55.

Jeremy

Nem zavarom, és ez most sokat jelent nekem. Amúgy sem értem, mi baja van, mikor eddig úgy ugráltam, ahogy fütyült, tehát nagyon még emiatt sem lehet kifogása. Nem zavar, hogy ugráltat, más is megtette már számtalanszor, szóval egy kicsit le is vert volna, ha most elküld, de nem tette.


Mikor elmondom a bajom, valami furcsa villan meg a szemében, ellenben mikor azt mondja, hogy hazamegyek, újabbat fordul velem a világ. Mégis... De mielőtt a kérdés megfogalmazódhatna bennem, felkel és öltözni kezd. Mi? Mit csinál? De mikor leesik, elkerekednek a szemeim. Nem lehet, hogy ezt most komolyan gondolja! Pihennie kéne, hiszen bordatörése van és nem pedig... Ugyanakkor hálás is vagyok, hihetetlenül és így nem merek ellenkezni sem. Figyelem, hogyha segíteni kell, tudjak, de láthatóan boldogul, holott biztosan van fájdalma is. Nem merek moccanni sem, mert... mert igenis jólesik, amit most tesz és ha nem tenné, akkor... Nem akarok belegondolni semmibe, így mikor int, követem. Nem rossz kis autó, tetszik, hogy nagy, kényelmes és áraszt valami vadságot meg erőt. Ez nekem nagyon bejön, így csak finoman, puhán merek beülni az ülésre, mert meg kell tisztelni az ilyen dolgokat. Ez jobban tetszik, mint Shinji járgánya. Mikor elém tolja a telefont, csak bólintok, igen, ez a címünk. Már meg sem lepődöm, hogy tudja, túlvagyok már ezen a körön.


De csak nem bírom ki szó nélkül.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezem csendesen, mivel nem tudom elnyomni az aggodalmam teljesen. – Mármint friss bordatörésed van és... Nem mintha... Csak... - Beleakadok abba, amit mondani szeretnék. Nem le akarom minősíteni, vagy nem bízom az erejében, de valahol féltem is. Lucas sem kispályás azért, akárhogy is néz ki a dolog. Oké, nem olyan magas és szerintem az ereje sem érhet fel Tatsukiéval, de... Akkor is, most sérült, ez azért sokat változtat a dolgon és nem akarom, hogy még nagyobb gond legyen. - Mire készülsz? – fejezem be végül így.