Jeremy
Nem tűnik fel semmi, legalábbis az elején, aztán valami szemet szúr, talán a túlzottan nagy csend, vagy nem tudom, de mikor felnézek, Shinji eltűnt mellőlem és Tatsuki szobájának ajtaja nyitva. Hátradőlök, már fáj a hátam is a testhelyzettől, így hatalmasat roppan a mozdulattól, de legalább a fájdalom csökken. Körbenézek, de még mindig sehol senki, ellenben már legalább a motoszkálást meghallom. Kilesek az ajtón, majd úgy döntök, jobb, ha visszafordulok. Visszatelepszem a kanapéra, de a kép nem megy ki a fejemből... Milyen különlegesen ér Shinjihez, vadul, de mégis szelíden, durván, de mégis lágyan és ez annyira furcsa nekem. Először azt mondta, csak dugnak, aztán, hogy a szeretője, de ez már annál sokkal több. Ha magának nem is ismeri be, de nem csak őt választotta, hanem szereti is. Meglep? Talán, ugyanakkor melegít is belül. Most el kéne döntenem, hogy felülértékelem-e, amit korábban mondtam neki, de ezt ráérek még eldönteni, azt hiszem. Bár lehet, hogy abban a pillanatban képtelen leszek gondolkodni. Mindegy, ez még majd a jövő, előbb legyen jobban és múljanak el a dolgai, addig úgysem lesz semmi.
Újra kézbe veszem a rajzom, fogalmam sincs, miért, de még mindig nem tetszik, ezért folytatni kezdem. Őket úgyis csak zavarnám. A görnyedés nem esik jól, így megkeresem a rajztáblám a mappában és felhúzom a térdeimet, majd megtámasztom rajta. Így kényelmesebb és valahogy védettebben is érzem magam. Még mindig nem oké valami, de nem tudom, mi. Végül nem bírom ki és elkezdem virágokkal telepakolni a rajzlap szélét, talán ez segít, és határozottan igen rá a válasz. Talán így búcsúzom, nem tudom, vagy csak a lelkemet teszem helyre, de ez kell most.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése