Tatsuki
Na az már biztos, hogy ha csendre vágyom, vagy külön helyiségben tartózkodom, mint Jeremy, vagy megkötözöm, mint egy csirkét és betömöm a száját. Kellemes együttélés lesz mindkettőnk számára, ha ez csak így működhet. Esetleg még van egy harmadik, legbiztosabb módszer: elkábítom valami altatóval.
- Nem mindig van a csendben valami zavar – szólalok meg. Lehet, hogy van egy negyedik megoldása is a történetnek, mégpedig az, hogy állást foglalunk a véleményünk mellett, megértetem a kölyökkel, mit miért úgy gondolok, ahogy és megpróbálom rávenni, hogy időnként magától, önuralom-gyakorlat céljából fogja be. – Nem mindig kell beszéd, hogy megérts valakit. Sőt, meg kell tanulnod kussolni, figyelni és elemezni, aztán helyes következtetéseket levonni a tapasztalataidból. Nem mindig leszel olyan helyzetben, hogy megjegyezheted, mit láttál a másik emberen, de ha okosan akarsz játszani, alkalmazkodsz ahhoz – okítom ki komolyan.
Shinji például csendes társ és ez baromira tetszik benne. Túlvan azon, hogy mindent közöljön, mindenre rákérdezzen. Persze fontos dolgokat megbeszélünk általában, meg időnként csak a beszélgetés öröméért beszélgetünk is, de a csend, ami állandósult közöttünk, csak akkor idegesít, ha látom, hogy valami gondja van, amire nem jövök rá, hogy micsoda.
- Vedd úgy, hogy nincs lelkem – közlöm egyszerűen a fiúval. – Ha valaminek a létezését kizárod, nem foglalkozol vele semmilyen formában sem. – Valahogy muszáj elkerülnöm, hogy lélekdoktort játsszon, mert ezt még Deontól sem viselem el. Szándékosan nem kérdezek meg tőle semmit, direkt hallgatok el előle bizonyos dolgokat és hogy ha akadékoskodik a Shinjivel való viszonyom kapcsán, még le is teremtem, hogy ne dugja bele az orrát minden szarba.
Le kéne erőltetnem még a torkomon azt a majd’ fél adag kaját, de nem fog menni. Érzem, hogy még éhes vagyok, a gyomrom azonban ellenáll annak, hogy megtömjem. Felállok, zsebre vágom a mobilomat, majd elpakolom a maradékomat. Ezután visszatérek a műhelybe, a rajzasztalomhoz húzom a széket, gyorsan helyet kerítek az asztalon, s inkább rajzolásba kezdek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése