6.

Jeremy

A csend, ami beáll, nem tudom, mit is hoz majd, de nem pillantok most fel, inkább befejezem az utolsó simításokat, helyére kerül lassan minden és tetszik. Végignézek rajta még egyszer, minden vonalon újra és újra átfutok, hogy tökéletes legyen és csak akkor teszem le a ceruzám, mikor már véglegesen akarom hagyni a képet. Tatsuki is lassan elkészül. Hogy nyertem, vagy sem, mindjárt ki is derül. Nem tudom, mit is kéne most tennem, így csak laposan nézek rá, fürkészem és várok, majd mikor feláll és mögém lép, s ledobja elém a virágot, meglepődöm, ám ekkor a kérdése is betalál. Nem tudom elfojtani az apró remegést, ami végigfut a testemen. A francba, miért kell mindig a legrosszabbkor jönnie egy ilyennek?! Végül újabb sóhaj hagyja el ajkaimat és őszintén válaszolok, nincs miért hazudnom.

- Nem igazán – vallom be. – Undorodom attól, amit csinálnom kell, mert nem így kéne lennie. Útálok eszköz lenni, ahogy azt is, mikor az orrom alá dörgölik. Mikor azt érzed, hogy mindjárt hánysz, nem igazán élvezel semmit.

Ennél többet nem tudok mondani, legyen ez is elég. Nagyon kevés valaki volt eddig, akit érdekelt, hogy nekem is jó legyen, hogy nem csak egy luk voltam neki, hanem talán az embert is látta bennem. Két kezemen meg tudom számolni, hányszor volt olyan, amikor törődtek azzal is, hogy én is élvezzem. Ennyi a történet, és ez sem valami vicces. Tatsuki közben a rajzaimat szemléli, valamit talán keres bennük, bár el sem tudom képzelni, mit, de amit végül mond, szíven talál. És nem az, hogy megkapom a rózsát, az csak ez egyik, hanem, hogy hajlandó tanítani, tehát lát bennem valamit. Ez lavinaként indít el bennem valamit, hallgatom a kikötéseket. Nem mindenen tudok eligazodni, de a lényeget felfogom. Ha tényleg tanítani akar, akkor tanulni fogok. Amúgy sem tudok nagyon mást csinálni, és az alkotás a mindenem. Ha csak minden nap leültet a sarokba és a kezembe ad pár lapot meg egy ceruzát, már azzal is sokat lendít rajtam, ahogy azzal is, ha néha bevackolhatom magam hozzá. Nem könyöradomány, ezt is értem, és ez tetszik a legjobban az egészben. Nem sajnálatból kaphatok, hanem ha megdolgozom érte. Nem akarok visszamenni oda, ahonnan ide beléptem, pláne nem ez után az ajánlat után. Mérlegelek, de valahol mélyen már döntöttem, és igenis akarom, bármi az ára ennek. Nem fogok csalódást okozni, ha reményt táplál belém valaki, akkor addig küzdök, míg meg nem felelek az elvárásainak. Ráemelem a tekintetem az övét keresve. Nem enyhült meg egy cseppet sem, ezt nem is vártam, ellenben valamiféle választ vár talán.

- Rendben van. Akarom, hogy tanítson, hogy segítsen fejlődni. – Végre megtaláltam a hangom és most határozottan tudok megszólalni, mert ezt igenis akarom, ahogy még talán semmit. Az, amit a szeretetről mond, lehet, hogy igaz, de most figyelmen kívül hagyom, még kár ezen gondolkodnom, vagy ebbe lovalnom magam, ráér. – Megértettem a feltételeket és elfogadom. Nem fogok csalódást okozni – teszem hozzá. Nem vagyok egy kis hülyegyerek és ezt be fogom bizonyítani. Van bennem érték, csak még elő kell húzni belőlem. – Mikor jöhetek legközelebb? – A kérdés csak kibukik belőlem, nem is tudom, miért, talán, mert jobb tisztázni a dolgokat, majd a rózsákra sandítok megint. – A kéket szeretném. – Nem, ezt nem akarom, ezt csak szeretném. Már nem csak ez számít, kaptam új dolgokat, amik sokkal fontosabbak, így nem fogok követelőzni semmiért sem. – Sosem éltem luxusban és megszoktam már, nem is igénylem, így ha tényleg nem zavarja, szívesen meghúznám itt magam néha – tekintek körbe. Kell a biztos pont és ez az lehet, ha én is úgy akarom. Legalábbis most ezt érzem. – Nem vagyok luxusszajha – mondom ki a végét határozottan, még mindig tartva a szemkontaktust. Megkaptam az esélyemet, itt az ideje, hogy forduljon valamerre ez az egész. Mi lehet a legrosszabb? Elad szajhának… Mintha ez nem eshetne meg odakinn is. De ha képes vagyok fejlődni és dolgozni, talán megkaphatom azt, ami még kell nekem, hogy még jobb legyek. Kell a bátorítás és az, hogy csak egy kicsit becsüljék, amit csinálok. Ez az ember képes rá, legalábbis hinni akarom, hogy így van.