82.

Jeremy

Azt mondja, nem, de ahogy utána csinál, kapkod, nem tudja, mit tegyen, elárulja nekem, hogy mégis, tehát van valami, ami rágja belülről és amibe nekem sikerült beletenyerelnem. Remek, nagyon jól indul ez a nap is, már jobb nem is lehetne. Tovább eszem, ugyanakkor érzékelem, hogy majd szétveti az ideg, ez a kérdés is, de őszinte leszek, mert miért ne.

- Igen, nagyon is, nehezen bírom a csendet, mert abban mindig van valami támadás és valami elhallgatott dolog, amit csak érzel, de nem látsz, így nem tudsz tenni ellene – vallom be csendesen, bár lehet, nem kéne.


Aztán kiböki a lényeget. Az érzései? Én nem kutattam az érzései között, vagy igen? Meglepődöm és leteszem a tányérom, mert ez most még nekem is túl sok. Végiggondolom és próbálom megtalálni a megoldást, hogy most miről lehet szó, hogy mitől lett ideges, de nem tudok rájönni, mibe nyúltam bele és mivel.

- Őszinte leszek, de fogalmam sincs, miről beszélsz. Nem akartam belemászni a lelkedbe – mondom komolyan –, és nem tudom, mivel tettem meg – fejezem is be ennyivel. Lehet, ezzel még jobban feldühítem, de jobb az ilyeneket tisztázni. Nem tudom, mit tettem, de ha megtudom, nem teszem meg újra, ennyi a lényeg. Bár... ennyire ideges akkor volt, mikor a falhoz vágott. Na jó, akkor idegesebb volt, de... Nem tudok ezzel mit kezdeni tényleg, lehet, jobb lenne hagyni a fenébe, de nekem nem megy. Tudnom kell, vagy mégsem, fogalmam sincs, így csak figyelem az arcát, a rezdülésit, próbálva kitalálni, mi is történik most.