73.

Tatsuki

A hideg víz használ, Jeremy reagál rá, prüszkölni kezd tőle, elereszti az eddig olyan bőszen harapott törölközőt, mely már átázott természetesen, abbahagyja a rángatózást és a vergődést, még a tekintete is tisztul. Addig viszont nem zárom el a vízsugarat, míg teljesen ki nem józanodik, utána azonban eleresztem a haját és elzárom a vizet. Csak néz rám fel rémülten, bűnbánóan, némileg talán értetlenül, de most kurvára nem tud meghatni semmivel, még egy jó szopással sem. Shinji elereszti, leszáll róla és törölközőt keres, én pedig végre hugyozhatok. A mellkasom és a bal oldalam szúr, apró kortyokkal fújtatok, épp csak nem fulladok meg, ráadásul ahogy elnézem a kötésemet, az erőlködésben felszakadt a sebem. Kurvajó...


Megmosom a kezem a dolgom végeztével, majd felvakarom a kölyköt a padlóról és nekicsapom a falnak. Belenézek kék szemeibe, noha erősen meg kell küzdenem a dühvel és a fájdalommal, hogy értelmesen a képébe tudjam mondani, amit akarok.

- A következő... Ilyen eset...nél megnyuva...sztalak! - közlöm Jeremyvel egyenesen. - Nem véletlenül... Mondok meg... Dolgokat. Ez az eredménye... Az elfojtásnak. Roham, ami... Kontrollálhata...tlan. Találd meg... A módját, hogy... Kiadd magadból... A feszkót... Különben olyan... Károkat csinálsz... Amik nem hoz...hatók rendbe! - Dühöngök vele, csak épp még mindig nem kapok levegőt. Remegek az indulatoktól, tisztában vagyok vele, hogy ugatom és morgom a szavakat, de annak is örülök, hogy ki bírom őket normálisan mondani. - Leszarom... Mit csinálsz... Amíg azzal nem... Okozol kárt. Magadnak sem - teszem hozzá mély hangon megformálva a szót. - De ha nem... Szabadulsz... Meg a feszül...tségtől, nem... Fogok tudni... Veled mit... Kezdeni. Nem fogok... Minden alkalom...mal az életünkért... Harcolni veled... Mikor elkez...dek beültet...ni neked para...ncsokat, mert... Úgy soha... Nem fogok tudni... Haladni a... Tanításo...soddal - fújtatom neki. - Kurvajó... Alapjaid... Vannak, de... Ha rosszul... Használod... Őket, inkább... Megöllek - vetem a szemére, aztán inkább egy kicsit visszavonulok, mielőtt belefulladok a saját mondandómba. Jeremynek is meg kell emésztenie a hallottakat, s ahogy Shinjire pillantok, látom, hogy ideges.


Eleresztem a srácot, s kivonulok a fürdőből. Menet közben szedem le a sebről a kötést, majd a szalonban villanyt kapcsolok. A testőr követ, magamon érzem a tekintetét, de most nem fogok engedni az akaratának, előszedem az orvosi dobozt és a tükör előtt megállva eltávolítom a kiszakadt varratot. Bakari jó munkát végez, lazán elmehetne orvosnak, az övéhez képest tehát az enyém, főleg, ha tükörben csinálom, valóban barbármunka, de nem érdekel. Felitatom a vért, fertőtlenítem a sérülést, aztán homlokom megtámasztom a hideg üvegen. Nem tagadom, lever a víz, a düh azonban hajt, úgyhogy ha elmúlik a hirtelen támadt szédülés, újra fogom tudni varrni magam. A tükörben megpillantom a mozgást. Shinji felém lép, én pedig ugranék, hogy visszalökjem oda, ahonnan elindult, mert nem akarom, hogy átvegye tőlem ezt, hiszen ha ő fércelne most össze, a haragtól, amit érzek, lehet, hogy nekimennék, azt pedig nem akarok, de még kell az a pár perc, amíg kicsit visszanyerem a testem felett az önuralmat. A srác sem átvenni akarja a stafétát, mert csak fejét a hátamnak támasztja, kezét pedig a mellkasomra csúsztatja. Nyugtatni akar? Fogalmam sincs. Azt már megtanulhatta, hogy nehezen viselem, ha hátulról közelít meg, mégis időnként megteszi, s valahogy minden alkalommal kisebb a frász, ami rám tör. Sosem beszéltem arról, miért nem bírom elfogadni ezt még a legjobb szándékát ismerve sem, azzal védekeztem, hogy minden feszültségben élő ember a hátát védi a legjobban, mert ott a legkönnyebben támadható, ám nálam ez másodlagos ok.


Kicsit sikerül lecsillapodnom, a szédülés és a remegés legalábbis alább hagy, így Shinji is visszavonul. Leül a közeli székre és rágyújt. Nem vidít fel, hogy élő egyenes adásban akarja látni, miképp varrom össze a bőröm, ám sejtem, hogy tűzzel-vassal se bírnám elkergetni jelen helyzetben innen, úgyhogy inkább igyekszem nem foglalkozni a jelenlétével. A megmaradt dühömet arra használom, hogy állhatatosságot formálok belőle és elvégzem a fércelést. Nem egyszerű, eltart egy darabig, de a siker épp ezért édesebb. Lepakolom a csipeszeket és a tűt az üveges asztalra, combommal nekitámaszkodom, hogy legyen viszonyítási alapom, ha netán elvisz a szédülés, aztán most már igyekszem felszámolni a fájdalmat is és normalizálni a légzésemet. Nem túl sikeresen.