5.

Tatsuki

A srác vagy nem tudja, vagy nem meri elárulni, mit akar az életével kezdeni. Hogy ez baj-e? Nem jelent pluszpontot egy kérdés kihagyása, de nem pillantok rá hátra a hallgatása ellenére sem, hátha mégis megered a nyelve. Fenntartom a lehetőségét annak, hogy esetlegesen nem ezzel akarja kezdeni a bemutatkozást, vagy túl sértőnek találta a módot, ahogy rákérdeztem, ezért békén hagyom. Mondjon, amit akar, ha pedig nincs mit, húzzon a faszba!


Ez a kölyök kísértetiesen hasonlít Deonra. Legszívesebben rásandítanék, ám nem bővítem az idejét azzal, hogy bámulom őt. Helyette inkább tanulom meg precízen, pontosan lerajzolni a rózsáját. A negyedik kísérlet már majdnem jó, mégis összegyűröm és a szemétbe hajítom, s már veszem is magamhoz az újabb papírt. Rajzolás közben hallgatom élete sztoriját, s noha nem arról beszél, amiről kértem, nem szakítom félbe, mert ha ezzel kezdi, nyilván fontosnak érzi. Most azonban a vállam felett ránézek. Látni akarom az arcát és azt, ahogy alkot. Van benne valami mélységes szomorúság, szinte ugyanúgy mélyen megroppantották, mint hajdanán Deont.


A nyakamba akasztotta Eijit, akit ki nem állhatok, s úgy gondolja, a kölyök hasonlít rá, de nem... EZ a srác a szalonomban, ez hasonlít rá. Talán túlságosan is. Fekete félhosszú haj, kék szemek, vékony test, rásimuló ruhadarabok, alacsonyság, szép kezek, gazdag érzelemvilág, … Fel bírna kavarni, ha hagynám, de ha nem tudok elvonatkoztatni Deontól miatta, bármekkora lehetőségeket is tartogatunk egymás számára, kihajítom innen Jeremyt, mert nekem nincs kedvem tovább kínlódni.


Visszafordulok a munkámhoz, átrajzolom a virágot, erősítem a körvonalait, s igyekszem nem teljesen elmélyülni a rajzban, mert figyelni akarok a kölyök mondandójára, aztán az ötödik lapot is összegyűröm és kidobom a szemétbe. Úgy fest, ő sincs megelégedve a saját művével, mert egy második lapot vesz el bátortalanul tőlem, amitől egy apró mosolyféleségre görbül szám szeglete. Nem mondtam, hogy nincs lehetősége tiszta lappal indulni, ha az elsővel nem jár sikerrel, de azt sem, hogy igen, az viszont, hogy döntött és cselekedett, tetszik. A történet, amit magáról mesél, nem valami vidám, de mindenképpen emberi. Meg is van az ok, miért nem akar hazamenni. A fájdalma tisztán kihallható a szavaiból, a hangja el is fogy, de megküzd magával, hogy kitálalhasson nekem. Furcsa fiú, annyi bizonyos. És jól éreztem, a pszichológust kellett volna melegen ajánlanom neki magam helyett, mégis itt ragadt, mert érzi, hogy lehetőséget kapott valamire.


Felvonom a szemöldököm. Nem elég, hogy baszta a bátyja, és az, hogy ha normális helyen akar aludni és éhen sem akar halni, el kell adja a testét, még nekem is felajánlkozik, pedig egyértelműen megmondtam neki, hogy a tetoválását a sikeres vizsgáiért cserébe vagyok hajlandó a bőrébe varrni. Szép... Magamban vállat vonok, aztán a lapra, amin szinte tökéletesen ugyanaz a rózsa jelent meg a kezem alatt, immár másodjára is elkezdem megrajzolni Jeremy rózsáját, amit majd ki is színezek. Lehet, nem is egy tervezetet készítek, hanem legalább kettőt, mert vörösben és kékben is szép lenne. Aztán majd dönt, melyik tetszik neki.


Szeretetet... Kétkedve és szinte undorral ejtem ki a szót magamban. Nem is csodálkozom rajta, hogy szeretethiányos a tökalsó, de hogy szeretetet pont a művészetek ágán akar szerezni, az felettébb hülye ötlet. Ha tehetséges tényleg és befut, a műveit fogják szeretni és a nevét, őt nem, de egyelőre nem töröm le a kis ábrándjait, máskülönben a rózsa tövis nélkül marad, vagy pedig pont, hogy a friss hajtást, azt az akarást veszti el, ami hajtja. Remény nélkül kevesek élik túl a szarságokat, ha pedig ennek a szerencsétlennek remény kell, hogy tovább tudjon lépkedni, nem veszem el tőle.


A hetedik és nyolcadik rózsa már pontosan ugyanolyan, mint Jeremyé, már nem telik olyan sok időbe sem megrajzolni, azonban ezek színt kapnak. Nem teljeset, inkább csak árnyalatnyit, amivel érzékelhetővé válik, hogy az egyik vörös, a másik pedig kék. Ez már gyorsan megy, az ilyesfajta színezés a kezemben van. A csend is beáll közénk, csupán a hangszóróból dübörög egy kevés kemény rock és a ceruzáink sercegnek, aztán művem befejeztével felkelek, odalépdelek a kölyökhöz, elveszem tőle a lapot és az elhajítottat is a kezembe fogom, a sajátomat pedig lerakom elé.

- Élvezed a szexet? - kérdezem meg, miközben az első, félkésznek sem nevezhető munkáját fürkészem. Tanácstalan, reális célt bizonyosan nem lát maga előtt. Hiú ábrándjai és erőtlen reményei vannak, mégis küzd, ahogy erre a sárkány is utal. Veszett egy állat lett, hasonlít a bőrömbe varrtakra, mégis egyedi és fenséges. - Megnyerted, hogy rád tetováljam a rózsád – közlöm a sráccal most felpillantva a művéről. - A pénz, mint mondtam, számomra eszköz és van belőle elég, hogy egy magadfajta csóró kölyöktől egy jent se fogadjak el. Ne tekintsd nagylelkűségnek, mert nem vagyok az, csupán amit megmondtam, betartom. Nem csak pénzzel lehet fizetni, Jeremy – ejtem ki mély hangon a nevét. - És nem csak a testeddel. Sőt, ha elég időt maradsz itt, személyesen is megismerhetsz valakit, aki hiába kapott vonzó külsőt, még arra is alkalmatlan, hogy kurva legyen – teszem hozzá sötéten. Nos igen... kegyetlen nagy csalódás volt újra kipróbálni két év után a kölyköt, mert szinte semmit sem változott, csupán a gyakorlatot szerezte meg arra, hogyan élje túl a vad meneteket. - Más színben is megalkotom neked a rózsád, vagy most még változtathatsz rajta. Döntsd el, mit és hogyan akarsz – mondom határozottan Jeremynek. - A hánytatott sorsod nem érdekel – folytatom komolyan -, a kölyök, akiről beszéltem az imént, konkrétan a mocsokból lett kiemelve, egy közönséges hímringyó volt, akinek sosem volt jövője, most viszont halad valamerre. Döcögősen és nem a saját álmait kergeti, de megéli majd a felnőttkort és lehet belőle valaki, ha elég kitartó. Kapsz egy lehetőséget – lebbentem fel előtte a fátylat. - Jöhetsz ide rajzolni, ha akarod, tanítalak is, a munkáid megőrzöm és amíg nem akarsz luxust, nem lesz gondod az anyagiakkal. Van egy kanapé – biccentek hátra -, ahova lefekhetsz, de ha egyetlen egyszer megpróbálsz lefizetni engem a testeddel, eladlak szajhának. Mindenért, amit akarsz, adnod kell valamit, de ahogy most sem, úgy a későbbiekben sem azt, amivel eddig szolgáltál másoknak – fektetem le az alapjait a közös jövőnknek. - Nekem nem fontos az álmod, hidegen hagy az is, elkallódsz-e, vagy sem, nem vagyok holmi szeretetszolgálat, hogy jótékonykodjak, pusztán ha jól teljesítesz, céljaim lehetnek veled. Hogy mifélék, az rajtad múlik. Ha nem vagy számomra hasznos, nem foglak istápolni tovább egy percig sem – jelentem ki határozottan, hogy biztos legyen benne, ez nem valami álom, hanem a rideg valóság. - Szarom le, mit csinálsz napközben, de ha csak herdálod az időt és a beléd ölteket, húzhatsz vissza ringatni a segged a bárokba, hogy legyen hol aludnod és némi kajára pénzed, és ha sokat pocsékolsz, leverem az árát. Rajtad múlik, hogy viszed-e valamire a tehetségeddel vagy mással, azt viszont elmondom, hogy ha attól várod a hőn áhított szeretetet, hogy ismert leszel, pofára fogsz esni. Már nem vagy egy taknyosorrú kiskölyök, aki hisz a mesékben, úgyhogy nyugodtan helyezd reális talajra a vágyaidat és kezdj el komolyan küzdeni értük. Ha több vagy, mint egy ágyból ágyba mászó luxusszajha, bizonyítsd be.