Jeremy
Érzékelem magam körül a dolgokat és hagyom, hogy Tatsuki hozzám érjen. Azt mondja, ne fojtsam el, de jelen pillanatban képtelen vagyok ezzel foglalkozni, bár mikor arra kér, lélegezzek, teszem. Hozzám ér megint, ez megnyugtat, valamennyire, de nem eléggé. Még mindig kortyokban szedem a levegőt, és a benyelt, lenyomott adagoktól egyre rosszabbul leszek. Ezt Tatsuki is észreveszi, és úgy kap fel, mintha nem lenne semmi baja, ami egyszersmind megnyugtat, ugyanakkor már most a következményeitől félek. Kitalálta, mi a bajom, így abban a pillanatban, ahogy földet érek, öklendezni kezdek, és nem telik sokba, hogy mindent, ami még bennem van, kiadjak magamból. A keserű-savanyú íz a számban, köhögve várom, hogy vége legyen, de csak nem akar, újra és újra összehúzódik a rekeszizmom, és újabb adag valami tör fel belőlem, a végén már csak sav és nyálka, ami végigmarja a nyelőcsövem, de nem tudok leállni. Aztán egyszer csak vége szakad. Ezzel együtt, legalább már lélegezni tudok. Hat-nyolc levegővétel, nem tudok mozdulni, görcsösen kapaszkodom a csészébe, ugyanakkor érzékelem magam körül a dolgokat, ahogy azt is, hogy Tatsuki még fogja a hajam.
Lassan mozdulok, de egyelőre csak le akarok ülni és ezt sikerül teljesítenem, de még mindig nem vagyok igazán jól, ezt érzem, sőt... Ne fojtsam el? Már nem is menne, egyszerre önt végig rajtam a dolog, abban a pillanatban feszülök meg teljesen, minden izmom összerándul, a kezem ökölbe szorul és felzokogok. Na most kiengedek mindent, ez most hisztériás roham, tudom jól, de nem tudom megállni. Összezuhanok a földre, nem tudom megtartani magam, és ennek eredményeképpen verni kezdem a földet az ökleimmel. Úgy viselkedem, mint egy gyerek, de nem tudok másképpen. Lassan elvesztem a kapcsolatom a külvilággal, teljes mértékben elmerülök magamban, üvöltve kiabálok, bár nem tudom, mit, vagy miről, miközben vergődöm és mindenbe rúgok és ütök. Az sem zavar, ha fáj, még talán jobb is lesz tőle a dolog. Már nem tudom, hol vagyok, vagy hogyan kerültem oda, már nincs valóság, sem idő. Már nem bírom tovább, és harapok, de magam, mert a fájdalom segít, így az alkarom kerül a fogsorom közé. Fáj és ettől jobb a lelkem, mert ezzel vezeklek, vagy valami hasonló. Nem tudom, mi történik, de nekem jólesik bántani magam, bár ha éppen nem harapok, akkor hangosan üvöltök, ez a két dolog változik bennem, miközben a könnyeim sem állnak meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése