53.

Tatsuki

Újabb jó tulajdonságáról tesz tanúbizonyságot Jeremy azzal, hogy rinya nélkül ellátja a sebemet. Alap orvosi tudása van, nem is egy emiatt aggodalmaskodó fajta, a keze pedig biztosan mozog. Ez remek. Akarom majd, hogy tanuljon különféle orvoslást, úgyhogy Bakari vágása még kapóra is jön nekem.

- Eltüntetni valakit... Sokféleképpen lehet – válaszolok korábban feltett kérdésére nyugodtan, míg dolgozik a vágásom fertőtlenítésén és újrakötésén. – Van, hogy egyszerűen... Elsüllyesztjük az embert... Valamelyik folyóban, aztán... Hagyjuk, hogy keresse a rendőrség... És mikor a hulla előkerül... Meghagyjuk nekik... Hogy a nyomozás kudarcba... Fog fulladni, nem találnak... Semmit és az ügy le van zárva. De van, hogy minden... Adatbázisból törlünk valakit... Mintha sosem létezett volna... Vagy halottá nyilvánítjuk és... Elzárjuk a világtól – hozok fel pár példát. – Mindig attól függ, mi a... Cél. Shinji például el lett... Tüntetve egy fél évre... Minden rendszerből, mintha... Nem létezne, mert vadászott... Rá egy alvilági kopó. Ugyanúgy végezte... A dolgát, csak veszett...ül vigyáznia kellett, hogy... A rendőrség és mentőszolgálat... Például kimaradjon az... Életéből.


Fanyar mosollyal válaszolok Jeremynek, mikor a kezembe nyomja a kajámat. Élnék némi ellenvetéssel a hecc kedvéért, de kurva éhes vagyok ahhoz, hogy ilyenekkel szőrözzek most, ezért szó nélkül lapátolni kezdem magamba az ételt. Közben persze nem marad se néma, se tétlen, kedvtelve figyelem őt, míg el nem kell gondolkodnom, mit csináljunk Eiji cuccaival. Megvonom a vállam, jelezve, hogy nem túlzottan érdekel, ám a fájdalom kierősödik egy pillanatra még a csillapító ellenére is. Hát jó, akkor marad a beszéd.

- Ami nem kell... Megy a szemétbe – mondom meg a választ. Nem pepecselek ilyesmivel, ami hasznosítható, azt hasznosítjuk, ami nem, azt kidobjuk. Pontosabban inkább Jeremy, mert én most szépen maradok a fegyverzetem egy részének társaságában a fekhelyen. Az újabb kérdés hallatán megütközve nézek rá. – Megtiltottam én ilyesmit? – kérdezek vissza morogva. – Amire nem mondtam... Hogy nem lehet, azt... Lehet – közlöm vele. – Felőlem le is... Léphetsz, nem kell... Ápolót játszanod. Mindig megvoltam... Egymagam és... Mint látod, megéltem... A felnőttkort, jócskán... Taposom is azt.