Jeremy
Csend vesz körül és nyugalom, nincsenek képek, így végre tényleg tudok pihenni. Aztán változik valami, bár fogalmam sincs, mi, csak valahogy melegebb lesz talán és megnő a biztonságérzetem még álmomban is. Automatikusan fészkelődöm közelebb, ahhoz a valamihez, ami ezt okozza, majd még mélyebbre csúszom. Most már jönnek az álmok, de békések, a múltról, amikor még nem volt semmi gond, mikor még szeretetben éltünk és mindenki boldog volt. Milyen régen nem jártam már itt még gondolatban sem... Most annyira jólesik visszatérni. Aztán mint mindennek, ennek is vége szakad és kinyitom a szemem, ahogy lassan ébredezni kezdek.
Mikor felfogok mindent magam körül, meglepődöm. Tatsuki fekszik mellettem, szeme csukva. Mikor került ide mellém? Vagy miért? Nem tudok dűlőre jutni, de úgy látszik, alszik, így nem akarom felkelteni, csak finoman aprót mozdulok, hogy a lábam ne zsibbadjon el. Komolyan megfontolom a mozdulatokat, semmiképp sem szeretném megzavarni őt, ha végre pihen. Nagyon küzdenem kell magammal, mert legszívesebben megérinteném, mert a jelenléte hihetetlen a számomra, de jól is esik valahol. Végül csak finoman feljebb húzom rajta a takarót, és figyelem az arcát, a nyakának vonalát, a sárkányokat rajta. Nem mondom, hogy nem esik jól a közelsége, megnyugtat és ő volt az a biztonság, ami rám telepedett. Mennyi lehet az idő? Valahol a délelőttben járhatunk, azt érzem, mindenesetre még valamennyit biztosan alhat, legalábbis remélem. Biztos nem tett jót neki a tegnapi kirohanásom. Nagyot sóhajtok és tovább figyelem őt. Egyszer majdcsak felébred, ha már most is nem engem figyel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése