Jeremy
Mikor visszaérek, Tatsuki elveszi a kulcsait és el is rakja azokat. Remélem, tényleg jó lesz ott a kisebbeknek, mert ha bajuk esik... De bízom Tatsukiban és abban is, hogy nem akar átverni engem, így egy kicsit megnyugszom.
Megkapom a tetováló tőrét és elgondolkodva figyelem azt, egyelőre még nem is tudom, mit szeretnék, de lassan körvonalazódik bennem valami. Csak mert még sosem próbáltam... Letérdelek Lucas mellé és a hajába tépek. Már az sem érdekel, hogy Tatsuki mit gondol erről, de hagyom, hogy elöntsön a düh és az indulat. Gyűlölöm Lucast, azt, amit tett velem, mindent, amit elkövetett ellenem, ugyanakkor élvezettel figyelem a kínt az arcán és már nem gondolkodom. Nem túl szakszerűen, de mégis élvezettel mártom meg a gyomra felett a kést a testében. És jólesik az érzés, meg a fájdalom a szemében, minden, amit látok és amit érzek. Talán nem kéne, talán ez gonosz, vagy rossz, de már nem érdekel, vigyorogva folytatom, és rántom ki a tőrt, majd szúrok újra, de továbbra is alhasra. Retteg, látom a szemében, ugyanakkor én már döntöttem, de megölni nem fogom tudni, ebben biztos vagyok. Harmadszor is megmártom benne a kést, most meg is forgatom és élvezem, amit kivált, jó látni, hallani, érezni ezt a valamit, aztán egyszerűen kiszedem belőle a kést és szépen beletörlöm a pólójába, majd felállok és Tatsuki kezébe nyomom. Nekem ez elég is volt, a kín, a szenvedés, amit láttam, élvezettel tölt el, de még mindig nem tudok ölni, az nem megy, így Tatsukira bízom a döntést, hogy mi legyen vele. Nem hiszem, hogy ebből fel lehet gyógyulni, ahhoz túl sok volt, de hogy kíméletesen és gyorsan, vagy lassan és fájdalommal halljon meg, azt nem én akarom eldönteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése