta, hogy már nem hatja meg a szenvedő kép, a remek képességek, vagy bármi, amit eddig látott Eijiben, aki félrefordítja a fejét erre.

- Mindkettőt. - A válasz hallatán a srác elereszti őt és úgy lép el tőle, mintha valamiféle undorító, fertőző mocsok lenne, szemeiben azonban mélységes megvetéssel.

- Azt mondtam neked korábban, hogy akiket szeretek, azok számomra olyanok, mintha a húsom lennének. Emlékszel? - kérdezi Eijit. Pazar, büszke vagyok rá. Rideg, magabiztos és lépésről lépésre halad azzal, ahogy felfesti a tökmagnak a helyzetét. Eiji fél is, egyenesen retteg, könnyei folynak. Nem is tudom, mikor kezdett sírni és remegni, és vontatottan rábólint Deon kérdésére, ezzel igenlően felelve arra. - Most nagyon mélyen elevenembe vágtál - árulja el, teszi egyértelművé, hogy ezzel a kölyök számára vége a dalnak, majd villám gyorsan mozdul, hogy ideje se legyen felfogni, mi történik, és megüti. Azt hittem, lesz annyira tökös, hogy megölje ezalatt a szemvillanás alatt Eijit, de csak elkábítja és hagyja a padlóra hullani, aztán felém fordul. - Mindig azt mondtad, nézzek a dolgok mögé, vizsgáljam meg a hátterét is dolgoknak - kezdi immár újra a saját hangján, csendesen, én pedig biccentek neki. - Eiji számára én vagyok a minden, mert én húztam fel a szarból és hittem benne, bizalmat szavaztam neki, élni tanítottam. Mint engem Asame - teszi hozzá, ezzel súlyossá téve azokat, amiket mond. Újabb apró biccentéssel jelzem, hogy értem, miről beszél. - Nem vigyáztál Eijire, pedig megkértelek rá. Rosszul bántál vele és elérted, hogy gyűlöljön, csapdát állítottál neki és nekem is hazudtál róla. Miért?

- Az a dolgom, hogy megvédjelek - felelem egyszerűen. - Nem csak az életedet, hanem úgy egészében téged, azt, aki, ami vagy és úgy, ahogy vagy. Akkor is, ha ezzel elkövetem a második hibámat - jelentem ki határozottan. Nem félek a haláltól, noha már egy ideje... nem tudom pontosan, mióta, csak egy ideje nem akarok meghalni, bánnám a halált. Mert van miért... kiért élni. - Csak abban hazudtam neked, hogy Eijinek kár tanítani bármit, nem bizonyította be nekem, hogy érdemes rá, nem látom rajta az akaratot erre.

- Értem. - Hosszú csendet tart, azalatt elgondolkodik. Aztán felsóhajt. - Tiéd - veti elém a szót haragosan és Eijire biccent. - Azt csinálsz vele, amit akarsz, de nem akarom többé látni.

- Én nem hagyom életben. Jól meggondoltad?

- Igen - felel magabiztosan. Nagyszerű, Deon nem akarja bemocskolni a kezét, ezért nekem hagyja meg a piszkos munkát. - Eiji kedves nekem, értem őt, az indokait is, úgy áll hozzá jópár dologhoz, ahogy én, de azt hiszem, elég világosan megmondtam neki, hogy még egyszer nem ússza meg, ha olyan ellen megy, aki fontos a számomra, mert azzal ellenem is tesz.

- Túl jószívű vagy és neked kellene végezned vele.

- Mégis te fogsz.

- Ha mindenkihez érzelmileg kötődsz...

- Nem azért! - szakít félbe ugatva. - Vagyok annyira dühös Eijire, hogy széttépjem, de ez igazából a ti harcotok és te basztál el mindent. - Ezen nézek egyet, de a véleményétől persze nem tágít. - Eijinél is az a kulcs, amit nálam alkalmaztál, de nála meg sem próbáltad azt.

- Tudok olyan vadkutyát nevelni belőle, amelyikkel csak te tudsz harcolni - közlöm hidegen Deonnal. - Eiji is érzelmi beállítottságú, pár beültetés és ugyanaz a módszer, mint amivel téged tanítalak és a tükörképed lesz, csak az a gond, hogy neki mások a motivációi, mint neked, ezért nem fogja a te céljaidnak megfelelően használni a képességeit. Ennyi.

- Lépjünk, a kérdésben döntöttem! - mondja éles váltással, megkeményedve, amiből én már tudom, hogy később jó kis sírás lesz Eiji miatt, ám nem akarja, hogy megváltoztatható legyen a véleménye. A legjobb védekezés a támadás, Deon pedig nem is ad esélyt arra, hogy eltántorítsam. Tudjuk, hogy Eiji remek kutya lett volna, akárcsak Bakari és ő, ám megértette végre, hogy a méregzsák leszámolna velem, Asaméval és minden minket követő személlyel, akihez Deon érthetetlenül és elképesztő módon ragaszkodik, akihez vonzódik és akinek megnyílik, méghozzá úgy, hogy miatta Eijit észre sem veszi. Nem mintha valaha észrevette volna Eijit, hiszen a kölyök elsősorban a harmincas férfiakért van oda, s azok közül is csak az erős, veszélyes, érzelmes, racionális típusokat keresi. - Ezt simán megbeszélhettük volna hárman. Asamét miért kérted, hogy jöjjön ide?

- Mert üzleti partnerem, akivel Eiji kibaszott, nem egy drogdeeler, hanem egy ex-fejvadász. - Ahogy ezt Deon megtudja, újra kivörösödik a dühtől, de már nem mond semmit. Ez nem jelent jót, immár azonban a szavaimat nem csak neki, hanem a megjelent férfinek is szánom. - Taraonnak hívják, hajdanán teljesített szolgálatot yakuzáknak is, mestere a lopakodásnak és a besurranásnak, alattomosan és hangtalanul öl, de bármire felbérelhető. Már nincs pixisben, egy gerinclövés folytán ma már inkább a fegyverkereskedelemben érdekelt és totál megkattan a drog nélkül. Ettől függetlenül lehetsz célpontja, így Anai és Kane őrzi a házat - magyarázom meg.

- Miért küldted Eijit egy ilyen emberhez, mikor tudtad, hogy ki fog veled cseszni? - kérdezi fojtott hangon Deon.

- Taraonnak lógtam eggyel. - Erre kérdőn pillant rám. - Hajdanán Anai mestere volt és nem túl szép módon váltak el egymástól. Kicsit megszorongatom azért a tettéért, aztán elsimítom a dolgot.