76.

Jeremy

Mikor megszólal, már tudom, hogy mindegy, mit tettem volna, úgyis felébred, éppen ezért csak hallgatom csendben, azonban mosoly fut át az arcomon, noha csak halványan és még szerencse, hogy nem figyel. Eszemben sem jutott sajnálkozni, mert ezen már túlvagyunk, illetve ezt már a múltkor mintha megbeszéltük volna, legalábbis utalt rá. Aztán rám néz és úgy beszél tovább. Tudom, hogy most sok mindent le kell tisztáznunk, és túl kell jutnunk kényes témákon. Állom a tekintetét, megszűnt már az a félszem, vagy szégyenem, már magam sem tudom, mi, így nem is érzem a késztetést a szemlesütésre vagy az elbújásra. Ma hajnalban megszületett bennem valami elhatározásféle és ez szépen beékelődik a lelkembe is. Még nem tudom pontosan, mi is ez, de abban biztos vagyok, hogy valami erő, ami kezd belülről kitölteni és megtámasztani azt, ami nagyon labilis. Komolyan hallgatom Tatsukit és bólintok, mikor olyan részekhez érünk. Tisztában vagyok vele, hogy ha kell, megöl, bár ezen nem problémázom, mert odáig nem fogunk eljutni, legalábbis hiszek benne, hogy nem fogunk. Megrágom magamban a gondolatait, mindent és próbálom összerakni belőle az egészet, meg magamat is, így mikor befejezi, még kell néhány perc, hogy összegezzem magamban a gondolatokat.

- Nem vagyok Deon – mondom ki végre, ami egy kicsit idegesít már mióta itt vagyok. Mindig az örökös összehasonlítgatás. – És nem is akarok ő lenni, ahogy a helyét, az erejét, a szerelmét sem akarom. Nem akarom a helyét a szívedben, mert valahol szereted, azt nem tudom, mennyire, de tudom, hogy igen. Kötődöm hozzád, igen, talán erősebben, mint kéne, de nem érdekel. Mármint nem vagyok szerelmes, egyszerűen csak megérintetted a lelkem, mikor beléptem ide és ha nem is tudatosan, de felidéztél valamit, ami nekem fontos volt. És abban még mindig hiszek, ahogy abban is, hogy nekem itt jó. Nem félek a haláltól sem és ha nem tudsz kezelni, akkor ez a természetes befejezése a dolgoknak. Nincs hová mennem, egyrészt, mert tegnap tettem, amit tettem, másrészt meg akkor inkább ölj meg te, mint odakinn valaki – mondom halkabban. Nem tudom, mi ütött belém, de dőlnek belőlem a dolgok. – Valami megváltozott – vallom be. – Mikor tegnap nem ütöttél meg, az elindított bennem valamit, amitől most keményebbet érzek belül. – Nem tudom másképp megfogalmazni, de igyekszem érthető lenni. – Nem akarom feladni, mert azzal magamnak okoznék csalódást, és ezt nem akarom. Ahogy azt sem akarom, hogy te csalódj bennem, de ez már másodlagos lett. Képes vagyok túljutni a dolgokon és levezetni a feszültséget is. Nem fogom hagyni emiatt elfolyni ezt az egészet, mert nem akarom. Ennyi. Eldöntöttem és képes vagyok véghez vinni. Tudom magam szabályozni, most nem sikerült, de nem fog gondot okozni később. Megtanulom kezelni, mert ez az új célom és mert nagyon jól tudom, mi forog kockán, amit nem akarok veszélybe sodorni. – Megint elhallgatok és végiggondolom, mi az, amit még el akartam mondani, vagy meg akarok említeni, vagy valami hasonló. Most komolyan végig kell vennem mindent magamban. – Már nem félek. Már nem félek attól, hogy mi lesz holnap, mert valami sejtésem már van róla és ez biztonságot ad. Ráadásul akik a legfontosabbak nekem, biztonságban vannak. Engem nem érdekelt és hajtott más, eddig. Most valami egészen újat kaphatok minden téren. Függök az érzelmektől, tisztában vagyok vele, ahogy azzal is, amit a végén mondtál nekem. Képes vagyok kikapcsolni, ha akarok és már tettem meg, ugyan csak véletlenül a dolgot. Nem tudom irányítani, de tudom, hogy meg tudom csinálni. Képes vagyok kontrollt alkalmazni magamon, ahogy ez a kitörés sem fog megismétlődni sosem. Ezt csak érzem – vallom be, de valamiért biztos vagyok benne. – Leszek dühös, akaratos, valszeg hisztis is, de önkívületbe soha többé nem engedem magam. Azt hiszem, ezzel az egésszel lezártam a múltam és már nincs, csak jelenem. Elvágtam magamban sok mindent, talán ez adja a biztosabb talajt is. Egyébként ha arra gondolsz, hogy nekiálltál volna vigasztalni és azt hajtogatni, hogy nem vagyok gyilkos, meg nem tudom, az sem segített volna. Ez egy hullám volt, átcsapott és eltűnt, ennyi. Ennél többet most nem tudok mondani, vagy ígérni, de sok mindent átgondoltam és megváltozott bennem. Ezt vagy elhiszed, vagy majd kiderül idő közben, de ha nem így lenne, magamba vágnám a fejszét, mert elegem volt abból, amit most magam mögött hagyok. Én tanultam ebből és nem követem el még egyszer ezt a hibát, ahogy azt sem, hogy nem hallgatok rád, mikor valami annyira evidens, mint ez itt volt. Nem fogok bocsánatot kérni, felesleges, csak másképpen fogom csinálni a dolgaimat ez után.


Befejezem, mást nem tudok mondani, valószínűleg nem lett annyira összefüggő sem, mint ahogy terveztem, amelyik része nem tetszik neki, azt meg majd megvétózza, vagy átrágjuk magunkat rajta még egyszer. Most itt tartok és ezt gondolom. Ennyi.