62.

Tatsuki

Meglepődöm egy kicsit a kölyök tette felett, de persze megyek vele, ha már volt olyan bátor, hogy maga után merjen húzni engem. Ismét a falnak támaszkodom, hiszen a pulóveremen keresztül is jólesik a hidege. Lehúzom a cipzárt, mert lángol a bőröm, s figyelem Jeremyt.

- Majd megtanulod, mit jelent kutyának lenni – mondom neki nyugodtan. Ráér szép lassan megérteni mindent, senkitől sem várom el, hogy pillanatok alatt betanulja az egész, ezentúl a hátralévő életét érintő szabályokat, normákat és tanokat. - Sosem lesz semmi sem világos, ha nem űzöd el a homályt – közlöm vele határozottan. - A lehetőségek tárháza is homály a számodra, nem? Világos attól lesz, hogy kiragadsz egyet a sok közül és élsz vele – magyarázom is el, mire gondolok. Mellettem megtanulja majd elfelejteni, hogy valami csak jó, vagy csak rossz, mindenre tárgyilagosan, semlegesen kell tekintenie, hogy bármiből fegyvert kovácsolhasson, bármit a hasznára hajthasson. Mert ami az ő haszna, az az enyém, aztán pedig Deoné lesz. - Valóban nincs – ismerem el, hogy már nem fordulhat vissza. - Kiszállhatsz, de visszafele sosincs út – teszem hozzá komolyan. - A markomban vagy – jelentem ki egyszerűen. - Nincs szükségem arra, hogy a testvéreiddel kezdjek valamit, de nyilvánvaló, hogy bármit megtehetek veled és mással is. De ez kell ahhoz, hogy megérezd, milyen kutyának lenni. Pontosan ezt jelenti, benne lenni a gazda markában és tudni, hogy sosem roppant össze, ha nem hibázol – mondom meg nyíltan. - Jem... - sóhajtom némileg fásultan, a becenevén szólítva őt. - Új szabályok léptek életbe, a múlt elmúlt. Már a bátyád is a múltad része, amin rövidesen teljesen túllépsz – közlöm vele nyugodtan. - Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk a benned rejlő erővel, nem fojthatsz el semmit. Megmondom, miért. Mert amikor azt akarom, hogy használd az ösztöneid, őrjöngeni fogsz, mivel felszabadulnak a gátak mögül az elfojtott érzelmek. Nem fogod tudni kontrollálni magad, valószínűleg nem is fogsz tudni magadról. Ezt tapasztalatból tudom, egyszer már végigjártam ezt az utat, méghozzá Deonnal, vagyis húsba vágóan éreztem, mire képes az, ami bennetek megvan. - Ahogy ezt mondom, végiggombolom az ingem tetejét, majd pulcsival együtt lesimítom a vállamról. Nem túl nyilvánvaló a sokfajta sérülés közt a bőrömön, mi micsoda, ám így, hogy felhívom rá a kölyök figyelmét, bízom benne, hogy felismeri a harapásnyomot a nyakam hajlatában. - Sírógörcs, röhögőgörcs, hisztéria, öncsonkítás, oktalan gyilkolási szándék, őrjöngés, ... ezekre számíthatsz minimum, ha elfojtasz – folytatom, miközben visszahúzom az öltözékem a vállamra és elkezdem lassan összegombolni az ingem. Ha nem nézte meg jól a heget, akkor is lesz még alkalma találkozni vele, hiszen ha nem is kufircolunk, de nem vagyok egy szégyenlős típus, hogy elrejtsem a testem. - Keményebb esetekben tudathasadás, skizofrénia, vagy az idegösszeroppanás lehet következménye, többek közt – fejezem be. - Sírni pedig tévhit, hogy szégyen volna – teszem még hozzá könnyedén.


Számtalan esetben láttam sírni, hisztizni, ordítozni, kiborulni, még őrjöngeni is Deont. Hozzászoktam. Ha Jeremytől el kell viselnem, de látom, hogy a türelmem meghozza a gyümölcsét, hát elviselem, nem baszakadom ilyesmin, jó vérebet, egy ártalmatlannak látszó veszélyes kis bestiát faraghatok a kölyökből, ahogy Deonból is sikerült. Már kezdtem feladni, hiszen nem csak jelei nem voltak, hogy a tanultak bármit is változtattak rajta, ráadásul Asame is rátette a kezét, aztán elkezdte alkalmazni egyszeriben a módszereimet, a beültetéseit, a rejtett képességeit. Nyilván a yakuza is azért viseli el a kirohanásait, mert tudja, hogy ez a sráccal jár és azt, hogy ha megpróbálná felszámolni ezt benne, azt ölné ki belőle, ami különlegessé teszi, amitől erőssé válik, ami miatt annyian tisztelik és szeretik. Nem könnyű Deonnal, sőt, kimondhatom, hogy nagyon nehéz, az ember idegeire megy, és hasonlóra számítok Jeremyvel kapcsolatban is, de az áldozatok meghozhatják a kívánt eredményt, s sikereket. Ha ez megtörténik, a kínlódás velük is a múlt részévé válik, amint túllépünk.


Követem a srácot, még most sem tévesztem szem elől. Jól kezeli a helyzetet, meglepően, talán túl jól. Nem vagyok biztos benne, hogy ennyire erős volna, de még ezt sem vonom kétségbe. Mindenesetre számítok rá, hogy lesz még böjtje a mainak. Szívnék még egy cigit, miközben hallgatom élete történetének újabb szeletét, de nem hiszem, hogy túlságosan jólesne a tüdőmnek, úgyhogy csak idegesen forgatom az ujjaim közt az öngyújtót. Csak aprót sóhajtok, mikor jelentőségteljesen felnéz rám, így a tudtomra adja, hogy engem annak a sárkánynak tekint. Fingom sincs, mit mondjak neki, ezért hallgatok. Hogy igaza van-e, azt majd ő eldönti később, akkor, amikor már kemény próbatételeken megy keresztül, vagy nyalogatja a sebeit a legutóbbi harcunkból. Mindenesetre ironikus, hogy sárkányként tekint rám és a bőrömbe több is bele van varrva.


A szerelem meg... Tényleg egy átkozott gyötrelem, ezen nincs mit szépíteni. Én is azt hittem, hogy sosem talál meg, negyven felett már végképp kételkedtem benne, aztán egyszeriben azon kaptam magam, hogy fülig vagyok vele és nem bírok tőle megszabadulni, csak kínoz, rabságban tart, fojtogat, megnyomorít és mégis... bármilyen groteszk, valahol mégis jó. Meleg, időnként forró és észveszejtő. Kizártnak tartom, hogy egy olyan kölyök, mint Jeremy, ne esne szerelembe olyan hosszú ideig, mint én, egyszerűen kizártnak tartom. Még Asame és Shinji is az áldozatául esett a nagy vörösszemű vadásznak, ahogy én is, bármilyen erősen küzdöttünk ellene.


Sötéten elmosolyodom. Hogy adjam jelét, ha megkívánom? Tudni fogja különösebb jelzések nélkül is, sőt, hamar alám kerül majd. Most, hogy tudom, nincs akadálya ennek, nem fogom megkérdezni, egyszerűen letámadom és megszerzem. Aztán ha megunom, többet nem nyúlok hozzá. Mozgat egy kicsit, izgat, mert ügyes, de aki igazán érdekel, az Shinji. A sráccal folytonos a harc, nem adja meg magát, nem is adja könnyen oda a testét, ezért kibaszottul akarom mindig, hogy újra megkefélhessem. Az ellenállása és a hűvös távolságtartása, amiket általában alkalmaz velem szemben, teszi olyan vonzóvá számomra őt, és a tudat, hogy a srác csak az enyém, kéjes örömmel tölt el. Nincs más, aki elmondhatja magáról, hogy megdughatja, akihez még vissza is jár ezért annak ellenére, hogy ő nem egy uke típus. Megbolondít... Elég rá gondolnom, s minden porcikám veszettül kívánja és nem csupán a vele való heves, harcias szexet, noha elsősorban azt, hanem a közelségét is. Furcsa érzés, még mindig furcsa, de nem is akarok megválni tőle. Ez nem olyan, mint a szerelem, amely a nyomorba dönt, ez... ez fűt, hajt, tüzel, erősít...


Ahogy vártam, Jeremyben végül megpattan valami. Látom, hogy megváltozik az arckifejezése, a szemeiben a fény, s ugrásra késszé válok azonnal. Nem számít, ha őrjöng, de magában nem tehet kárt, nem számít, ha dühöng, a testi épsége azonban fontos. Ha sír, sem fogom vigasztalni, nem óvom meg akármitől, csak amitől ahhoz kell, hogy a jövő, amit megterveztem neki, ne kerülhessen elérhetetlen távolságra tőle valami miatt. És erre vigyázni fogok, még akkor is, ha ezzel alaposan bele kell marnom a kölyökbe. Menekül is hozzám, a testemhez bújik, mintha ezzel bármitől mentesülhetne és kérdez tőlem. Nem fogok hazudni neki, ha nincs célom a hazugsággal. Az igazság, az őszinteség, nos ezek pofonok tudnak lenni, de jobb előbb, frissiben, mint később, többleterővel.

- Igen – válaszolok nyugodt szívvel. Tudtam, hogy ki fog borulni. Tudtam, hogy a tény, megölt valakit, ráadásul a tulajdon bátyját, ki fogja készíteni. Jó így, tökéletes. Reszket és sír, süllyed el a tette mocskában. - Ez csak az első eset – szólalok meg kisvártatva újra. Ugyanolyan mély lehet a lelke, mint Deonnak, így lesz magával dolga, de ez a posvány, amibe belekerült, nem biztos, hogy tisztán kell neki, ezért fognom kell, tartani. Ehhez mérten átfogom Jeremyt és az oldalamhoz szorítom. Nem erősen, de annyira igen, hogy még a nyomorgás közepette is érezze. - Szépen csináltad. Hagytad magad dühöngeni, megtapasztaltad, meddig vihet el a gyűlölet, aztán végül mégis emberséges maradtál, nem hagytad lassan kiszenvedni Lucast – mondom neki őszintén. - Kezd el elfelejteni a megtanult dogmákat és törd szét a gátakat magad körül. Az alvilágban nincs jó és rossz, csak tettek, szavak, gondolatok és hideg számítás van. Már te is alviláginak számítasz – világosítom fel egyenesen lenézve rá, a pillantását keresve. - Elítélheted magad, de nincs miért, a feladatod végül úgyis az lesz, hogy megvédd Deont, ha kell, másokat megölve, ha kell, önmagaddal végezve. A halál minden percben a nyomodban lesz, vadászik rád, hogy felfalhasson és ez csak akkor nem következik be, ha a kezedbe veszed a gyeplőt és a szemébe nézel. Nem kell tőle félni, mert a halál után nincs semmi, ami miatt problémáznod kellene, ha meghalsz, akkor vége az élet nevű játéknak, csak ennyi történik – magyarázok halk, nyugodt hangon tovább. - A halál természetes, az élethez tartozó dolog, s idő kérdése csupán, hogy elérjen. Alvilágiként elsősorban nem az idő, hanem a döntések eredménye a vég, ezért kell okosnak lenned és mindig megfontoltan végiggondolnod a következményeket és vadásszá, nem pedig prédává válnod. Ritka az olyan korú ember odalent, mint én, de a lehetőség mindenre adott.

- Csak ennyi? - kiabálja el magát Ontori, mire eleresztem a srácot és elindulok vissza Lucas teteméhez.

- A szokásos civileltüntetés! – utasítom őt, s visszanézek a kölyökre az ajtóban.