Tatsuki
Hanyagul elmosolyodom, mikor meghallom a kérdését. Nem számítottam sokkal többre, de ennél azért kicsit mégis többet kérdeznék a helyében. De hát ha Jeremynek ennyi elég… Visszasétálok a rajzasztalomhoz, majd előkotrom a saját cigimet, egy férfiasabb, markánsabb ízűt, majd komótosan rágyújtok egy szálra belőle. Könnyedén odadobom a kölyöknek, hogy ha akar, vegyen belőle, s mielőtt megadnám a választ, két mély szippantást még megejtek, persze nyugodt tempóban, nem elkapkodva, sietve, hisz ráérünk, immár miénk az egész hátramaradt délután.
- Még nem tudom, mire vagy jó, csak azt látom, hogy van benned valami – árulom el fesztelenül a srácnak. – Lehet, hogy végül nem tudlak hasznosítani, mert a céljaimnak nem felelsz meg, ezesetben azonban én tévedtem, te nem tartozol nekem semmivel – közlöm vele játékos könnyedséggel. – Ha csalódást okozol az állításod ellenére mégis, az a te reszortod, de ha én láttam beléd többet, az legyen az én gondom. Egyébként legalább lesz valami kellemes is a napjaimban, nem csak hasznos és kötelező – teszem hozzá vállat vonva. - Eijit a nyakamba sózták és nem vagyok vele megelégedve túlzottan, de sajnos nem küldhetem vissza a feladónak, Shinji meg ritkán jön, lefoglalja a munkája, úgyhogy dolgozom látástól vakulásig. Nem mindig leszek itt, van más munkám is, de gondolom, volt már rosszabb sorod is, mint a magány – kötöm még ezt is Jeremy orrára, azzal felélem az utolsó slukkom és elnyomom a csikket. Kiiszom a bögrémben maradt, immár kihűlt kávémat, majd újra a kölyökre pillantok. – Vetkőzz, ha kell még az a tetoválás! – utasítom kedvtelve, s addig nem is mozdulok, hogy elkezdjem összeszedni a kellő cuccokat, amíg a tökalsó mozdulatlan marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése